14. fejezet.

Tádááám!!!! :D Nem fűzök hozzá semmit, csak annyit, hogy jó olvasást! :) ♥ ( A sok kimaradást pedig nagyon sajnálom, de ötletem egyáltalán nem volt... :/)

Memories.

Nem volt merszem felvenni. Nem akartam beszélni vele, nagyon nem! Ő már egyszer tönkretett lelkiekben, nem is akárhogy és én ezt még egyszer nem élném túl! Kinyomtam és próbáltam elaludni, de nem tudtam. Felzaklatott ez a pár másodperces akármi... Fél óra múlva újra csörgött telefonom, fáradt sóhajjal nyomtam ki és rezgőre állítottam. Visszafeküdtem és nem sokkal később sikerült is elaludnom. 

- Bella! - rontott be húgom, én meg szó szerint úgy ugrottam ki az ágyból, mert megijesztett. Mérgesen pillantottam rá, ő meg legyintett és felém tartotta mobilját. Volt egy SMS-e, a tegnap esti telefonálóm küldte neki. Folt... 

"Jess! Tedd meg nekem, hogy beszélsz a nővéreddel. Kérlek! Beszélni szeretnék vele, de nem veszi fel. Előre is köszi Kicsilány!" - ahogy elolvastam, felvontam szemöldököm. Mit akar tőlem? Szerintem elég világosan kifejeztem magam még anno. 

- Nem fogok beszélni vele, ezt elcseszte kiscsikó korában. Amúgy meg egész este hívogatott és mivel nem vettem fel, érthetné, hogy nem vagyok kíváncsi rá. Kicsit se! - bementem a gardróbba és valami ruha után kutakodtam. Ahogy láttam, nincs kinn valami jó idő. Egy fekete csőnadrág mellett döntöttem, kék ujjatlannal, mire ráhúztam egy fehér ZooYork-os pulcsit, majd átmentem  a fürdőbe. Átfésültem hajam és hagytam, hogy a hátamra lógjon. Nem bajlódtam a sminkemmel, mert feleslegesnek gondoltam. Visszamentem cipőt választani. Egy ugyanolyan kék Vans mellett döntöttem, mint amilyen az ujjatlanom. Még egy csomó időm volt indulásig, így zenét kapcsoltam és táncikálás közben rendbe raktam szobám, valamint elpakoltam az edzős cuccom táskámba. Rászántam magam, hogy megnézzem telefonom és hátrahőköltem attól, ami fogadott. Tizennégy nem fogadott hívás és hat üzenet. Minden hívásom Folttól volt és a(z) SMS-ek is. 

"Kérlek vedd fel! Beszélni szeretnék veled!" - ahogy elolvastam, megingattam fejem. Kitöröltem és a többi négyet is, ami ilyen jellegű volt. Egy volt, ami miatt pár percig döbbenten álltam a szoba közepén. 

"New Yorkban vagyok, majd kereslek." - remek... Ez hiányzott még. Sóhajtva raktam el telóm, majd lekapcsoltam a zenét és lementem a földszintre. Köszöntöttem mindenkit, mikor beléptem a konyhába. Maria csinált nekünk melegszendvicseket, amiket húgommal hamar elpusztítottunk. Megköszöntük, majd kisiettünk a kocsimhoz, mert esett az eső... Elmeséltem neki a Jensenes sztorit, ő meg kiakadt. Na ennyit arról, hogy megpróbál minket újra összehozni. Jess elmondta minden utolsó senkiházinak, én meg csak vigyorogtam rajta. Bocsánatot kért, mert Jensen pártját fogta, de erre legyintettem egyet. Szerintem én is így reagáltam volna, ha a helyében lennék. 

- Na futás. - mosolyogtam, majd megöleltük egymást. Besiettem és felmentem az osztályba. Leültem a helyemre, miután mindenki kikérdezett. Fijiről, Jensenről és mindenről faggattak. Közöltem, hogy Jensennel vége mindennek és most szingli vagyok. Meglepődtek, de örültem, hogy senki nem kérdezősködött. Már egy tíz perce a helyemen ülhettem, mikor Adam is megérkezett. Zenét kapcsoltam és szándékosan nem figyeltem rá, kicsit szívatni akartam. Leült mellém, de én továbbra is zenét hallgattam fülessel. Tudtam, hogy azt fogja hinni, megharagudtam rá és egyebek. 

- Bella. - kihúzta fülhallgatóm, kivette kezemből mobilom, leállította a zenét, én meg felvont szemöldökkel néztem végig a jelenetet. - Most direkt játszol velem? - hangjában afféle "Vigyázz magadra" felszólítás volt. Szemem sarkából láttam, hogy mindenki minket néz. Gondolom azt várták, hogy kitörjön a harmadik világháború. Hiszen senki nem tud arról, hogy mi történt összesen két nap alatt. Két nap... Haza se jöttem, de már semmi sem volt rendben. Annyira jellemző az ilyen! 

- Talán baj? - folytattam játékom. Tudom, hogy utálja, ha kérdésre kérdéssel felelek. - Zavar? - firtattam tovább a dolgot, ő meg csak hallgatta. Nem akartam a végtelenségig idegesíteni, csak egy kicsit. 

- Szóval így állunk? Legyen... játszunk piszkosul. - ahogy kimondta, átgondoltam gyorsan, hogy átakarok-e élni egy Adam-féle játékot. És arra jutottam, hogy nem. Először is pasiból van.... másodszor pedig már volt részem ilyenben és tudom, hogy tudja kínozni az embert és tényleg mocskosul játszik. 

- Inkább hagyjuk. - elnevettük magunkat, majd hozzábújtam, mire az osztály tapsolni kezdett. - Minek örültök ennyire? Csak megöleltem, nem mentem hozzá... - ahogy körbenéztem, minden honnan mosolygós arcok köszöntek vissza és ez nagyon tetszett! Az elmúlt hónapban mindenki feszült volt, mert készültünk az előadásra, plusz mindenki félt, hogy Adammel egyszer csak robbanunk és egymásnak esünk, de szerencsére erre nem került sor. 

- Majd eljön az-az idő is. - suttogta fülembe, engem pedig kirázott a hideg hangjától. Forró lehelete csikizte arcom, mire testem átjárta az a bizonyos bizsergés. Felé fordítottam fejem, így orrunk fél centire volt egymástól. Mindenki azt várta, hogy megcsókolom, de nem. Így mindenki előtt, szerintem még nem kéne... 

- Mi van, ha nem lesz olyan vagy ha lesz is nem-et mondok? - próbáltam cukkolni kicsit, de szemeiben elszántságot láttam. 

- Akkor addig próbálkozok, míg igent nem válaszolsz. - orrával megbökte enyémet, mire elmosolyodtam. Ezek szerint ő tényleg komolyan gondolja a dolgot. Hát kíváncsi leszek rá. Arra meg pláne, hogy mit fog csinálni, ha megtudja, hogy akár már most is lehetnék a barátnője, de húzni akarom az agyát. Úgy gondolom, hogy én is szórakozhatok egy kicsit vele. 

- Csak nem megváltozott Mr. Egoman? - vigyorogva kérdeztem, ő meg bólintott és jelentőség teljes pillantással nézett szemeimbe. Megmelengette szívemet és nyomtam egy puszit arcára. Megértette, hogy az osztály és a nyilvánosság előtt nincs szájra puszi, se csók, se semmi olyan, amiből bárki azt vehetné le, hogy együtt vagyunk. Két hónapon keresztül csak szívtuk egymás vérét, így kicsit gyors és furcsa lenne mindenkinek ez a változás. Bár bevallom... nekem is! 

- Sziasztok! Gyertek, gyülekező van az aulában. - futott be Jasmine, az ofőnk, mi meg felpattantunk és csordaként vonultunk le. Lenn már csak állóhely maradt, így beálltunk oldalra és vártunk. Adam mögöttem állt, átkarolta hasamat és állát vállamra tette. Szemben velünk Stacey osztálya volt, a szőke pláza cicáé, aki erősködött nekünk, de mi megvertük őket a táncversenyen, bár nem sokáig örültünk ennek, mert utána vesztünk össze... mindegyis. Stacey gyilkos pillantásokkal jutalmazott, mire megforgattam szemeimet és teljesen Adamhez bújtam. Nem tudom mit gondolt... Ha Adam abban a két hónapban nem jött össze vele, amíg lehetősége volt rá, akkor máskor sem fog. Nem értem az ilyen lányokat. Reménykednek heteken, hónapokon, éveken át a semmiért... 

- Köszöntünk minden diákot. Csak pár szóra... Most egy meglepetés fellépést láthattok a londoni táncakadémia növendékeitől. Fogadjátok őket sok szeretettel. - a bejelentés után tapsolni kezdtünk. Adam nyomott egy puszit nyakamra, mire arcomra egy széles mosoly húzódott. Stacey féltékenységében fel tudott volna robbanni, én viszont boldog voltam.

Pár másodperc múlva megláttuk a csapatot, indult a zene (ezt egy aulában képzeljétek el), mi meg csak bámultuk őket. Iszonyatosan jók! Ez az a szint, amit szeretnék elérni én is hip-hopban. Ezen gondolkodtam, mikor a táncolók között megpillantottam egy olyan embert, akit nem akartam látni. Folt... rendes nevén Márk. Nem a legjobb emlékem kapcsolódik hozzá. Egy évvel előbb végzett a középiskolával, mint én, de egy darabig ő volt a táncpartnerem és a pasim is... sajnos. Már csak reménykedtem, hogy nem szúrja ki, hogy itt vagyok. Elvégre mennyi esély van arra, hogy pont ide fog nézni, mikor körülbelül hatszáz ember van a teremben!? 

- I don't care, I love it! - csendült fel a dal, amit mi üvöltöttünk, közben pedig tapsoltunk és fütyültünk, mert kiderült, hogy ezzel beavatták a csapat legkisebb tagját, aki jobban táncol, mint én. Annyira jó táncot raktak össze, hogy csak bámultam. A műsor végén hatalmas taps vihar volt és mindenki őrjöngött. Adam a világért se engedett volna el, csak fütyült egyet.

- Te káros vagy az egészségemre... - fogtam meg fülem, mert majdnem megsüketültem. - És nem, nem azért, mert olyan édes vagy, hogy cukorbeteg leszek tőled, hanem mert megsüketítettél. - elvigyorodott és kaptam egy puszit arcomra. Ezzel egy időben én mosolyogva néztem körbe és összenéztünk Folttal. Semmi különöset nem tudtam kiolvasni tekintetéből, olyan üresnek láttam... Csak biccentettem egyet, majd az igazgatóra figyeltem. 

- Na ez igen! Nagyon ügyesek vagytok! - dicsérte meg a csapatot, mire újra tapsvihar lett az aulában. Elcsendesített minket, majd folytatta mondandóját. - Had avassam be diákjaimat, hogy mi célból is vagytok itt. - felénk fordult, mi pedig kíváncsian vártunk. - Szeretnénk, ha a két iskolában tanuló táncosok mással is megismerkednének. A londoni táncakadémián hip-hop, akrobatikus csoport és idén indult a társas tánc is. Szerintünk érdemes lenne, ha újat látnátok. Értem itt az akrobata mutatványokat, mert nálunk csak igen kevesen merik bevállalni. Tanuljatok egymástól és a két hét múlva esedékes bemutatón szeretnénk látni mit tanultatok és mit tudtok! Addig pedig jó tanulást mindenhez és most menjetek órára! - mosolyodott el, az iskola pedig csordaként indult meg a lépcsők felé. A mi osztályunk úgy gondolta, hogy megvárja, míg a tömeg eltűnik és csak utána indultunk meg az emeletre. Adam végig mellettem jött, fogta a derekam és éreztem rajta, hogy felszabadultabb. Talán ebből még lehet valami, sőt ... biztos! 

A terembe érve, kicsengettek, így felkaptuk táskáinkat és a tánctermek felé vettük az irányt, mert hip-hop lesz az ofőnkkel. A lányokkal gyorsan átvettük a táncos ruhánkat, majd berontottunk a terembe, Jasmine pedig pár perccel utánunk érkezett. 

- Sziasztok! - mosolygós arcát látva, nekem is jobb kedvem lett. Már ha ezt még lehetett tetőzni. - Ma felvesszük videóra a How I Feel-t, de úgy, hogy először csak a lányok, aztán közösen. Szóval melegítsetek be, addig én megkeresem a zenét. - adta ki az utasításokat, mi meg gyorsan csináltunk pár alap lépést. 

- Este hétre érted megyek. - ölelt át hátulról Adam, én meg mosolyogva fordultam meg karjaiban. - Nemleges választ nem fogadok el! Ne is próbálkozz. - kacsintott, én meg elnevettem magam. Annyira laza és  fesztelen így a kapcsolatunk és ez nagyon tetszik. Felpipiskedtem magam és egy nagy cuppanós puszit nyomtam arcára. Tudtam, éreztem rajta, hogy többet szeretne, de még nem... Ma még biztos, hogy nem. 

- Na... - tapsolt egyet Jasmine, mire mindenki ráfigyelt. - Eltáncoljuk még egyszer felvétel előtt a táncot vagy menni fog egyből? - körbenézett, mi pedig rávágtuk, hogy menni fog az elsőre is. Az ofőnk szeméből büszkeség tükröződött és széles mosollyal indította el a zenét (egybe van a lányok tánca és a közös is... ). Vele együtt öten vagyunk lányok ebben a csoportban, így csak ennyien vettük fel a kezdő pozíciót. Szinte bele sem kezdtünk a táncba, de Folték csapata jött be a terembe. Nem álltunk le, mert úgy gondoltuk, hogy meg tudják várni, míg befejezzük. Végig éreztem magamon Márk tekintetét. Nem zavart volna, ha nincs a teremben az a srác, akivel éppen azon vagyunk, hogy összejöjjünk. Remek... - Ügyesek vagytok! - dicsért meg minket Jasmine, miután befejeztük, majd az idegen csapat felé fordult. 

- Sziasztok! - lépett előre tőlük az egyik srác. - Ez az egyik csoport, ahova kiosztottak minket, hogy tanuljunk és tanítsunk. - darálta el mondanivalóját, mint egy robot és nekem valahogy nem tűnt szimpatikusnak. - De csak nyugodtan, nem akarunk zavarni.Ahogy elnézem tanítani többet fogunk, mint tanulni... - nem törődöm stílusa volt, amit én eleve nem szeretek. Adamtől elviselem, de tőle?? Mire fel van ekkora arca? Jasmine tátott szájjal nézte, én meg úgy döntöttem, hogy nem hagyom, hogy a földig alázza a csoportot. De mintha az ofőm megérezte volna, hogy cselekedni akarok, csak rám mosolygott és megingatta fejét, hogy maradjak, elintézi. Adam is mellém állt és magához húzott, ezzel visszafogva. 

- Sziasztok! Örülünk, hogy köreinkben köszönthetünk titeket. Reméljük tudjátok tartani velünk a tempót. - mosolygott rájuk, én pedig tudtam, hogy heccelni akarja őket. Mindenki körénk gyűlt és karba tett kézzel méregettük az idegen csapatot. 

- Hogyne tudnánk. Itt nem velünk lesz a gond, ahogy elnéztük... - megvetéssel nézett végig rajtunk, engem pedig nem érdekelt innentől kezdve semmi. 

- Te most úgy mondasz véleményt, hogy láttál tőlünk egy pár perces koreográfiát? Honnan tudod, hogy nem vagyunk többre képesek? Honnan veszed, hogy csak ennyit tudunk? Ne mond nekem, hogy csak olyan koreográfiákat táncoltok, mint amit ma bemutattatok, mert ezt senki nem hiszi el. Biztos, hogy nálatok is vannak lazább táncok. Tuti, hogy igazam van! Innentől kezdve a téma le van zárva. - le akartam tudni ennyivel, de a srác úgy gondolta, hogy folytatja. 

- Azt hittük, hogy ez az iskola magasabb szinten van. De akkor ezek szerint erős túlzás, amit beszélnek róla. Semmi extrát nem csináltok és akkor erre tartják magatokat?? Remek... és mi idejöttünk tanulni? Pff... - legyintett egyet, bennem pedig felment a pumpa. Adammel összenéztünk és csupán szemmel megbeszéltük, hogy mehet. A csapat is benne volt mindenben, én meg előrébb léptem. 

- Igen? Semmi extrát? Mit szeretnétek látni? Hip-hop vagy akrobatikus tánc esetleg társas? - Folt úgy nézett rám, mint aki rémeket lát. Hát igen... azóta nagyon megváltoztam. Fogalma sincs róla, hogy milyen vagyok valójában, de nem is bánom. Ha ő is ekkora pökhendi, öntelt majom lett, akkor megbaszhatja. És akkor még finom voltam és nőies. 

- Lássunk először egy akrobatikus előadást. - Folt szólalt meg, mire szúrós szemekkel néztem rá, de abban a pillanatban megéreztem Adam kezeit derekamon. Tudtam, hogy ő is készen áll és én is. Úgy gondoltuk, hogy ugyanaz a tánc, amit a bemutató napján táncoltunk, mielőtt Fijire mentünk volna, tökéletes lesz. Jasmine mosolyogva állt félre, ahogy a többiek is. Adam nyomott egy puszit arcomra, majd a hátam mögé állt. Az ofőnk kikereste nekünk a zenét(nem a szereplők) és már kezdtük is. Tekintetem egy pillanatra elidőzött Folton, de aztán a táncra koncentráltam. Mindent hibátlanul csináltunk és szerintem tökéletesebb volt, mint mikor először adtuk elő. A végén Adam nyakába ugrottam, a többiek őrjöngtek az idegen csapat meg csak bámult. Gondolom nem sejtették, hogy mi ilyet is tudunk. Néha befoghatnák a szájukat... 

- Ezek után kuss a nevetek! - álltam meg a nagypofájú srác előtt, ő meg felvont szemöldökkel nézett le rám. 

- Kiscsillag nem nagy egy kicsit az arcod? - hangjában akkora megvetés volt, hogy szó szerint kézzel fogható volt. Elfintorodtam a srácon... pfejj. 

- Neked Bella és nem.. úgy gondolom, hogy nem! Ha jól tudom, nem mi néztünk le titeket, hanem ti minket. Azt hiszed, hogy sokat tudtok?? Remek... de mindig van hova fejlődni. Te se és egyikőtök se tökéletes. Nincs jogotok ítélkezni felettünk, sőt! A mi iskolánkban vagytok, az a minimum, hogy befogod a szád és figyelsz. Mi hazai terepen vagyunk, de ti?? Ugyanmár... egy jól betanult koreográfiát mutattatok be. Oké, jó volt. Rögtönözve is ment volna? Mert szerintem nem. Akkor legyen nagy a szád, ha csak úgy spontán tudnál alkotni valami hasonlót. Addig pedig füled, farkad behúzod és kussban vagy. - a srác haverjai hangos 'hú'-zásba kezdtek, én meg összefontam karom a mellkasomon. 

- Hűűű cica... megváltoztál. - lépett elő Folt, nekem pedig égbe szaladt a szemöldököm. - Hova lett a visszafogott és szelíd lány? - felém közelített és a srác, aki az előbb még előttem állt, eltűnt. Ahogy ránéztem Márkra, rá kellett jönnöm, hogy iszonyatosan dögös lett. Ő is változott, nem is keveset. Régen se volt rossz, most viszont szívdöglesztő és ahj... neki is pont most kell felbukkannia.
- Azt az énemet már megölted. - mosolyogva közöltem vele, ő pedig rezzenéstelen arccal meredt rám. - És Márk... ha elsőre nem veszem fel a telefont, másodszorra meg huszonötödszörre se fogom. - arcunk alig volt egy centire, szemeivel pedig elég rendesen végigmért, majd megállapodott ajkamnál. Úgy voltam vele, hogy ha most megcsókol, felpofozom. De úgy isten igazából... 

- Hát szívem, ha esetleg felvetted volna, nem lenne meglepetés, hogy itt vagyok. - magyarul válaszolt, mire összeráncoltam szemöldököm. Nocsak??? Még nem felejtette el a magyar nyelvet? Kész csoda... 

- Azta... te még tudsz magyarul beszélni? A nagyképűséged még nem vette át teljesen feletted a hatalmat? Ez hihetetlen... talán még megváltozhatsz. - gondolkodóba estem. - Ja bocs.. az lehetetlen. Te örökre egy tapló senkiházi maradsz. - azzal a lendülettel megfordultam és visszaálltam a csapathoz. Adam rögtön védelmezőn körém fonta karját és teljesen magához préselt, ami megmosolyogtatott. Folt meg csak állt ott megdöbbenten, ez pedig tetszett. 

- Na, ha már ennyire összemelegedtünk... Este hatkor a Blue Rose-nál és ne tanuljatok be rá semmilyen koreográfiát, mi se fogunk. Spontánnak kell lennie. - hátat fordítottak nekünk és kiléptek a teremből. A csapat összenézett és mindenki arcán afféle "kik ezek te????" kifejezés volt. Annyira utáltuk őket, hogy az hihetetlen. Szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy gyűlöltük őket... 

- Megjötteeeeeeeeeeeem!!!!!! - üvöltöttem el magam, mikor beléptem a házba. Jó kedvem volt, csak tudnám mitől... - I'm addicted to youuuuuuu!!! - énekelve baktattam a konyhába valami élelem után kutakodva és megláttam húgomat az asztalnál és éppen pudingot evett. Ahogy összenéztünk, egyből tudta mi a tervem és felpattant az asztaltól kezében a pudingos tállal és magához szorította. Letámadtam egy kiskanállal a kezemben, ő meg védelmezte zsákmányát. - Naaa... kell az erő az esti megmérettetéshez! - kapkodtam utána, de ő kitartó volt. Aztán úgy döntöttem, hogy meguntam ezt, így megcsikiztem és mielőtt leejtette volna a tálat, elloptam tőle. Morcosan nézett rám, majd elnevettük magunkat és ketten eltüntettük az egész tál pudingot. Utána gyorsan lezuhanyoztam, hajat mostam, majd valami normális cuccot kerestem elő, amiben viszonylag mozogni is tudok. Éppen hogy készen lettem, csengettek... Adam nem lehetett, mert úgy beszéltük meg, hogy ő is és a csapat is a Blue Rose-nál, a két utcával lejjebb lévő szórakozó helynél, gyülekezik... Gondolom Maria ajtót nyitott, mert többször nem hallottam a csengőt. Összeszedtem a cuccaimat, beledobáltam egy táskába majd körülnéztem, hogy nem-e hagyok itthon valamit, de miután rájöttem, hogy nem, kinyitottam az ajtót és beleütköztem valaki mellkasába... 

ui: Tényleg nagyon sajnálom ezt a rengeteg késést, de se ötletem, se időm nem volt megírni... így is csak összecsaptam -.-

Zsó. xx :) 

13. fejezet.

Fúúúhhh.. na szóval! :) Ehhez a részhez semmit nem fűznék hozzá. xd Jó olvasást!:)

It's my life.!!

- Szia. - hangom visszhangot vert a teremben, mikor visszaköszöntem Sofianak. Nagy nehezen összeszedtem magam a padlóról és felállva ráemeltem tekintetem. 

- Beszélhetünk? - hangjában ott volt a bizonytalanság, én viszont bólintottam. Előbb-utóbb úgy is beszéltünk volna. Nem marad el úgyse. És van egy olyan érzésem, hogy Anya, Apa és a húgom is oktatást fog tartani nekem este. Remek lesz... - Figyelj, ez az egész.... én nem értem. Akkor most kivel vagy együtt? - tette fel az egyetlen kérdést, amire válaszolni tudtam. 

- Senkivel. Szingli vagyok. - ahogy kijelentettem, szemei elkerekedtek és úgy nézett rám, mint egy idiótára. - Ne nézz így, ez van. Át kell gondolnom mindent. Elvégre.... most csaltam meg a barátomat, hülyítek egy srácot és egész egyszerűen felfordul körülöttem a világ. De majd megoldom valahogy. - legyintettem, mert nem akartam hogy ő is ezzel foglalkozzon. Elég, ha nekem gond, nem kell, hogy másnak is az legyen. 

- Akkor miért csókoltad meg Jensent? - kérdezősködött tovább, mire megvontam vállam. 

- Búcsú csók volt... amolyan, majd még úgy is találkozunk. - megmagyaráztam neki, ő meg ijedten pillantott rám. - Ezek az arc kifejezések nekem nem tetszenek! Miről tudsz, amiről én nem?  - kérdeztem most én, ő meg sóhajtott egyet. 

- Adam is látta a csókot és igen feldúlta a jelenet. Szóval nem ment be semmilyen órájára se és senki nem tudja hol van. Brandonnal már kerestük a termetekben, megnéztünk egy-két próba termet és átjártuk az iskolát, de semmi. Azt hittem veled van, de mondta az igazgató, hogy te új koreográfiákat raksz össze és itt vagy. Reménykedtem benne, hogy ő is itt van, de mikor beléptem és megláttalak a földre roskadni, tudtam, hogy nincs és hogy neked is szükséged van valakire. Bella miért csináljátok ezt? Szeret téged és te is őt! Én már az elején megmondtam, hogy Jensennel úgyse fog működni a dolog. Tudom, mert láttam, ahogy ránéztél. Volt valami csillogás a szemedben, ez igaz, de nem az a tipikus "én meghalok érte" nézés volt. Mintha egy testvérre, egy rokonra vagy egy legjobb barátra néztél volna rá. Ő se volt olyan hű de nagyon szerelmes. Hidd el nekem... - folytatta volna, de belé fojtottam a szót. 

- Sofia, amíg nem tudod, mi volt köztünk, addig ne mondj ilyeneket. Az alatt az egy hónap alatt végre éreztem azt, amit már oly régóta nem.... Szerettek és számítottam valakinek annyit, hogy a nap minden percében mellettem legyen. Igen, tudom. Te is itt voltál, de az nem ugyanaz. Te a legjobb barátnőm vagy, nem a pasim. Ahány férfiban csalódtam, azt gondoltam, lehetetlen lesz találni valakit, aki nem használ majd ki és erre Jensen cáfolt rá. Ne feledd, hogy Adam fogadásból jött össze velem, nem másért. Hülyített folyamatosan, jól játszotta a szerepét, de lebukott. Fogalmam sincs, hogy igaz-e, hogy szeret.... Ezek után már nem tudom mit higyjek. - a táskámhoz léptem és belepakoltam mindent. Pulcsimat magamra kaptam, visszavettem a nadrágom, kiengedtem a hajam és nagyjából elrendeztem sörényemet. 

- Biztos lehetsz benne, hogy szeret. Miután kiderült mit csinált és te otthagytad, összetört. De annyira, hogy beviharzott a táncterembe és este nyolcig ki sem jött onnan. Tudom, mert vissza kellett jönnöm a suliba a papírjaimért. Láttam, hogy az egyik terembe ég a villany és mikor beléptem, megláttam őt, ahogy végkimerülésig csak táncol, táncol és táncol. Én kapcsoltam le a zenét és akkor nézett fel. Szemeiből sugárzó fájdalmat még én is éreztem. Leroskadt a földre, ugyanúgy mint az előbb te, és elsírta magát. Soha nem láttam még férfit sírni. Azt hiszem ott volt az a pont, amikor már a tánc sem segített rajta. Elmondott mindent. Hogy hülyeségből fogadott, de a végére beléd szeretett. Tudom, hogy ezt neked is elmondta, de nem hitted el neki. Én se hittem volna, ha velem történik... de az, hogy most már lassan két hónapja ennek és még mindig ugyanúgy padlón van, jelent valamit. Nem hiszem el, hogy nem látod. Aztán akárhányszor próbálkozott, te távolság tartó voltál vagy éppen felpofoztad. Igen, tudom, hogy ott volt Jensen, de legalább annyira visszanézhettél volna, hogy ez mennyire fáj Adamnek. Ha te tudnád, hányszor kanalaztuk fel a padlóról Brandonnal. Ha mi nem vagyunk, akkor mára már valami emos, ön sanyargató könyv moly lenne belőle. Aztán tegnap, amikor nem jöttél be az első két órára, végleg elvesztette minden reményét. Úgy ment be a veled közös órájára, hogy már semmi nem érdekelte. Aztán láttam, ahogy átviharzol az aulán és egyenesen berontottál a terembe. Amikor vége lett az órátoknak, Adam megváltozott. Kicsit jobban nézett ki, annak ellenére, hogy előtte két órán keresztül folyamatosan táncolt. Láttam, mikor délután kifele menet elkapott még itt a suliba és hallottam, miket vágtatok egymás fejéhez. Volt egy pillanat, mikor megtörtél, már reménykedtem, hogy megjön az eszed és ott helyben felhívod Jensent és szakítasz vele, de nem... - nem bírtam tovább, utat engedtem könnyeimnek. Így hallani az egészet, rettenetesen rossz. Sosem gondoltam, hogy Adam ilyen lelki állapotban volt/van. - Aztán ahogy eltűntél a suliból, Adam csak bámult maga elé. Mikor odamentem hozzá, hogy lenyugtassam, valami különöset láttam rajta. Reményt Bella, reményt! Megköszönte, hogy eddig tartottam benne a lelket és hogy mindig mellette álltam, de most már egyedül is el tudja intézni, én pedig hittem neki. Megöleltem és hazament. Aztán ma beszéltem vele és mondta, hogy tegnap este egy csomó dolgot kellett átgondolnia, így kiment a partra. Aztán találkozott veled. Fogalmam sincs, hogy szándékosan mentél-e oda, vagy csak mentél, amerre vitt a lábad, de ott voltál. Mondta, hogy magad alatt voltál és rendesen látszott rajtad, hogy kattogsz. Gondolta, próba szerencse és leszólított. Tudom, hogy utána ott ültél az ölében, tudom, hogy nem hagyott elmenni és felhívott magához és tudok mindent! - jelentőség teljes pillantást küldött felém, én meg könnyekkel küszködve, de elmosolyodtam. - Azt is tudom, hogy nem volt ellenedre, mikor a húga részletesen leírt téged és közölte, hogy te vagy Adam mindene. Tudom, hogy nem húzódtál el semmilyen érintésétől. Tudom, hogy a kocsiban megkérted, ne beszéljen velem, de én közben neki is a legjobb barátja vagyok, szóval ez lehetetlen kérés volt. Tudom, hogy viselkedtél vele és ezekből a dolgokból tudom, hogy szereted! Ne kínozd magatokat! - mindent kiadott magából, én meg csak csodálkoztam. Először is, ezt hogy tarthatta magában? Ennyi mindent!? A helyében én már biztos, hogy elmondtam volna valakinek... Másodszor pedig ha ez mind igaz, akkor egy barom vagyok! 

- Sofia... - nem tudtam mit mondhatnék. Annyi minden kavargott bennem. Pár perccel ezelőtt még üresnek éreztem magam, most viszont tele voltam érzelmekkel, gondolatokkal. 

- Ne mondj semmit! Tudom, hogy te hogy voltál vele. Láttalak akkor is, mikor magadba fordulva sírtál. Megéri ez neked? Megéri tönkretenni mindkettőtöket? Szerintem nem, de sosem hallgattál rám. Én elleneztem a kapcsolatodat Jensennel, de nem hallgattál rám és most nézd meg mi lett belőle. És belőled! Magad alatt vagy megint, ezen segíteni kell. És ha te nem, majd én! Elegem van már abból, hogy folyamatosan csak azt látom, ki vagytok akadva, padlón vagytok és a többi. Egy alapos seggbe rúgás kell most már mindkettőtöknek! - odaléptem hozzá és megöleltem. 

- Köszönöm, hogy elmondtad és azt, hogy te mindig ott voltál! Mind a ketten számíthattunk rád, pedig nem lehetett egyszerű dolog. Köszönöm! - eljutottam odáig, hogy megtaláltam a hangom, ő pedig szorosan magához húzott. 

- Ne köszönd. Csak lássam, hogy megvagytok. Ne kelljen több szomorú pofit látnom, mert kiakadok! - elnevettük magunkat, majd kivonultunk a táncteremből. - Persze meg kéne keresni Adamet.... - hát igen, ez még hátra volt. De én tudtam, hol keressem. 

- Ezt bízd rám. - ahogy kimondtam, elmosolyodott. - Amúgy raktam össze egy táncot a holnapi koreográfiára. - kacsintottam rá, majd otthagytam. Annyi mindent köszönhetek neki és már tudom is, hogy hálálom meg. - Este hétre gyere át! - kiabáltam vissza, majd kiléptem az ajtón. Felhívtam aput, hogy valakit küldjön értem a sulihoz, mivel reggel Adammel jöttem és így nem volt kocsim. Pár percet vártam, mikor apu Range Rovere gurult be a suli udvarába. Meglepődtem, de tudtam, miért ő jött. Jön a fejmosás... Beszálltam mellé, köszöntünk egymásnak, majd vártam a folytatást. 

- Én nem mondom azt, hogy egy idióta vagy, mert úgy is tudod. De! - emelte fel mutatóujját. - Ha ez az Adam gyerek bánt téged vagy csak egyszer is sírsz miatta, kitekerem a nyakát. Megbeszéltük? - hangja komoly volt, de szája sarkában ott bujkált egy apró mosoly. Bólintottam és egyben meg is könnyebbültem. Sokkal rosszabbra számítottam. Hazáig átbeszéltünk még egy-két dolgot és apu mondta, hogy vigyázzak a húgommal, mert őt érintette talán a legrosszabbul ez az egész. Annak ellenére, hogy én szakítottam Jensennel és nem ő.. 

- Apu tudnál falazni nekem úgy körülbelül két órát? - félve kérdeztem meg, ő meg kérdőn pillantott rám. - Adam eltűnt ma a suliból és van egy tippem hol lehet, de ahhoz oda kéne mennem. Nincs messze innen, viszont húgom kiakad. - ahogy részleteztem, rögtön megértette. 

- Oké, de maximum két óra. Most már jó lenne ha itthon is töltenél egy kis időt... - beleegyezett, de jó szülőhöz méltón, nem bírta ki, hogy ne mondjon mást. Elmosolyodtam, megöleltem, majd elindultam Adamhez. Volt egy olyan érzésem, hogy megint a parton van. Mindig oda megy, ha egyedül akar lenni vagy gondolkodik. Csak reméltem, hogy ott találom. Egy kérése volt tegnap, legyek mellette, ha szüksége van rám vagy valami baj van és azt hiszem ez egy ilyen helyzet. A hely kezdett ismerős lenni és a partra érve, egy csomó embert láttam, köztük azt is, akit kerestem, de alig ismertem fel. Haja a szokásos sötétbarna helyett, más volt. A végét kiszőkítette és mintha világosabb barna lett volna. Meglepődtem rajta, azon pedig még jobban, hogy rettenetesen jól állt neki. Nem vette észre, mikor mögé léptem, végig a tengert nézte. Kezeimmel eltakartam szemeit, mire ő megfogta karomat és lejjebb húzva egy-egy puszit nyomott rá. Letérdeltem mögé és kezeimet nyaka köré fontam, így megöleltem hátulról. 

- Mit keresel itt? Nem a barátoddal kéne lenned? - maga mellé húzott, én pedig helyet foglaltam a homokban felé fordulva, törökülésben. 

- Nincs barátom... - ahogy kijelentettem, felvonta szemöldökét, én meg úgy néztem rá, mint egy baromra. Akkora hülye... reggel mondtam neki, hogy nem lesz Jensen se. Ő meg azt hiszi együtt vagyunk, magába fordul és eltűnik. 

- De megcsókoltad a suli udvarán! - kezdett el kiakadni, én meg elmosolyodtam. 

- Lefeküdtem veled az éjjel... - érveltem, ő meg elhallgatott. Tudtam, hogy érti mire gondolok. - Most is utánad jöttem, mert volt egyetlen egy kérésed. Szerintem értesz. - szemeibe nézve mosolyogtam és megállapítottam, hogy ezzel a hajjal még jobban néz ki. - És beszéltem Sofiaval. - ahogy ez a mondat elhagyta számat, arcán átsuhant a félelem, de megnyugtatón kezemet az övére helyeztem és ujjainkat összefűztem. - Elmondott mindent. Az elmúlt két hónapot a te szemszögedből, a tegnapot és a mai napot is. Miért nem mondtad? Miért nem ültél le beszélni velem? - kérdeztem, ő meg afféle "ez most komoly?" fejjel meredt rám. 

- Akárhányszor próbálkoztam a közeledbe férkőzni, elutasítottál. Beszélni nem beszéltél velem, maximum ha a táncról, esetleg az előadásról volt szó, de azon kívül maximum egy-egy sziát nyögtünk be egymásnak. Aztán mikor drasztikusabb megoldásokhoz folyamodtam, pofon vágtál. Ezek után inkább úgy döntöttem, hogy hagyom a francba, de Sofia mindig észhez térített és Brandonnal együtt tartották bennem a lelket. Mondjuk szerintem a helyedben én is így reagáltam volna. Tudom, hogy egy idióta voltam, mikor fogadtam, de akkor még nem gondoltam volna, hogy beléd szeretek. És ha tudom, hogy ezzel téged elveszítelek, akkor nem csinálok ekkora baromságot. - szavai hallatán átjárt a melegség, mire megöleltem. Arcom nyakába fúrtam és mélyen belélegeztem illatát. Úgy éreztem, mintha minden rendeződött volna életemben, pedig kicsit sem... Most lett feldúlva. - Bella. - picit eltolt magától és szemembe nézett. - Nem lehetne, hogy tiszta lappal induljak? Mintha most akarnálak felszedni? Udvarolhatnék neked, elvihetnélek randira és a többi ilyen... Aztán eldöntöd, hogy érdemesnek találsz-e egy kapcsolatra. - elmosolyodtam ötletén. Tudtam, hogy ha választanom kéne Jensen és Adam között, akkor őt választanám. Jensen tökéletes pasi és ez a baj. Számomra túl tökéletes. Meg így belegondolva, túl nyugodt hozzám. Szeretem, de igaza van... mint egy legjobb barátot. Megbízok benne minden feltétel nélkül, de ő nem az a férfi, akivel le tudnám élni a hátralévő életem. 

- Én benne vagyok. - arcomra széles mosoly kúszott, míg az ő szemei felragyogtak. - Amúgy jó a hajad. - késztetést éreztem, hogy beletúrjak, de inkább nem tettem.
- Köszi. Gondoltam, rám fér a változás. - megvonta vállait. - Ma is nálam alszol? - reményteli szemekkel nézett rám, de most le kell lomboznom szegényt.
- Nem, ma nem. Aputól csak két órát kaptam, hogy beszéljek veled. - az órámra néztem és láttam, hogy még durván egy órám van. - Ha belegondolok, hogy két napja még Fijin lustálkodtam és a legnagyobb gondom az volt, hogy megmarad rajtam a bikini nyoma. Egy egész nap alatt olyan szinten felforgattad az életem, mint még más soha... - fogalmam sincs miért mondtam el ezt neki, de kikívánkozott belőlem. Ő csak elmosolyodott és arcomat kezei közé fogta majd ajkait gyengéden enyémekre nyomta. 

- Te két hónapja ezt teszed. - homlokát enyémnek döntötte, mire elnevettem magam. - Előtted soha nem kötődtem senkihez. Voltak barátnőim, de maximum egy hónapig kellettek. Általában már az első randin teljes mértékben odaadták magukat és akkor úgy gondoltam, hogy húha, milyen jó nekem. Aztán a leghosszabb kapcsolatom három hónapig tartott, de úgy éreztem, hogy még soha nem voltam szerelmes. Középiskolából kikerülve, talán én voltam az egyik srác, akinek a legtöbb lány megvolt... - kicsit rosszul esett ezt így hallani, de szerencsére ez már a múlt. Vagyis nagyon remélem. - Aztán jött a főiskola. Beléptem az ajtón és egy csomó lány köszöngetni és flörtölni kezdett velem, ami nagyon hízelgő volt, de úgy döntöttem, hogy más életet akarok élni. Bőven elég volt nekem. Viszont mikor exeim jöttek oda, abban reménykedve, hogy újra kezdjük, akkor elgondolkodtam egy-két dolgon és akkor léptél be az osztályba te. Megláttalak és rögtön feléledt bennem valami. Valami furcsa... és azt éreztem, hogy meg kell hódítsalak. Már tudtam a neved, elvégre a szüleidnek van híre és nem is akármilyen. Már az első megszólalásod után tudtam, hogy nehéz eset leszel, de nem hátráltam meg. Láttam, hogy oda ültél le, ahova lepakoltam, így tudtam, hogy táncpartnerek leszünk. Egy csomó minden futott át agyamon, csak az nem, hogy szerelmes leszek beléd. Az első tanítási napon este nálam aludtál és mikor a fürdőben voltál, haverommal telefonáltam és akkor kötöttük az alkut, miszerint egy hónapom volt arra, hogy felszedjelek, hogy belém szeress. Akkor még úgy álltam hozzá a dologhoz, veled is eljátszogatok egy hónapig aztán továbbállok, de már akkor este éreztem, hogy ez nem így lesz. Mikor kijöttél a fürdőből és megláttalak, az volt az a pillanat, mikor teljesen beléd szerettem. Megszoktam, hogy mindig valami plasztik cica jön a szobámba és annyira normális pillanat volt, mikor te jöttél ki. Annyira átlagos és egyszerű, hogy nem is tudom... megfogtál. Akkor este emlékszem, te kérted, hogy csókoljalak meg, mert haboztam előtte. Az a fogadás miatt volt. Én már akkor tudtam, hogy ebből nagyon rosszul fogok kijönni és nem akartam lépni. Tudtam, ha megteszem és belém szeretsz, megbántalak majd, azt pedig el akartam kerülni. De nem tudtam... - hangjában akkor fájdalom volt, hogy közelebb bújtam hozzá. Bal kezével szorosan magához húzott és éreztem rajta, hogy szüksége van rám. - Amikor be is következett, amitől féltem, próbáltam menteni a menthetőt, de elrohantál. Twitteren is próbálkoztam, de semmi. Gondoltam, hogy akkor maradok a suliban és a táncteremben foglalom le magam. De Sofi úgy is elmondta már ezt a részét. Próbálkoztam többször is, de vagy elutasítottál vagy észre se vettél. Nagyon sokszor voltam már úgy vele, hogy a faszomba mindennel, visszatérek az eddigi életemhez, de nem tettem. Egyszerűen nem ment... - ennél a mondatánál jelentőség teljes pillantással nézett a szemembe. Sosem gondoltam volna, hogy Adamnek ilyen mély érzései vannak. Én teljes mértékben abban a hitben voltam, hogy csak egy játék vagyok számára. - Nem Bella, te sosem voltál játék számomra, maximum a legelső nap. Akkor se végig, mint mondtam. Te mindig is több voltál nekem. Egy olyan személy, akire számíthattam, akiben megbízhattam, aki mindig ott volt mellettem és én hülye voltam és elengedtem. De többet nem követem el ezt a hibát! - nyomott egy puszit homlokomra, mire elmosolyodtam. Csupán a szemembe nézve kitalálta, mire gondolok. Szerintem ez jelent valamit... 

- Köszönöm, hogy elmondtad. - mosolyogtam fel rá, ő pedig megvonta vállát. - Ha ezeket tudom, akkor nem léptem volna le. Nem hagytalak volna magadra. Nem jöttem volna össze Jensennel... - keserű tekintetét látva, igen csak fájt neki a múlt. - Itt és most egyezzünk meg abban, hogy mindig meghallgatjuk a másikat! Nem rohanunk el a másik elől és nem teszünk felelőtlen fogadásokat. - nyújtottam a kezem, ő pedig bólintott, de ahelyett, hogy megrázta volna kacsómat, inkább tarkómnál fogva magához húzott és vadul csókolni kezdett. Egyik kezemmel átkaroltam, a másikkal pedig hajába túrtam és meghúztam, amitől felmordult és hátradöntött a homokban. Tegnap készített vörös foltra tévedt a nyelve és nyakamnál játszadozott, én pedig kiélveztem minden egyes percét. Mikor visszatévedt ajkamhoz és nyelve bejutásért könyörgött, nem adtam meg neki. - Adam... haza kell mennem. - ziháltam, ő pedig bólintott, hogy megértette. Felsegített és leporolt, majd kézen fogva indultunk el. - Behívnálak, de húgom éppen rettentő ideges rám és szerintem rád is, szóval ezt a találkozást nem szeretném látni... - fordultam felé, mikor megálltunk a kapunk előtt. 

- Oké. Csodálatos első randi volt. - kacsintott, én pedig elvigyorodtam. Akkor hát kezdődik. - Köszönöm. - magához húzott, mire fejem mellkasába fúrtam és mélyen belélegeztem illatát. Legszívesebben így maradtam volna, de tudtam, hogy beszélnem kell tesómmal és különben is... letelt a két óra. 

- Majd holnap. - lábujjhegyre álltam és nyomtam egy puszit arcára, majd sarkon fordultam és bementem. Maria mosolyogva fogadott, én pedig ugyanolyan kedvesen köszöntem vissza neki. Anyu és Apu a konyhában ültek, húgom pedig az emeleten volt, mert száz decibellel üvöltött a zene. Felszaladtam, a cipőmet ledobtam a gardróbban, a pulcsimat is és átmentem Jesshez. Kopogtam, de meg sem hallotta, ezért úgy döntöttem, hogy benyitok. Idegesen ült a gép a előtt, közben pedig bömböltette a zenét. 

- Jess. - fogtam meg a vállát, mire ő rám emelte tekintetét. Szemeiből megvetés sugárzott. - Beszélhetnénk? - próbáltam túlkiabálni a zenét, de ő észre se vett. Még kétszer próbálkoztam finoman, majd mérgemben, kihúztam a hangfalat és lecsuktam a laptopját. - Végig hallgatnál? Vagy elmondanád, hogy mi a szarért viselkedsz így? - álltam meg vele szemben, mire ő felpattant és mérges pillantással nézett szemeimbe. 

- Hogy miért? Bella, hahóóó!!! Térj már észhez! Megcsaltad Jensent, ráadásul Adammel! Azzal, aki átvert, megalázott téged a hülye fogadásával! Hogy mehettél vissza hozzá? Hogy tehetted ezt? Van fogalmad róla, hogy mit tettél egyáltalán? Sosem néztem volna ki belőled, hogy megcsalod a barátod, de akkor ezek szerint tévedtem... - kiabált velem, nekem pedig égbe szaladt a szemöldököm. 

- Jess! Akkor most hallgass végig! - leültettem a helyére, én pedig nagy levegőt vettem és belekezdtem. - Tudom, hogy nem cselekedtem helyesen. - ennél a mondatomnál, megforgatta szemeit. - De a szívem ezt diktálta és arra hallgattam. Mikor utoljára az eszem után mentem, otthagytam Adamet. Mint megtudtam, szenvedett, pont úgy, mint én! Akkor miért kéne még tovább kínoznom magunkat? Persze, most ez így abszurdnak hangzik és hülyeségnek, de a szívemre hallgattam. Délután Jensennel is megbeszéltünk szinte mindent és mondta ő is, hogy tudta, soha nem lehetek az övé teljesen. Mindig is volt bennem egy pici darab, ami visszahúzott Adamhez, de ezt sosem mutattam ki. Egyébként pedig, te vagy kiakadva, mert megcsaltam a barátom, majd szakítottam vele és most szingli vagyok? Ez most komoly? Az én életem és nem a tiéd! Nem értelek... - értetlenül megráztam fejem, ő pedig csípőre tett kezekkel állt előttem.
- Mert ha te ekkora idióta vagy, hogy eldobod magadtól a legjobbat és nem vagy mérges, dühös vagy bármi, akkor majd én leszek! Elhatároztam, hogy észhez térítelek, bármi áron! - belé fojtottam a szót. Na nehogy már..
- Jess, felejtsd el! Jensen meg én már a múlt vagyunk. Ő is tudja, én is tudom, hogy mi sosem szerettük úgy egymást, mint a szerelmesek. Szeretem, de mint egy legjobb barátot, egy olyan személyt, akiben feltétel nélkül megbízok, de nem érzem azt, hogy le tudnám élni vele az életem. Csak el lennék vele. Értsd meg, hogy ez így a legjobb mindenkinek és kérlek ne avatkozz bele. EZ AZ ÉN ÉLETEM! - kihangsúlyoztam az utolsó mondatom, ő pedig lehunyta szemeit és sóhajtott.
- Legyen... De ha bármi rosszat csinál. Megbánt, megsirat vagy kidob téged, akkor megverem. Akkor nem érdekel mit mondasz, megkapja, ami megjár neki, rendben? - elmosolyodtam rajta, mert rájöttem, hogy csak engem akar védeni. Nekem akar jót. Természetesen bólintottam, hiszen ha ellenkeznék, akkor még tovább vitatkoznánk és egyszerűen utálok fasírtban lenni vele. - Szeretlek te idióta, hülye majom! - ölelt magához, én pedig szorosan köré fontam karjaimat.
- Én is téged lökött csirke. - elnevettük magunkat és mintha mi sem történt volna, lementünk a konyhába anyuékhoz. A vacsora már az asztalon gőzölgött, mire mi odaértünk, így csak leültünk, ettünk és beszélgettünk. Végre meg van az-az igazi családi hangulat, amit mindig is hiányoltam. A nyaralás kezdete óta mintha kicserélték volna anyuékat. Egyszerűen hihetetlen, hogy megváltoztak. Talán rájöttek, hogy igazunk van és most próbálják pótolni a kimaradt éveket. Én állok elébe...
Vacsora után megfürödtem és kimentem a nappaliba azzal a céllal, hogy olvasok, de szemem megakadt egy pletyka lapon, aminek címlapján Jensen mosolygott valami csajjal. Felkaptam az asztalról és kinyitottam.
"Jensen Ackles a való életben is két vasat tart a tűzben..." A cikk tegnap készült és mint kiderült, a képen látható lány a másik barátnője. Mikor felfogtam, mit olvasok, ideges lettem. Állítólag már lassan egy éve együtt vannak, de eddig titkolták kapcsolatukat. Remek... és én még megbíztam benne. Visszavágtattam szobámba, felkaptam mobilom és tárcsáztam Jensent. Egy csengés, kettő, három...
- Jensen telefonja. - szólt bele egy női hang. - Ki az? - kérdezte, én meg úgy döntöttem, hogy kitálalok neki. Ő is épp úgy megérdemli az igazságot, mint én.
- Szia, Bella vagyok. Jensen exe a mai naptól fogva... Mond meg neki, hogy üdvözlöm. - beszéltem volna tovább, de félbeszakítottak.
- Bella... - Jensen szólalt meg a telefon túloldalán. Ideges voltam rá. Elvégre a cikk igaz, mert a csaja vette fel a telefont és ez azt jelenti, hogy mindvégig hazudott és átvert.
- Nem érdekel. Én megbíztam benned és ezt csinálod? Én nem akarok többé részese lenni ennek az elcseszett életnek. Felejtsd el a számom, a nevem és engem is! Nekem ennyit nem ér az egész... tisztességes kapcsolatot akarok. Remélem a barátnődnek is megjön az esze... - nagyjából elmondtam mindent, amit akartam. Hisztizni nem fogok, azért, mert rosszul esik. Inkább visszafogom magam, mert ilyen egy igazi nő. Nem fogok lesüllyedni senki szintjére.
- De Szeretlek! Sosem hazudtam, mikor ez a szó elhagyta a számat. - próbálta védeni magát, de előttem már nem tudja magát tisztázni. Keserűen nevettem fel, ő pedig befogta száját.
- Sose szerettél. Jó játékszer voltam, de nem számít. Gyönyörű hazugság voltál. Azért köszönöm az együtt töltött időt, de innentől idegen vagy számomra.... Szia Jensen. - meg sem vártam, hogy mondjon valamit, csak kinyomtam. Ledobtam telóm az ágyra, majd leültem asztalomhoz és bekapcsoltam laptopom. Facebookon nem sok érdekesség volt, csak visszaírtam az ismerősöknek, visszaigazoltam egy-két "fant", nehogy azt mondják, mekkora bunkó vagyok, majd átléptem twitterre. Itt viszont őrültek háza volt... Nem értettem miért. Az oké, hogy a követőim száma folyamatosan nőtt, mindenki posztolt, de ez most más volt. Mintha már mindenki tudná, hogy szakítottunk Jensennel, vagy az Adames sztori vagy bármi... Aztán láttam egy bejegyzést amiben egy kiscsaj, aki szintén abba az iskolába jár, ahova mi Adammel, megírta, hogy mi volt ma. Remek...
"Heyyy!! I have an idea. Everyone deal with herself! ;) #thanks" Mindeni rögtön tweetelni kezdett, én meg leszartam őket. Igazából senkinek semmi köze az életemhez. Kiléptem, befeküdtem az ágyamba, beállítottam ébresztőmet, letettem magam mellé, de abban a pillanatban vehettem is fel, mert csörögni kezdett. Szitkozódva nyúltam utána és mikor meglátta a kijelzőt, szemeim kitágultak és kezem remegni kezdett....

Zsó. xx :) ♥