18. fejezet.

Sziasztok! :) Így előre csak annyit mondanák, hogy úgy, mint eddig... valószínű, nem lesznek részek, ugyanis megyek vissza Balatonmáriára dolgozni és időm nem lesz rá... :/ Majd augusztus végén folytatom ott, ahol abbahagytam... A mostani késéseket pedig sajnálom, csak infó szóbeli érettségi volt és arra kellett készülni, szóval... De remélem valamennyire olvasható. :)

1D4ever: Tudom és sajnálom, hogy ennyit késtem és késni is fogok, de nem tudom megoldani...sajnos nincs Wi-Fi és a mobilnet meg lassú ehhez... :/ de igyekszem. :) 

Christmas

- Most fejezd be! - csaptam rá kezeire, mire visszahúzta. Azért ácsi legyen. - Ne kezdjük megint előről. Szerintem világosan megmondtam, hogy nem és akkor úgy hagytuk ott egymást, hogy nem haragudtam rád. De ha ezt folytatod, akkor soha többé nem szólok majd hozzád. Különben meg.... nem vagyok Szingli. - kacsintottam neki, majd befejeztem a terítést. Fél óra múlva már teljesen kész voltam, így szóltam a családnak. Jesst magam mellé állítottam és megvártuk míg mindenki leül a neki színpatikus helyre. - Reméljük a húslevest mindenki szereti. - körbenéztük és elég egységes reakciót kaptunk. - Tökéletes. Jess, az asztalra rakod a levest? Már kimertem, de még nem raktam oda a fa alá az ajándékaimat.... - tesóm bólintott, én meg gyorsan elszaladtam. Berontottam a szobámba, ott is a gardróbomba és előkerestem a becsomagolt ajándékokat, egy kivételével. Még szerencse, hogy tegnap gondoltam Lolára is. Sajnos a szüleinek és Márknak nem vettem semmit... arra nem számítottam, hogy velünk karácsonyoznak. 

Levittem a fa alá a csomagokat, majd visszasiettem a konyhába, ahol a társaság épp vigyorogva látott neki az ételnek. Leültem én is és ha nem is volt családias a hangulat, azért rossznak sem mondanám. Apu és Folt között még mindig van feszültség, de nem ez volt az egyetlen, amit észrevettem. Jess is fújt rá valamiért. Nem is foglalkoztam velük, Lola kötötte le minden figyelmem. Főleg mikor segédkezett az ételek felpakolásában. Az arcokon elégedettséget láttam, mire húgommal lepacsiztunk. Azon kívül, hogy az egyik ételt kicsit elsóztuk, egész jól sikerültek. Mondjuk arról nem kell tudniuk, hogy a csirke kicsit tovább benn a sütőben, mint kellett volna.... 

- Lányok, nagyon ügyesek vagytok! - dícsért meg minket Lola anyukája, mire mi csak legyintettünk. 

- Az én unokáim. - büszke fejjel nézett ránk Mama. Igen jól esett a dícséretet hallani. Anyu és Apu is büszke tekintettel jutalmaztak minket, akkor meg főleg, mikor a sütiket is felpakoltuk az asztalra. 

- Bella, Bella, Bella, Bella.... - piszkálta kezem Lola, mire feléfordultam. - Te leszel a keresztanyukám? - hatalmas zöld szemeivel nézett rám és tudtam, hogy pár másodperc múlva már nem lesz ilyen csillogó ez a szempár. Bár kitudja...

- Nem. Anyuék. - böktem rá szüleimre, mire ő csalódottan lebiggyesztette ajkát. - De ez azt jelenti, hogy sokat látjuk egymást. - próbáltam jobb kedvre deríteni, ami nem igazán sikerült. - Gyere ide törpe. - kitártam karom, mire ő az ölembe vetette magát. Szülei furcsán néztek ránk, de csak legyintettem. Majd jobb kedvre derül, ha ajándékozunk. - Mit szólnál hozzá, ha majd valamelyik nap elmennénk valahova!? - ajánlottam fel, ő meg hevesen bólogatni kezdett. Felkuncogtam és megsimogattam arcát. - Gyere, segíts nekem. - nyújtottam kezem, amit ő elfogadott, így kimentünk a nappaliba a fához és a kanapékat úgy tologattuk és rendeztük, hogy kilencen bőven elférjünk. Épphogy végeztünk vele, mikor a konyhában székek húzogatását hallottuk és pár másodperc múlva mindenki a fa mellett állt. Helyetfoglaltunk, beszélgettünk. Lola izgatottsága miatt nem húztuk sokáig és átadtuk egymásnak az ajándékokat. Megmosolyogtatott, mikor láttam, hogy a törpe milyen gyorsan bontogatja csomagjait. Kapott minden jót, de a legjobban szülei ajándékának örült. Elárulták, hogy felvették a kiszemelt tánciskolába és még volt mellette egy balerina cipő, valamint egy videó, amin összeállításban ott volt az összes kedvenc tánca, amit szeretne megtanulni. Annyira jó volt nézni boldog arcát, hogy úgy határoztam, ha egyszer lehetőségem lesz rá... kislányt szeretnék! 

- Bella... te meg se nézed? - érdeklődött Apu, mire én elvettem tőle a csomagom és kibontottam. Leesett az állam, mikor megláttam mi van benne. Egy pánt nélküli estélyi ruha és mellette egy meghívó. Egy jótékonysági estre vagyunk Adammel hivatalosak, amit a szegény, éhező gyermekekért tartanak. Nem is kérdés, hogy ottleszünk. Gondolom Anyu és Apu is a meghívottak listáján van, máshonnan nem ismerhetnének minket.
A doboz alján találtam egy bankkártyát és mellette egy kis cédulát ezzel a felirattal. "Hátha szükséged lesz rá..." Felismertem Apa furcsa betűit, mire felugrottam és hozzábújtam. Anyut is ugyanúgy megöleltem és tesóm is csatlakozott hozzánk. Ő is ugyanezeket kapta, csak a ruha volt másféle.
- Lányok. Mindkettőtök bankkártyájára ugyanannyi pénzt raktunk. Azt csináltok vele, amit akartok, de mi, Apátokkal úgy gondoltuk, hogy erre gyűjthetnétek a pénzeteket, hátha a jövőben fel tudjátok használni valami hasznos cél érdekében. - elmosolyodtam a gondolaton és pártoltam is. Úgy döntöttem, hogy nem nyúlok a bankkártyán lévő pénzhez, maximum rakok majd hozzá.
- Köszönjük! - hálálkodtunk, ők meg nevetve öleltek át minket újra. - A ruha pedig mesés. - néztem mélyen Anyu szemeibe, ő meg értette. Tudtam, hogy ő választotta. Apunak is van érzéke a ruhákhoz, de az ilyenekben Anyu mindig is jobb volt. Jess is csak bámulta ruháját és hitetlenkedve nézett rám. Sose vettek nekünk estélyit és most nagyon eltalálták. Mind a kettőnknél.
- Bella!!!!!! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm. - ugrott nyakamba Lola, mire felkacagtam. Sejtettem hogy tetszik majd neki egy hip-hop táncosszerelés. - Most olyan vagány leszek, mint te! - fejébe rakta az előbb kapott fullcapet és nekiállt ugrabugrálni. Feldobta a hangulatot a kis törpe. Amíg ő szórakozott, addig megnéztem a Mamáéktól kapott csomagom. Egy album volt, amibe a születésemtől egészen mostanáig, minden benne volt. Ahogy átlapoztam, megrohantak az emlékek. Magyarországban egyetlen jó dolog volt/van. Mama és Papa. Ők ketten azok, akik miatt visszaköltöznék, ha kérnék, de másért nem.
- Ez... - meg sem tudam szólalni, mikor megláttam egy képet a legelső fellépésemről. Csak ők voltak ott, mert anyuék akkor is dolgoztak. Mentségükre szóljon, hogy mostanában már nem ilyenek. Nehéz lesz elfelejteni, hogy csak pénzzel támogattak minket, de soha egyetlen egy fontosabb eseményen nem voltak ott. Talán most majd megváltoznak. Talán van még remény. - Nagyon szépen köszönöm! - könnyes szemmel öleltem meg őket. - Szeretlek titeket! - néztem szemeikbe, ők meg hirtelen semmit nem tudtak kinyögni. Nem is vártam semmit. Ez így volt tökéletes! - Ezt biztos helyre teszem! - a szívemhez öleltem a vaskos albumot, ők meg mosolyogva bólintottak.
- A végén vannak benne üres oldalak. Mivel nekünk már kevesebb esélyünk van ott lenni életed fontosabb pillanataiban, így rád hagytuk, hogy befejezd. - bökött Nagyi a könyvre, én pedig tudtam, hogy mivel is fejezem majd be.
- Persze, amíg megtehetjük és van rá esélyünk, addig nem hagyunk ki semmit! - tette kezét vállamra Papa is. Annyira mosolyognom kellett, hogy szerintem görcsöt kapott a szám. Újra megöleltem őket, majd visszaültem helyemre és átlapoztam az albumot. Az utolsó kép a felvételim napján készült. Emlékszem, hogy mennyire izgultam előtte és hogy ők ketten öntötték belém a lelket, mert tesóm másik teremben vizsgázott. Izgultunk egymásért és magunkért. De végül sikerült mindkettőnknek, hisz itt vagyunk.
- Bella te őrült vagy. - hüledezett húgom, mikor meglátta tőlem kapott ajándékát. A nyaraláson kinézett magának egy ékszer szettet, de nem vette meg, mert drágállta. Én meg úgy gondoltam, karácsonyi ajándéknak tökéletes lenne. - Imádom! - a nyakamba ugrott, amihez már Lola is csatlakozott, így ketten csüngtek rajtam. Ez így mind szép és jó volt, de én teljesen eltűntem a kanapéban.
- Lányoooook!!!! - kalimpáltam a még szabad kezemmel. - Nem kapok levegőt! - próbáltam jelezni, hogy most már leszállhatnának és most nagyon örültem neki, hogy elengedtek. Ahogy sikerült felülnöm, Folttal találkozott tekintetem. Láttam rajta, hogy még mindig többet akar. Még mindig... pedig mióta beszéltünk, már eltelt egy hónap. Szemeiben láttam, hogy megölelne vagy valami, csak hozzám érhessen. Tudtam, hogy az most hülyén venné ki magát, ha csak úgy odamennék hozzá és magamhoz ölelném és Apu se nézné jó szemmel, szóval gondoltam várok vele egy kicsit.
Rengeteget nevettünk és beszélgettünk, egészen este fél tízig. Lola elaludt az ölemben és nem tudtuk, hogy most felébresszük vagy itt aludjon.
- Tekerünk rá egy pokrócot és nem fázik meg az autóig. - mondta az apukája, fel is állt, hogy megvalósítsa tervét, de Lola úgy aludt el, hogy a hajamba kapaszkodott, így esélytelen volt. - Nem engedi el... - próbáltuk kihúzni keze közül hatalmas loboncomot, de nem tudtuk. Ez gyerekbetegség. Emlékszem rá, hogy Jess is úgy aludt el mindig, hogy valamit fognia kellett. Legyen az plüss, haj, játékbaba... valami mindig kellett neki.
- Nyugodtan maradhat. Majd alszik velem. Holnap meg hazamegy. - felmosolyogtam szüleire, ők meg fáradtan sóhajtottak egyet. Felálltam Lolával a kezemben és kikísértem szüleit és Márkot az ajtóig. Odajött, nyomott egy puszit a Pici fejére, majd magához húzott mindkettőnket.
- Ezt vártam már. Ha nem is lehetünk együtt.... csak annyit kérek, ne tűnj el a közelemből. - suttogta fülembe, mire én bólintottam és kicsit megszorítottam. Elengedett majd mosolyogva lépett ki az ajtón. Még megbeszéltük, hogy reggel tíz fele visszajönnek Loláért, aztán elbúcsúztunk egymástól. Miután becsuktuk az ajtót, visszaslattyogtunk a kanapéra. Ahogy leültem, Lola felpattant és vigyorogva állt előttem.
- Te most komolyan csak színleltél!? - vontam fel szemöldököm, ő meg széles mosollyal az arcán bólogatott. Elnevettük magunkat, ő pedig megvonta vállait. - Rafinált egy gyerek vagy te. Nem kell téged félteni. - így átverni minket.... - De én fáradt vagyok, szóval felmegyek aludni. Jössz te is vagy még maradsz? - mosolyogtam rá, a következő pillanatban pedig már az emeleten volt. Akkor ezek szerint jön ő is. - Jó éjszakát. Köszönök mindent és Boldog Karácsonyt még egyszer! - megöleltem mindenkit, majd elindultam felfelé, de a lépcső közepén megálltam. - Apropó karácsony... holnap estefelé elmegyek Adamhez és majd csak utána nap jövök haza valamikor. - bejelentettem és már el is tűntem, mert tudtam, hogyha maradok, akkor lebeszélnek erről az egészről.
Fenn Lolának csináltam fürdővizet és amíg ő fürdőtt, addig én megágyaztam. Mivel ő még nem akart kiszállni a kádból, így leültem a laptopom elé és megnéztem mi történt az elmúlt napokban, mert nem igen jártam fenn. Semmi érdekesség. Csak a szokásos ünnepi panaszkodások, jókívánságok, botrányok és minden más, ami kell. Én is írtam egy rövid üzenetet, aminek lényege csak egy sima Boldog karácsonyt volt...
Miután ezzel megvoltam, kiimádtam Lolát a kádból, hagytam, hogy megszárítkozzon, addig én kerestem neki valami pizsinek használható ruhát. Az én ruháim kicsit nagyok rá, de egy póló tökéletesen elég volt, hiszen a térdéig, majdnem a sípcsontjáig leért. - Én is lezuhanyzok, addig kapcsold be nyugodtan a TV-t vagy csinálj, amit szeretnél. De jó lenne, ha már aludnál. Késő van. - nyomtam egy puszit homlokára, majd besiettem a fürdőbe és a lehető leggyorsabban végeztem el ügyes-bajos dolgaimat. Negyed óra múlva tisztán és frissen mentem vissza Lolához, aki természetesen tök éberen a telefonommal játszott. Istenem ez a lány... - Na te rosszaság, gyere aludjunk. - befeküdtem mellé az ágyba, visszakértem a telóm és elhelyezkedtünk. - Jó éjszakát. - adtam neki egy jó éjt puszit, mire ő szorosan mellémbújt. Átkaroltam, ő pedig vigyorogva nézett rám.
- Boldog karácsonyt Bella. - hatalmas zöld szemeivel engem vizslatott, én meg csak mosolyogni tudtam.
- Neked is Lola. - megsimogattam hátát, majd nagy nehezen rávettem, hogy most már tényleg feküdjön le és aludjon. Nem is kellett sok. Talán öt perc és olyan mélyen aludt, mint aki már vagy egy órája álomországban van. Arca annyira békés és nyugodt volt. Gondtalan és tudatlan. Úgy szeretném visszakapni ezeket az éveket. Mennyivel jobbak voltak.
Lola egyenletes szuszogását hallgatva én is hamar álomba szenderültem.


/Másnap/

- Jó reggelt!!!!! - ugrált az ágyamon Lola és engem próbált ébresztgetni. Szándékosan nem nyitottam ki szemeim, kíváncsi voltam, mit csinál. - Bellaaaaaa.... ébresztő! Naa. Héééé!!!! Bellaa! - kezdett el böködni, mire elkaptam és leszorítottam az ágyra.
- Te duracell nyuszi! Van olyan, amikor te nyugton vagy? - vigyorogtam rá, majd kikászálódtam az ágyból. Bementem a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam, Lola pedig velem tartott. Megfésülködtem, addig ő fogat mosott. Utána kifésűltem az ő haját is és két copfba fogtam. Már majdnem kész voltunk, mikor rájöttünk, hogy nincs tiszta ruhája. Kimentem és a fenti nappaliban megtaláltam Anyuékat. Mintha érezték volna, hogy mi lenne a gond, átadtak egy táskát, amiben tiszta ruha volt Lola méretében. Kérdőn néztem rájuk, de ők csak legyintettek. Nem is foglalkoztam tovább ezzel, inkább visszamentem a picurhoz és odaadtam neki a ruhákat. Köszönetképp megölelt, majd gyorsan magára kapkodta őket. Egy fehér csőnadrág és egy lila felső. Egyszerű, de mégis nagyon jól állt neki. Random csináltam róla egy képet, majd én is kerestem magamnak valami ruhát. Miután mind a ketten kész voltunk, beágyaztam, kiszellőztettem és kimentünk a család többi tagjához.
- Jó reggelt. - vigyorgott körbe Lola, majd leült a kanapéra.
- Anyukád mondta, hogy negyed órán belül itt vannak érted. - mosolygott rá Apu, de Lola nem fogadta olyan jól a hírt, mint ahogy azt mi gondoltuk. - Majd még átjöhetsz és együtt lehetsz Bellával, de most menned kell. Jönnek még a rokonaitok látogatóba és velük találkoznod kell. - próbálta bíztatni, de semmi hatása.
- De én szeretnék Bellával maradni. - átölelte a nyakam, mire köré fontam karjaimat. Anyuék kétségbeesetten néztek egymásra és egyikünk se tudta, mitévők legyünk. Abban bíztunk, hogy majd a szülei jobb belátásra bírják. Mindenki csendben volt és ezt a némaságot telefonom hangja zavarta meg. Adam keresett. Felvettem, majd felálltam és kicsit odébb sétáltam.
- Boldog Karácsonyt! - köszöntött, mire elmosolyodtam. Olyan jó volt hallani a hangját és ettől csak még jobban vártam az estét. - Hogy van a páciens!? Javult valamit az állapota? Mert ha nem, abban az esetben még lehetőség van más kezelésekre is. - hangján hallottam, hogy jól szórakozik. Bevallom, nekem sincs ellenemre az ilyenfajta játék, sőt...
- Önnek is doktor úr! És a beteg egyre rosszabbul érzi magát. Nem tudom, hogy fogja kibírni estig. - szálltam be én is a játékba, mire elnevette magát. Elmosolyodtam rajta és rájöttem valamire.... Valamire, amire eddig talán nem is figyeltem oda.
- Ki beteg!? - fogta meg kezem Lola, mire lemosolyogtam rá és megingattam fejem, jelezve, hogy senki.
- Lola még mindig ott van? - kérdezett közben a telefon túloldaláról Adam, mire bólogatni kezdtem, de rájöttem, hogy Adam ezt nem láthatja... - Hahóóó... Bella!!!! - kiabált én meg észbekaptam.

-      -         Bocsi, itt vagyok… csak közben Lolának is válaszolnom kellett. De figyelj, bármennyire is szeretnék most veled beszélni, le kell raknom. Majd este találkozunk. Szia. – megvártam, míg válaszol, majd kinyomtam és zsebre vágtam mobilom. Lola rögtön kihasználta az alkalmat, akaratoskodni kezdett, hogy vegyem fel, én pedig eleget tettem kérésének. – Nem gondolod, hogy már egy kicsit nagy vagy ehhez!? – kérdőn pillantottam rá, ő pedig megvonta vállát és az enyémre hajtotta fejét, úgy nézett vissza Apuékra. Épp leültem volna vele, mikor kopogtak, szóval elindultam lefelé a lépcsőn, hogy kinyissam az ajtót. Lola már érezte, hogy érte jöttek, így jobban kapaszkodott belém, de én tudtam, hogy most már mennie kell. Örökre nem maradhat itt.

-          Sziasztok! – köszöntöttem őket mosolyogva, Lola meg csak bújt. Meg kell zabálni. Egyszerűen imádom a kiscsajt, de tudom, hogy várnak rá a rokonai. – Gyertek beljebb. – invitáltam be őket, de csak megingatták fejüket.

-         Sietnünk kell, mert már a nagyszülők alig várják, hogy lássák. Lola szívem, kérlek, húzd a kabátod és csizmád. – próbált hatni rá Anyukája, de ő mintha meg se hallotta volna. Kértem egy pillanatot és visszasétáltam.

-         Figyelj törpe. Ha most nem mész el a mamádékhoz, mérgesek lesznek rád és én is. – ahogy ezt kimondtam, bosszúsan nézett rám, de engem ez nem igazán hatott meg. – Ha így nézel se maradhatsz. Muszáj haza menned. Úgy is találkozunk még. Megígérem, hogy egy egész napot együtt töltünk valamikor. Te, Adam és én. Mit szólsz hozzá? – kíváncsi tekintettel néztem rá, mire hatalmas ragyogó zöld szemei felcsillantak és vigyorogva bólogatott.

-         De csak mi hárman! – tartotta felém kisujját, amit én örömmel elfogadtam. Ezek után Lola hamar magára kapta kabátját és csizmáját is. Gyorsan ráadtam még sálját, sapkáját is, de a kesztyűt már nem engedte. Kirohant szüleihez, én pedig mentem utána.

-         Megígértem neki, hogy egy napot majd együtt töltünk. Persze, ha lehet. – ez afféle kérdés akart lenni szülei felé, ők pedig beleegyezően bólintottak. – Akkor majd megbeszéljük, hogy mikor. – öleltem meg utoljára az én kis törpémet, ők pedig hazamentek. Ahogy becsuktam az ajtót, egy valamit akartam…. Egyetlen egyet. Adammel lenni. Lassan három napja, hogy nélküle alszom el és nélküle kelek és hiányzik. Rettenetesen. Az, hogy tegnap találkoztunk, épp arra volt elég, hogy kibírjam ma estig. Egyszerűen fáj a hiánya és ennyire mély érzéseim talán még sosem voltak senki iránt. Ez még új nekem is.

Egész nap másra sem vágytam, csakhogy végre találkozhassak barátommal. Unokatesóim meg is kérdezték, hogy hol járok, merthogy nem vagyok köztük, az is biztos. Elmondtam, hogy több mint egy hónapja együtt vagyok Adammel, mire ők legyintettek, mondván, hogy az még semmi. Hát nekem igenis valami. Úgy meg pláne, hogy elég furcsa múlt van ezelőtt az egy hónap előtt. Érdekes volt…

Este hatkor végre nekiállhattam készülődni. Mint akit rakétából lőttek ki. Futkostam a fürdő, a szobám és a gardrób között. Közben üvöltött a zene és egyszerűen csak jó kedvem volt. Pörögtem ezerrel és olyan hamar elkészültem, mint még talán soha. Előkerestem ajándékát és azt is, amit szülei számára vettem, majd összepakoltam még ezt-azt, amire szükségem lehet. Háromnegyed hétkor már indulásra készen ültem a szobámban, laptopom előtt. Mindenki be volt zsongva, mert húúúúú karácsony és hogy mennyi mindent kaptak. Én is örültem az ajándékaimnak, de nekem az milliószor többet ér, hogy Adammel lehetek. Apropó… szólnom kell neki a jótékonysági estről, elvégre ő lesz a kísérőm, ha elvállalja. De reményeim szerint benne lesz, ha pedig meglátja ajándékát, biztos vagyok benne, hogy eljön velem.

- Bella!!!!! – kiabált húgom, mire felpattantam, összeszedtem minden cókmókom és már száguldoztam is le a földszintre. Tesóm is csinos öltözékben állt előttem, mire rájöttem, hogy ő is lelép Jaredhez. Mosolyogva öleltük meg egymást, majd elköszöntünk a szülőktől, nagyszülőktől és kiléptem az ajtón…. 

17. fejezet.

Tádáááám!!!! :D :D Sajnálom, hogy késtem a résszel, de nem úgy mennek a dolgok mostanában, mint ahogy én azt elterveztem.. :S De igyekszem!!! :)

Lola 

Beérve a plázába, megtorpantunk. Még csak délelőtt tizenegy volt, de már hemzsegtek az emberek. A fiúk fájdalmasan felnyögtek a nagy tömeg láttán, de mi lányok nem igazán foglalkoztunk vele. Úgy gondoltuk, hogy még egyszer utoljára körülnézünk, hátha találunk valamit. Jared és Adam különváltak tőlünk, mondván, hogy ők nem várják meg, míg mi felpróbálunk huszonöt ruhát. Most nem válogattunk annyit... ehhez nem volt kedvünk. Túlságosan tömve voltak az üzletek és ha azt mondom, hogy egy-egy centiket araszoltunk csak két ruhasor között, akkor nem túlzok... Rengeteg ember volt. Mindenki az utolsó pillanatra hagyja a vásárlást!?
Meg is untuk a tötyörgést, így inkább átmentünk a Supermarketbe és bevásároltunk a kajához, Tiffanyt és Jessicat pedig elküldtem karácsonyi díszeket venni, mert a mieink Magyarországon maradtak a mamánál. Apropó Mama. Ő és a Papa elvileg jönnek hozzánk holnap, plusz még a keresztszülők és unokatesók is. Karácsonykor mindig sokan vagyunk, de én pont ezért szeretem. Olyankor mindenki velem van, aki fontos és számít. Ez a kedvenc ünnepem és remélem ez soha nem fog megváltozni.
- Na, már csak a fa kell és mehetünk haza. - rámosolyogtam Adamre, miközben pakoltam az autóba.
- Mire hazaérsz, már ott lesz. - csukta le a csomagtartót, én meg összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Legyintett, mire barátnőm elém ugrott és mutogatni kezdett. - Ööö... Sofia? - kocogtatta meg vállát Adam, mire Sofi megfordult, összefonta maga előtt karját és magyarázni kezdett arról, hogy karácsonyi vásár van és nekünk ott kell lennünk. Tiffany, Jess, Jared és én csak vigyorogtunk rajtuk. Úgy gondoltuk, hogy otthagyjuk őket és elmegyünk körülnézni. A vásárba érve, megcsapott az a tipikus fahéjas-narancsos illat, halkan karácsonyi zenék szóltak és olyan hangulatos volt az egész. A kisgyerekek futkostak és rángatták mindenfelé szüleiket, hogy ezt meg ezt kérik karácsonyra a Jézuskától. Annyira aranyosak voltak, hogy észre se vettem, de elmosolyodtam.
- Forralt bor vagy tea? - kérdezett körbe húgom. Tiff és én forralt bort választottunk, míg ők teát. Megvártuk őket, majd elindultunk körülnézni. Láttunk minden apróságot és csecsebecsét, de kesztyűs sapkától elkezdve a mézeskalács díszekig, mindent! Lemaradtam a többiektől, mert mindent alaposan megnéztem. Szép lassan haladtam, mikor egy kislány odajött hozzám.
- Szia. Bella vagy, ugye? - hatalmas zöld szemeivel felnézett rám, mire leguggoltam hozzá és bólintottam. - Csak boldog karácsonyt akartam kívánni. - megölelt, ami hirtelen jött, de még idejében kapcsoltam és szorosan köré fontam karjaimat. Ez az apró gesztus is annyira jól esett, hogy azt el sem tudom mondani.
- Hogy hívnak és hogy-hogy felismertél? - picit eltoltam magamtól, ő pedig széles mosollyal az arcán válaszolt.
- Lola vagyok és a bátyám sokat beszélt rólad. Ő is táncos. Én is szeretnék az lenni, de még nem megy. - lebiggyesztette száját, mire megsimogattam arcát.
- Menni fog, higgy nekem! Biztos most is nagyon ügyes vagy. Pár év múlva már híres táncos leszel. - rákacsintottam és láttam rajta, hogy tetszett neki, amiket mondtam. Biztos vagyok benne, hogy ebből a kislányból még remek táncos lesz egyszer. - És hol vannak a szüleid és a bátyád? - érdeklődve figyeltem, ahogy körbefordul és szemeivel a családját keresi. Ahogy forgott körbe-körbe, gyönyörű hosszú barna haja pedig lobogott utána.  - Gyere, megkeressük őket. - fogtam meg kezeit és elindultunk. Fél úton rájöttem, hogy sok mindent nem láthat, így az ölembe kaptam és úgy mentünk tovább. Pár perces keringés után Lola rámutatott a szüleire, akik már a hajukat tépve mászkáltak fel-alá. - Elnézést. Visszahoztam a kislányukat. - álltam meg az anyukat előtt, mire ő magához szorította a kislányt és szólt a férjének, hogy megvan a gyerek.
- Nagyon szépen köszönjük! Egyet pislogtam és már ott sem volt. Hogy tudjuk meghálálni, hogy visszahoztad? - kedvesen mosolyogtak rám, mire én megráztam fejem. Annyira ismerős nekem ez a család. A kislány ha nem is, a szülei igen.
- LOLAAA! - hallottam meg egy férfi hangot, majd a következő pillanatban egy test is társult hozzá, de háttal állt nekem, így nem láttam az arcát. Ölelgette és puszilgatta a törpét, így gondoltam, hogy ő a bátyja. Olyan érzésem volt, mintha ismerném a családot, de hogy honnan azt nem tudom. Ráadásul azt sem, hogy kik is ők valójában. - Ilyet többet ne csinálj. - szidta meg a srác, mire Lola megvonta a vállát és rám mutatott. Mindenki értetlenül nézett rá, de a következő pillanatban leesett a dolog. Folt... Nem is tudtam, hogy van egy húga. És mit keresnek New Yorkban!? - Szia. - mosolygott le rám, amire én is így reagáltam.
- Bella? - apukájuk ismert fel, mire én bólintottam. - Jó régen láttunk, megváltoztál. Persze jó értelemben. Milyen régen is volt... 2 éve?  Azóta meg már biztos a nagymenő táncosok életét éled itt New Yorkban. - vigyorgott.
- Dehogyis. - elnevettem magam. - Táncakadémiára járok. Örülök, hogy találkoztunk. Annak meg végképp, hogy megismerhettem a lányukat. Nagyon aranyos és életrevaló. - lepillantottam Lolára, ő meg zavarában csak vonogatta vállát. - Most viszont megyek, megkeresem a többieket. Előre is Boldog karácsonyt! - körbemosolyogtam, mire Lola a nyakamba ugrott.
- Ne menj még! Sétálj velünk... naaaaaaaa kérlek, kérlek! - könyörögni kezdett. Szülei próbálták leszedni rólam, de esélyük sem volt. Nagyon kapaszkodott nyakamba, hajamba, kabátomba, amit ért azt fogta. - Bella. Légysziii, légysziiii, légysziiii. - kölyökkutya szemekkel nézett rám, én pedig nem tudtam ellenállni nekik.
- Legyen. De csak egy kicsit. Ha megtaláltam a srácokat, akkor mennem kell. - elindultunk és közben beszélgettünk. Elmesélték, hogy mi történt velük másfél év alatt. Én is mondtam ezt-azt, de nem igazán akartam információkat kiadni. Márk végig mellettem sétált és engem figyelt. Nem mondanám, hogy zavart, csak azért mégis. Furcsa volt úgy sétálni és nézelődni, hogy valaki nyomon követte minden mozdulatomat. - Azt hiszem, én most csatlakozom a többiekhez. Tényleg örültem a találkozásnak. - leguggoltam Lolához és a kezébe raktam egy vékony ezüstláncot, amin egy táncoslányt ábrázoló medál lógott. - Ha táncos szeretnél lenni, akkor legyél az. Ne akadályozzon meg benne senki. Ha valami nehéz lesz vagy éppen nem sikerül, csak fogd meg ezt a láncot és gondolj rám. Én is innen indultam, ahonnan te. Ha tudnád milyen botlábú voltam... huhúúú... most viszont ez az életem. Hajrá kislány! Menni fog! - nyomtam egy puszit homlokára, majd felegyenesedtem. - Boldog karácsonyt még egyszer. - intettem egyet és csatlakoztam Jessékhez. Sofia és Adam még mindig nem értek oda, amin csodálkoztam. Most vagy kinyírták egymást, vagy eltévedtek... Épp egy ékszeresnél időztünk, mikor két kar fonódott derekamra. - Élsz még? - vigyorogva kérdeztem, miközben megfordultam ölelésében.

- Épphogy. Többet nem hagyhatsz egyedül vele. Őrült egy lány, az már biztos. Viszont imádom és azt hiszem sokkal tartozom neki és Brandonnak is. - jelentőségteljes pillantással nézett szemeimbe, arcomra pedig széles mosoly került. Valóban sokat köszönhetünk nekik, hiszen ha ők nincsenek, talán még most se lennénk együtt. - Gyere ide szöszi. - szorosan magához húzott, mire fejem mellkasába fúrtam. Illatát mélyen magamba szívtam és átjárt egyfajta nyugalom. Imádok a közelében és vele lenni. Egyszerűen úgy érzem, hogy szükségem van rá, mindennél jobban. Viszont azt a bizonyos kilenc betűs szót még mindig nem tudtam kimondani. Nem tudom... nem akarom elkapkodni. Jensennél az volt a gond, hogy elsőre rögtön megbíztam benne és "beleszerettem". Nem szeretnék megint úgy járni. - Furcsa lesz ma nélküled aludni. És az elkövetkezendő napokban is.. - kezdett el panaszkodni, én meg helyeslőn bólogattam.
- Három nap... Szerinted kibírjuk? - felnéztem szemeibe, ő meg keserű arccal ingatta fejét. - Sajnos muszáj lesz. - sóhajtottam egy nagyot, majd közelebb bújtam hozzá. Visszaslattyogtunk a kocsikhoz és beülve próbáltunk kicsit felmelegedni. Hideg van, de ezt az ember csak ilyenkor veszi észre. A vásárban leköti a figyelmét mindenkinek a sok holmi, a jó hangulat és az, hogy közeleg a karácsony.

/Szenteste/

- Jó reggelt! Te mikor keltél? - jött be húgom a konyhába és álmos fejjel készített magának reggelit.
- Úgy körülbelül fél órája. Anyuéknak és a mamáéknak készítek reggelit, utána meg befejezem a menüt, amiben segíthetnél is. - elővettem legszebb mosolyom és ránéztem. Nehezen ugyan, de belement. A fát délután diszítjuk, így beszéltük meg tegnap, miközben megsütöttem mindent és egy-két dolgot előkészítettem mára. Valamint tegnap ünnepi hangulat lett a házban is, mert felraktuk a vásárolt díszeket. Ahogy elkészültem a kajákkal, tálcákra pakoltam őket és Jess ment a mamáékhoz, én meg anyuékhoz. Még aludtak, így leraktam az éjjeli szekrényre és ki is jöttem. Gyorsan kerestem valami karácsonyi CD-t, amit beraktam a lejátszóba, így a hangulat is megvolt a főzéshez.
- Na mit csinálunk? - állt meg mellettem tesóm, én meg rámutattam a listámra. Szemei felcsillantak olvasás közben, mire elnevettem magam. - Mit szólnál, ha a sült húst én megcsinálnám te meg a levest? - alkudozott, én meg bólintottam. Hamar nekiláttunk, közben meg énekeltünk és táncikáltunk. Remek volt a hangulat és ezt anyuék is észrevették, mikor kihozták az üres tálcát a konyhába.
- Had segítsek. - próbált Anya meggyőzni, de megingattam fejem. - Biztos meg tudjátok csinálni ketten? - ránk nézett, húgom meg hevesen bólogatott. - Legyen, de ha valami nem megy, szóljatok. - apu vigyorgott az ajtóból, majd kézen fogta anyut és gondolom elvitte a fenti nappaliba a mamáékhoz. Folytattuk tovább a munkát. Mivel nálunk Szenteste szokás csak ünnepi kaját enni, így ebédre csináltunk rizses húst, amit mindenki jóízűen elfogyasztott. Délután folytattuk a főzést, de már nem maradt hátra sokminden. Még a párizsi- valamint kukorica saláta maradt, plusz a rántotthúsok, amik frissen finomabbak. Épp a párizsit szeltem föl, mikor kopogtattak. Rámosolyogtam húgomra, aki éppen a panírozással foglalatoskodott, majd a bejárati ajtóhoz rohantam és beengedtem vendégeinket.
- Bellaa!!!! - ugrott nyakamba Lola, én meg a döbbenettől alig tudtam reagálni. Még idejében elkaptam a kislányt, majd nevetni kezdtünk.
- Szia. Sziasztok! - néztem közben szüleire és Foltra. - Minek köszönhetem a hiperaktívságod és hogy idejöttetek? - mosolyogtam körbe, miközben beljebb invitáltam őket.
- Apukád hívott minket veletek karácsonyozni. - ujjongott kezemben Lola, mire ledöbbentem. Erre nem számítottam volna. Apu sose szerette Márkot. Erre meghívja az egész családot velünk karácsonyozni!? Kíváncsi leszek rá, hogy milyen lesz az este. - Örülsz? - száz wattos mosolyától, nekem is jobb kedvem lett és meggyőzően bólintottam.
- Pakoljátok le a kabátokat, érezzétek magatokat otthon, mindjárt szólok Anyuéknak. - leraktam Lolát és amíg ők levetkőztek, felszaladtam az emeletre. - Megjöttek Márkék. Azért mondhattátok volna, hogy négy fővel többen leszünk. - dorgálón néztem rájuk, de ők csak legyintettek. - Egyébként hogy-hogy meghívtad őket? - kérdőn fordultam apu felé.
- Úgy Bella, hogy Lolának hamarosan keresztelője lesz és mi leszünk a keresztszülők. - ahogy kijelentette, elképedtem. Először is, miért pont ők!? Másodszor meg... Szeptemberben kezdi az iskolát a törpe és még nincs megkeresztelve!? Ez furcsa..
- Na, így már minden világos. Én viszont megyek vissza, mert még van egy-két dolog, ami nincs kész. Viszont ha már ilyen szép társaságot hívtál össze, akkor behozhatnád a fád. Márk ezer örömmel segít neked. - épp végszóra ért fel az előbb szóban forgó személy és gyanúsan méregetett. - Ne ijedj meg, semmi extra. Csak segítesz apunak becipelni a fát. - megveregettem a vállát és otthagytam őket. A lépcsőn ugrált felfelé Lola mikor elindultam. Annyira vidám és gyönyörű lány. Sok pasi fog utána loholni, ebben biztos vagyok. Elhaladtam mellette, megsimogattam fejét, mire ő kidugta a nyelvét. - Kisasszony. Hát micsoda viselkedés ez!? Illik ilyet csinálni? - csípőre tettem kezeimet, ő meg széles mosollyal bólintott. - Lola, Lola, Lola... mihez kezdjek veled? - gondolkodni kezdtem. Hatalmas szemeivel engem vizslatott. - Már tudom. - elkaptam és csikizni kezdtem. Kacagott és visítozott egyben, mire a szülők lenéztek, hogy mégis mi folyik itt. Jessica is kirohant a konyhából és mikor meglátta, hogy ezzel a kis duracell nyuszival közelharcot vívunk, legyintett és visszament dolgozni. Én is békén hagytam Lolát, majd nyomtam egy puszit arcára és tesóm után mentem. Gyorsan megcsináltam a párizsi salátát és mivel húgom végzett a panírozással, összedobtuk a kukorica salátát is és összetakarítottuk a konyhát. A mosogatógépet elindítottuk és mikor kész voltunk, büszkén egymásra mosolyogtunk. Megfőztünk egy ünnepi menüsort ketten. Semmi segítség nélkül. Lepacsiztunk majd kimentünk a lenti nappaliba, ahol éppen azt nézegették apuék, hogy hol a legjobb a fának. Férfiak...
- Ott jó lesz. Hozzuk a díszeket. - fogtam meg Jess kezét, felhúztam az emeleti tároló helyiségbe és összeszedtük a dobozokat, amikbe elhoztuk a sok kacatot. Lefelé menet, rákacsintottam Lolára és intettem a fejemmel, hogy jöjjön. - Mama, Papa, gyertek ti is. - mosolyogtam rájuk, mire bólintottak. Anyuba karoltak és úgy jöttek utánunk hárman a lépcsőn. - Hát akkor álljunk neki. - kinyitottam az első dobozt és legelőször a csúcsdísz került a kezembe. Felnéztem a fára és rájöttem, hogy ide létra is kell. Előkerestem a szobai létrát és felállítottam. - Gyere picur. - nyújtottam a kezem Lolának, amit ő elfogadott majd a kezébe adtam a csúcsdíszt és felsegítettem a létrán. - Ne félj, fogom, nem eshetsz le. Rakd fel a díszt. - beszéltem hozzá, ő meg, mint akit meg sem hatott, hogy eltávolodott a talajtól, magabiztosan lépkedett felfelé, felhelyezte a fa tetejére a kezében lévő díszes tárgyat, majd elindult visszafelé. Fél úton gondolt egyet és megállt.
- Bella, kapj el!! - kiabálta el magát és már ugrott is. Hirtelen jött és nagyon megijedtem. Épphogy el tudtam kapni, ő meg csak nevetett. A szívem ki akart jönni a helyéről és magamhoz öleltem Lolát. - MÉÉGEGYSZEEEER!!!! - kezdett el könyörögni, de én megráztam fejem, letettem és összecsuktam a létrát. Még kell majd, így nem vittem vissza a helyére, de nem mertem úgy hagyni, hátha lesz olyan bolond és visszamászik.
Fél óra múlva már egész szépen haladtunk. Közben háttérzajként szólt Cascada Last Christmas című dala. Apu épp az égősorral szórakozott, mi meg folyamatosan pakoltuk a díszeket. Márk és Lola szülei ugyanúgy segítettek és közben sikerült jobban megismernünk egymást. A fa hamarosan készen állt előttünk és egymásba karolva álltunk. Mosolyogtunk és vidámak voltunk, de nekem mégsem volt teljes ez az egész. Tudtam, mi hiányzik, így felszaladtam az emeletre a mobilomért. Benyomtam a kettes gombot és már telefonáltam is.
- Szia idegen. - szólt bele Adam. Már attól is jobban éreztem magam, hogy hallottam a hangját.
- Hahaha... vicces vagy. - vigyorogtam és volt egy olyan érzésem, hogy ő ezt nagyon jól tudja. - Doktor úr kérem.. azért hívtam, mert súlyos gondom van. - próbáltam szórakozottan tovább vinni a beszélgetést. Annak ellenére is, hogy már rettenetesen hiányzik. Két napja nem láttam és valószínű, holnap sem fogom.
- És mi lenne a probléma? - hallottam hangján, hogy szórakozik rajtam. Fájdalmasan felsóhajtottam, hátha élethűbbnek tűnik a dolog.
- Rettenetes fizikai és lelki fájdalmaim vannak. Úgy érzem, mintha hiányozna a másik felem. El tudja képzelni, miről beszélek? - jól szórakozott a másik oldalon, nekem pedig máris jobb kedvem lett. - Nem múlik el és csak egyre rosszabb. Esetleg valami gyógyszert vagy kezelést tudna ajánlani? - játszottam tovább, ő meg hümmögött és úgy tett, mintha gondolkodna.
- Van egy-két ötletem. - adott egy több értelmű választ, amitől elpirultam. - Egy kis Adam-terápia nem ártana. Hölgyem mit szólna hozzá, ha azt mondanám, hogy a kezelést három percen belül elkezdhetjük? - tette fel a kérdést, én meg felültem az ágyon. - Igen... kabát, csizma, sál és gyere ki. - azzal kinyomta, én meg ültem ott értetlenül. Most komolyan képes idejönni!? Amilyen gyorsan csak tudtam, felpattantam, a gardróbomba siettem, felhúztam egy csizmát és egy hosszú nyakú kabátot, majd kirontottam és lerobogtam a lépcsőn. Közben kaptam egy SMS-t, hogy hozzam Jesst is, mire visszafordultam.
- Jessica!!!! Kabát, csizma és gyere ki!! Most! - parancsoltam rá, mire felhúzott szemöldökkel válaszolt. Nagy nehezen feltápászkodott és elment öltözni. - Majd jövünk. Adam idejött és már két napja nem láttam... vacsira hazaérünk, ami pontosan fél nyolckor lesz. - kacsintottam rájuk, ők meg bólintottak. Márk próbálta csalódottságát elrejteni, de nehezen ment neki.
- Mehetek én is? - fogta meg kezem Lola, mire szüleire néztem. Bólintottak, így felkaptam a törpét és levittem. Ráadtam a kabátot, majd felhúzta a csizmáját. - Sapka, sál és kesztyű kell? - vigyorogva nézett rám, én meg bólintottam. Hamar rávarázsoltuk a még hiányzó dolgokat, közben pedig húgom is megérkezett, így hárman léptünk ki az ajtón. Adam és Jared álltak a kapunkban, nekem pedig felcsillantak szemeim. Annyira hihetetlenül jól nézett ki, hogy lábaim megremegtek. Már csak a puszta látvány miatt is. - Ők kik? - érdeklődött Lola, mikor elindultunk egymás felé. Furcsa módon egyikünk sem ugrott a másik nyakába. Mástól ez lenne a megszokott, de mi nem. Én valahogy kiélveztem és ittam látványát.
- Mindjárt megtudod. - lemosolyogtam rá, ő meg ugrándozva jött mellettem. Láttam Adam szemében az értetlenséget, de én csak mosolyogni tudtam. - Jó estét doktor úr! - álltam meg előtte, ő meg elnevette magát és magához húzott egy csókra. Egyik kezemmel hajába túrtam, másikkal pedig átkulcsoltam nyakát, úgy húztam közelebb magamhoz. Nyelve táncra hívta enyémet, amihez én ezer örömmel adtam magam.
- Fúúújjj. - szólalt meg Lola, mire elnevettük magunkat. - Ő a férjed? - nézett rám, mire Adammel összenéztünk.
- Nem. Ő a barátom. Ha nagyobb leszel, neked is lesz. - felkaptam és Adam felé fordultam vele. - Adam, ő itt Lola. - bemutattam őket egymásnak, mire a törpe szó szerint a nyakába ugrott. Csak mosolyogtam rajtuk. Beszélgettek és nagyon jól kijöttek egymással. Egy idő után azt vettem észre, hogy jól elvannak egymással, én meg csak állok. Jess látta és odahívott magához. Elmondta, hogy van egy tervük. Érdeklődve hallgattam őket és csak vigyorogtam. Szeretnének összeköltözni. - Jess... én tudod, hogy melletted állok, de anyuék nem fogják megengedni. Még csak tizenhét leszel januárban. Én szurkolok, hogy ez összejöjjön, de kevés esélyt látok rá. - próbáltam rávilágítani arra, hogy még nem múlt egy tizennyolc és szigorúbban van fogva, mint én.
- Tudom, de reménykedem. Apu, Jared managere. Csak megengedi... ha nem, akkor egy év múlva. - vigyorgott, én meg magamhoz öleltem. Az én húgom! Jared is csatlakozott hozzánk, mire elmosolyodtam. Annyira szeretik egymást és jó nézni őket.
- Holnap este az enyém vagy. - karolt át Adam és nyakamba puszilt, mire kellemes borzongás futott végig gerincemen. Elmosolyodtam és megfordultam, hogy szemeibe nézhessek. - Szóval úgy szervezz, hogy az este és a másnap a miénk. - bólintottam, jelezve, hogy értettem. Felpipiskedtem magam és nyomtam egy puszit arcára. Lola éppen Jessékkel szórakozott, így Adam és én nyugodtan tudtunk beszélgetni. - Miért nem mondtad, hogy Lola, Folt húga!? - gondoltam, hogy erre rá fog kérdezni.
- Ez nem számít... viszont hamarosan családtag is lesz. Anyu és Apu lesznek Lola keresztszülei... - ahogy elmondtam neki, meglepődött. Szerintem ezt nem várta. - Én is így néztem, de ez van. Nagyon bírom a kiscsajt, szóval meg tudok békélni a helyzettel. Folt meg nem érdekel és remélem ezt te is tudod. - jelentőségteljes pillantást vetettem rá, ő meg felfogta. Bízom benne, hogy ebből már nem lesz gond. - Viszont... a terápia nem hat. Vagyis nem érzem. Doktor úr, valamit nagyon rosszul csinál. - kezdtem cukkolni, mire felvonta szemöldökét és elém állt.
- A mai csak bevezető, hogy a holnapi kezelést bírja hölgyem. Gyűjtsön energiát az estére, mert nem lesz egyszerű... - célozgatott, mire elpirultam. Elnevette magát és magához húzott. Fejem mellkasába fúrtam és szorosan bújtam hozzá. Felemeltem fejem és adtam egy puszit nyakára, mire villantott egy féloldalas mosolyt. - Viszont ha nem bánod, nekem mennem kéne. Elvégre Szenteste van és anyuéknak azt mondtam, hogy egy óra múlva otthon vagyok. - picit eltolt magától. Megértően bólintottam, még akkor is, mikor legszívesebben közöltem volna, hogy leszarom, maradj velem. De nem lehet. Kézen fogva kísértem a kapuig, ahol magához ölelt. - Szeretlek bébi. - suttogta fülembe, engem pedig kirázott a hideg és egyben elöntött a melegség. Már nyitottam a szám, hogy válaszolok, de nem jött ki rajta hang. Még nem tudom ezt mondani neki, pedig érzem. De félek... félek, hogy ha kimondom, elvesztem. Hülye logika, tudom. De ez van bennem valamiért. - Nem baj. - elmosolyodott, mikor látta, hogy szégyellem magam miatta. - Majd holnap. Jó éjt és Boldog Karácsonyt. - adott egy puszit, de nekem ez nem volt elég. Visszahúztam és szó szerint felfaltuk egymást. Csak két napig nem voltunk együtt... két napig. Egyszerűen megőrülök a hiányától és nem akarom, hogy elmenjen.
- Most lépj le, mert fél perc múlva már nem lesz rá esélyed. - elhúzódtam tőle, ő meg boldog mosollyal nézett szemeimbe. Ha nem is mondom ki, hogy szeretem, biztos vagyok benne, hogy érzi. - Jó éjt. - intettünk egymásnak, majd mindenki ment a maga dolgára. Megkerestem Lolát és elhoztam Jesséktől, had legyenek ők is nyugodtan egy kicsit. Hét óra volt, így visszamentünk a házba. Benn a jó melegben Lola elmesélte, hogy mit csinált kinn, én meg a konyhába mentem és nekiláttam előkészíteni a vacsit. Épp megterítettem, mikor két kezet éreztem a derekamon...

Zsó. xx :) ♥

16. fejezet.

Megérkeztem és meg is hoztam a következő részt! :) Még annyit, hogy köszönöm szépen Vikinek, az én drága padtársamnak, barátnőmnek és asszonykámnak, hogy megengedi, hogy órákon is Move-ot írjak! :D Szeretlek, imádlak te rabszolgahajcsár! :D :* ♥ (De ha nem főztél, akkor menesztelek a háztól... :P )

Adam and Folt

Egész éjjel csak forgolódtam vagy negyed órákat aludtam. Egyszerűen nem ment az alvás. Folyamatosan azon kattogtam, hogy anyu rendbe jön-e... De nem csak ez az egy dolog fordult meg fejemben. Ott volt például Folt. Nem értem, miért most jelent meg... Annyi lehetősége lett volna rá, hogy elmondja mit érez, de ő pont a tegnapot választotta. Mondjuk feleslegesen, mert az biztos, hogy én nem megyek vissza hozzá. Megcsalt és megalázott. Ezt soha nem fogom tudni megbocsátani neki, bármennyire is szeretném. De most már nem csak ő az egyetlen, akivel így vagyok.... Jensen. Soha nem gondoltam volna, hogy egy nő nem elég neki, kell mégegy. És a legszörnyűbb az, hogy én voltam a második. Egy pótlás. Fogalmam sincs, hogy lehettem ennyire vak. Semmit nem vettem észre, pedig néha tényleg átlátszó volt. Mikor csak úgy eltűnt arra hivatkozva, hogy telefonálnia kell, fontos ügy. Eddig semmi gond nem lett volna, csakhogy a fontos ügyeit is mindig előttem intézte. Voltak olyan napok, mikor bejött, puszi aztán már rohant is, mondván, hogy forgatása lesz. Ezzel megint nem lett volna baj, csak akkor Jared miért nem volt ott? Elvégre ugyanabban a sorozatban főszereplők és ha Jensennek forgatáson kell lennie, akkor Jarednek is, ő viszont a húgomnak csapta a szelet... Remek. A világ legnaivabb lánya vagyok. 

- Reggelt' - szólalt meg Adam, reggeli, fáradt és rekedt hangján, mire közelebb bújtam hozzá. - Nem lustálkodhatunk, suliba kell menni. Az igazgató számít ránk és édesapád is megkért rá tegnap. Szerintem gyere keljünk és szólj Jessnek is, mert képes itthon maradni. Nem szabad hagyni, hogy magába forduljon.. - elmosolyodtam rajta, nyomtam egy puszit arcára és kikászálódtam az ágyból. Átvágtattam tesómhoz, de Jared nyitott ajtót, miután kopogtam.
- Tesóm? - kíváncsian néztem rá, ő meg biccentett az ágy felé és megláttam a még alvó Jesst. Nem akartam felébreszteni, de tudtam, hogy Apu mérges lenne azért, ha itthon maradna. Tudja, hogy akkor egész végig ezen kattogna az agya... - Nem bánod, ha felébresztem, ugye? Suliba kell mennie. - kérdeztem Jaredet, ő pedig beengedett. Leültem Jessica mellé és nagy nehezen felkeltettem. - Jó reggelt! Figyelj... tegnap miután eljöttetek a kórházból, Apuval megbeszéltük, hogy elmegyünk suliba, oké? Az az egy kérése van, hogy most hallgassunk rá, megteszed te is? - próbáltam olyan arckifejezéssel nézni rá, hogy érezze, mellette vagyok és ő értette is. Bólintott, majd feljebb tornázta magát és megölelt. Éreztem rajta az idegességet, ami bennem is bennem volt, de nem tehettünk ellene.... elvégre az anyánk kómában van! - Na, én is megyek készülődni. A konyhában találkozunk. - intettem, majd visszamentem szobámba, ahol már Adam beágyazott és az erkélyajtó is nyitva volt, de őt sehol se találtam. Megvontam a vállam és besasszéztam a gardróbba. Kerestem egy farmer csőnadrágot, egy fehér inget és egy fekete tűsarkút. Átmentem a fürdőbe és valami elfogadható kinézetet varázsoltam magamra, de most sminket is raktam fel, hogy eltűntessem a hatalmas karikákat szemem alól. Miután kész lettem, visszasétáltam szobámba, kerestem valami nyakláncot, fújtam magamra egy kevés parfümöt majd miután elpakoltam mindent, amire szükségem lehet, még mindig nem találtam sehol Adamet. Az erkély felé tévedt tekintetem. Mikor kiléptem az erkélyajtón, megláttam a korlátnak támaszkodva és valamin nagyon gondolkodhatott, mert nem vett észre. Egy laza farmert viselt, fehér pólóval és fehér Suprával. Elmosolyodtam mert összeöltöztünk. - Min gondolkodsz ennyire? - kérdeztem, mikor odaálltam mellé, ő pedig rám nézett azokkal a gyönyörű mélykék szemeivel.
- Igazából mindenen. Ötletek, lehetőségek, gondok és problémák. Mindenen... - szemével elég rendesen végigmért és a végén elismerő pillantással húzott közelebb magához. - Mit szólnál hozzá, ha délután elmennénk valahova. Persze miután meglátogattuk anyukádat. Este meg nálam alhatnál. - mondta el ötletét, én meg gondolkodni kezdtem. Én benne lennék, de mi lesz Jessel? Ha Jared nem lesz vele vagy ő nem megy el hozzá, akkor nem hagyom magára.
- Jó lenne, de most ha nem haragszol meg akkor Jessicát fogom előtérbe helyezni és ha ő egyedül maradna itthon, akkor én is maradok... - félve mondtam el gondolatomat, de ő megértően bólintott és egy puszit nyomott homlokomra.
- Nem ez az egyetlen ötletem, de a többi még nem esedékes... Majd pár hónap, netán év múlva. - éreztem, hogy ez egy elég erős célzás volt, amit értettem is. Magamhoz öleltem, fejem pedig nyakába fúrtam és mintha kicseréltek volna. Egy nyugodt lány voltam abban a pillanatban. Biztonságban éreztem magam és olyan volt, mintha semmi baj nem lenne. - Hát... két hete még nem mertem volna arra gondolni, hogy itt fogok állni veled ölelkezve. Sőt ez négy nappal ezelőtt is abszurdnak tűnt volna. Viszont most érzem magam igazinak és valakinek. - ahogy ezeket elmondta, elfogott egy érzés. Amolyan "Szeretlek, de félek kimondani..."
- Őszintén Adam? Én is így vagyok vele. Jensennel mikor együtt voltam... hát... mondjuk úgy, hogy szerettem, de mint kiderült, csak úgy, mint egy testvért. Szerintem ez alatt a pár hónap alatt se tettem túl magam rajtad és ezt bizonyítottam is. Fogalmam sincs mi lesz ezek után, de remélem, hogy ennél már csak jobb és hogy az a jobb az veled lesz. - arcomat kezei közé fogta és mosolyogva nézett rám.
- Úgy legyen! - azzal magához húzott és megcsókolt. Ajkaink egy heves csókban forrtak össze, amitől lepkéim öngyilkossági kísérleteket hajtottak végre. Egyik kezemmel hajába túrtam és kicsit meghúztam, amitől felmordult. - Szerintem ezt most ne folytassuk, mert nem megyünk suliba. - összekulcsolta ujjainkat, majd visszamentünk a szobába. Bezártuk az erkélyajtót, felkaptuk táskáinkat és mindent, ami kell, majd lementünk a konyhába. - Jó reggelt! - köszöntünk egyszerre Adammel. Maria kedves arca fogadott minket, de láttam rajta, hogy ő sem az igazi. Odamentem hozzá és megöleltem. Meglepődött, de hamar reagált és karjait körém fonta. Éreztem rajta, hogy erre most szüksége volt. Miután elengedett, rögtön leültetett minket, hogy együnk valamit, de nem igazán voltam éhes.
- Bella. Mikor végzel és hol a táncos ruhád? - kérdezősködött húgom, mikor belépett a konyhába. Leült mellénk, de ahogy láttam ő se volt éhes. A két sráccal megetettük a rántottát, addig mi beszélgettünk.
- Fél kettőkor végzünk elvileg. Ruha meg mára nem kell, mert lesz két önismereti órám, egy az ofővel és kettő hip-hop, ahol leosztályozom a koreográfiákat, szóval ma táncolni nem fogok. Utána meg lesz egy gyűlés az aulában. Te? - gondolkodóba esett, addig én ránéztem a fiúkra. Ahhoz képest, hogy Jared, Jensen legjobb haverja, Adammel is jól kijött és én ennek nagyon örültem.
- Nekem ma hét órám van, szóval kettőkor. Akkor anyunál találkozunk? - érdeklődve nézett.
- Akár meg is várhatunk. Kettőkor találkozunk Adam kocsijánál, oké? - kérdeztem, mire bólintott. Miután magunkba erőltettünk egy pohár narancslevet és a fiúk is végeztek, megköszöntük Marianak és kimentünk az előtérbe. Felkaptam a bézs ballonkabátom és táskám, majd Adammel együtt kiléptem az ajtón. Elköszöntünk Jaredéktól, beszálltunk az autóba és elindultunk a suli felé. A kocsiban nem igen beszélgettünk, csak hallgattuk a rádiót.

- Sziasztok! - köszöntöttem a csapatot, mikor beléptek a táncterembe. Adammel ma leosztályozzuk a múlthéten elkészült koreográfiákat. Kíváncsi vagyok, hogy a srácok mennyire dobódtak fel a tegnapi kis "verseny" miatt. De ezt majd az aulában ráérünk megbeszélni. - Bemelegítettetek? - körbenéztem, mire mindenki bólintott. Épp kezdte volna az első táncos, mikor kopogtak. Kinyitottam az ajtót, de amit arcomra erőltettem mosoly is eltűnt. Folt és a csapat...
- Hello. Erre az órára osztottak be minket. Reméljük nem bánjátok. - Márk elhadarta mondókáját, én meg beengedtem őket. Ahogy Adam meglátta Foltot, szemeivel ölni tudott volna. Rámosolyogtam és jeleztem neki, hogy ne foglalkozzon vele.
- Épp egy olyan órához csatlakoztatok, amin osztályozunk. Ugyanazt a koreot láthatjátok majd tizenkétszer. - elmondtam, hogy mire számítsanak, ők meg lazán megvonták vállukat és leültek a földre. Nem is foglalkoztam tovább velük, csak vártam az első táncost, addig meg kikerestem a zenét.
- Óra végéig így fog téged bámulni? Mert akkor kiküldelek és csak én osztályozom őket. - karolt át hátulról Adam, mire elnevettem magam. Megfordultam és felnéztem szemeibe. Láttam bennük valamit, ami tegnap nem volt meg Márkban. Annyira más. Annyira jó és annyira Adam...
- Ne törődj vele! Én se foglalkozom azzal a csapattal. Viszont jegyet kell adni nekik, mert nem lesz elég... - céloztam arra, hogy nekiállhatnánk, ő pedig értette, de még előtte nyomott egy puszit arcomra. Tudtam, hogy nem fogja annyiban hagyni, hogy Márk is itt van. És jól gondoltam. Óra végéig vagy milliószor puszilt meg vagy éppen csak ölelgetett, mert olyan kedve volt. Nem szóltam érte, mert minek!? Legalább Folt is érti hogy mi a helyzet és nekem nem kell annyit magyarázkodnom, ha még kedve lenne beszélni velem. - Ügyesek voltatok srácok! Reméljük mindenki meg van elégedve a jegyével, aki esetleg nem, akkor az jelezze javítási szándékát. - kiabáltam túl a hangzavart, ők meg bólintással tudták le. Ezek szerint mindenki örült.
- Na gyere, menjünk az aulába. - fogta meg kezem Adam miután összeszedtem cuccaimat.
- Beszélhetnénk? - állt meg előttünk Folt. Ránéztem és úgy voltam vele, hogy megérdemel annyit, hogy tőlem hallja, hogy semmi nem lehet köztünk. Adam nagyon nem akarta megengedni, de mikor rámosolyogtam és megszorítottam kezét, nagy nehezen elengedett, de azt láttam, hogy hallótávolságon belül maradt. - Figyelj... tudom, hogy tegnap csak úgy letámadtalak, amit így utólag bánok is. De tudnod kellett mit érzek. Tudom, hogy te nem így állsz hozzám és ezt meg is értem. Csak azt szeretném, hogy ne haragban váljunk majd el egymástól. Nem szeretném ha utálnál, mert azt már nem bírnám ki. Elég volt két év ilyenből, többet nem szeretnék... - láttam rajta, hogy maga alatt van, de én ezen nem tudok segíteni. Nem érzem úgy, hogy bízhatnék benne. Adam is hibázott, de nála a bizalmam ugyanúgy megmaradt és fogalmam sincs miért.
- Nem utállak Márk. Sose utáltalak... egyszerűen csak fájt, amit tettél. És ez az, ami miatt nem tudok többé úgy viselkedni veled, mintha mi sem történt volna. De ettől függetlenül még barátok lehetünk, bár tudom, hogy ez nem az, amit szeretnél. Meg ez a tipikus megdöglött a kutyád, de megtarthatod dolog, viszont más megoldást nem tudok. - ahogy szemeimbe nézett, tudtam, hogy nagyon fájt neki ezt hallani. Jobban, mint ahogy várta.
- Azt nem viselném el. Nekem az bőven elég, ha köszönő viszonyban leszünk. - én is úgy gondoltam, hogy így lesz a legjobb. Ránézve, láttam, hogy legszívesebben letámadna és soha nem engedne el, de nem tette, amit nagyra értékeltem. Magamhoz öleltem, ő pedig meglepődött, de hamar kapcsolt és erős karjait körém fonta. Tudtam, hogy Adamet szétveti a féltékenység, de majd megbékél, elvégre nem összejöttem Folttal, hanem épp búcsúzkodunk. El is engedtük egymást, megeresztettem egy halvány mosolyt felé, majd mikor

bólintott, odasétáltam Adamhez. Tekintetéből tisztán kiolvastam azt a tipikus "miért ölelgetted az exed?" kérdést, de én csak megingattam fejem és kihúztam a teremből. Az aulába mentünk, ahol már sokan várakoztak. Beálltunk a csapathoz, de onnantól kezdve egy perc nyugtom sem volt. Sofia szó szerint a nyakamba ugrott. Néha elgondolkodom azon, hogy melyikünk is az idősebb...
- Őrült vagy. - összevigyorogtunk, ő meg érdeklődve nézett Adamre és rám. Egyszerre ráztuk meg fejünket, mire drága barátnőm adott egy fejbeket mindkettőnknek. Mérgesen néztem rá, ő meg nemtörődöm stílusával megforgatta szemeit. - Sofia, egyszer még kihúzod a gyufát. De azt ne várd meg, mert szétrúgom azt a formás hátsófeled. - kacsintottam, ő meg eljátszotta a sértődött plázacicát. A szája elé kapott és egy "jajjjneeemáárajjj.." kíséretében csapkodni kezdett. Adam úgy nézett ránk, mint két őrültre és arrébb is ment, mondván, hogy ő nem ismer minket.
- Miért nem vagytok már együtt? Miért kell eddig húzni ezt az egészet? - vont kérdőre. Igaza volt, de valahogy nem éreztem úgy, hogy helyes lenne ilyen hamar egy új kapcsolat.
- Sofi őszintén megmondom, hogy nem tudom... igazából lehet, hogy sok lenne nekem egy újabb kapcsolat. Nincs egy hete, hogy Jensennel szakítottunk. Mondjuk nem is bánom... bahh... - már a gondolattól is rosszul vagyok, hogy ő hónapokon keresztül hazudozott nekem.
- Na miről nem tudok?? - csípőre tett kézzel állt előttem barátnőm, mire én legyintettem.
- Majd elmesélem. Amúgy meg szerintem nem kell sok ahhoz, hogy hivatalosan is együtt legyünk. Teljesen úgy nézünk ki, mintha egy pár lennénk, csak ezt egyikünk sem mondta ki, szóval szinglik vagyunk. - Sofi felvonta szemöldökét, de végül ránk hagyta a dolgot.
- Kéne tartanunk egy csajos napot. Te, húgod meg én. Mit szólsz? Csak fordítasz egy kis időt a legjobb barátnődre is. - próbált lelkiismeret furdalást kelteni bennem, amit sikerült is neki.
- Hát mostanában biztos nem, de persze, mostmár szerintem is ránk férne egy kis kikapcsolódás. - rámosolyogtam, de értetlenül meredt rám. - Anyu kórházban van. Tegnap megverték az utcán és kómába tartják az orvosok. Azt is tegnap tudtam meg, hogy terhes volt, de az ütések miatt elvetélt és egyéb ilyen dolgok... - kimondani is szörnyű volt, nemhogy átélni. Beleborzongtam a gondolatba, hogy anyu min ment keresztül tegnap.
- Ezt miért nem mondtad? Istenem... de mondj valami bíztatót is.
- Azt mondták, hogy az egyik keze eltört és azért tartják kómában, mert belső vérzése van. Hál' isten más baja nincs, de hát fogalmam sincs, meddig lesz ez így. Apu bent éjszakázott nála és van egy olyan érzésem, hogy benn is marad, amíg anyut ki nem engedik. De ma délután megyünk hozzá Adammel és Jessel. - Sofi megölelt, mire én elmosolyodtam. Ezért a legjobb barátnőm!

- Hogy van? - kérdeztem aputól, mikor beértünk a kórházba. Láttam rajta, hogy kimerült. Hatalmas karikák éktelenkedtek szemei alatt és állva képes lett volna elaludni, de egy percre se hagyta volna el anyát. Makacs férfi, az már biztos.
- Ugyanúgy... - elég volt ennyit mondania. Jess majdnem sírógörcsöt kapott, mikor meglátta anyut az ágyon. Csövek lógtak ki belőle, begipszelt kar, nyakmerevítő és minden... Pittyegett közben a gép is és az egésznek nagyon lehangoló jellege volt. Anyu mindig talpon volt. Szinte a nappal együtt kelt és este jó későn feküdt le. Sose volt fáradt, mindig élvezte a munkáját és most amiatt került ide. Veszélyes szakma!? Így hallásra senki nem mondaná ezt, de ha jobban belegondol az ember, akkor igen... nagyon is! Börtön töltelékek ellen kell kiállnia és ha esetleg elbukja a pert, akkor ez a következménye. Annyira hihetetlen és abszurd, hogy milyen emberek vannak. Soha nem fordulna meg fejemben, hogy bántsak bárkit is. Testileg, lelkileg vagy bárhogy... - Viszont a rendőrök tudják, kik tették. - szólalt meg apu hosszú hallgatás után, mire felkaptuk fejünket. - Még semmi konkrétat nem mondtak, csak ennyit. Holnap be kell mennem és ott tudok majd meg minden információt. - részletezte, mi pedig mást nem tehettünk, mint bólintottunk. De legalább kiderült ki volt az és remélem, megkapja méltó büntetését, mert ha nem... őt vagy őket képes lennék bántani. A család és barátok nálam első helyen állnak és aki őket sérti meg, az utána tűrje a következményeket is.
Mivel apu semmit nem evett tegnap óta, lementem a kórház büféjébe és hoztam neki ételt, italt, de nem akarta megenni, mondván "nem éhes..".
- Apa! Edd meg és ne mondjam többet! Ha te is rosszul leszel, elájulsz vagy bármi, akkor mi mit csinálunk? Gondolkodj egy kicsit és ezt a szendvicset erőltesd magadba légyszíves. Este Maria bejön és hoz rendes főtt ételt neked, anyunak meg behoz pár cuccot, amire majd szüksége lesz. És nincs vita! Én suliba járok, mert kérted, te pedig ilyenekbe hallgass rám! Oké? - bólintott, hogy értette és végre nekilátott annak a nem túl laktató kajának.

/egy hónappal később/

- Bella!!!!! - hallottam meg egy ismerős hangot a földszintről, mire lerohantam. Sofia állt az ajtóban és épp a nagykabátját próbálta lehámozni magáról, valamint a csizmáját. December huszonkettedike van. Pár nap múlva karácsony és megígértem Anyunak, hogy most én főzök, sütök mindent! Ja, igen. Anyu! Hál' Isten hamar felébreszthették a kómából és a szervezete is jól reagált a kezelésekre és mindenféle gyógyszerre, így gyors ütemben haladunk tovább a gyógyulás útján. A gipszet múlt héten vették le, de még nem mehet dolgozni, pedig már nem bír megülni a seggén. Szerencsére már csak néhány nap az ünnepig, így biztosan itthon marad. Hetente járunk vissza vizsgálatokra, mert saját felelősségre hagyta el a kórházat, de eddig minden ellenőrzésen javulást mutatott. Az orvos még egy hónapot adott arra, hogy anya teljesen felépül, mert szerinte igen erős szervezete van. Jessel a baleset óta erősebb lett a kapcsolatunk, már ha ez lehetséges és mindenben ketten vagyunk. Maria, Jess és én ... mi hárman ápolgatjuk Anyut, amíg Apu dolgozik, mert amint hazaért, lesi Anyu minden kívánságát és minket elzavar táncolni. Megmosolyogtat a dolog, hogy ennyire törődik anyuval és hogy ennyire szereti.
- Sofi!! Pár perc és indulhatunk, de még Adam készülődik, tesóm ésTiffany is szöszmötölnek. Jared meg közölte, hogy öt perc és itt van. Gyere fel. - elhadartam neki, majd felszökdécseltünk az emeletre. A szobámba érve, Adamen még mindig nem volt póló. - Csak tudnám, hogy te mit csináltál, amíg itt hagytalak. És ha nem húzol fel egy pólót, kiraklak az erkélyre. - kacsintottam barátomra, mire ő kiöltötte a nyelvét és a gardróbomba sietett. Hát igen. Már több, mint egy hónapja együtt vagyunk. November tizennyolcadikán jutottunk el addig, hogy hivatalosan is kimondtuk. Sofia és Brandon talán jobban örültek ennek, mint mi. És ha már itt tartunk, ők is egyre inkább összemelegednek. Talán még össze is jönnek év végéig.
- Már ide is költözött? - kérdezősködött legjobb barátnőm, célozva ezzel arra, hogy Adam az én gardróbomban öltözködik a saját cuccaiba.
- Csak egy két cucca van itt, mint ahogy nekem is nála. Tudod ha esetleg a másiknál alszunk, ne kelljen cipekedni. Így kényelmesebb. - vigyorogva nézett rám majd magához ölelt.
- Bella... néha elgondolkodom azon, hogy Sofiat jobban szereted, mint engem. - zavart meg minket Adam, mire megforgattam szemeimet. - Ne forgasd őket szöszi, mert kiesnek a helyükről. - piszkálódott tovább, mire én belekaroltam barátnőmbe.
- Hát tudod mit? Jobban is szeretem! Ő legalább kedves velem és most akkor elmegyek a csajommal vásárolni. - intettem barátomnak, majd Sofival együtt átmentünk tesómékhoz. Végre ők is indulásra készen néztek ki, aminek nagyon örültem. Lebaktattunk az előtérbe, de mindenkinek olyan jó kedve volt, hogy énekelgettünk és táncoltunk közbe. Tiffany és Adam jöttek mögöttünk és suttogva beszélgettek, mire mi is úgy tettünk, mintha beszélgetnénk és róluk lenne szó, így néha-néha rájuk néztünk. Tiff értette, ellentétben Adammel, aki felvont szemöldökkel méregetett. - Ja igen, Adam is. - jelentettem ki félhangosan, mire tesóm és Sof is röhögni kezdtek.
- Mit én is? - próbált bekapcsolódni a mögöttem álló colos is, de erre már én is nevettem. Válaszolni akartam, de csengettek, így ajtót nyitottam. Jared érkezett meg és így teljes volt a csapat. - Na, álljon csak meg kisasszony. - húzott vissza Adam, mikor indultam volna a többiek után a kocsikhoz. - Komolyan mondom, ha te meg Sofi együtt vagytok, akkor mi srácok megőrülünk mellettetek. Légy kíméletes ma, még élni szeretnék holnap is. Ráadásul most itt a húgom is, meg Jess is itt van. Azt hiszem Jared és én meghalunk. - arcán láttam azt a tipikus "istenem, most ments meg" pillantást. Elnevettem magam, ő meg felvonta szemöldökét.
- Nyugi, életben hagyunk. Csak kicsit amortizáljuk le a bandát. - nyugtatásképp megütögettem vállát, mire elkapta kezem és magához rántott. - Kiérdemelted te ezt? - kacéran néztem rá, de ő nem szólt semmit csak megcsókolt. Ma szeretet hiányos, mert pár órával ezelőtt, mikor felébredtünk, ki se akart engedni az ágyból. Szívesen ölelném, csókolnám egész nap, de más dolgunk is van. - Adam... mennünk kell. - suttogtam, miután elváltunk egymástól, ő pedig tudomásul vette és kézenfogva mentünk a többiek után. Sofia jött még velünk, mert Jess, Jared és Tiffany másik kocsival mentek, ugyanis hatan nem férünk el egyben. A mai napra a terv a fa vásárlása, valamint az ünnepi menühöz szükséges dolgok. De ha lányok megyünk vásárolni, akkor nem bírjuk megállni, hogy a plázába ne menjünk be, így ott kezdtünk.

Zsó. xx :) ♥

15. fejezet.

Manóók! :) Egyellőre semmi extrát nem tudok mondani, csak azt, hogy jó olvasást! :) ♥ A késéseket viszont nagyon sajnálom, de érettségizek infóból, így minden erőmmel azon vagyok... :/ Tényleg sajnálom, de ahogy tudom, hozom a részeket!!! :)

Directioner: Köszönöm szépen! :) ♥ És igen, olvastam a Csitt-csitt-et és nagyon tetszett! :D A srác neve onnan van, igen... nem tudtunk barátnőimmel mit kitalálni, így emellett döntöttünk. :) 

Im Yours

- Te mit keresel itt? - löktem arrébb hívatlan vendégem, becsuktam az ajtóm és elindultam a földszintre. - Ha jól tudom, nem kértem gardedamot. - beszéltem hozzá, miközben anyuékat kerestem a házban. - Anyuuu elmentem, majd jövök! - kiabáltam el magam, mikor már öt percnyi futkosás után sem találtam meg őket.
- Állj már meg egy kicsit... - rántott vissza Folt, mikor kiléptünk a házból és becsuktam az ajtót. - Mi volt ez a mai? Te nem ilyen vagy! - felhúzott szemöldökkel kérdezett, én meg összefontam karjaimat mellkasomon.
- Akarod mondani... nem ilyen voltam! Azóta már eltelt több, mint két év! Azt hitted, hogy ugyanolyan naív és megvezethető maradok? Tévedtél.! - próbáltam kikerülni, de ő visszatartott és a falhoz nyomott. - Engedj el Folt! - hangomból csak gyűlölet érződött, de ő nem foglalkozott vele.
- Bella! Beszélni szeretnék veled, mielőtt nem késő.. Hallgass már végig! - furán nézhettem rá, mert ő lehunyta szemeit, vett egy mély levegőt majd belekezdett mondókájába. - Tudom, hogy két éve nagyon hülye voltam és ha hiszed, ha nem, kegyetlenül megbántam, hogy Londonba mentem tovább tanulni és nem maradtam veled. Próbáltalak elérni, de számot cseréltél. Amikor otthon voltam és átmentem, tesód küldött el. Nem láttalak, nem beszéltünk és egy idő után beletörődtem, hogy ennyi volt, de tényleg. Tudom, hogy én szakítottam veled és nem is akárhogy.... Megaláztalak, amiért a mai napig gyűlölöm magam. - magyarul hadart, én pedig próbáltam minden egyes szót felfogni. - Egy évet szántam arra, hogy keressek valakit helyetted,  hiszen ha te nem akarsz látni, akkor végeztünk és meg is értettelek... Viszont bárkivel keveredtem össze akár csak egy tánc erejéig, egyből téged kerestelek benne. A te vonásaidat, stílusodat és mindent, de senkiben sem találtam meg ugyanazt. Nem tudtam továbblépni és szerintem soha nem is fogok tudni. Mikor megtudtam, hogy New Yorkba költöztök, minden reményt elvesztettem. Másik kontinens, ráadásul olyan, ahol még nem jártam és akkor azt hittem, hogy életemben egyszer nem lesz lehetőségem arra, hogy idejöjjek. Aztán megtudtam, hogy a tánciskolánkkal idejövünk két hétre. Azonnal kattogott az agyam, hogy miként találkozhatok majd veled, aztán előtte este hívtalak, kerestelek, nem vetted fel. Gondoltam majd úgy is megtalállak... Aztán ma a suliba, mikor kiszúrtalak a nézők között azzal a sráccal, részben örültem, részben pedig ölni tudtam volna. Aztán a teremben is csak szívtuk egymás vérét, de azzal a bájgúnárral meg el se szakadtatok egymástól és az a tánc... mindegy. El akartam mondani, hogy a mai napig ugyanúgy szeretlek, mint két éve... Talán még nem késő. - az utolsó mondatánál, lesütöttem szemeimet. Egyszerűen nem mertem ránézni. Annyi minden kattogott fejemben, hogy majd megőrültem. Ott van Adam, akivel végre rendeződni látszik a kapcsolatunk, erre felbukkan Folt, mert miért ne!? Már kezdtem örülni, hogy egyenesbe jön minden, erre itt van a következő probléma. Tudom, hogyha most a szemébe nézek, akkor látja, hogy még ő se közömbös nekem teljesen, de már nincs meg az a nagy szeretet felé, mint anno. Régen volt és a sebek már majdnem begyógyultak. Majdnem elfelejtettem, hogy létezik, erre felbukkan a semmiből és szép lassan lerombolja a már majdnem teljes kapcsolatomat Adammel. - Nézz rám Bella. - kérte, de én nem hallgattam rá. Továbbra is cipőm orrát bámultam. Miért!? Miért pont most került elő!? Miért én!? - Bella. - állam alá helyezte kezét és gyengéd erőszakkal kényszerítette, hogy szemébe nézzek. Szemei csillogtak, arca enyhén borostás volt és haja úgy nézett ki, mintha össze lenne kócolva, de én tudom, hogy nem kevés munka van emögött a "hanyag" frizura mögött, ami iszonyatosan dögös külsőt kölcsönöz neki. Egyszóval tökéletes volt.
- Márk... - nem tudtam, mit mondhatnék neki. Azt nem mondhatom, hogy szeretem, mert ez nem igaz. Dögös, magas, helyes és elképesztően szexi, de ennyi... Tetszik, de nem mondhatnám, hogy szerelmes vagyok. - Fogalmam sincs, mit kéne mondanom. Reméltem, hogy már soha nem bukkansz fel és élhetem az életem. Továbbléptem, mert muszáj volt. Akkor két éve téged nem érdekelt, mi lesz velem. Megcsaltál és ennek tetejébe megaláztál. Azok után soha nem gondoltam volna, hogy lesz ilyen pillanat. Meg sem fordult a fejemben, hogy még egyszer hallhatom tőled azt a bűvös, kilenc betűs szót és tessék... tévedtem. De miért Márk? Miért? Annyi lány van még és annyian szeretnének csak egy éjszakát eltölteni veled, akkor gondolj bele.. hányan akarnak örökre veled lenni? Nézz magadra. Dögös vagy, helyes és szexi. Ki lenne az a hülye, aki nemet mondana neked!? Sokkal jobb lányokat kaphatnál, mint én. Fölöslegesen futsz utánam. Én már lezártam ezt az ügyet. Itt egy új lehetőség arra, hogy keress magadnak valakit. Ahogy mondtam... nincs olyan lány, aki nemet mondana neked. - próbáltam ráébreszteni arra, hogy feleslegesen próbálkozik nálam. Kettőnk között már nem lesz semmi.
- De van olyan lány, aki nemet mond... te! Nem tudok továbblépni, egyszerűen nem megy! Kellesz nekem Bella... nélküled senki vagyok! Csak egy robot. Egy üres, érzelemmentes senki. Mindennap gondoltam rád a két év alatt és rájöttem, hogy jobban szeretlek a világon bárkinél. Kérlek.. adj egy esélyt!  - a végét olyan hallkan suttogta, hogy azt hittem, csak képzelődöm. Az eszem azt kiabálja, hogy 'nem, felejtsd el' , de a szívem legmélyén még mindig vannak érzéseim iránta. Viszont Adam az, aki tényleg, teljes mértékben magához láncolt, ha nem is látszik. Őt szeretem és nem tehetem ezt vele.
- Sajnálom Folt... nem lehet. - nagy nehezen kinyögtem ezeket a szavakat és ki akartam bújni kezei közül, de elkapott, visszanyomott és ajkait enyémekre tapasztotta. Nem akartam visszacsókolni, ellenkeztem, mellkasát ütöttem, de meg sem érezte. Kitartóan csókolt tovább, egész testével a falhoz préselt és nyelvével bejutásért könyörgött. Továbbra is tiltakoztam, de nem engedett el. Egyik kezével tarkómnál hajamba túrt és meghúzta, úgy hogy fejem megemelkedett és itt volt az a pillanat, mikor átadtam magam neki. Nyelve rögtön táncra hívta enyémet és derekamnál fogva préselt magához. Mintha bomba robbant volna... minden eddigi érzelem köztünk felszabadult, csak az volt a különbség, hogy ő elmosolyodott közben, az én könnyeim pedig potyogni kezdtek. Maga a tudat, hogy őt csókolom és nem Adamet és az, ahogy szakított velem... minden emlékem, ami hozzá kapcsolódott, eszembe jutott. Égetett, mardosott belülről egy érzés. Csalódottság, megbántottság, de talán még egy kevés szeretet is. - Kérlek... - elváltam tőle és oldalra fordultam. Próbáltam rendbeszedni magam, ami nehezen ugyan, de sikerült. - Ami most történt... az soha nem történt meg! Oké? - kérdeztem, miközben elindultam a kocsimhoz.
- De én nem tudok úgy tenni, mintha ez soha nem történt volna meg. - elkapott és visszarántott, de én elhúzódtam tőle. - Nekem nagyon sokat jelentett ez az egész és tudom, hogy neked is, hiszen éreztem rajtad. Ne tagadd! Adj egy esélyt... csak egyet! - átkarolta derekam, de én minden erőmet összeszedve, ellöktem magamtól.
- Nem lehet Folt... Adamet szeretem! Ne rondíts bele kérlek! Lépj tovább, ha nehéz is. - kikerültem és beültem a kocsimba. Elindultam a Blue Rose-hoz, de még előtte leparkoltam egy mellékutcába, rendberaktam a fejem és próbáltam lenyugodni. Nem akarom elhinni, hogy ez velem történik.... Annyira hihetetlen, hogy pont most talál meg és pont most mondja el az érzéseit. Ha ezt még a nyáron megteszi, visszafogadtam volna, de így esélytelen...

- Sziasztok! - köszöntem a csapatnak, mikor odaértem a Blue Rose-hoz. Nagy ölelés után, már csak a másik csapatra vártunk. Kerültem Adamet, mindig beszélgettem valakivel. Sofia is csatlakozott hozzánk, hiszen ő is közénk tartozik. Ráadásul mikor elmeséltem neki, hogy mit művelt a másik csapat, kifejezte nemtetszését egy igen erős káromkodással. - Sofi mesélnem kell valamit. - a lehető legkomolyabb arckifejezéssel néztem rá, ő meg azonnal félrehúzott a többiektől és érdeklődve hallgatott. Minden elmeséltem neki, amit Folt mondott vagy tett.
- Bella... te vonzod az ilyet. - ingatta fejét, én meg megvontam vállaimat. Nem én akartam így, elhiheti. - Adam tud róla? - ez volt a következő kérdése, mire én kezdtem el rázni a fejem. - De el akarod mondani neki, ugye? - tette fel azt a kérdést, amire nem tudtam a választ. El akarom mondani neki, persze... de mi van ha úgy gondolja, hogy a múltam miatt nem lehet köztünk semmi? De ha meg nem mondom el, akkor meg a titkolózás miatt marad ennyiben a kapcsolatunk és ezt se akarom...
- Fogalmam sincs, mit kéne csinálnom. - sóhajtottam egy nagyot, ő meg adott egy fejbeket. - Jó.. a verseny után elmondom neki. - ahogy ezt kijelentettem, elmosolyodott, én meg a fejemhez kaptam. - Tudtad, hogy ez fájt? - dorgálón néztem rá, az ő arcára meg egy gonosz vigyor kúszott, mire szúrós szemekkel válaszoltam. Elnevettük magunkat, majd visszaslattyogtunk a többiekhez, akikkel már az ellenfél is ott volt. Beálltunk a csapathoz, majd ránéztem a másikakra. De ebben a pillanatban elkezdett esni az eső, mire mi összemosolyogtunk, mert már tudtuk, hogy mit táncolunk és ez esővel jobban néz ki. - Na, akkor kezdhetjük? - vigyorogtam át Folték csapatára, ők meg vonakodva bólintottak. Kíváncsi leszek, mit alkotnak.. - Brandon!!! - kiabáltam el magam, ő meg felnyitotta a kocsija csomagtartóját, amiben egy egész Dj pultot megszégyenítő technika volt. - Ti kezdtek! - kacsintottam a délutáni bunkó dögre, ő meg picit mintha megszeppent volna. Szerintem az eső teszi...
Mi hátrébb álltunk és figyeltük, hogy mit alakítanak. Próbáltak valami tánc félét mutatni, de nem ment nekik. Az egyik nyafogott a haja miatt, a másik a cipője miatt, a harmadik meg egész egyszerűen kiállt, hogy ő esőben nem táncol. Folt szemei végig rajtam időztek, de én nem tartottam a szemkontaktust. Úgy meg pláne, hogy Adam átkarolt hátulról és egy puszit nyomott nyakamba.
- Szerintem nyertünk. - arcán széles mosoly volt, nekem pedig pillangóim örömtáncot jártak.
- Szerintem is. - nyomtam egy puszit arcára. - Majd ha ezt lerendeztük, beszélnünk kell. - megfordultam karjaiban és ő érezte, hogy ennek a mondatomnak komoly súlya van. Bólintott egyet és láttam rajta, hogy megcsókolna, de nem tette, aminek örültem.
- Mond el most... ők még úgy is szerencsétlenkednek egy sort. - fogta meg kezem és arréb húzott a többiektől. Ahogy haladtunk, láttam, hogy szép számban gyűltek össze az emberek megnézni, hogy mi van itt és láttam a nézők között az ofőnket, egy-két tanárt és az igazgatót is. Kíváncsi vagyok, hogy ezért kapunk-e valamit... - Ha a Folt ügyről akarsz beszélni, akkor láttam... - hirtelen fel sem fogtam, mit is mondott. Csak álltam és néztem. Látta!? Mi van!? És ha ő ezt látta, akkor miért ölelgetett? Na... lemaradtam... - Gondoltam elmegyek érted, hogy együtt jöjjünk erre az akármire, de mikor odaértem, az a gyerek már ott volt. Láttam a csókot és az azutáni jelenetet.... - ahogy beszélt, nem akartam elhinni, hogy milyen nyugodtság árad hangjából. Mintha nem is az-az Adam lenne, aki tegnap még problémázott, mert megcsókoltam Jensent. Mi történt itt? - Bella.. - emelte fel fejem és belenéztem csillogó szemeibe. Mosolygott, amit nem tudtam hova rakni... - Tudtam, hogy nehéz dolog lesz téged megnyerni és azt is tudtam, hogy küzdenem kell majd azért, hogy mellettem tartsalak. De hallottam azt is, hogy mit mondtál a srácnak. - jelentőségteljes pillantást vetett rám és itt már mindent értettem. Halvány mosolyt varázsoltam arcomra.
- Szerintem bizonyítottam már, hogy engem más srác ÚGY soha nem fog érdekelni, mint te. Fogalmam sincs, hogy ezt mivel és hogyan érted el, de ez van... Se Jensenre, se Foltra, se senkire nem tudok pasiként nézni, csak rád. És érezd magad megtisztelve, mert mással nem voltam még így sose. A csók és Folt és a hülyeségei, amiket mondott, mind csak szavak számomra és rossz emlékek. Örülök neki, hogy hallottad, mit mondtam és tudod, hogy mi is van, mert ha ez az egész bekavart volna, én most őrjöngenék. Elegem van már abból, hogy nem jöhet egyenesbe semmi, mert mindig akad valaki, aki belerondít. Legyen az egy hülye fogadás, egy pasi vagy egy ex... Mindegy mi, de mindig van valami és ezt unom. Egy valamit szeretnék, hogy legyen valaki, aki feltétel nélkül szeret... mást nem! De ez nem jöhet össze ilyen hülyék miatt... - biccentettem Márk felé, akik úgy döntöttek, hogy inkább vereséget szenvednek, de nem táncolnak esőben... Félreálltak és inkább várták, hogy mi mit csinálunk.
- Ne hagyjuk, hogy beleszóljanak. - Adam magához húzott, mire felnéztem szemeibe. - Tudod mi az, amit mindig is ki akartam próbálni? - suttogta a szavakat, meleg lehelete csikizte arcom és átjárt a melegség. Kíváncsi pillantásomat látva el akarta mondani, de Sofia odajött és visszarángatott minket a csapathoz egy "Majd később enyelegtek" szöveg kíséretében.
- Na ennyi volt?? Erre veritek magatokat? Ezért volt nagy az arcotok a táncteremben? Remek... ügyesek vagytok! Ez csak eső... nem sósav vagy láva, hogy félni kellene tőle. De ha ti nem, akkor majd mi megmutatjuk, hogy mi az a tánc... Mehet srácok? - körbenéztem és mindenhonnan mosolygó és magabiztos arcok köszöntek vissza rám. Tudtam, hogy elég egy embernek elkezdenie egy mozdulatsort, a többiek tudni fogják a többit. Elég összeszokott társaság vagyunk már az ilyenhez. - Akkor hajráááá!!!! - elkiabáltam magam, Brandon már adta is a zenét, mi meg átfutottunk a tömeg másik oldalára, de ezt szinte senki nem látta, mert lekapcsoltuk az összes villanyt. Még szerencse, hogy sokan jöttünk. - A lényeg, hogy valami mindig kezdjen bele valamilyen koreográfiába és mi megyünk utána... ennyi.. - még gyorsan adtunk Adammel pár tanácsot és már kezdtük is. (VIDEÓ)  Volt, hogy mi is rontottunk, olyankor az ellenfél arcán hatalmas mosoly volt, de minket ez nem zavart. Folytattuk tovább, mert éltetett bennünket a harag, amit délután keltettek bennünk és persze bizonyítani is akartunk, hogy nekünk ez igenis megy. A taps és az őrjöngés közben pedig csak erőt adott a folytatáshoz. Sokszor összemosolyogtunk, mert rontottunk... nem is keveset, de hát ez van. Ez csak szimpla rögtönzés és nem egy megbeszélt koreográfia, hogy másodpercről másodpercre pontosan tudnunk kell. Én azt mondom, hogy jól sikerült!
- Ezt akartam kipróbálni.. - a végén magához rántott Adam és ajkait enyémekre nyomta. Ez hiányzott nekünk egész nap. Kíváncsi leszek meddig játszuk ezt a "Randizzunk, mert különben túl gyors lenne" dolgot.. Az eső perzselte bőrömet és minden porcikámmal kívántam őt. Körülöttünk mindenki tapsolni és fütyülni kezdett, mire mosolyogva elváltunk egymástól. Tekintetem pár másodpercre összeakadt Foltéval. Láttam rajta a csalódottságot, de valahogy nem foglalkoztatott annyira. Egy halvány mosolyt küldtem felé, majd a következő pillanatban megkapaszkodtam Adamben, mert a csapattagok a nyakamba ugrottak.
- Megcsináltuuuuk!!!!! - őrjöngött Sofi, én meg jó szorosan magamhoz öleltem. Igen, tényleg! Valóban megcsináltuk!!! A csapatunk szó szerint ki kelt magából. Mindenki táncikált, énekelt és csak szimplán jó kedvünk volt.
- Sofia Boutella, Isabella Blake és Adam Gray! - hallottuk meg az izgazgató hangját, mire egyszerre fordultunk meg. Az ofőnk, a diri és még egy-két tanár a sulinkból minket nézett és az se zavarta őket, hogy teljesen eláztak. Jasmine szemében láttam a büszkeséget és biztos voltam benne, hogy ő mellettünk áll. - Fogalmam sincs, hogy kinek jutott eszébe ez a hülyeség. Ezzel a cselekedettel az iskolánkat képviseltétek és nem mást... A mi nevünkhöz kapcsolják majd a történteket. És tudjátok mit mondok erre? - a hangjából ítélve, nagyon nem tetszett neki ez a kis jelenet. Már vártam, hogy mondja, kicsap minket a suliból vagy egyéb hasonló és akkor.... - Azt, hogy fantasztikus volt!! Amit láttunk tőletek, azt eddig még senki nem csinálta meg... Bátran kiálltatok mindenféle koreográfia nélkül és csak táncoltatok. Látszik, hogy a csapat összekovácsolódott és mertek bízni a másikban. A technika néhol még nem volt pontos, de legelső próbálkozásnak tökéletes!! És igen... lesz még több is! Remek ötletet adtatok, amit holnap hallhattok is az iskolában, de most siessetek haza, mert betegek lesztek és holnap szükségem van mindenkire! - ahogy ezeket mondta, újra őrjöngtünk és csináltunk egy hatalmas csapatölelést. - Szép volt! - ölelt át minket az ofő is, mire bevettük a körbe és ugráltunk egy sort. Annyira jó érzés, hogy a tanári kar is elismer minket, hogy azt el sem tudom mondani!!
- Gyere! - fogta meg kezem Adam és a kocsija felé húzott. Itt már csak az a baj, hogy az én autóm nem maradhat itt...
- Te figyelj csak... én is kocsival jöttem és nem hagyom itt. - Adam bólintott, hogy értette, így először az én járgányomhoz igyekeztünk. Alig értem oda, csörgött a telefonom, amit kikaptam zsebemből, de az eső miatt csúszott a kezem és mire felvettem volna, elhallgatott. Úgy voltam vele, hogy majd visszahívom, bárki is az. Épp beszálltam volna, mikor újra keresett valaki. Adam vette fel.
- Igen? Bella telefonja. - beszélt, miközben én fűtést kapcsoltam a kocsiban. - Nem.. Adam. - ránéztem és arcáról értetlenség tükröződött. - Jess... lassabban! Mi történt? - összeráncolta szemöldökeit és úgy nézett rám, mintha rémet látna. - Azonnal ottvagyunk! - kinyomta, kihúzott, átültetett az anyós ülésre, beült a volán mögé és meg sem szólalt, csak gyors vágtában elindultunk.
- Adam.. mit mondott Jess? Hova megyünk? Mondj már valamit!!! - aggódva néztem rá, mire ő nyelt egyet és bűnbánón nézett rám. - Adam bökd már ki az isten szerelmére! - most már kiabálam vele.
- Édesanyádat megtámadták az utcán és kórházban van... - ahogy kimondta, fordult egyet velem a világ. Csak meredtem magam elé és nem akartam elhinni, amit mondott. Megtámadták? Ki? Kórházban? Ugye nem súlyos.... Istenem, nem hiszem el..
Adam, kezét nyugtatón térdemre helyezte, de nem tudtam figyelni rá. Csak azon járt az eszem, hogy ne legyen semmi komoly baja anyunak. Ezt nem érdemli meg. Lehet, hogy nem mindig volt a legtökéletesebb anyuka, de akkor se ez jár neki. Ahogy leparkoltunk a kórház előtt, kiugrottam és berohantam az épületbe. A recepción alig akarták megmondani, hogy melyik kórteremben fekszik anya, de nagy nehezen közölték. A liftet se vártam meg, elindultam felfelé a lépcsőn és kettesével szedtem a fokokat. A másodikon ott volt apu, Jess, Jared és Maria is.  Ahogy odaértem, Jess a nyakamba borult, mire én szorosan fogtam magamhoz. 

- Mi történt pontosan? - kérdeztem, mire apu jött oda hozzám és elmondta, hogy anya épp a bíróságról jött ki, mikor pár suhanc elkapta és megverte, mert nem az apjuk ügyvédje volt... Az egyik keze eltört, de hál isten más komolyabb baja nincs. Picit fellélegeztem, de attól még aggódtam érte, hisz eszméletlen volt...

- Biztos csak ennyi a gond? Miért nem ébred fel? - apu felsóhajtott.

- Fogalmam sincs, erről nem beszélnek az orvosok... - láttam rajta, hogy nagyon fáj neki ezeket a szavakat kimondani. Hallani is szörnyű... Adam mögém állt és átkarolta hasam, mire megfordultam karjaiban és fejem mellkasába fúrtam.
- Adam... menj vissza a kocsidért, nem maradhat ott. - felnéztem szemeibe, ő pedig megrázta fejét.
- Sokkal fontosabb vagy nekem, mint az a jármű. Veled maradok. - szorosan magához ölelt, én pedig nem tudtam, hogy háláljam meg ezt neki. Karjai között biztonságban éreztem magam, de ahogy elengedett, engem is átjárt a félelem és az aggódás, vajon mi van anyuval? Miért nincs ébren? Mi történt valójában? Sétálgattunk fel s alá, mikor végre kijött a doki anyu kórterméből. Végignézett a társaságon és szólásra nyitotta száját.
- Önök bizonyára Mrs. Blake rokonai. - megállt előttünk, mire mi bólintottunk. Adam kezét nyugtatón derekamra helyezte, én pedig tovább figyeltem az orvosra. - Sajnos rossz hírt kell közölnöm magukkal. Azt biztos tudták mindannyian, hogy Mrs. Blake terhes volt. Sajnálatos módon az ütések erőssége miatt elvetélt és ha ez még nem lenne elég, belső vérzése van, ami azt jelenti, hogy pár napig kómában kell tartanunk. Mi minden tőlünk telhetőt megfogunk tenni azért, hogy a hölgy felépüljön, de arra kérjük önöket, hogy ha felébred, legyenek mellette, mert egy gyerek elvesztése a legfájdalmasabb dolog egy anyának, még így is, hogy meg se születhetett. A többit bízzák ránk, a legjobb kezeléseket kapja majd. - ahogy elregélte mondandóját, már el is sietett. Csak álltam ott lesokkolva... Anyu terhes volt? Terhes volt és nem mondta el? Ráadásul kómába lesz pár napig? Mi jöhet még?
- Apu...Anyu tényleg..? - Jess próbált rákérdezni, de a könnyek megakadályozták. Apának annyi ereje se volt, hogy beszéljen, így csak bólintott. Jared kézen fogta Jesst és közölte, hogy hazaviszi. Apu hálás volt érte, ők pedig nagy nehezen el is indultak. Jessica maradni szeretett volna, de ezt egyikünk sem engedte meg neki. Megbeszéltük Jareddel, hogy vele marad addig, amíg szükséges. Maria is visszament velük, mondván, hogy összekészít pár dolgot, amire majd Anyunak szüksége lesz ha felébred.
- Apa, gyere. Menjünk haza, holnap reggel visszajövünk. - próbáltam hazarángatni, de nem sikerült. Sehogyse...
- Nem megyek. Már kértem egy szobát itt a folyosó végén. Nem érdekel semmi most, csak az, hogy jobban legyen és hogy mellette legyek! Nem hagyhatom magára. Viszont Bella, neked haza kell menned... holnap iskolába kel lenned neked is és Jessicának is. Kérlek... Azzal segítetek a legtöbbet, ha most hallgattok rám. - egy összetört férfit láttam magam előtt. Még soha nem volt ilyen.. SOHA! Jó szorosan magamhoz öleltem, hogy érezze, mi itt vagyunk neki bármi legyen! Nyomott egy puszit homlokomra, majd Adammel kézen fogva elindultunk haza. Kiérve még mindig esett az eső, nekem pedig eszembe jutott Adam autója.
- Figyelj... menjünk el a kocsidért, onnan pedig haza. - felé fordultam, ő pedig nem vitatkozott, aminek örültem. Beültünk és vissza mentünk a Blue Rose mellé. Átültem a volán mögé, Adam pedig a saját kocsijába és megbeszéltük, hogy hozzánk megyünk. Ahogy a házunk elé értem, kinyitottam a kaput és behajtottunk a feljáróra. Én leparkoltam a garázsban, Adam pedig az udvaron. Besiettünk a házba és rögtön Jesst kerestem. A konyhában találtam rá egy pohár forró tej mellett. Odarohantam hozzá és megöleltem. Tudtam, hogy őt is nagyon megviseli ez az egész, csakúgy, mint mindenkit. - Nyugalom. Rendbe fog jönni! - bátorítón néztem rá és bíztam benne, hogy igazat mondok. Bólintott, megitta a tejet és elindult fel az emeletre.
- Bella. Édesanyád erős nő, a szervezete megbirkózik ezzel, hidd el! - állt elém Adam, mire felnéztem szemeibe. Valami különöset láttam bennük. Nem tudnám pontosan megfogalmazni, hogy mit... Láttam, hogy őt is ugyanúgy mélyen érintette az ügy. Láttam, hogy sajnálja. De láttam azt is, hogy csak miattam van itt. Azt, hogy szeret...
- Adam kérlek maradj itt éjszakára. - szinte végig se mondtam kérésem, ő bólintott. Picit megkönnyebbültem, hogy nem kell egyedül lennem. Felpipiskedtem magam és nyomtam egy puszit arcára, majd bezártuk a bejárati ajtót és feljöttünk az emeletre. Egy gyors zuhanyzás után, ledőltem az ágyamba és gondolkodni kezdtem. Ma annyi, de annyi minden történt velem, hogy ha ezt más mesélné nekem, nem hinném el. Ennyi érzelem egy napra... túl sok!! - Soha nem lehet egy nyugis napom. Soha... - bújtam közelebb Adamhez, mikor befeküdt mellém. - Remélem, hogy anyu hamarosan jobban lesz. Meg hogy Folt leakad rólam... - a végét már csak azért hoztam fel, hogy tudjam valójában úgy gondolja a dolgokat, mint ahogy délután mondta.
- Biztos vagyok benne, hogy anyukád meggyógyul! A Folt ügyről meg csak annyit, hogy te az enyém leszel, teszek róla. Esélye nincs! - ahogy kimondta, elfogott egyfajta boldogság. Elszánta magát, azt már biztos.
- Nem leszek... - ahogy ezt kijelentettem, karja megfeszült körülöttem és a levegő is más lett köztünk. Feszült volt és tudtam, hogy nem érti miért mondom ezt. Meg ha így gondolom, akkor mit keres az ágyamban... - Azért nem leszek, mert már a tiéd vagyok. - itt volt az a pillanat, hogy kifújta a bent tartott levegőt és fölém magasodott. Arcán láttam a boldogságot és ez engem is melegséggel töltött el.
- Most ha a mai nap másképp alakult volna, kérdeznék valamit, de inkább máskorra halasztom. Viszont ezt nem... - azzal megcsókolt. Elmosolyodtam, ő pedig nyomott egy puszit orromra, majd visszafeküdt mellém és átkarolva magához húzott. Hamar elaludt, de nekem ez már nem ment ilyen könnyen. Jó pár órán keresztül néztem nyugodt arcát, mire nekem is sikerült az álmok világába kerülnöm.

ui: Tényleg sajnálom a sok késést, de se ötletem, se időm nem volt írni... :/// itt a suli vége, hajtás van, ráadásul érettségizek infóból is, úgyhogy ... :) De mindegy.... remélem olvasható lett! :) 

Zsó. xx :) ♥