18. fejezet.

Sziasztok! :) Így előre csak annyit mondanák, hogy úgy, mint eddig... valószínű, nem lesznek részek, ugyanis megyek vissza Balatonmáriára dolgozni és időm nem lesz rá... :/ Majd augusztus végén folytatom ott, ahol abbahagytam... A mostani késéseket pedig sajnálom, csak infó szóbeli érettségi volt és arra kellett készülni, szóval... De remélem valamennyire olvasható. :)

1D4ever: Tudom és sajnálom, hogy ennyit késtem és késni is fogok, de nem tudom megoldani...sajnos nincs Wi-Fi és a mobilnet meg lassú ehhez... :/ de igyekszem. :) 

Christmas

- Most fejezd be! - csaptam rá kezeire, mire visszahúzta. Azért ácsi legyen. - Ne kezdjük megint előről. Szerintem világosan megmondtam, hogy nem és akkor úgy hagytuk ott egymást, hogy nem haragudtam rád. De ha ezt folytatod, akkor soha többé nem szólok majd hozzád. Különben meg.... nem vagyok Szingli. - kacsintottam neki, majd befejeztem a terítést. Fél óra múlva már teljesen kész voltam, így szóltam a családnak. Jesst magam mellé állítottam és megvártuk míg mindenki leül a neki színpatikus helyre. - Reméljük a húslevest mindenki szereti. - körbenéztük és elég egységes reakciót kaptunk. - Tökéletes. Jess, az asztalra rakod a levest? Már kimertem, de még nem raktam oda a fa alá az ajándékaimat.... - tesóm bólintott, én meg gyorsan elszaladtam. Berontottam a szobámba, ott is a gardróbomba és előkerestem a becsomagolt ajándékokat, egy kivételével. Még szerencse, hogy tegnap gondoltam Lolára is. Sajnos a szüleinek és Márknak nem vettem semmit... arra nem számítottam, hogy velünk karácsonyoznak. 

Levittem a fa alá a csomagokat, majd visszasiettem a konyhába, ahol a társaság épp vigyorogva látott neki az ételnek. Leültem én is és ha nem is volt családias a hangulat, azért rossznak sem mondanám. Apu és Folt között még mindig van feszültség, de nem ez volt az egyetlen, amit észrevettem. Jess is fújt rá valamiért. Nem is foglalkoztam velük, Lola kötötte le minden figyelmem. Főleg mikor segédkezett az ételek felpakolásában. Az arcokon elégedettséget láttam, mire húgommal lepacsiztunk. Azon kívül, hogy az egyik ételt kicsit elsóztuk, egész jól sikerültek. Mondjuk arról nem kell tudniuk, hogy a csirke kicsit tovább benn a sütőben, mint kellett volna.... 

- Lányok, nagyon ügyesek vagytok! - dícsért meg minket Lola anyukája, mire mi csak legyintettünk. 

- Az én unokáim. - büszke fejjel nézett ránk Mama. Igen jól esett a dícséretet hallani. Anyu és Apu is büszke tekintettel jutalmaztak minket, akkor meg főleg, mikor a sütiket is felpakoltuk az asztalra. 

- Bella, Bella, Bella, Bella.... - piszkálta kezem Lola, mire feléfordultam. - Te leszel a keresztanyukám? - hatalmas zöld szemeivel nézett rám és tudtam, hogy pár másodperc múlva már nem lesz ilyen csillogó ez a szempár. Bár kitudja...

- Nem. Anyuék. - böktem rá szüleimre, mire ő csalódottan lebiggyesztette ajkát. - De ez azt jelenti, hogy sokat látjuk egymást. - próbáltam jobb kedvre deríteni, ami nem igazán sikerült. - Gyere ide törpe. - kitártam karom, mire ő az ölembe vetette magát. Szülei furcsán néztek ránk, de csak legyintettem. Majd jobb kedvre derül, ha ajándékozunk. - Mit szólnál hozzá, ha majd valamelyik nap elmennénk valahova!? - ajánlottam fel, ő meg hevesen bólogatni kezdett. Felkuncogtam és megsimogattam arcát. - Gyere, segíts nekem. - nyújtottam kezem, amit ő elfogadott, így kimentünk a nappaliba a fához és a kanapékat úgy tologattuk és rendeztük, hogy kilencen bőven elférjünk. Épphogy végeztünk vele, mikor a konyhában székek húzogatását hallottuk és pár másodperc múlva mindenki a fa mellett állt. Helyetfoglaltunk, beszélgettünk. Lola izgatottsága miatt nem húztuk sokáig és átadtuk egymásnak az ajándékokat. Megmosolyogtatott, mikor láttam, hogy a törpe milyen gyorsan bontogatja csomagjait. Kapott minden jót, de a legjobban szülei ajándékának örült. Elárulták, hogy felvették a kiszemelt tánciskolába és még volt mellette egy balerina cipő, valamint egy videó, amin összeállításban ott volt az összes kedvenc tánca, amit szeretne megtanulni. Annyira jó volt nézni boldog arcát, hogy úgy határoztam, ha egyszer lehetőségem lesz rá... kislányt szeretnék! 

- Bella... te meg se nézed? - érdeklődött Apu, mire én elvettem tőle a csomagom és kibontottam. Leesett az állam, mikor megláttam mi van benne. Egy pánt nélküli estélyi ruha és mellette egy meghívó. Egy jótékonysági estre vagyunk Adammel hivatalosak, amit a szegény, éhező gyermekekért tartanak. Nem is kérdés, hogy ottleszünk. Gondolom Anyu és Apu is a meghívottak listáján van, máshonnan nem ismerhetnének minket.
A doboz alján találtam egy bankkártyát és mellette egy kis cédulát ezzel a felirattal. "Hátha szükséged lesz rá..." Felismertem Apa furcsa betűit, mire felugrottam és hozzábújtam. Anyut is ugyanúgy megöleltem és tesóm is csatlakozott hozzánk. Ő is ugyanezeket kapta, csak a ruha volt másféle.
- Lányok. Mindkettőtök bankkártyájára ugyanannyi pénzt raktunk. Azt csináltok vele, amit akartok, de mi, Apátokkal úgy gondoltuk, hogy erre gyűjthetnétek a pénzeteket, hátha a jövőben fel tudjátok használni valami hasznos cél érdekében. - elmosolyodtam a gondolaton és pártoltam is. Úgy döntöttem, hogy nem nyúlok a bankkártyán lévő pénzhez, maximum rakok majd hozzá.
- Köszönjük! - hálálkodtunk, ők meg nevetve öleltek át minket újra. - A ruha pedig mesés. - néztem mélyen Anyu szemeibe, ő meg értette. Tudtam, hogy ő választotta. Apunak is van érzéke a ruhákhoz, de az ilyenekben Anyu mindig is jobb volt. Jess is csak bámulta ruháját és hitetlenkedve nézett rám. Sose vettek nekünk estélyit és most nagyon eltalálták. Mind a kettőnknél.
- Bella!!!!!! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm. - ugrott nyakamba Lola, mire felkacagtam. Sejtettem hogy tetszik majd neki egy hip-hop táncosszerelés. - Most olyan vagány leszek, mint te! - fejébe rakta az előbb kapott fullcapet és nekiállt ugrabugrálni. Feldobta a hangulatot a kis törpe. Amíg ő szórakozott, addig megnéztem a Mamáéktól kapott csomagom. Egy album volt, amibe a születésemtől egészen mostanáig, minden benne volt. Ahogy átlapoztam, megrohantak az emlékek. Magyarországban egyetlen jó dolog volt/van. Mama és Papa. Ők ketten azok, akik miatt visszaköltöznék, ha kérnék, de másért nem.
- Ez... - meg sem tudam szólalni, mikor megláttam egy képet a legelső fellépésemről. Csak ők voltak ott, mert anyuék akkor is dolgoztak. Mentségükre szóljon, hogy mostanában már nem ilyenek. Nehéz lesz elfelejteni, hogy csak pénzzel támogattak minket, de soha egyetlen egy fontosabb eseményen nem voltak ott. Talán most majd megváltoznak. Talán van még remény. - Nagyon szépen köszönöm! - könnyes szemmel öleltem meg őket. - Szeretlek titeket! - néztem szemeikbe, ők meg hirtelen semmit nem tudtak kinyögni. Nem is vártam semmit. Ez így volt tökéletes! - Ezt biztos helyre teszem! - a szívemhez öleltem a vaskos albumot, ők meg mosolyogva bólintottak.
- A végén vannak benne üres oldalak. Mivel nekünk már kevesebb esélyünk van ott lenni életed fontosabb pillanataiban, így rád hagytuk, hogy befejezd. - bökött Nagyi a könyvre, én pedig tudtam, hogy mivel is fejezem majd be.
- Persze, amíg megtehetjük és van rá esélyünk, addig nem hagyunk ki semmit! - tette kezét vállamra Papa is. Annyira mosolyognom kellett, hogy szerintem görcsöt kapott a szám. Újra megöleltem őket, majd visszaültem helyemre és átlapoztam az albumot. Az utolsó kép a felvételim napján készült. Emlékszem, hogy mennyire izgultam előtte és hogy ők ketten öntötték belém a lelket, mert tesóm másik teremben vizsgázott. Izgultunk egymásért és magunkért. De végül sikerült mindkettőnknek, hisz itt vagyunk.
- Bella te őrült vagy. - hüledezett húgom, mikor meglátta tőlem kapott ajándékát. A nyaraláson kinézett magának egy ékszer szettet, de nem vette meg, mert drágállta. Én meg úgy gondoltam, karácsonyi ajándéknak tökéletes lenne. - Imádom! - a nyakamba ugrott, amihez már Lola is csatlakozott, így ketten csüngtek rajtam. Ez így mind szép és jó volt, de én teljesen eltűntem a kanapéban.
- Lányoooook!!!! - kalimpáltam a még szabad kezemmel. - Nem kapok levegőt! - próbáltam jelezni, hogy most már leszállhatnának és most nagyon örültem neki, hogy elengedtek. Ahogy sikerült felülnöm, Folttal találkozott tekintetem. Láttam rajta, hogy még mindig többet akar. Még mindig... pedig mióta beszéltünk, már eltelt egy hónap. Szemeiben láttam, hogy megölelne vagy valami, csak hozzám érhessen. Tudtam, hogy az most hülyén venné ki magát, ha csak úgy odamennék hozzá és magamhoz ölelném és Apu se nézné jó szemmel, szóval gondoltam várok vele egy kicsit.
Rengeteget nevettünk és beszélgettünk, egészen este fél tízig. Lola elaludt az ölemben és nem tudtuk, hogy most felébresszük vagy itt aludjon.
- Tekerünk rá egy pokrócot és nem fázik meg az autóig. - mondta az apukája, fel is állt, hogy megvalósítsa tervét, de Lola úgy aludt el, hogy a hajamba kapaszkodott, így esélytelen volt. - Nem engedi el... - próbáltuk kihúzni keze közül hatalmas loboncomot, de nem tudtuk. Ez gyerekbetegség. Emlékszem rá, hogy Jess is úgy aludt el mindig, hogy valamit fognia kellett. Legyen az plüss, haj, játékbaba... valami mindig kellett neki.
- Nyugodtan maradhat. Majd alszik velem. Holnap meg hazamegy. - felmosolyogtam szüleire, ők meg fáradtan sóhajtottak egyet. Felálltam Lolával a kezemben és kikísértem szüleit és Márkot az ajtóig. Odajött, nyomott egy puszit a Pici fejére, majd magához húzott mindkettőnket.
- Ezt vártam már. Ha nem is lehetünk együtt.... csak annyit kérek, ne tűnj el a közelemből. - suttogta fülembe, mire én bólintottam és kicsit megszorítottam. Elengedett majd mosolyogva lépett ki az ajtón. Még megbeszéltük, hogy reggel tíz fele visszajönnek Loláért, aztán elbúcsúztunk egymástól. Miután becsuktuk az ajtót, visszaslattyogtunk a kanapéra. Ahogy leültem, Lola felpattant és vigyorogva állt előttem.
- Te most komolyan csak színleltél!? - vontam fel szemöldököm, ő meg széles mosollyal az arcán bólogatott. Elnevettük magunkat, ő pedig megvonta vállait. - Rafinált egy gyerek vagy te. Nem kell téged félteni. - így átverni minket.... - De én fáradt vagyok, szóval felmegyek aludni. Jössz te is vagy még maradsz? - mosolyogtam rá, a következő pillanatban pedig már az emeleten volt. Akkor ezek szerint jön ő is. - Jó éjszakát. Köszönök mindent és Boldog Karácsonyt még egyszer! - megöleltem mindenkit, majd elindultam felfelé, de a lépcső közepén megálltam. - Apropó karácsony... holnap estefelé elmegyek Adamhez és majd csak utána nap jövök haza valamikor. - bejelentettem és már el is tűntem, mert tudtam, hogyha maradok, akkor lebeszélnek erről az egészről.
Fenn Lolának csináltam fürdővizet és amíg ő fürdőtt, addig én megágyaztam. Mivel ő még nem akart kiszállni a kádból, így leültem a laptopom elé és megnéztem mi történt az elmúlt napokban, mert nem igen jártam fenn. Semmi érdekesség. Csak a szokásos ünnepi panaszkodások, jókívánságok, botrányok és minden más, ami kell. Én is írtam egy rövid üzenetet, aminek lényege csak egy sima Boldog karácsonyt volt...
Miután ezzel megvoltam, kiimádtam Lolát a kádból, hagytam, hogy megszárítkozzon, addig én kerestem neki valami pizsinek használható ruhát. Az én ruháim kicsit nagyok rá, de egy póló tökéletesen elég volt, hiszen a térdéig, majdnem a sípcsontjáig leért. - Én is lezuhanyzok, addig kapcsold be nyugodtan a TV-t vagy csinálj, amit szeretnél. De jó lenne, ha már aludnál. Késő van. - nyomtam egy puszit homlokára, majd besiettem a fürdőbe és a lehető leggyorsabban végeztem el ügyes-bajos dolgaimat. Negyed óra múlva tisztán és frissen mentem vissza Lolához, aki természetesen tök éberen a telefonommal játszott. Istenem ez a lány... - Na te rosszaság, gyere aludjunk. - befeküdtem mellé az ágyba, visszakértem a telóm és elhelyezkedtünk. - Jó éjszakát. - adtam neki egy jó éjt puszit, mire ő szorosan mellémbújt. Átkaroltam, ő pedig vigyorogva nézett rám.
- Boldog karácsonyt Bella. - hatalmas zöld szemeivel engem vizslatott, én meg csak mosolyogni tudtam.
- Neked is Lola. - megsimogattam hátát, majd nagy nehezen rávettem, hogy most már tényleg feküdjön le és aludjon. Nem is kellett sok. Talán öt perc és olyan mélyen aludt, mint aki már vagy egy órája álomországban van. Arca annyira békés és nyugodt volt. Gondtalan és tudatlan. Úgy szeretném visszakapni ezeket az éveket. Mennyivel jobbak voltak.
Lola egyenletes szuszogását hallgatva én is hamar álomba szenderültem.


/Másnap/

- Jó reggelt!!!!! - ugrált az ágyamon Lola és engem próbált ébresztgetni. Szándékosan nem nyitottam ki szemeim, kíváncsi voltam, mit csinál. - Bellaaaaaa.... ébresztő! Naa. Héééé!!!! Bellaa! - kezdett el böködni, mire elkaptam és leszorítottam az ágyra.
- Te duracell nyuszi! Van olyan, amikor te nyugton vagy? - vigyorogtam rá, majd kikászálódtam az ágyból. Bementem a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam, Lola pedig velem tartott. Megfésülködtem, addig ő fogat mosott. Utána kifésűltem az ő haját is és két copfba fogtam. Már majdnem kész voltunk, mikor rájöttünk, hogy nincs tiszta ruhája. Kimentem és a fenti nappaliban megtaláltam Anyuékat. Mintha érezték volna, hogy mi lenne a gond, átadtak egy táskát, amiben tiszta ruha volt Lola méretében. Kérdőn néztem rájuk, de ők csak legyintettek. Nem is foglalkoztam tovább ezzel, inkább visszamentem a picurhoz és odaadtam neki a ruhákat. Köszönetképp megölelt, majd gyorsan magára kapkodta őket. Egy fehér csőnadrág és egy lila felső. Egyszerű, de mégis nagyon jól állt neki. Random csináltam róla egy képet, majd én is kerestem magamnak valami ruhát. Miután mind a ketten kész voltunk, beágyaztam, kiszellőztettem és kimentünk a család többi tagjához.
- Jó reggelt. - vigyorgott körbe Lola, majd leült a kanapéra.
- Anyukád mondta, hogy negyed órán belül itt vannak érted. - mosolygott rá Apu, de Lola nem fogadta olyan jól a hírt, mint ahogy azt mi gondoltuk. - Majd még átjöhetsz és együtt lehetsz Bellával, de most menned kell. Jönnek még a rokonaitok látogatóba és velük találkoznod kell. - próbálta bíztatni, de semmi hatása.
- De én szeretnék Bellával maradni. - átölelte a nyakam, mire köré fontam karjaimat. Anyuék kétségbeesetten néztek egymásra és egyikünk se tudta, mitévők legyünk. Abban bíztunk, hogy majd a szülei jobb belátásra bírják. Mindenki csendben volt és ezt a némaságot telefonom hangja zavarta meg. Adam keresett. Felvettem, majd felálltam és kicsit odébb sétáltam.
- Boldog Karácsonyt! - köszöntött, mire elmosolyodtam. Olyan jó volt hallani a hangját és ettől csak még jobban vártam az estét. - Hogy van a páciens!? Javult valamit az állapota? Mert ha nem, abban az esetben még lehetőség van más kezelésekre is. - hangján hallottam, hogy jól szórakozik. Bevallom, nekem sincs ellenemre az ilyenfajta játék, sőt...
- Önnek is doktor úr! És a beteg egyre rosszabbul érzi magát. Nem tudom, hogy fogja kibírni estig. - szálltam be én is a játékba, mire elnevette magát. Elmosolyodtam rajta és rájöttem valamire.... Valamire, amire eddig talán nem is figyeltem oda.
- Ki beteg!? - fogta meg kezem Lola, mire lemosolyogtam rá és megingattam fejem, jelezve, hogy senki.
- Lola még mindig ott van? - kérdezett közben a telefon túloldaláról Adam, mire bólogatni kezdtem, de rájöttem, hogy Adam ezt nem láthatja... - Hahóóó... Bella!!!! - kiabált én meg észbekaptam.

-      -         Bocsi, itt vagyok… csak közben Lolának is válaszolnom kellett. De figyelj, bármennyire is szeretnék most veled beszélni, le kell raknom. Majd este találkozunk. Szia. – megvártam, míg válaszol, majd kinyomtam és zsebre vágtam mobilom. Lola rögtön kihasználta az alkalmat, akaratoskodni kezdett, hogy vegyem fel, én pedig eleget tettem kérésének. – Nem gondolod, hogy már egy kicsit nagy vagy ehhez!? – kérdőn pillantottam rá, ő pedig megvonta vállát és az enyémre hajtotta fejét, úgy nézett vissza Apuékra. Épp leültem volna vele, mikor kopogtak, szóval elindultam lefelé a lépcsőn, hogy kinyissam az ajtót. Lola már érezte, hogy érte jöttek, így jobban kapaszkodott belém, de én tudtam, hogy most már mennie kell. Örökre nem maradhat itt.

-          Sziasztok! – köszöntöttem őket mosolyogva, Lola meg csak bújt. Meg kell zabálni. Egyszerűen imádom a kiscsajt, de tudom, hogy várnak rá a rokonai. – Gyertek beljebb. – invitáltam be őket, de csak megingatták fejüket.

-         Sietnünk kell, mert már a nagyszülők alig várják, hogy lássák. Lola szívem, kérlek, húzd a kabátod és csizmád. – próbált hatni rá Anyukája, de ő mintha meg se hallotta volna. Kértem egy pillanatot és visszasétáltam.

-         Figyelj törpe. Ha most nem mész el a mamádékhoz, mérgesek lesznek rád és én is. – ahogy ezt kimondtam, bosszúsan nézett rám, de engem ez nem igazán hatott meg. – Ha így nézel se maradhatsz. Muszáj haza menned. Úgy is találkozunk még. Megígérem, hogy egy egész napot együtt töltünk valamikor. Te, Adam és én. Mit szólsz hozzá? – kíváncsi tekintettel néztem rá, mire hatalmas ragyogó zöld szemei felcsillantak és vigyorogva bólogatott.

-         De csak mi hárman! – tartotta felém kisujját, amit én örömmel elfogadtam. Ezek után Lola hamar magára kapta kabátját és csizmáját is. Gyorsan ráadtam még sálját, sapkáját is, de a kesztyűt már nem engedte. Kirohant szüleihez, én pedig mentem utána.

-         Megígértem neki, hogy egy napot majd együtt töltünk. Persze, ha lehet. – ez afféle kérdés akart lenni szülei felé, ők pedig beleegyezően bólintottak. – Akkor majd megbeszéljük, hogy mikor. – öleltem meg utoljára az én kis törpémet, ők pedig hazamentek. Ahogy becsuktam az ajtót, egy valamit akartam…. Egyetlen egyet. Adammel lenni. Lassan három napja, hogy nélküle alszom el és nélküle kelek és hiányzik. Rettenetesen. Az, hogy tegnap találkoztunk, épp arra volt elég, hogy kibírjam ma estig. Egyszerűen fáj a hiánya és ennyire mély érzéseim talán még sosem voltak senki iránt. Ez még új nekem is.

Egész nap másra sem vágytam, csakhogy végre találkozhassak barátommal. Unokatesóim meg is kérdezték, hogy hol járok, merthogy nem vagyok köztük, az is biztos. Elmondtam, hogy több mint egy hónapja együtt vagyok Adammel, mire ők legyintettek, mondván, hogy az még semmi. Hát nekem igenis valami. Úgy meg pláne, hogy elég furcsa múlt van ezelőtt az egy hónap előtt. Érdekes volt…

Este hatkor végre nekiállhattam készülődni. Mint akit rakétából lőttek ki. Futkostam a fürdő, a szobám és a gardrób között. Közben üvöltött a zene és egyszerűen csak jó kedvem volt. Pörögtem ezerrel és olyan hamar elkészültem, mint még talán soha. Előkerestem ajándékát és azt is, amit szülei számára vettem, majd összepakoltam még ezt-azt, amire szükségem lehet. Háromnegyed hétkor már indulásra készen ültem a szobámban, laptopom előtt. Mindenki be volt zsongva, mert húúúúú karácsony és hogy mennyi mindent kaptak. Én is örültem az ajándékaimnak, de nekem az milliószor többet ér, hogy Adammel lehetek. Apropó… szólnom kell neki a jótékonysági estről, elvégre ő lesz a kísérőm, ha elvállalja. De reményeim szerint benne lesz, ha pedig meglátja ajándékát, biztos vagyok benne, hogy eljön velem.

- Bella!!!!! – kiabált húgom, mire felpattantam, összeszedtem minden cókmókom és már száguldoztam is le a földszintre. Tesóm is csinos öltözékben állt előttem, mire rájöttem, hogy ő is lelép Jaredhez. Mosolyogva öleltük meg egymást, majd elköszöntünk a szülőktől, nagyszülőktől és kiléptem az ajtón….