12. fejezet.

Fúúúú... megérkezteeeeem, csakhogy ne legyen nyugtotok tőlem! :D Meghoztam a részt is, szóval ehhez jó olvasást kívánok és csak szólok, hogy +18!!!!!!!!!!!!!! :)

Directioner: Úgy gondoltam, hogy most itt fogok válaszolni... :) Nagyon örülök, hogy kitartóan olvasod a blogomat, még akkor is, mikor rettenetes részeket írok. Az előző részben egy csomó dolog volt, ami már velem is megtörtént. Általában minden részbe rakok bele valamit, ami kapcsolódik hozzám, vagy éppen az egész rész egy megtörtént eset, kicsit átfogalmazva. Igazán örülök, hogy más is tud azonosulni azzal, amit írok, de nem akarok senkit se megsiratni és nem is írok annyira jól, hogy ez megtörténjen... de azért köszönöm szépen! :) ♥

I love you and he.... 

- Adam, ne. - végül elhúzódtam tőle, elvégre én normális kapcsolatot akarok és nem biztos, hogy ezt ő megtudja adni nekem. - Nekem ott van Jensen és nem csinálhatom ezt vele. - suttogva beszéltem és szemeibe néztem. Azt vártam, hogy elenged, elvégre most utasítottam vissza, de nem tette. Tekintetében csalódottságot láttam, ami nekem nagyon fájt. Nem értettem miért foglalkozom vele, hiszen elég rendesen átvert.... De nem érdekelt. Mindvégig hazudtam másnak és magamnak is. Én szeretem Adamet!! De Jensent is!! - Ahj.... - sóhajtottam egyet és az volt a legnagyobb baj, hogy újra igéző szemeibe néztem. - A francba is mindennel! - hirtelen felindulásomban ajkaimat az övére nyomtam és ő egy percig se habozott. Rögtön magához préselt és csak élveztük a másikat. Szájával kényeztetett, miközben csípőjét nekem nyomta. Halk nyögésemet belém fojtotta, majd kezével hajamba túrt. 

- Bella, mit csinálsz velem? - suttogta számba és szavai lázba hoztak. Pólója alját kezdtem keresni, miközben ajkaink újra egymásra találtak. Benyúltam alá és kockáin játszottam, majd kezeimmel hátára vándoroltam és még közelebb vontam magamhoz, ami szinte lehetetlen volt, de sikerült. Hamar eltűntettem róla a fehér, nem kívánatos anyagot és megcsodálhattam kidolgozott felsőtestét. Annyira tökéletes, annyira Adam. 

Mosolya elárulta, hogy lebuktam előtte bámulásommal, mire elpirultam és a lábujjaimat kezdtem tanulmányozni. Érdekes, hogy Jensen előtt még sose voltam zavarban ennyire, mint most itt... - Cica. - suttogta és karjaiba kapott, majd az ágyhoz sétált és gyengéden helyezett le rá. - Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? - szemeiben láttam, hogy nem szeretné, ha nem-et mondanék, de nem is fogok. Levettem a pulcsim és bólintottam, neki pedig ennyi kellett és már fölöttem volt. Nyomott egy puszit orrom hegyére, majd egy rövid csók után nyakamra tért át. Az állkapcsom és nyakam találkozásánál egy kevés bőrt fogai közé vett és szívni kezdte, nekem pedig vérem felforrt és fülemben dübörgött. Csak Adam létezett és tudtam, hogy kívánom őt, jobban is, mint kéne. Ajkaim szétnyíltak és egy mély sóhajtás hagyta el azokat, mikor nyelvét körbefuttatta az előbb létrehozott érzékeny seben. Keze közben megtalálta trikóm alját és feljebb tolta, mellem alá. Minden egyes centiméterre kaptam egy apró, mégis érzéki csókot és mikor hasam aljához ért, testem megremegett. Mutatóujjával köröket rajzolt az érzékeny területre, én pedig libabőrös lettem, mire szemeiben megcsillant a vágy és a kék szempár helyett fekete, szenvedéllyel teli íriszek néztek vissza rám. Egy laza mozdulattal felsőmet áthúzta fejem fölött. Nyelvét végighúzta bőrömön, egészen a mellemig és ott elidőzött. A részt, amit a melltartó láttatni engedett csókokkal halmozta el, testem pedig egyre jobban kívánta őt, de tudtam, hogy nem szabad sietni... vele nem... Ő más! Nyelvét kulcscsontom vonalán vezette végig, miközben kezeivel mellemet masszírozta. Melltartóm kapcsát kezdte keresni, mire felkuncogtam. - Mi az? - értetlen mégis vidám és érzéki tekintetével nézett rám, mire elmosolyodtam. 

- Elől kapcsos. - ahogy kijelentettem, szemeiben megcsillant a vágy és pár perc múlva a fehér anyag már repült is a szoba egyik sarkába. Elpirultam, ahogy végigmért és ő ezt látta és tudta. 

- Gyönyörű vagy. - fülembe suttogott, majd onnan apró, nedves puszikkal haladt lefelé. Közben kezei melleimet kényeztették. Jobb kezével oldalamnál támaszkodott, míg a másikkal rajtam dolgozott. Ahogy szája megtalálta mellbimbómat, egy halk nyögés hagyta el számat. Vigyáznunk kellett, elvégre a szülei és a tesója is itthon voltak. Testem eszeveszettül kívánta már, de ő nem sietett sehova. Nyelvével húzott egy csíkot mellemtől a köldökömig és ráfújt, amitől kirázott a hideg és úgy éreztem, mindjárt elégek. Arcán diadalittas mosoly éktelenkedett, majd mikor picit alább hagyott figyelme, fordítottam rajtunk. A derekán

ültem lovagló ülésben és kacér pillantásokkal méregettem. Egy apró hibát sem találtam rajta. Egyszerűen csak tökéletes. V vonalától indultam felfelé és minden centiméteren hagytam egy nedves puszit. Amikor visszatértem nadrágja tetejéhez, hajamba markolt és felhúzott magához, így ajkaink újra egymásra találtak és egy véget nem érő csókban forrtak össze. Visszafordított minket előző helyzetünkbe, de közben egy pillanatra sem váltunk el egymástól. Gondoltam, majd én kezdeményezek most, így nadrágon keresztül rámarkoltam férfiasságára, ami egy morgást váltott ki belőle és elmosolyodtam a tudattól, hogy ezt én tettem vele. Épp arra készültem, hogy kigombolom és lecibálom róla a felesleges ruhát, de elkapta kezeimet és fejem mellé szorította. - Bella, ha meggondoltad magad, akkor... - folytatta volna, de belé fojtottam a szót egy csókkal.

- Adam. Kellesz nekem! Bármekkora hülyeséget csinálok is, de most per pillanat rád vágyom mindennél jobban! - ennyit kellett mondanom és már nadrágomnál szorgoskodott. Kicsatolta övemet és lehúzta rólam cső nadrágom. Ott feküdtem alatta egy szál francia bugyiban és furcsa mód, nem akartam takargatni magam, nem akartam elbújni előle. Mutatóujjával végigszántotta combom belső felét, amitől libabőrös lettem. Lassan haladt felfelé, ezzel kínozva engem. Mikor lefejtette rólam bugyimat és végigmért, elvörösödtem. Éreztem, ahogy pír szökik arcomra, ő pedig csillogó szemekkel hajolt fölém. Ekkor jöttem csak rá, hogy kicsit túl van öltözve társaságomhoz, így kigomboltam nadrágját és leküzdöttem róla. Fekete Calvin Klein alsónadrágja fontosabb helyeken szűknek nézett ki, én meg megnyaltam számat. Ajkamba haraptam, mikor szétfeszítette lábaimat és ujjával körbejárta bejáratomat, majd keze feljebb tévedt és hozzáért csiklómhoz, megvonaglottam alatta. Kezeimmel a lepedőbe markoltam, mikor nyelvével kezdett kényeztetni. Sokkal jobban csinálta, mint Jensen. Futott át a gondolat agyamon és teljesen átadtam magam az érzésnek. Annyira jó volt, annyira értette a dolgát. Ujját megéreztem magamban és ajkait enyémeken, így belém fojtotta épp feltörni készülő nyögésemet. 

- Van valami gyógyszered vagy... ? - nem is kellett végigmondania kérdését, bólintottam. Értettem mire gondol és igen, már két éve szedek fogamzásgátlót. És mielőtt bárki bármi rosszra gondolna, csak azért, mert gondok voltak a menstruációmmal. A szüzességem más kérdés... 

Belemarkoltam Adam hajába, ami őt beindította, így fél pillanat alatt ledobta magáról alsóját, én pedig megcsodálhattam tökéletes testét. Méretes szerszámát látva, rögtön nagyobb lett bennem a vágy, ő pedig nem is tétovázott tovább. Elhelyezkedett bejáratomnál, még egy kicsit ingerelt kezével, majd behatolt. Csípőmet feljebb toltam, hogy teljes egészében be tudjam fogadni őt. Szétfeszített belülről. - Úristen Bella... - nyögte ki és tudtam mit érez. Körözni kezdtem csípőmmel, de ő lefogott és úgy helyezett, hogy az mindkettőnknek megfelelő legyen. Lassú, de mély döfésekkel kezdte, én meg már az őrület határán voltam. Annyira kívántam őt, annyira magaménak akartam tudni. Teljes egészében. Azt akartam, hogy most ezekben a percekben csak nekem éljen és mindent felejtsen el. Egyszerűen csak jóvá akartam tenni az utóbbi két hónapos veszekedéseket és vitatkozásokat és csak egyszerűen akartam őt. 

- Adam... kérlek! - szinte már könyörögtem neki, ő pedig hallgatott rám. Gyorsított a tempón, a szobát pedig halk nyögéseink töltötték be. Egyik kezével tovább szorgoskodott, amitől bennem csak erősödött egy érzés és tudtam, hogy már nincs sok hátra. Mintha olvasott volna fejemben. Ajkait vadul enyémekre nyomta és nyelve felfedező útra indult. Mikor rátalált enyémre, azok szó szerint csatázni kezdtek. Lihegve váltunk el, majd lökött rajtam még egy utolsót és a gyönyör hullámai hurrikánként söpörtek végig rajtam, ő pedig belém élvezett. - Adam! - nyögtem fel és testem elernyedt. Testével rám nehezedett és egy lágy csókot nyomott homlokomra. Egy gyors mozdulattal kicsusszant belőlem, magunkra húzta a takarót, mire hozzábújtam. 

- Tudnod kell, hogy én nem osztozkodom... - jelentette ki, mikor fejem mellkasára hajtottam. Tudtam mire gondol és azt is tudtam, hogy én sem akarok két srácnak a rongybabája lenni. - Holnap megbeszéljük, jó? - puszilt bele hajamba, de nekem csak annyi erőm maradt, hogy bólintani tudjak. Ahogy lehunytam szemeimet, magával ragadott az álomvilág. 

- Jó reggelt! - simogatni kezdte Adam a hátam, én meg elmosolyodtam. - Gondoltam zuhanyozni is szeretnél, így előbb ébresztettelek. - magyarázta meg, én pedig helyeslőn bólogattam. Magamra kaptam Adam tegnapi felsőjét, ami comb középig ért, így mindent takart. Összeszedtem szétszórt ruháimat, majd a fürdőbe sétáltam. Ahogy becsuktam az ajtót, nekidőltem. Megcsaltam Jensent... - Idióta barom! - szidni kezdtem magam és nem volt kedvem még csak tükörbe nézni sem. Egy utolsó senkiházi vagyok. Hogy tehettem ilyet? Nem is értem... Sosem fordult meg fejemben a megcsalás gondolata. Egyszer sem! Soha életemben!

Beálltam a zuhany alá és próbáltam lemosni magamról a "mocskot". De nem sikerült vagy nem is akartam száz százalékosan? Mind a két srácot szeretem és magamban el kell döntenem, hogy most mi legyen! Biztos, hogy megmondom Jensennek az egészet és azt is, hogy hagyjuk egymást egy ideig. Addig, amíg nem sikerül fejemben mindent rendbe tenni. Viszont Adamet is hanyagolni fogom. Ez így fer! 

Gyors tusolás után, megszárítkoztam, magamra kaptam tegnapi ruháimat és raktam fel valami minimális sminket. Viszonylag hamar elkészültem, mert hajamat is csak hagytam hullámosan a hátamra lógni. 

- Kész vagyok! - léptem ki a fürdőből és összenéztem Adammel. Arca kivirult, ahogy meglátott. Odalépett hozzám cuccaival kezében, adott egy gyors puszit, majd bement a fürdőbe. Számra mosoly húzódott és valamiért nem volt akkora bűntudatom, mint amekkora kellett volna, hogy legyen. Körülnéztem a szobában és megingattam fejem. Kinyitottam az erkély ajtót, beágyaztam, összeszedtem a papírokat, amiket szétszórt a földön és már így is jobb állapotban volt a hely. Még összepakoltam a ruháit és épp az asztalánál foglalatoskodtam, mikor Adam kezei derekamra fonódtak. 

- Köszönöm, de hagyd! - megfordultam karjaiban, belenéztem gyönyörű, mély kék szemeibe és ha Adam nem tart ilyen erősen lehet, hogy elvesztettem volna egyensúlyom. Olyan hatással van rám, amit sokszor még Jensen sem tud kiváltani belőlem. 

- Már nem bírtam nézni a rendetlenséget. Annyira nem jellemző rád. Meg amúgy is... - mutattam művemre. - Így jobban néz ki. - elvigyorodtam. Már csak az asztalát kéne helyre rázni meg egy alapos porszívózásra van szükség és jobb lesz, mint új korában. - De beszélni szeretnék veled. - komolyra fordítottam a szót, ő meg türelmesen várta, hogy folytassam. - Én nem akarok rosszat senkinek se. Ebből kifolyólag szakítok Jensennel. - szemei felragyogtak, ahogy meghallotta. - De veled se akarok közeli kapcsolatot létesíteni, amíg nem tudom eldönteni, mi is van pontosan. Rendbe kell tennem a dolgokat fejemben, az érzéseimet és mindent. - elgondolkodott azokon, amiket mondtam neki és láttam a reményt szemeiben. 

- Ezek szerint van esélyem nálad? Küzdhetek érted? - szorosabban fogott magához, orra pedig enyémet súrolta, mire lehunytam szemem. 

- Nem. Az lenne a legjobb, ha békén hagynál egy kicsit. - amint ezek a szavak elhagyták számat, megmerevedett. - Át kell gondolnom mindent. És ez úgy nem megy, ha a közelemben vagy. - belenéztem kék íriszeibe, mire a hasamban szunnyadó összes lepke feléledt és öngyilkossági kísérletet folytattak. 

- Szóval nem tudsz tisztán gondolkodni, ha a közelemben vagy? Vajon miért? Talán, mert érzel valamit irántam. Talán vonzódsz hozzám. Nem gondolod, hogy ez jelent valami? Mondjuk azt, hogy szeretsz... - minden egyes szava belém égett és tudtam, igaza van. Viszont nem csak őt, hanem Jensent is szeretem..!

- Ajj Adam... Gyűlölöm ezt az egész helyzetet. Gyűlölöm, hogy fogadtál. Gyűlölöm, hogy ott van Jensen. Gyűlölöm, hogy itt vagy te. De legfőképp gyűlölöm magam, hogy beléd szerettem! - kifakadásom engem is meglepett, hát még őt. Hosszú csend állt be köztünk, én meg sóhajtva léptem el előle és kutakodni kezdtem táskámban a mobilom után. Három nem fogadott hívásom volt. Sofia, Jensen és Jessica. Nem volt kedvem beszélni egyikükkel sem, így csak visszadobtam táskámba a készüléket és Adam felé fordultam. Rám nézve gondolkodott. - Figyelj... ma megmondom Jensennek is, hogy hagyjuk egymást békén. Addig mindenképpen, amíg nem tisztáztam le mindent. - próbáltam szóra bírni, de valamin nagyon kattogott az agya, mert meg sem szólalt. 

- Bella. - elém állt és kezei közé fogta arcom. Szemeiben a ragyogás sok mindent elárult és mégis keveset. Nem tudtam megmondani, hogy mit érez vagy hogy mit gondol... - Egyet kérek! Csak egyet! - fél centi választott el minket, még annyi se. Kíváncsi tekintettel meredtem rá, ő pedig pár másodpercre lehunyta szemeit. - Ha szükségem van rád, had hívhassalak fel vagy had találkozhassak veled és cserébe bármit kérsz bármikor, bárhol, megteszem! Csak ennyit kérek! - ennyit megígérhettem neki. Úgy gondolom ebből nem lehet baj. Bólintottam, jelezve, hogy felőlem oké, ő pedig orrával megbökte enyémet, majd egy szűzies csókolt lehelt ajkaimra. Nekem viszont ennyi nem volt elég, így tarkójánál fogva visszahúztam és egy hosszú, forró csókot váltottunk. - Ez afféle búcsú csók akart lenni? - vonta fel szemöldökét és szája sarkában ott bujkált egy apró mosoly, mire csak megvontam vállam. - Akkor inkább legyen a békülés jele. - azzal újra megcsókolt. Ebbe belemosolyogtam, majd miután becsuktuk az erkély ajtót, felkaptam a táskám és Adam is összeszedte a cuccait, kézen fogva sétáltunk le a földszintre. Húga épp előttünk ugrándozott lefelé és nagyon boldognak tűnt. Az utolsó három lépcsőfokról viszont akkorát esett, hogy ijedtemben sikítottam egy aprót. Egyből odarohantam hozzá és felsegítettem. 

- Minden oké? - aggódva pillantottam rá, ő pedig bólintott. - Biztos? - úgy tett, mint aki megvizsgálja saját magát, majd határozottan bólintott, én pedig megnyugodtam. 

- Tiffany! - ölelt magához, én meg hirtelen alig tudtam reagálni, de még időben fontam köré karjaimat. - Biztos te vagy Adam barátnője, táncostársa, osztálytársa és a mindene. Azt hittem, hogy valami pink barbie babáról van szó, de rettenetesen örülök, hogy tévedtem. Te sokkal menőbb vagy és láttam rólad már egy-két videót, amiben táncolsz! Hihetetlenül jól mozogsz, nagyon ügyes vagy! A húgod osztálytársa vagyok, csak hogy te is képben legyél valamennyire. Jaj bocsi... sokszor mondják nekem, hogy nem tudom befogni, ami igaz is és amint látod most is így van. - kezét szájára tette, így hallgattatta el magát. Arcomon széles mosoly volt és tudtam, hogy én nagyon is jóban leszek Adam húgával. Nem is értem, hogy lehet, hogy eddig még nem találkoztam vele. 

- Na jól van Tiffany, nem kell szegényt leamortizálni... - állt mellém Adam és kezét derekamra tette. Nem ráztam le magamról és nem is ellenkeztem, pedig kellett volna, elvégre még nem szakítottam Jensennel. 

- Te azt már megtetted az éjszaka. - kacsintott rá húga, én meg vörösödni kezdtem és elnéztem másik irányba. Adam megforgatta szemeit, intett a húgának és az ajtó felé húzott. Felkaptuk cipőinket, lekaptam kabátomat a fogasról, elköszöntünk mindenkitől és Adam kocsijához mentünk. 

- Azért ez kínos volt. - jelentettem ki, mikor beültünk a kocsiba. Adam csak elmosolyodott, bennem pedig lejátszódtak az éjszaka emlékei. Egy ártatlan sétának indult az egész és az lett belőle, hogy megcsaltam a barátomat. Ehhez már tudomány kell. - Ha lehet, akkor ne szólj Sofianak semmiről! Én akarom elmondani neki... - ez az egy kérésem volt, ő pedig megadóan bólintott. Nem is beszéltünk, többet, csak rádiót kapcsoltunk és száz decibellel üvöltött Christina Aguilera - Fighter száma. Nagyon szerettem ezt a számot, így tombolni kezdtem rá. Azon kaptam magam, hogy éneklem a dalt, Adam pedig csodálkozva nézett rám. - Meg se szólalj, tudom, szar a hangom, de nem érdekel! - mutogattam közben, ő pedig elnevette magát. Miután leparkoltunk és beléptünk az aulába, Sofia letámadott, húgommal együtt és mind a ketten idegesek voltak.

- Bella, te idióta barom! Hogy tehetted ezt? - esett nekem húgom, én meg értetlenkedtem. Azt nem tudhatják, ami éjjel történt, elvégre nem szóltam róla senkinek és Adam se! - Legalább rendesen alibiztél volna... - láttam rajta, hogy mérges és valamiért csalódott. Sofia is mérgesnek tűnt, de mintha az én oldalamon állt volna. Adam szorosan mellettem állt és ő is ugyanolyan értetlenül meredt húgom, mint én. 

- Na héé... állj! - csítitottam el, elvégre a suli közepén álltunk és mindenki minket figyelt. 

- Nem fogom abbahagyni... - halkított picit magán, én meg felvontam szemöldököm. - Megcsaltad Jensent?? - szinte már hisztérikusan kérdezte, én meg sóhajtottam egyet. Nem tudtam, hogy mondjam el nekik. 

- Majd mindent megtudsz ma este, nálunk. Jensenek is írok jöjjön oda, mert gondolom, hogy ő mondta neked... - kutakodó pillantással néztem rá, ő pedig igent is meg nemet is mondott. - Akkor? - ráncoltam szemöldököm. Ezt már végképp nem értettem. Akkor honnan a feltételezés? Fél szemmel Adamra pillantottam, aki megingatta fejét, jelezve, hogy ő meg sem szólalt. 

- Tegnap olyan tizenegy tájban Jensen engem hívott fel, hogy te nem vagy elérhető és miért nem. Mire én mondtam neki, hogy elmentél sétálni és hogy valószínű az egyik ismerősödnél alszol. Mint tudjuk, három ember van, akivel olyan jóban vagy, hogy náluk is aludj. Adam, Sofia és Brandon. Felhívtam Brandont, de ott nem voltál, aztán Sofiát és ott se. Gondoltam, hogy megvárom az éjfélt, hátha arra hazajössz, de Jensen érkezett meg helyetted, Jareddel az oldalán. Vártunk rád fél egyig, én meg már tudtam, hol is vagy, de nem akartam elmondani a pasidnak, mert kiakadt volna. Ő viszont már tudott mindent. Állítólag látott téged, mikor hazafelé sietett a munkából és látta, hogy arra a partra mész, ahol Adam lakik. Remek.... jól megcsináltad, mondhatom. - fújta ki magát, én meg megráztam fejem. - Amúgy kint vár az udvaron... - ahogy kimondta, kikerekedtek a szemeim. Idejött?!?!? Félve pillantottam az ajtó felé és bizonytalan léptekkel indultam vissza ki az udvarra. Kilépve megpillantottam őt fekete sportkocsijának támaszkodva, engem pedig még jobban mardosni kezdett a bűntudat. Ahogy meglátott, szemeiben hatalmas fájdalmat és csalódottságot láttam. tekintetével végigkövette minden mozdulatomat, bizonytalanul álltam meg előtte, de lelkiismeret furdalásom miatt nem volt erőm szemébe nézni. 

- Szia. - hangja különösen nyugodt volt, amin nagyon meglepődtem. 

- Jensen... - gondolkodtam, hogy is közöljem vele a dolgokat. - Ahj... Este akartam beszélni veled, de ha most, akkor most. - nagy levegőt vettem és folytatni akartam, de közbevágott. 

- Tudom, hogy szereted Adamet. Már az első pillanattól kezdve éreztem, sose lehetsz teljesen az enyém. Túlságosan megszeretted azt a srácot. - igazat mondott, viszont én őt is szeretem! 

- Remélem nem gondolod azt, hogy csak kihasználtalak, mert nem! Bevallom, volt az elején pár nap, mikor nem voltam biztos magamban, de sikerült megnyerned magadnak. Elvégre neked adtam legbecsesebb kincsem. Szeretlek és ez sosem volt hazugság. - végig ránéztem és egy pillanatra se szakítottuk meg a szemkontaktust. 

- Ezt is tudom. De nem mindegy, hogy szeretsz... Lehet szeretni úgy, mint legjobb barátot, testvért vagy mint egy férfit, akivel le tudnád élni az életed. Van egy olyan érzésem, hogy a legjobb barát kategóriába tartozom, de nem bánom. Azaz egy hónap csodálatos volt. - itt volt az a pillanat, mikor elsírtam magam. Annyira értette a helyzetet és jól kezelte, aminek nagyon örültem.

- Akkor majd még beszélünk... - ennyit tudtam kinyögni, mire ő magához húzott és megcsókolt még egyszer, utoljára. Ebbe a csókba azt hiszem mind a ketten beleadtuk mindenünket. Szívünket, lelkünket, sérelmeinket és szeretetünket. Jensen letörölte könnyeimet és elmosolyodott. Annyira hihetetlen volt számomra az, hogy így fogadta és nem akadt ki. Nem őrjöngött... - Szeretlek. - suttogtam alig hallhatóan, de ő mégis tisztán értette. Magához húzott, mire fejem mellkasába fúrtam és éreztem, hogy megnyugszom.
- Én is téged Bella. Én is téged.... - lehunytam szemeimet, mert szavai hatalmas fájdalmat sugároztak. Ez csak pár szó, mégis akkora jelentésük van és ahogy elhagyták száját, mintha kést forgattak volna bennem. Én bántottam meg, én tettem ezt vele és nem más! Egy idióta barom vagyok! Maradtam volna nyugton tegnap este.... - De menj, kezdődik a suli. - elengedtem és miután nyomtam egy puszit arcára, otthagytam. Láttam az ajtóban az egész bagázst, én meg minden szó nélkül elmentem mellettük. Nyugodt helyre vágytam, így berohantam a mosdóba. A tükörbe nézve, elszörnyedtem. A sminkem lefojt és olyan "összeesek" fejem volt. Gyorsan rendbe szedtem magam és elfogadhatóvá varázsoltam kinézetem. Akkor most mindent elrendezhetek magamban. Nincs senki, aki befolyásolja ezt... legalább is ezt remélem!

- Igazgató asszony! - kaptam el a folyosón a dirit, aki mosolyogva fordult felém. - Lenne egy kérésem... - továbbra is mosolygott és szemei is melegséget árasztottak. Nagyon kedveltem ezt a nőt. - Ma szeretnék összerakni pár új koreográfiát. Lehetne, hogy nem tartok órát és nem is megyek be a többire se? - félve tettem fel a kérdést. 

- Persze. Ritkán szoktam kivételt tenni, de azt hiszem, hogy ezt neked megengedhetem. Főleg ha tényleg koreográfiákról van szó. - mintha megérezte volna, hogy más oka is van kérésemnek. Valójában csak táncolni akartam és mindent leszarni. Kigondolni a csoportnak egy új táncot, Sofia is megkért, hogy találjak ki valamit, amit koreográfiára vihetünk, mert az ő táncát már befejeztük és mindenki négyes, ötöst kapott rá vizsgán, szóval kell valami. - A kettes táncterem ma egész nap szabad, oda mehetsz. - adta át a kulcsot, én meg megköszöntem, majd elviharoztam. Beérve, ledobtam a táskám az egyik sarokba, lekaptam a pulcsim, átvettem a nadrágom egy ülepes hip-hop alsóra és kapcsoltam zenét. "I should have kiss you" (0:50-től nézzétek!) Milyen ironikus. Ezzel bemelegítettem, utána pedig már nehezebb táncokat is táncoltam. Összeraktam két koreográfiát. Egyet az Adammel közös csoportomnak, egyet pedig Sofianak. Kitomboltam magamból minden érzelmet, így a végén lerogytam a földre és csak lihegtem. Lehajtottam a fejem és üresnek éreztem magam. Szó szerint egy semmi voltam. Kívül, belül! 

- Bella... - hallottam meg egy hangot, mire felkaptam a fejem. 

ui: Csak-csak elfogadható.! :) 

Zsó. xx :) ♥

11. fejezet.

Megérkeztem! :D Hát ehhez a részhez nem sok hozzáfűzni valóm van. Mindenk olvassa el és ha tetszik neki, akkor valahogy jelezzen, mert fogalmam sincs, hogy amit csinálok az jó-e vagy sem.. :) De nem rizsáznék többet, jó olvasást! :) x.

Oh my God...

/Nyaralás után, első tanítási nap./

- Ajj már... - idegesen csaptam egyet az ülésre, mert még mindig a repülőn ültünk, annak ellenére, hogy már több, mint egy órája le kellett volna szállnunk. A gép eleve késéssel indult, de esküszöm út közben a pilóta elaludt vagy tudom is én. De hogy egy órát késtünk, az biztos. Már a suliban kéne lennünk. Mire lekeveredünk a repülőről, utána át a tömegen és még az út a suliig... tuti csak a harmadik-negyedik órára érek be. Remek! Már a szünet utáni első tanítási napon kések, ennek jó híre lesz. 

- Nyugodj már meg! Ez már a főiskola, itt tök mindegy melyik órádra mész be. - próbált Liam nyugtatni, mire felvontam szemöldököm. Akkor ezekszerint a banda semmit nem tud arról, hogy ebbe a suliba hogy mennek a dolgok. 

- Ez nem így működik. Én tanár is vagyok és a harmadik órám hip-hop, amit én tanítok. Érted már? Muszáj beérnem.. - idegesen a telefonom kijelzőjére pillantottam. - És már elkezdődött a második óra. - egyre idegesebb lettem, majd amikor megszólalt egy hang, hogy kapcsoljuk be a biztonsági öveket, mert landolunk, kicsit jobban lettem. A gép földet ért, Jessel pedig a lehető leggyorsabban slisszoltunk ki a gépből. Rohantunk a táskáinkért és még az a szerencse, hogy Fijin táncos szerkóba öltöztem, mert már nem lenne időm rá. Ahogy a táskák megvoltak, bedobáltuk őket a kocsiba, búcsút vettünk a srácoktól, Jensennel megbeszéltük, hogy ma már nem találkozunk, mert mennie kell forgatni. Ebből kifolyólag Jaredet se látjuk ma már többet. A búcsúzkodás után Apu a sulihoz hajtott, ahol őrültek módjára rohantunk be és épp csengetésre értünk oda. Intettünk egymásnak, majd szaladtam a próbaterembe. Szó szerint berontottam, mire mindenki kérdő tekintettel fordult felém. 

- Sziasztok! - vigyorogva öleltem vissza mindenkit, mert a csapat jó szokásához híven rögtön letámadott. Adam állt egyedül, én meg ránéztem. Nem volt rajta póló és látszott rajta, hogy ma már elfáradt egypárszor. Eszembejutott az, hogy rám állított egy embert, hogy figyeljen és a többi hasonló dolog, így csak biccentettem neki, majd elfordultam és a csapattal foglalkoztam. Mivel ez egy óra, így megállapodtunk, hogy táncolunk egyet, utána sztorizunk, mert mindenki kíváncsi volt, hogy milyen volt Fiji. Elmosolyodtam izgatottságukon, majd miután összeraktunk egy negyed koreográfiát, lihegve ültem le a földre. Annyira hiányzott már a tánc, de még mindig úgy éreztem, hogy van bennem elég feszültség ahhoz, hogy végigtáncoljam a mai napomat. Adam semmit nem szólt, csak hallgatta, hogy mit csináltunk ez alatt az egy hét alatt és tettem egy-két célzást, csakhogy érezze, hogy haragszom rá. Nagyon is!! A csapatból egy ketten gratuláltak a kapcsolatomhoz Jensennel, mert előtte nem igen beszéltem róla, már csak Adam miatt sem. De most úgy voltam vele, hogy egyáltalán nem érdekel... Ha igazat mondott Nate a nyaraláson, akkor Adam még szeret és ha Jensenről beszélek, talán neki is fáj valamennyire. Már nem tudom tolerálni őt, de talán már nem is akarom.
- Na, menjetek a kövi órára, én is azt teszem! - ugrottam fel, mikor meghallottam a csengőt. Még egy gyors ölelés mindenkivel, aztán kiléptem a teremből. Kiérve Sofiat pillantottam meg Brandon mellett, akik éppen az aula felé haladtak. Nekifutásból ráugrottam Brandon hátára, aki meglepődött, de elkapott.
- Szélvészkisasszony is megérkezett! - nevetett, majd lerakott és magához ölelt. - Jó színed lett! Sugárzol! - dícsért meg, mire pukedliztem előtte. Sofia is jó szorosan magához húzott és tudtam, hogy ebbe az ölelésben benne van minden. Csak mosolyogni tudtam barátaimon, majd együtt indultuk meg az aulába. - Szóval Fiji, mi? Jól megy szöszi... - bökött oldalba barátom, mire megforgattam szemeimet és úgy tettem, mintha nem is hallottam volna. - De képeket majd mutathatnál. - vigyorgott, én meg afféle "kíváncsi vagy, mi?" tekintettel néztem rá.
- Majd mutatok! De most megyek órára. Az ofőmmel lesz, szóval sietek! Sofia, majd még beszélünk! - intettem nekik és már el is tűntem...
Így ment ez nap végéig. Futkoztam a suli egyik feléből a másikba, mert az órarendet úgy rakták össze, hogy minden óra más-más teremben volt és még véletlenül se voltak a termek egymás mellett. Épp az aulán vágtam át, mikor Adam megjelent előttem és nem engedett tovább.
- Hagyj békén... - löktem oldalra, majd tovább sétáltam, de ő elkapta a kezem és visszahúzott. Mellkasának csapódva sikerült megállnom, mire szúrós szemekkel néztem rá. Ha most bármit tesz vagy mond, elküldöm melegebb éghajlatokra. Hogy gondolja ő ezt!? - Adam, engedj el! Most! - hangom ellenkezést nem tűrő volt, de ő mégsem tette, amire kértem. - Azt mondtam, engedj el! - kiabáltam vele, ő meg végre felfogta, hogy tényleg haragszom rá. Eddig is haragudtam, de most nagyon. - Végre... - fordultam el tőle és próbáltam kijutni a suliból, de utánam szólt.
- Bella, mi lenne ha megbeszélnénk mindent? - ajánlotta, én pedig megtorpantam és arcomra egy szánalmas kifejezés ült ki. - Mi lenne ha végre tisztáznánk a dolgokat? Ha hallanád, hogy én mit érzek, mit miért teszek és a többi. Azt mindenki tudja, hogy te mit éreztél és mi van veled... de én is itt vagyok! - kezdett bele monológjába, én meg megfordultam és ingatni kezdtem fejem.
- Te csak meg se szólalj! Azok után, amit tettél még van merszed kijelenteni, hogy szarul érzed magad? Te mentél bele, te kötötted az alkut és nem én! Magadnak keverted a szart és most iszod a levét... Engem hagyj békén, felejtsd el azt is, hogy létezem! És az, amiket csináltál csak a gyerekes viselkedésedet bizonyították. Utánam küldted az egyik haverod, hogy kémkedjen neked? Remek, igazán érett viselkedés. Még véletlenül se legyen egy kis nyugtom tőled. Hát most majd lesz. Ma már jártam az igazgatónál és új táncpartnert kértem. Még nem döntöttek, de remélem sikerül mást találni... És ezt mind miattad. Ügyes vagy. - dicsértem meg, arcán pedig meggyötörtség látszott. Ilyennek még nem láttam ez előtt és tudtam, hogy ezt most én húztam ki belőle. Még szerencse, hogy már csak páran mászkáltak a suliban, így senki nem volt fültanúja vitánknak.
- Gondolod, hogy bele is mennek a cserébe? Azt hiszed, hogy meg fogják engedni? És mégis ki lenne az, akit beraknak melléd? Ki felelne meg a te szintednek? Mert nincs sok ilyen a suliban és ők is már végzősök... Gondolkodj egy picit Bella! A csere úgysem jön össze, ebben biztos vagyok! A másik meg... - folytatta volna, de én mérgemben beléfojtottam a szót.
- Ne legyél benne olyan biztos... Sok jó táncos van ebben az iskolában, szóval az egóddal akár el is bújhatsz! Reménykedni szabad, de nem ajánlatos. - hátrébb léptem egyet, de ő utánam nyúlt és visszahúzott maga elé. Szorosan fogta karomat és jeges, mégis érzelmekkel teli szemeit rajtam tartotta.
- Nem fejeztem be... - hangjában volt valami, ami miatt magamban tartottam mondanivalómat. - Szerinted nekem milyen, ha mással látlak? Tudom, hogy én csesztem el és tudom, hogy egyáltalán nem így kellett volna csinálnom, de megtörtént és már nem tudok változtatni rajta. Életem legnagyobb hibája volt, amit tettem. Nem kell még kismilliószor a fejemhez vágnod... - ez után a mondata után arca megváltozott. Megmutatta, hogy valójában mennyire összetört ő is és rá kellett döbbennem, hogy sosem láttam rajta ekkora fájdalmat eddig. Ahogy szemeibe néztem, megmozdult bennem valami és egy furcsa érzés arra késztetett, hogy megöleljem, de nem.... nem engedelmeskedtem neki. Még nem ment el a józan eszem! - Viszont mikor azt hittem, hogy megőrülök a hiányodtól, rájött egy nagyobb gond... lett valakid. Egy olyan valaki, aki akár én is lehettem volna, ha nem szúrom el. Fogalmad sincs róla, hogy mennyire magam alá kerültem. Onnantól kezdve esélyem sem volt arra, hogy visszakapjalak. Próbálkoztam, tény, hogy nem a legjobban, de próbálkoztam. Viszont nem tudok továbblépni. Nekem nem megy.... még soha nem szerettem meg senkit ennyire, olyan rövid időn belül, mint téged. Már több, mint két hónapja örlődök és még mindig nem tudok más lányra úgy tekinteni, mint rád és elhiheted, hogy sok rózsaszín barbie jött már oda hozzám... Nem megy... - mondata végén láttam rajta, hogy gondolkodik ki mondja-e még, ami benne van. - Bella... - kezdett bele, én meg csak álltam és vártam. Fogalmam sincs miért, de nem akartam eltűnni a közeléből. Már nem akartam otthagyni. Azt éreztem, hogy vele kell lennem.... - A fenébe is! Szeretlek! - ahogy kimondta, ajkaimra tapadt, én pedig meglepődöttségemben nem tudtam reagálni, de ő kitartott. Nyelvével bejutásért

könyörgött, amit először nem akartam megadni neki, elvégre nekem ott van Jensen, de mégis hagytam magam. Csókjában benne volt minden. A bánat, fájdalom, meggyötörtség és talán kétségbeesés is. Belenyögtem szájába, mikor egyik kezével hajamba túrt, a másikkal pedig kihasználta, hogy oldalánál kivágott fölső van rajtam és azon keresztűl nyúlt be hátamhoz, oldalamhoz és gyengéd érintéssel futkozott fel s alá.
- Adam... - váltam el tőle és levegő után kapkodtam. - Kérlek ne csináld ezt. - szemembe könnyek gyűltek. Fájt elválni tőle, fájt látnom szemében a bánatot. Tudta, hogy mi következik, mégis megvárta, hogy kimondjam. - Szeretem Jensent, nem tehetem ezt vele... - a földet kezdtem pásztázni és próbáltam könnyeimet visszatartani.
- De engem is szeretsz. Ne mond, hogy nem, mert éreztem. - ujjait állam alá helyezte és kenyszerített, hogy szemeibe nézzek. - Olyan rég nem éreztem már ezt. Fogalmad sincs róla, hogy mit művelsz velem. - fojtatta volna, de ingatni kezdtem fejem.
- Adam... - próbáltam összeszedni gondolataimat, de itt volt a pillanat, mikor nem tudtam tovább tartani magam és utat engedtem könnyeimnek. - Szeretlek, igen ez igaz! De kérlek hagyd had éljem az életem... Próbálj meg találni valakit, aki boldoggá tesz és utána el tudsz majd felejteni engem! Kérlek...- hangom elcsuklott a végére és hátrálni kezdtem. Szememből a sós cseppek szüntelenül folytak, én meg szapora léptekkel távoztam a suliból...


- Bella! - rontott be húgom a táncterembe, mire feléfordultam. Ahogy hazaértem, berohantam ide és ki se mentem. A zene száz decibellel üvölt, én meg táncolom, ami éppen eszembe jut. Annyi minden kavarog bennem és nem tudom tisztázni az érzéseimet sem... - Telefon! - adta át tesóm a mobilomat. Gyomromban hatalmas görcs keletkezett, mikor megláttam Jensen nevét. Nem akartam beszélni vele, nagyon nem. Tudtam, hogy úgy is kihúzná belőlem, hogy megcsókoltam Adamet, én pedig nem akartam, hogy tudja...
- Szia. - szóltam bele végül és erőt vettem magamon. Annyi még ment, hogy telón keresztül játszam, hogy minden rendben van velem.
- Szia. Minden rendben? - hallottam hangjában némi aggodalmat, én meg lehunytam szemem. Ennyire nem ismerhet. Ennyire nem érezhet rá a dolgokra. - Bella!? - kezdett egyre nyomasztóbb lenni a vele való társalgás, pedig fél perce sincs, hogy felvettem a telefont.
- Minden oké! - próbáltam valami életet és vidámságot belecsempészni hangomba és hatalmas taps, amiért sikerült. - De épp egy koreográfiát gyakorlok, szóval kicsit elfoglalt vagyok. - menteni akartam magam.
- Így már értem. - hangja nyugodt volt, ami hatott rám is némileg. - Akkor majd holnap beszélünk. Jó éjt, szeretlek. - az utolsó szónál szívem hatalmasat dobbant és a sírás kerülgetett. Még válaszoltam neki, majd a lehető leggyorsabban kinyomtam. Mobilomat szívemhez szorítottam és úgy tört elő belőlem a sírás. Újra...
A kijelzőre nézve láttam, hogy már elmúlt kilenc, én viszont nem voltam fáradt. A szobámba siettem, átöltöztem valami utcai ruhába, ami egy fehér csőnadrágot jelentett, barna övvel, fehér toppal és arra egy fehér kötöttpulcsi. Lábamra egy barna bakancs, táska, amibe raktam pénzt, zsepit és egyéb ilyen női dolgot. A telómat felkaptam, majd levonultam a földszintre egy bőrdzseki kíséretében.
- Elmegyek egyet sétálni. Majd jövök, de az is lehet, hogy ott alszom egy barátomnál.... - füllentettem a végét, de nem tudtam, hogy mikor fogok visszaérni. Nem akartam, hogy idegesek legyenek miattam. Az ajtón kilépve, rájöttem, hogy nem lesz szükségem a dzsekimre, mert meleg éjszakának nézünk elébe. Fogalmam sem volt róla, hogy merre megyek, csak sétáltam előre és gondolkodtam. Végig a két srácon járt az eszem és azon, hogy mekkora idióta vagyok. Én szeretem Jensent, szükségem van rá! Adam ha egyszer átvert, mégegyszer át fog és én ezt nem akarom...
Ilyeneken kattogtam, mikor egy homokos partra értem ki. A parton sétálgattam és élveztem az enyhe időt. Néha néha jött egy-egy fuvallat, ami szétborzolta szőke loboncomat, de most ez sem zavart. Jelen pillanatban átkoztam magam. Nálam hülyébb ember nem létezik. Nem lett volna szabad hagynom Adamnek a délutáni csókot. Semmit nem lett volna szabad hagynom. Már akkor búcsút kellett volna intenem neki, mikor visszahúzott... - Hülye vagy Bella. - szidott belsőm is, én meg ingatni kezdtem fejem, saját bénaságomon.
- Bella? - hallottam meg egy ismerős hangot, mire szememmel keresni kezdtem a hang tulajdonosát, de hiába néztem körbe, nem láttam senkit. Részben azért, mert sötét volt... - Itt, lent. - szólt újra, mire lehajtottam fejem és megláttam Adamet a homokban ülve. Akkor jöttem csak rá, hogy ez az a part, ahol az ő házuk is van. Remek... - Mit csinálsz itt ilyen későn? - állt fel mellém, mire megvontam vállaimat.
- Gondolkodom... - feleltem halkan és a vizet pásztáztam tekintetemmel. Nem volt merszem a szemébe nézni, elvégre én kevertem most össze a szálakat. Legalábbis azt a részét, ami engem érint. Hirtelen eszembe jutott, hogy Adam is csak akkor jön ide, ha gondolkodik vagy egyedül akar lenni. - Akkor én megyek is. - jelentettem ki hosszas hallgatás után, mire ő megfogta a kezem, de érintése most nem volt olyan határozott, mint délután. Óvatosan néztem fel arcára és csak a fájdalmat láttam rajta... ajjmárr!!! - Emlékszem, hogy még régebben mondtad, csak akkor jössz ide ha gondolkodsz vagy éppen egyedül szeretnél lenni. Nem zavarok inkább. Mindkettőnknek arra van szüksége, hogy rendbe tegyük a dolgokat fejünkben. - halványan elmosolyodtam, csakhogy valami jót is sugározzak felé, ő meg egy hirtelen mozdulattal magához ölelt. Nem bírtam ellenálni neki, de nem is akartam. Szorosan körém fonta karjait, én meg elbújtam ölelésében. Annyira jó illata volt, annyira kedves és érzékeny gesztus volt tőle, hogy nem akartam elhúzódni. Egyszerűen csak jól esett. - Adam... nem szabad. - ennyit tudtam kinyögni, de ő meg sem hallotta. Arcát nyakamba temette és hallottam, ahogy mélyen beszívja hajam illatát. Ahogy orra bőrömhöz ért, gerincemen végigfutott a hideg és nem rossz értelemben. Hasonló érzéseket váltott ki belőlem, mint Jensen és ennek részben nem örültem...
- Bella...- szemeimbe nézett, én pedig tudtam, hogyha most nem tűnök el, akkor olyat is tehetek, amit megbánok. - Kérlek, maradj még. - örzőn körém fonta karjait, én meg nem tehettem mást, bólintottam. Adam leült a homokba, engem pedig az ölébe húzott, amin meglepődtem, de hagytam magam. Nem tudom meddig ültünk ott csendben, viszont élveztem. Jobban is, mint kellett volna.
- Adam, nekem tényleg mennem kell, mert így... - tártam szét a karom, miután feltápászkodtam öléből, így jeleztem, hogy lehetetlenné tesszük a másik életét. - Jó éjt. - megejtettem egy mosolyt, majd elindultam vissza. Gyorsan előkaptam a telóm és csak akkor láttam, hogy már tizenegy is elmúlt. Szemeim elkerekedtek, de csak megvontam vállam, mert most ez sem tudott érdekelni.
- Nem gondolod, hogy hagyom, hogy ilyen későn egyedül sétálj New York utcáin. - állt mellém Adam, mire kérdőn néztem fel rá. Ujjait enyémekre kulcsolta és elindultunk a házuk felé. Tudtam, hogy ez így nagyon nem helyes, de mégse hátráltam meg. Nem mondtam neki, hogy hagyjuk egymást, semmit... Csak mentem utána és elgondolkodtam azon, hogy ha erre Jensen rájön, hogy reagál majd... - Anyuék még fenn vannak és valószínű a húgom is, szóval ne lepődj meg. - rám mosolygott. Végre egy mosoly! Válaszképp csak bólintottam és beléptünk a házukba. Semmi nem változott, mióta itt jártam és az már régen volt. Elengedtem Adam kezét, mielőtt még valaki látott volna minket, majd levettem a cipőm. Láttam arcán, hogy ez nem tetszett neki, de hál' isten nem szólt semmit és nem erőszakoskodott...
- Sziasztok! - jött oda anyukája széles mosollyal és magához ölelt. Ezek szerint, ők nem tudják, hogy miért nem jártam itt már lassan két hónapja. - Jó, hogy újra látunk Bella. - még mindig mosolygott és ez engem is erre késztetett.
- Johanna! - üdvözöltem én is, ő meg egyből étellel és mindennel kínált, amit nem már nem fogadtam el. Fáradt voltam és éjfél felé járunk, szóval már nem tanácsos enni, bár ez engem sose érdekelt, de most nem otthon vagyok.
- A vendégszoba megfelel? - kísért fel minket az emeletre, de Adam durván közbeszólt.
- Anyu, majd mi elintézünk mindent. Nem kell segíteni. Maradj...- én is meglepődtem hangnemén, hát még az anyukája. - Bocs, csak feszült vagyok. A lényeg, hogy megoldjuk. De azért köszönöm. - adott egy puszit Johanna arcára, mi meg összemosolyogtunk. Adam nem hagyta, hogy csupán szemmel kommunikáljak anyujával, felhúzott az emeletre. Fent viszont elment másik irányba, én meg célba vettem Adam szobáját. Már nem tévedek el náluk, hiszen a sok próba miatt rengeteget jártam itt.
Adam szobájába lépve, mintha nem is az ő rezidenciájába érkeztem volna. A megszokott rend és tisztaság helyett minden rendetlen volt és mocskos. A földön a papírok szétszórva, ruhák és egyéb dolgok... Mi történt itt? Mintha egy vihar utáni tájat bámulnék..
- Adam! - fordultam felé, mikor belépett a szobába. - Mi ez? - mutattam körbe, ő meg megvonta vállait. Utálom mikor a nem törődöm stílusát helyezi előtérbe. - Ne csináld ezt... nem szeretem. - ahogy kijelentettem, elém állt és két kezét derekamra fonta, úgy húzott közelebb magához.
- Nincs miért vagy kiért rendet raknom. Egyszerűen már nem érdekel semmi.... De talán változik valami. Talán lesz valami, ami miatt újra visszazökkenek a rendes kerékvágásba. - értettem a célzást, de hevesen rázni kezdtem fejem. Nem akarok hiú reményeket táplálni iránta, mert tudom milyen érzés, mikor pofára esik az ember.
- Adam.... én nem.... - folytattam volna, de elhallgattatott egy csókkal. Itt volt a döntés lehetősége. Ha visszacsókolok, azzal megadom magam neki és érteni fogja a rejtett jeleket is. Viszont ha elutasítom, akkor ott lesz Jensen és egy normális élet....

ui: Remélem olvasható lett... ha nem, az se baj! Majd a következő! :)
Zsó. xx. :) ♥

10. fejezet.

Hát itt is lennék a következő résszel, amihez az ötletet Julcsi adta és ezt rettenetesen köszönöm neki és a többit is, ami majd a következőkben érkezik! Viszont abban a nagy szerencsében lehet részetek, hogy ebbe a részbe olvashatják barátnőm, Gabi írását is, ugyanis ő segített ki! Rettenetesen nehezen ment a fogalmazás és neki köszönhetitek, hogy egyáltalán kész lett a rész! A hajós-békülés utáni részt, a szobás-twitteres jelenetig ő írta, szóval tapsoljátok meg érte!!!!  :) (valamint a képeket is ő kereste!!!)  Ígéretesnek bizonyul!!! :) Jó olvasást! :) x.
Köszönöm Menyuus a segítséget!!! :* ♥♥

I'm fine...!

/2 nap múlva/

- Jó reggelt Vietnám! - pattantam fel az ágyból és visszanéztem az ágyban heverésző Jensenre. Kómás fejjel pislogott, majd ahogy felfogta, hogy mit csináltam, mellettem termett és megfogta a könyököm, hátha elvágódok és baj lesz. - Ajj már... ne idegesíts fel. Teljesen jól vagyok! Már tegnap táncolni tudtam volna. Megőrülök ha ma végig ezt fogod csinálni! - néztem rá erélyesen és összefontam a karomat magam előtt. - Szóval engedj el, had fürödjek le, készülődjek a mai városnézésre és a többi hasonló dolog. Nem vagyok beteg, se kisgyerek, hogy így felügyelj rám. Megoldom egyedül is a problémáimat. - nyomtam egy puszit arcára, majd elmentem zuhanyozni. Miután megvoltam vele és kiléptem a fürdőből, összenéztem húgommal, aki a folyosó végén állt és ahogy meglátott, felém rohant és a nyakamba ugrott. A lendülete miatt megszédültem, de hál isten nem vette észre. 

- Én is örülök neked húgi, de légyszíves szállj le a nyakamból, még nem akarok összemenni. - vigyorogtam rá, ő meg leugrott, majd lerángatott a földszintre. Lenn ott volt már mindenki az asztalnál Jensen kivételével, de hallottam, hogy ő is idetart. Mindenki megölelgetett, majd leültünk reggelizni. 

- Na, akkor ma városnézésre megyünk és nem érdekel senki és semmi! - szögeztem le nekik, majd megettem, amit anyu elém rakott. Láttam az arcokon, hogy nem tetszik nekik ez az egész, de nem szóltak semmit, aminek rettenetesen örültem. Ahogy végeztünk az étellel, felkaroltam húgomat és elindultunk kifelé. De még az ajtó előtt megtorpantunk és végignéztünk magunkon, hogy megfelel-e az öltözékünk Fijinek... Mosolyogva bólintottunk, majd mint az őrültek, kirohantunk és elindultunk be gyalog a városba. 

- Biztos, hogy már jobban vagy? - kérdő tekintettel nézett rám, én meg tudtam, hogy nem hazudhatok neki. Meg neki nem is tudok. Előbb-utóbb úgy is rájönne, szóval ... 

- Nem egészen... még néha-néha megszédülök, de semmi komoly. - ahogy kijelentettem, rosszallóan ingatta fejét, de nem mondta, hogy vissza kell mennem pihenni vagy bármit, aminek rettenetesen örültem. Tudja, hogy nem tud már visszatartani és azt is tudja, hogy nekem kész kínzás volt ez a két nap. - Annyit kérek, hogy fél szemed legyen rajtam azért és ha gond van, akkor inkább te vedd észre, mint Jensen vagy a többiek. Nem akarok még egy napot bezárva tölteni... - ahogy a végére értem mondandómnak, bólintott majd megölelt. Épp vigyorogni és beszélgetni kezdtünk, mikor meghallottuk a fiúk hangját. 

- Héééé lányok! - kiabáltak utánunk, mire megfordultunk. Mindenki jött utánunk egytől-egyig. Beleértve Anyut és Aput is. Jó lesz ez a városnézés, már most érzem. - Szóval... merre? - fogta meg kezem Jensen, mire nyomtam egy puszit arcára és elindultunk a központba. Ahogy a sétáló utcára értünk és megláttuk a sok butikot Jessel, megőrültünk és közöltük a többiekkel, hogy majd találkozunk és már el is tűntünk a szemük elől. A legelső bolt, ahova bementünk egy csomó nyári ruhát tartogatott számunkra. Bent az eladók felismertek minket. Eddigi életemben is mindig zavart a felhajtás, de Apu és Anyu révén sosem maradt el. Most, hogy még plusz két személy miatt is többször szerepel a nevünk az újságokban, a neten és mindenhol, kezdek besokallni. Jensen és Jared hírneve sok mindent befolyásol, amit nem szeretnék. Próbálom kizárni, de nem mindig sikerül. 

- Segíthetek valamiben? - jött oda egy törékeny, alacsony, szőke hajú lány és remegő hanggal kérdezett, plussz elmondta, amit kellett. Sajnáltam szegényt, mert zavarban volt és a többiek csak vigyorogva figyelték. Gondolom új még itt és ezért neki kellett ezt csinálnia... Gyönyörű munkatársak... 

- Köszi, majd szólok ha kell valami. - kedvesen rámosolyogtam, majd húgommal karöltve kezdtünk ruhákat keresgélni. Én találtam egy farmert, egy oldalánál kivágott pólót, egy sima szürke felsőt és egy fekete feszülős szoknyát. A próba fülkékhez mentem és beugrottam az egyikbe. Gyorsan magamra kapkodtam a kiválasztott darabokat, majd mikor húgom szólt, hogy ő is kész van, egymás elé álltunk és megállapítottuk, hogy tetszenek a ruhák. Ő egy strand ruhát próbált fel és iszonyat jól állt neki. Nyugtáztuk, hogy ezeket megvesszük, majd felvettük a következő szettet. Így ment ez egy darabig, majd a végén jó pár szatyorral a kezünkben sétáltunk ki az üzletből. Bementünk még egy-két ruháshoz, majd ékszereshez és pár cipő boltot is meglátogattunk. Az a baj velünk, hogy sok stílusunk van, így a legtöbb helyen tudunk venni magunknak valamit... A ruhatárunk hiába van tele, mindig újítunk. 

- Sziasztok! Segítsünk? - állt elénk három srác fürdő nadrágban, strand papucsban és napszemüvegben. Jessel összenéztünk, majd vissza a srácokra és megráztuk a fejünket. Ezek szerint ők nem ismertek fel minket. - Hát jó... Amúgy Nate vagyok. - mosolygott rám a magas barna hajú, mire visszamosolyogtam. 

- Bella. - ahogy kimondtam a nevem, mintha beugrott volna neki valami. Pár percig csendben méregetett, majd nagy nehezen megszólalt. 

- Nem a te barátod Jensen Ackles? - vonta fel szemöldökét, én meg széles mosollyal az arcomon bólintottam. - Akkor gondolom esélyem sincs nálad... - próbált szomorú tekintettel meghatni, de megingattam fejem. - Azért még beszélgethetünk nem? - menteni akarta a menthetőt, én meg megvontam vállam. Miért is ne? Abba még senki nem halt bele, hogy beszélgetett valakivel. 

- Persze. Elvégre hűséget fogadtam, nem némaságot... - mosolyogtam rá, ő meg picit felszabadultabb lett. Tesómmal beszélgetett Nate valamelyik haverja és közben körbevezettek itt minket. Megtudtuk, hogy ők ilyen örök nyaralók, mert itt élnek. Hát jó nekik, az már egyszer biztos. Kedvesek voltak végig és észre sem vettük, úgy elrepült mellettük az idő. Beültünk egy gyorskajáldába valami ételért és közben végig beszélgettünk. Épp végeztünk a kajálással, mikor megcsörrent a telefonom. A csengőhangom a Little Mix - Wings-e volt és ahogy meghallottam,táncolni kezdtem rá, velem együtt húgom is. A fiúk fütyültek és tapsoltak, ami felkeltette a turisták és itt lakók figyelmét, így mi kerültünk a középpontba. Mivel ez csak a csengőhangom volt, így nem szólt végig, csak ameddig hívtak. De miután elhallgatott sem hívtam vissza azt, aki keresett. A srácok nyomtak tovább zenéket nekünk, mi meg ökörködtünk... 

- Te idióta, te. - visítottam, mikor húgom felugrott a nyakamba és a vállaimon állt. Olyan szinten megijedtem, hogy alig bírtam megtartani. - Ugorj már vagy nem tudom... - kezdtem félni, hogy leesik. Csak a lábát tudtam fogni és az szinte semmit nem ér. Úgy meg főleg nem, hogy mindig én vagyok az, aki csinálja a mutatványokat... szóval fogalmam nem volt róla, hogy kéne megtartanom húgom. Szerencséjére hamar leszállt rólam, vagyis leszaltózott. - Hülye majom, te!!! Hogy gondoltad?? Normális vagy? És ha ledobtalak volna? - magyarul kiabáltam vele, ő meg megvonta vállát. 

- De nem dobtál, szóval csitulj van. - kacsintott, mire megingattam fejem, majd akkor jöttem rá, hogy mindenki minket néz. Furcsa tekintetükből azt vettem le, hogy fogalmuk sincs arról, milyen nyelven beszéltünk. 

- Ja igen... mi magyarok vagyunk eredetileg. - néztem a három srácra, akikkel most már jó pár órája együtt bóklászunk. - De nem hiszem el, hogy nem vettétek észre az akcentusunkon... - tettem csípőre kezeimet, ők meg megrázták fejüket. 

- Elég jól beszéltek angolul... nem lehet kihallani belőle azt, hogy más nemzetiségűek vagytok. - nyugtatott meg Nate és én ennek rettenetesen örültem. Mindig is az volt a vágyam, hogy olyan szinten beszéljek angolul, hogy ne mondják meg, hogy más az anya nyelvem és ezek szerint sikerült elérnem. Ez tetszik! 

- Bella!!! - hallottam meg egy ideges hangot mögöttem, mire összerezzentem. Nem fordultam meg, mert tudtam, hogy ki fogok kapni, amiért nem vettem fel a telefont plussz három sráccal hülyülünk. Hát igen... lehet, hogy nem így kellett volna. - Miért nem válaszoltál se a hívásra, se az üzenetre? Azt hittük bajod esett. - ölelt át hátulról Jensen és éreztem rajta, hogy kicsit megnyugszik. - Kérlek a napokban válaszolj a hívásokra, mert mindenki téged félt... - döntötte homlokát enyémnek mikor felé fordultam. Bólintottam egy aprót, belőle pedig mintha elpárolgott volna az ideg, magához húzott jó szorosan és belepuszilt hajamba. Elmosolyodtam azon, hogy mennyire aggódik értem, majd eltoltam magamtól, hogy Louira figyeljek, aki már rángatta a kezem, mert meg akart mutatni valamit. Az a valami pedig egy hatalmas hajó volt. 

- Menjünk hajókázniiiiiiii!!! - nyújtotta el az i betűt, mi meg összenéztünk és megvontuk vállunkat. Miért is ne? 

- Jöttök ti is? - fordultam a három srác felé, akiket megismertünk. Megingatták fejüket, mire Jessel megöleltük őket búcsúzásképp. Ez nem igen tetszett Jarednek és Jensennek, amit ki is mutattak. Minden szó nélkül felmentek a hajóra, mi meg ottmaradtunk. Anyuék ingatták fejüket, mi meg sóhajtva mentünk utánuk. Harry, Zayn és Liam jöttek mellettünk és próbáltak minket feldobni és szóval tartani, aminek nagyon örültem. Annak meg még jobban, hogy valamennyire sikerült is. A hajóra érve, úgy döntöttünk húgommal, hogy inkább békén hagyjuk a fiúkat. Ha nincs bennük annyi, hogy megkérdezzék kik voltak az előbbi srácok, akkor ez van... nem kell mindenért magyarázkodnunk. Azt hiszem... 

A hajó nem sokkal az után, hogy felszálltunk rá, el is indult. Egy jó hosszú séta hajózásnak néztünk elébe, így tesómmal szokás szerint ökörködtünk, amihez csatlakozott a banda is. Anyu, Apu, Jensen és Jared pedig külön beszélgettek. 

- Bella... - nézett rám komolyan az ír szőkeség. Furcsán pillanthattam rá, mert elmosolyodott. - Annyira örülök, hogy jóban vagyunk. Vagyis jobban, mint voltunk. - magához ölelt, ami hirtelen jött, de még időben tudtam reagálni rá. Louis mikor látta, hogy visszaölelem Niallt, rögtön csatlakozott és utána mindenki más is, így lett egy hatalmas csapat ölelés belőle. Anyu, Apu távolról figyelték a jelenetet, Jensen meg Jared pedig háttal álltak nekünk. Remek... ez így fog menni végig? 

A hajón rengeteget hülyéskedtünk. A banda tagok mind-mind poénkodtak velünk, húgommal meg örömmel fogadtuk a sok ökörséget. Közben-közben ittunk ezt-azt, így a jókedv nem is volt kérdés. 

- Jess! - hallottam meg Jared hangját, mire mindenki megfordult. Hugicám a nyakába vetette magát, amin csak mosolyogni tudtam. Nem hallottunk semmit beszélgetésükből, de nem is kellett. Rájöttünk, hogy szent a béke köztük. 

- Szerintem ideje nektek is beszélni. - bökött oldalba Harry, én meg Jensen felé fordítottam fejem. Minket nézett és ahogy tekintetünk összetalálkozott, nem tudtunk elszakadni egymástól. Valami láthatatlan erő vonzott hozzá és ez késztetett arra is, hogy odasétáljak. Előtte állva még mindig nem tudtam más felé nézni. 

- Miért csináljuk ezt? - törtem meg a köztünk lévő csendet. - Miért vagy féltékeny egy olyan srácra, aki idevalósi és egy a millióhoz az esélye, hogy összejövök vele? Csak beszélgettünk és megmutatták a városnak ezt a felét. Utána meg beültünk kajálni, amiből a végére hülyéskedés lett. Az, hogy adtam neki egy ölelést, nem jelent semmit. Az előbb a bandát is megöleltem. Akkor most rájuk is féltékeny vagy? 

- Nem, mert tudom, hogy őket sosem tudnád úgy szeretni. De ilyen helyzetekben okot adsz arra, hogy féltékeny legyek, akkor hogy a bánatba ne lennék? Csak úgy megölelted a srácot és közben végig vigyorogtál. Boldognak tűntél és bevallom fájt, hogy ezt nem én váltom ki belőled. Tudom, hogy nem kéne féltékenynek lennem, de az vagyok! Nagyon is! - kezeit a derekam köré fonta és úgy vont közelebb magához. - Te egy kincs vagy számomra, amit nem veszíthetek el! - homlokát az enyémnek döntötte, én meg elmosolyodtam kijelentésén. 

- Nem veszítesz el! Megkaptad azt, amit más soha nem kaphat meg és szerintem ez nagy dolog. - Arcát tanulmányozva láttam ahogy magában végigpörgeti nyaralásunk legelső éjszakáját, sexy mosolyt villantott felém, majd hirtelen elkapta a derekam hátradöntött és meglepetésemben feltörő sikkantásomat szenvedélyes csókjával nyomta el. Fogalmam sincs mennyi ideig lehettünk így egymásba feledkezve, a következő emlék az hogy Jess pattant mellénk.

- Héé szerelmes párocska! Örülök, hogy kibékültetek meg minden, de már lassan tíz perce adtok ingyen pornót a hajó fedélzetnek... - mutatott körbe. - És van egy rossz hírem is. - gonosz mosollyal nézett ránk. - Tudtommal nincs hálószoba a hajón!! - összenéztünk Jensennel, majd körbepillantva láttuk hogy igaza van. Pár perc hallgatás után Jensen belesúgott valamit a fülembe ami jó ötletnek tűnt, így belementem...

Majd utunk hátralévő részét félrevonulva a fürkésző tekintetektől, a hajóorrban egymás karjaiban töltöttük.

- Tiszta Titanic. - szólalt meg egy hang mögöttünk Fejünket felkapva mindketten 180-an fokos fordulatot vettünk. Nate állt előttünk, szája ijesztő mosolyra húzódott. - Na persze azt leszámítva hogy remélhetőleg mi nem süllyedünk el. - folytatta tovább mintha észre se vette volna hogy leesett állal figyeljük.

- Te mi a francot keresel itt? - nyögte ki végül barátom.

- Áhh semmit amiről neked tudnod kéne. - nem törődöm hanggal odavetette, ami igencsak nem tetszett Jensennek. - Csak végzem a dolgomat... - vonta meg vállait, mire nekünk égbe szaladt a szemöldökünk. 

- Hogy semmit?! Mégis milyen dolgod van neked a barátnőm közelében, úgy hogy alig egy órája ismered? - förmedt rá Jensen. 

- Mondjuk úgy hogy megbíztak Bella szemmel tartásával, meg persze minden apró kis információ szolgáltatásával amit csak megtudok róla, rólad és a többiekről. - Ez már az én figyelmemet is felkeltette, ki és miért nyomoz utánam, mit akar tőlem, miért nem ő követ, miért bízott meg mást?! És még több ezernyi kérdés futott át az agyamon, mire leesett.

- Adam... - mondtam ki véletlenül hangosan.

- Hogy mi?! Mit mondtál?!? - kérdezett hitetlenkedve barátom, de nem tudtam odafigyelni. Tudnom kellett hogy ő áll-e az egész mögött!

- Adam! - mondtam ki megint, de folytattam a mondatot. - Adam bízott meg hogy kövess minket, ő küldött hogy kémkedj?? - Nate nem válaszolt..... - Adam volt vagy sem? Mond el!! Követelem, hogy mond el, ő áll-e az egész mögött!! - Nate még mindig nem válaszolt és egyre jobban idegesített. Jensen mellettem halál fehéren állt és csak maga elé bámult. -Nate!! - most már kiabáltam hozzá! - Áruld el! Ő az? ő áll mögötte?!! - Nate nem szólt egy szót sem csak óvatosan bólintott a fejével. Pár percig csendben a gondolataimba zuhanva álltam ott jéggé fagyva, majd higgadtan kezdtem. - Ez azt jelenti, hogy mikor odajöttetek hozzánk a srácokkal nagyon jól tudtad, hogy ki vagyok, hogy kik vagyunk! Az egész csak szín játék volt, hogy a közelembe férkőzhess? - nem igazán tudom, hogy tényleg kérdésnek szántam-e vagy csak az arcába akartam vágni....

- Bella! Szeret téged! Mióta meglátott teljesen beléd van esve és vissza akar szerezni, nagyon nagyon bánja, hogy belement abba a fogadásba és ezzel elüldözött, de jóvá akarja tenni és visszaszerezni téged. - nem hittem a füleimnek ez most komolyan arról papol nekem hogy Adam mennyire megbánta az egészet. 

- Nem érdekel, mit érez az a szemétláda! - szakadt ki belőlem a válasz. - És az mégis kit érdekel hogy én mit érzek? Szétestem, teljesen totálisan a padlóra küldött... - kezdtem el kikelni magamból. - Hagyjon békén, nem érdekel mit érez, mit akar, vagy hogy mennyire rosszul érzi magát a saját hülyesége miatt!! Én továbbléptem, Jensennel vagyok, pont és kész. Úgyhogy most azonnal tűnj el Fijiről különben bezáratlak a börtönbe és hagylak itt megrohadni! - megfogtam Jensent és elrángattam a hajóorrból vissza a többiekhez. Szerencsére épp visszaértünk a kikötőbe és végre vége szakadt ennek a rém álomnak... 

Indultunk le mikor valaki megfogta a karomat és visszarántott, szerencsére csak Jensen volt.

- Minden oké? - kérdezte aggódó szemekkel, mire megvontam vállam. 

- Ugyanezt kérdezhetném tőled is... mikor meghallottad Adam nevét olyan lettél, mint egy hold kórós. - mélyen szemeibe néztem és láttam bennük valamit. - Egyébként igen, minden oké! - nyugtattam meg és próbáltam mosolyogni is mellé. 

- Ne haragudj, de ha róla van szó én még a féltékenynél is féltékenyebb vagyok! Rendbe kellett szednem magam de már minden oké. És arra jutottam, hogy mindennél jobban szeretlek Bogyókám!

- Bogyókám!? - húztam fel szemöldököm új becenevem hallatán. - Bogyókám....tetszik! -jelentettem ki majd megcsókoltam. Hazafelé olyan lassan telt az idő, bár lehet, hogy csak a sok kérdés miatt amivel letámadtak minket... Hol voltatok olyan sokáig? Mit csináltatok? ...stb,stb.... Mikor végre hazaértünk alig vártam hogy lerohanhassak a szobánkba és bevágódjak a csendes, pihe-puha ágyikóba, hogy aludhassak a barátom karjaiban és elfelejtsem az egész hajóutat. 

- Hazamegyek és megölöm Adamet! - morgolódva csörtettem be a szobába és levágtam a szatyrokat egy szék mellé. - Mit képzel ez magáról? Nyomoz utánam? Ezek után azt is elfelejtheti, hogy vele táncoljak. De most már végleg! - lerúgtam a cipőimet, bekapcsoltam a laptopom és felléptem Twitterre. 

- Ne is foglalkozz vele! Ha látja, hogy hatással van rád, folytatni fogja. Szard le és kész. - próbált lenyugtatni Jensen, de valamiért nem ment neki. Most már másképp vagyok ideges Adamre, mint eddig. Talán most vesztette el végleg a bizalmam. Eddig még a tánc tartotta bennem a lelket, elvégre ő a párom, de már nem tudok felé úgy fordulni, mint egy baráthoz. Már nem... 

"Thank you for the check! I'm fine... :) #fuckyou" - írtam ki és pár másodpercen belül rengetegen érdeklődtek, hogy ezt most kinek írtam, miért és a többi... 

"What's wrong? :O" - olvastam el húgom kommentjét és csak ekkor jöttem rá, hogy nem meséltem el neki a sztorit. Kíváncsi leszek, mit szól majd hozzá, ha megtudja...

"Laters..." - válaszoltam, majd kiléptem és levágódtam az ágyba. Barátom magához húzott, de a meghitt pillanat nem tartott sokáig, ugyanis megszólalt a telefonom. Megnéztem a kijelzőt. Sofia... Mit akarhat? 

- Szia szöszi. - köszönt, de meg sem várta, hogy én is üdvözöljem. - Mi a baj? Mi az a kiírás twitteren? - rögtön kérdéseivel bombázott, én meg sóhajtottam egyet és elmeséltem neki az egészet. Az elejétől a végéig. Meghallgatott, majd miután befejeztem, csend lett. Se ő, se én nem szólaltam meg, Jensen pedig figyelt. Hosszú hallgatás után szólalt csak meg barátnőm. - Bella... tudod nagyon jól, hogy nekem mi a véleményem. - kezdett bele és örültem, hogy nem hangosítottam ki, mert ő egyenesen utálja Jensent. Azt mondja, hogy lát benne valamit, ami miatt nem való hozzám. Ő Adam pártját fogná, ha nem lett volna ekkora szemét. - Szerintem beszéld meg ezt az egészet Adammel. Már hónapok óta ez megy. Te kínzod őt és közben látom rajtad, hogy neked se felhőtlen a kedved, még Jensen mellett sem! Lehet, hogy átvágott, de attól még leülhetnétek ezt áttárgyalni! És ne mond,  hogy nincs igazam... - még így mobilon keresztül is tudtam, hogy azzal a tipikus "én vagyok az idősebb és tapasztaltabb" nézésével méreget. 

- Jól van persze... a karjaiba omlok, nem? - próbáltam cinikus lenni. Sofia felhorkant a telefonba, Jensen meg felvont szemöldökkel megcsikizett. Felsikítottam, majd felpattantam az ágyról és odaléptem az ablakhoz, ahonnan az óceánba úszkáló halakat néztem. 

- Csak okosan, mert megsüketülök. Amúgy meg azt nem mondtam. Csak annyit, hogy beszélj vele. Lehet hogy utána másképp látnátok a helyzetet. De a ti dolgotok! Tudod, hogy bármi van itt vagyok, nekem elmondhatod! - hallottam hangján, hogy a végére elmosolyodott és bevallom, jól esett, hogy alig pár hónap után, így törődik velem! De azon még jobban meglepődtem, hogy én hogy viselkedem vele.... mintha már ezer éve barátnőnk lennénk. 

- Köszönöm, hogy itt vagy nekem!! - ennyit tudtam kinyögni, ő meg közölte, hogy semmiség, aztán elköszöntünk és letettük, de még előtte jó nyaralást kívánt. Úgy döntöttem, hogy majd otthon kattogok azon, hogy mi legyen ezzel az Adam sztorival. Valahogy most már nem foglalkoztatott annyira... Maradjon magának! 

- Elmegyek fürdeni!! - nyomtam egy cuppanós puszit barátom arcára, összeszedtem a cuccaimat és gyorsan felviharoztam az egyik fürdőbe. Bezártam az ajtót és megnyitottam a vizet, hagytam had legyen tele a kád. Nyomtam bele kakaóvajas tusfürdőt is, majd elmerültem a habokban. Annyira jól esett most a meleg víz. Ellazított. De volt neki rossz oldala is. Annyira nyugodt és csendes volt, hogy könnyen gondolkodásra késztetett. Fejemben már nagyobb hangzavar volt, mint körülöttem. Egyszerűen nem értem, hogy Adam miért nem tud továbblépni... Miért nem tud mást keresni és őt nyaggatni? Már igazán letehetne rólam, hiszen több, mint két hónapja volt már az incidens.! Úgy érzem, mintha valami kötné hozzám, valami, amit még én se látok, csak ő! Remélem rosszul érzem, mert nem szeretném tönkretenni a kapcsolatomat Jensennel és nem szeretnék kavarni sem... Én normális életet akarok és az csak úgy lehetséges ha valamelyik srácot kizárom belőle. És ez a srác Adam kell, hogy legyen!! Ahj.... 

Miután meguntam a gondolkodást és megfürödtem, kikecmeregtem a vízből és egy törölközőt tekertem magam köré. A tükör előtt állva újra gondolkodóba estem, vagyis csak majdnem... nem hagytam. Inkább gyorsan megszárítkoztam és felvettem a pizsim. Rendbe raktam magam után a fürdőt, majd kivonultam. Az alsó szinten megtaláltam Apuékat. Elbúcsúztam tőlük, majd mikor visszafele mentem, Harrytől és Zayntől is búcsút vettem, mert a folyosón randalíroztak. Elmosolyodtam rajtuk, majd leslattyogtam a szobánkba, ahol ott volt Jared, Jess és Jensen. 

- Ööö... mi van itt? Pizsiparty? - ültem le barátom mellé, aki rögtön átkarolt és magához húzott. - Szóval, mit is kerestek itt? - kérdőn néztem a két hívatlan vendégre. 

- Csak a mai kis afférról érdeklődtünk, ha már te nem mondod el... - szúrós szemekkel nézett rám húgom, mire felvontam szemöldököm. - Miért nem mondtad el, hogy Adam ilyen szinten zaklat? Bella, ugye tudsz róla, hogy ha kell, Apu tesz az ügy érdekében.... - próbált jó fej testvérként viselkedni és kiállni mellettem, de én megráztam fejem. Nem akarom, hogy Anyuék belefollyanak bármi ilyenbe. Majd megoldom egyedül. 

- Nem kell, hogy Apa tegyen ezért bármit is. Megoldom majd én a problémáimat. - nyugtattam meg, de ő csak megforgatta szemeit. 

- Bella. Én nem ismerem ezt a gyereket, csak tudom, hogy ő a partnered. Mikor táncoltatok se volt szimpatikus nekem. Most, hogy ezeket meg még tudom is... egyáltalán nem kedvelem. - Jared is elmondta a véleményét, én meg elgondolkodtam. Ennyien látunk valami rosszat Adamben, akkor biztos van ennek oka... De nem akarom kideríteni, hogy mi is valójában. Annyira már nem hat meg, hogy emiatt törjem a fejem. 

- Jajj már!! Nyugii van! Nincs itt semmi baj.... tudom, hogy ti nem kedvelitek, higgyétek el, hogy én se azóta, amióta átvert... szóval meg lehet nyugodni, nem leszek hülye! Sőőőőőőőt... - emeltem fel mutatóujjam. - Végleg le akarom zárni az Adames sztorikat, így ha lehet tánc partnert is cserélek majd. Szóval mindenki befejezheti, tudok vigyázni magamra! - a végét kicsit erősebben megnyomtam, hogy érezzék, hol van a lényeg és hál' istennek értették! Utána még körülbelül egy órát beszélgettünk, aztán Jess és Jared felmentek a saját szobájukba aludni, én meg éjszakai módba kapcsoltam a szellőztetőt, hogy éjjel is legyen benn levegőnk, majd bebújtam Jensen mellé az ágyba. - Szeretlek. - nyomtam egy puszit nyakára, majd fejem mellkasára hajtva mély álomba zuhantam. 

ui: Sajnálom a hetes késést, de ötletem nem volt.... Gabinak köszönhetitek és Julcsinak, hogy lett rész!!! :) ♥♥ Köszönöm még egyszer csajok!!! :* ♥♥♥

9. fejezet.

Sajnálom, hogy megint késtem.... deee nincs mentségem. :// Bocsánat.! illetve van, de ez csak annak mentség, aki olvasta a Szürke Ötven Árnyalata trilógiát! Ő tudja, hogy miről is beszélek, mikor azt mondom, hogy letehetetlen könyvek! De mindegyik... azért remélem elég olvasható lett a rész! :) ♥

Surprise

- Jó reggelt! - húzott közelebb magához barátom, de egyelőre csak egy morgást kapott válaszul és csukott szemmel feküdtem tovább. Volt egy olyan érzésem, hogy mosolyog, de még nem volt erőm kinyitni szemem. Lejátszódtak bennem a tegnap este és az éjszaka emlékei, miknek hatására széles mosoly húzódott számra. - Itt fogsz feküdni egész nap és vigyorogsz? - vállamhoz hajolt és egy gyengéd csókot lehelt rá, mibe beleborzongtam. - Mit szólnál hozzá, ha ma délután elvinnélek valahova? - duruzsolta fülembe, én meg rászántam magam, hogy kinyissam szemeim és a tengert láttam először. Mosolyogva fordultam Jensen felé és kérdőn pillantottam rá. - Legyen elég annyi, hogy délután az enyém vagy és ne is kérdezz erről! Úgy sem mondom el. - arcán egy öntelt mosoly éktelenkedett.
- Hát... akkor... Jó reggelt neked is! - morogtam enyhe éllel hangomban, ő pedig szélesebb mosolyt villantott. - Szóval délután, ami azt jelenti, hogy a délelőtt az enyém. - mondtam, miközben a telefonom kijelzőjére néztem. Fél tízet mutatott az óra, én meg küldtem egy SMS-t húgomnak, hogy fél óra múlva a medencénél találkozunk bikiniben. Válaszként kaptam egy 'okidoki'-t, mire vigyorogtam, magam köré tekertem a takarót és a szekrényhez léptem, hogy kikeressem fürdőruhám.
- Te most előttem takargatod magad? - vonta fel szemöldökét Jensen, mire rántottam egyet vállamon. - De ugye tudsz róla, hogy éjjel már láttalak... - beszélt, miközben mind a ketten öltözködtünk.
- De akkor sötét volt és nem láttál rendesen. - fordultam felé már bikiniben, ő pedig egy térdnadrágban állt az ágy mellett és éppen rendbe rakta azt. Ráterítettem a takarót, bekapcsoltam a szellőztető rendszert, mivel a mi szobánkban nincs olyan ablak, ami ezt a célt szolgálná. Előkaptam egy törölközőt, beleugrottam sarumba, nyomtam egy puszit barátom arcára és elindultam kifelé. Vagyis csak akartam, mert Mr. Úgy sem mondom el visszahúzott.
- Te csak azt hiszed. - kacsintott, én pedig éreztem, hogy arcom elönti a melegség és biztos voltam benne, hogy vér vörös lehetek. Zavaromban lehajtottam fejem és azért imádkoztam, hogy ne fűzzön hozzá semmit, had mehessek végre napozni, de sajnos nem jött össze. - Jól láttam mindent és csak hogy tudd... - tartott egy kis szünetet. Szerintem direkt. Már csak azért is, hogy engem idegesítsen. - Nagyon jól nézel ki! Nincs mit szégyellned, szóval ne tedd! - kezét derekamra vezette, úgy vont közelebb magához és mire észbe kaptam ajka már enyémen volt. Mint mindig, most is megtámadott az-az ismerős bizsergés és gyomrom bukfencezett egyet. Fogalmam sincs, hogy valaha hozzászokok-e ehhez az érzéshez.... Nem... szerintem nem.
- Szeretlek! - arcomat kezei közé fogta és úgy mondta ki azt a kilenc betűs szót, amit úgy imádok hallani az ő szájából. Megmelengeti szívemet és arcomra önkéntelenül is kiült egy bárgyú vigyor. Szeret! És engem, nem mást! Felbecsülhetetlen érzés. Válaszul megcsókoltam és ő értette.
- Most már igazán várom a délutánt. - kéz a kézben indultuk fel a többiekhez. Furcsa, hogy mi ennyire elszigetelődünk tőlük, de részben örülök is neki. Ha fül tanúi lettek volna a tegnap esti akciónknak, akkor nem biztos, hogy ma a szemükbe tudnék nézni. Sőt... egyáltalán nem menne. Így viszont minden gond nélkül beszélgettem velük az asztalnál, ugyanis anyu csinált reggelire rántottát, pirítóst, palacsintát, nutellás kenyeret és minden jót. Rácsodálkoztam, hiszen soha nem szokott sütni-főzni. Mindig volt valaki, aki megcsinálta helyette. Úgy érzem, jót tesz nekik és nekünk is ez a nyaralás. Ha azt nézem, hogy kibékültem Jensennel, a srácokkal is jobb szinten van a kapcsolatunk, húgommal még közelebb kerültünk egymáshoz és nem utolsó sorban, anyuék is megváltoztak. Természetesen jó irányba és én ennek kifejezetten örülök! - Köszönöm a reggelit. Isteni volt. - ugrottam anyu mellé és egy nagy cuppanós puszit nyomtam arcára, amit ő mosolyogva fogadott.
- Mi a program mára? - néztek körbe apuval, mire mindenki egy emberként kezdett bele, hogy ma mit is fog csinálni. Szegények semmit nem értettek belőle.
- Na... akkor csak hogy ti is értsétek. Most Jess, én, Jared és Jensen kimegyünk a medence mellé, délután Jensen és én lelépünk valahogy... ne kérdezd, hogy hova, fogalmam sincs. - ahogy ezt így kijelentettem, anyuék jelentőség teljes pillantást váltottak barátommal, mire felvontam szemöldököm. Lemaradtam valamiről? - Zayn, Harry és Niall valami furcsa játékot akar kipróbálni a strandon, Liam és Louis meg ahogy elnézem jönnek velünk a medencéhez. - gyorsan részleteztem nekik, hogy ki mit tervezett, ők pedig így, hogy tudatában álltak mai programjainknak, kicsit megnyugodtak. Végül is... már mindenki felnőtt, de még ők mindenkit ugyanúgy féltenek, mintha csak nyolc évesek lennénk. Mosolyogva ingattam meg fejem, majd húgommal együtt kirohantunk a medencéhez, leterítettük a törölközőket két napágyra és kényelmesen elfeküdtünk rajtuk.
- Szóval... kibékültetek. - fordult felém pár perc hallgatás után és csak sejtettem, hogy egymás szemébe nézünk, mert napszemüvegeink miatt nem láthattuk pontosan. Széles mosollyal bólintottam, ő meg prédikációba kezdett. - Ugye, én megmondtam, hogy így lesz! Te meg itt nyavalyogtál nekem tegnap, hogy jaj mert nagyon haragszik, jaj nem tudom mit fog tenni vagy mondani... jaj így, jaj úgy... idióta voltál, de az én nővérem. - vigyorgott, mire elnevettem magam.
- Én is téged hugi. - öleltem magamhoz, aztán áttértünk tipikus csajos témákra. Pasik, ruhák, tánc, kutyák, macskák(csak mert szeretnénk állatokat), pasik, tánc, tánc, tánc éééés meglepő módon.... tánc! - Amúgy nagyon jók voltatok tegnap! - jutott eszembe hirtelen a tegnapi nap. - De azt nem értettem, hogy te mit kerestél a hip-hoposok között. Elvégre te azt nem tanulod... vagy igen!? - vontam fel szemöldököm, ő meg megrázta fejét. Kérdő tekintetem látva, egyből megmagyarázta.
- Csak azért táncoltam, mert lebetegedett az egyik táncos és nem tudtak kit berakni a helyére.... és mivel a te húgod vagyok és valamennyire értek hozzá, meg kellett tanulnom gyorsan a táncot és kiállni. Csak egy gyors megoldás volt. - adta meg az értelmes választ, én meg fennakadtam valamin.
- Hogy érted, hogy az én húgom vagy... ez miben befolyásolta? - értetlenkedtem, ő meg megvonta vállát.
- Igazából semmi extra. Csak híred van már a középiskolában is.... - közben telefonjára nézett, mert pittyegett. Egy gyors válasz után, újra felém fordult. - Mindenki arról beszél, hogy te és Adam milyen jó táncosok vagytok. Milyen ügyesek vagytok és így tovább. És tudja mindenki, hogy a te húgod vagyok, így ebből kifolyólag mindenki utánam lohol, hogy segítsek nekik vagy éppen fussak hozzád segítségért. - ahogy elmondta, leesett az állam. Sosem gondoltam volna arra, hogy a középiskolások körében népszerű leszek főiskolás tanulmányaimmal. Furcsa.... és nem érdek emberek járnak abba a suliba... ááááá... ugyan!
- Bombaaaa! - kiabálta valaki és a következő pillanatban beterített minket a víz. - Upsz. Bocsiiiii!!!! - nyávogott a vízből azt hiszem Louis. - De ha már vizesek vagytok, gyertek ti is. - invitált minket, mi pedig automatikusan megráztuk fejünket. Napozni akartunk, mert semmi színünk nem volt.
- Mi ez a punnyadás? - jött ki a házból Jensen és Jared. - Na, gyere! - kapta fel húgomat Jared, mire ő sikított egyet, gondolom meglepődött. Pár másodperc múlva már mind a ketten elmerültek a vízben. Liam nekifutásból szaltózott egyet a medencébe, amit tátott szájjal néztem. Csak akkor eszméltem fel, mikor Jensen kezében voltam és határozott léptekkel közelítette meg a medencét.
- Neeeee!!! - vonyítottam és fészkelődtem egészen addig, amíg lábaimat derekára fontam és kezeim átkulcsoltam nyakán, így éreztem magam biztonságban. Vagyis biztonságosabban, de tudtam, hogy beledob... vagy is sejtettem. - Jensen, ha most beledobsz.... - próbáltam fenyegetőzni, de nem igazán hatotta meg.
- Akkor mi lesz!? - lendített rajtam egyet, én meg ösztönösen kapaszkodtam és feljebb akartam tornázni magam, de nem engedte. Kezei fenekemen és combomon pihentek és erősebb volt nálam, így esélyem sincs.
- Akkor... - gondolkodtam valami igazán frappáns visszaszóláson és eszembe is jutott, hogy mi az, amivel hatni tudok rá. Legalább is remélem... Még sosem zsaroltam meg senkit és hát nehezemre is esik, de nincs kedvem hajat szárítani a délutáni program előtt. - Akkor nem megyek veled sehova délután! - erélyesen néztem szemeibe, de semmit nem tudtam kiolvasni belőlük. Annyira utálom, mikor így néz. Semmilyen érzést nem mutat ki ilyenkor és ezt gyűlölöm. Ahj.... de megtette hatását mondatom, mert a következő pillanatban lábam a talajt érte. Lemondó sóhajtás volt a válasza, mire gonosz mosoly húzódott számra. Nyekegek itt, mintha baj lenne, ha vizes leszek... magamra sem ismerek. Istenem! Megfordultam és ügyeltem arra, hogy Jensen kövesse minden mozdulatomat. De mikor sikerült mögé settenkednem, egy jól irányzott seggbe rúgással a vízbe küldtem. Tudtam, hogy menekülnöm kell, hiszen vissza akarja majd adni. - Bleeeee... - fordultam vissza, miközben jó messzire húzódtam a medencétől. Jensen sietve ugrott ki a vízből és felém indult. Előre futottam és elbújtam az egyik nagyobb bokor-fa-akármicsoda mögé. Régen húgommal rengeteget bújócskáztunk és mindig én nyertem, így esélye sincs Jensennek. Hallottam lépteit, de elment mellettem. Ördögi mosoly bújkált arcomon és figyeltem, ahogy engem keres. Halkan megkerültem ezt az akármit és a másik oldaláról lestem mit csinál barátom. Be kellett fognom a szám, majdnem elnevettem magam. Vicces volt, ahogy járkált fel-alá, azért, hogy megtaláljon. Kerestem valami botfélét és áthajítottam a másik bokorhoz, így Jensen azt célozta meg, én meg kihasználtam az alkalmat és visszarohantam a medencéhez. Mindenki kérdő tekintettel vizslatott, de csak legyintettem.
- Még menekül... Jensen nem találta meg. Bella bújócska bajnok! - részletezte húgom, én meg pukedliztam egyet a szép kis társaság előtt, ugyanis már mindenki a medencében volt. A másik három srác, Zayn, Harry és Niall is. Mikor mindenki elhallgatott és jeleztek a szemükkel, hogy fussak, leesett, hogy ki van mögöttem. Ahogy eljutott tudatomig az egész, már rohantam is. Megkerültem a medencét és hátra pillantottam. Barátom szorosan a nyomomban volt, én meg úgy döntöttem, hogy cukkolom kicsit. Megálltam és megvártam míg odaér hozzám. Arcán diadalittas vigyor éktelenkedett, én meg úgy döntöttem, hogy le kéne törölni, mert idegesítő, így meg sem vártam, hogy tegyen valamit. Egy hirtelen mozdulattal meglöktem vállát és már landolt is a vízben. Gondosan ügyeltem, hogy ne tudjon utánam nyúlni, így én száraz maradtam.
- Srácok... nem gondoljátok, hogy Bella túlságosan is száraz!? - tette fel a költői kérdést barátom, mire szemeim kitágultak. Na neee... ha a többiek is segítenek neki, esélytelen, hogy én nyerjek.
- Szerintem segítsünk ezen a problémán. - ugrott ki Jared a medencéből, majd szép sorban az összes fiú. Hátrálni kezdtem és szememmel menekülő utat kerestem. Tesóm látta, hogy szorult helyzetben vagyok, így gondolkodóba esett, hogyan is segíthetne.
- Srácok, én nem akarok közbe szólni. De azt nézzétek!! - mutatott a másik irányba és felfelé az égbolt felé , mire mindenki odanézett, én meg rögtön kihasználtam a helyzetet és berohantam a házba. Benn anyuék felvonták szemöldöküket, mire szusszantam egyet és kinyögtem, hogy 'üldöznek' majd itt lenn bújtam el, mert tegnap nem igazán néztünk körül itt, így reméltem, hogy nem találnak meg olyan gyorsan. Egy kis helyiségben húztam meg magam, ahol a takarító cuccok voltak. Hallottam ahogy csordaként csörtetnek be a házba és apáékat kérdezgették, hogy hol vagyok. Választ nem kaptak, mert igazából apuék sem tudták. Ők csak egy színes csíkot láthattak belőlem, ahogy elszáguldoztam előttük. Hát elkezdődött a keresés... tudtam, hogy ezek után végig a medencében leszek, ha megtalálnak. Tíz percig csendben ültem a földön és csak hallgattam, hogyan vitatkoznak. Aztán lépteket hallottam, amik felém közelítettek. Tudtam, hogy most megtalálnak... most pék sütemény lesz, az-az bukta!!!
- Megvagy! - kapott el Harry, mire sikongatni kezdtem. Rögtön odasereglett mindenki. Jensen elkapta a lábam, Harry a kezeimet és úgy vittek ki a medencéhez. - Nee... srácok! Engedjetek el! - visítoztam, miközben haladtunk kifelé. - Sziasztok! - röhögtem el magam, mikor Apuék elé értünk, ők meg csak megingatták fejüket, de láttam, hogy ott bujkált egy mosoly szájuk sarkában. Hát rájuk sem számíthattam. Jess!! Ő minden reményem!
- Srácok... - kezdett bele húgom, de Jared megfogta és bedobta a vízbe minden előzmény nélkül. Tesóm döbbenten nézett körbe, én meg félve néztem körbe. - Ez most mire volt jó? - próbált kikászálódni a vízből, de a fiúk visszalöködték. Szegény... Én csak lógtam mint valami lajhár. Próbáltam kihúzni lábaimat barátom kezei közül, mindezt sikertelenül. Úgy utálom, hogy a fiúk ennyivel erősebbek nálam... Arghh.!!!
- Mert áruló vagy! Falaztál Bellának... ez a büntetés! - szórakozott vele Jared, mire húgom lefröcskölte és ebből kialakult köztük egy vizibunyó. Nevetve néztem őket, de ez az állapot nem tartott sokáig.
- Na... dobjátok már bele! - bíztatta őket az ír szőkeség. Niall talán!? Igen... azt hiszem.
- Jól van... megjegyeztelek! - fenyegetőn néztem rá, de ő nem vett komolyan. Bár ezt nem várhattam el tőle, elvégre két pasi tart a levegőben és arra készülnek, hogy a medencébe dobnak. - Srácok... tegyetek már le! Fáj mindenem! - próbáltam parancsolgatni neki, de semmi nem hatott rájuk. SEMMI! Ahj már.!
- Szerintem meg egy... - kezdett el számolni Jensen, majd összenéztek Harryvel. - Kettő. - mondták ki egyszerre a következő számot, én meg beletörődtem sorsomba. - Három! - kiabálták el megukat, én meg csak annyit láttam, hogy repülök aztán landolok. A víz kellemesen langyos volt és ennek megörültem. Nem szívesen laffantam volna egy jéghideg vízzel teli tartályba. Ahogy a felszínre értem, szúrós tekintettel meredtem rájuk.
- Na.. akkor most mindenki boldog, mert én is vizes vagyok!? - néztem körbe és elégedett fejjel bólogatott mindenki. - Remek... akkor most húzz ki! - nyújtottam a kezem Jensen felé. - Jajj nyugodj már meg, nem rántalak bele, csak fáj a kezem, mert Harryvel az előbb szó szerint lógattatok. - forgattam meg szemeimet, hogy még hihetőbb legyen a mesém, barátom meg megadóan nyújtotta kezét, amit elfogadtam és egy határozott mozdulattal a vízbe húztam. Harry a medence mellett röhögött úgy, hogy már fogta a hasát és majdnem elesett a saját lábában. Gyorsan kiugrottam a vízből, mögé osontam és őt is Jensen után löktem. Meglepődött arckifejezésén jót derültem, miközben a többi fiú felé fordultam. Louis magától beleugrott a vízbe és közölte, hogy nem várja meg, míg belelököm. Megvontam a vállam és a többiekre meredtem. - Akkor most ti is a könnyebb utat választjátok vagy engem!? - karba tettem a kezem, ők meg gondolkodóba estek. A medence felé néztek, ahol Jared és Jess éppen smároltak (ennyit a büntetésről), Jensen és Harry sugdolóztak és volt egy olyan érzésem, hogy rólam van szó. Louis pedig vigyorogva várta a többiek sorsát.
- Én ugrok magamtól is! - jelentette ki Niall, majd a következő percben már a vízben volt. Érezte a vesztét. A többiek viszont maradtak... Liam és Zayn csak álltak és néztek. Gondoltam, hogy gonoszkodom egy kicsit Jensennel és a két majommal. Közéjük álltam és kacéran játszadoztam velük. Tudtam, hogy mind a kettőjüknek van barátnője és ők is tudták, hogy ott van nekem Jensen, de azért egy próbát megért. Barátom felvont szemöldökkel nézte az egész jelenetet a medencéből és valószínű, hogy nem tetszett neki, amit lát. Mikor végigsimítottam mind a két srác izmos karján, elfordult. Nem is akartam tovább szórakozni. Először is.... még a végén a kapcsolatunk kárára megy. Másodszor pedig, a két srác annyira össze volt zavarodva, hogy sikerült egyszerre belelöknöm őket. Két legyet egy csapásra!
- Én nyertem! - ugrándoztam örömömben. Ezzel már csak az volt a gond, hogy ezt a medence szélénél csináltam és beleestem a vízbe, de a következő pillanatban se kép se hang, csak egy koppanás....

- Bella, nyisd ki a szemed! Bella ébredj! - hallottam a hangokat, próbáltam engedelmeskedni neki, de nem sikerült. Szemhéjam túl nehéznek bizonyult és fájt a fejem. Éreztem, ahogy felemelnek és a következő pillanatban anyu hangját hallottam és aput, ahogy irányít, hova tegyenek.
- Mi történt? - fogta meg kezem anyu és hallottam hangján, hogy sírni fog. Nee... nem szeretem ha sír. Azt meg főleg nem, ha miattam!
- A medence szélénél ugrált és az egyik ugrásnál, kicsúszott alóla a lába és beverte a fejét, ahogy beleesett a vízbe. Azután még körülbelül fél percig a víz alatt lehetett, amíg felhúztuk. De most mit csináljunk?? - hallottam, hogy Jensent fojtott hangon beszél. Hallottam és éreztem mindent, de nem tudtam kinyitni szemeimet! Annyira idegesítő, mikor a testem nem úgy reagál, ahogy én azt szeretném...
- Bella... - azt hiszem a húgom kezdett el hozzám beszélni. - Kérlek szépen, nyisd ki a szemed! Kérlek ébredj fel. Kérlek... - elzokogta a végét, nekem pedig megszakadt a szívem és üvöltöztem belsőmmel, hogy engedelmeskedjen végre, de csak azért sem. Magamhoz akartam ölelni húgom, hogy ne sírjon. Hogy megnyugodjon, de jelen pillanatban valahol a sötétség közepén bóklászok és arra várok, hogy végre visszakapjam az irányítást testem fölött. De bárhogy próbálkoztam nem sikerült. Az egyik pillanatban legalább hallottam őket, de aztán egy éles fájdalom hasított fejembe és magával ragadott a sötétség.

- Apu... - hangom halk volt és erőtlen. Fogalmam sem volt arról, hol is vagyok. Egy nagy tágas szobában feküdtem a franciaágyon. Fejem lüktetett és iszonyatosan fájt. Apu ült mellettem, más nem is volt a szobában.
- Hogy vagy? - mosolygott rám, mire próbáltam megmozdulni, de olyan volt, mintha egy kést szúrtak volna fejembe. - Akkor nem jól. Kicsim... - fogta meg kezem. - Agy rázkódásod van. Amikor beleestél a medencébe, beverted a fejed és az orvos azt mondta, hogy pihenned kell legalább két napig. Ha mégse pihennél, fenn áll a veszélye az emlékezet kiesésnek, rosszullétnek és egyéb másnak... Tudom, hogy milyen makacs vagy és nem akarsz majd ágyban maradni, de kérlek! - kétségbe esetten nézett rám, mire halványan elmosolyodtam. Aggódik...
- Azt sem tudom hol vagyok, de arra kérsz, hogy maradjak ágyban. És pont én!? Én, aki imádok mozogni? És miért csak két nap? Nem értem... minek egyáltalán az a két nap!? - kérdezősködni kezdtem.
- A mi szobánkba hoztunk, mert itt elég nagy és levegős a környezet. Itt vagyunk a nyaralóban, idejött az orvos. Nyugi.. nem kórház. - nyugtatott meg, én meg kieresztettem az eddig benn tartott levegőt. A kórház az ellenségem. Ha oda kell menni, akkor engem rángatni kell. Gyűlölöm... - És igen szívem, te! És azért két nap, mert átlagosan két nap alatt rendbe jön az agy egy ilyen megrázkódtatás után. Persze utána is fenn áll a hányinger veszélye, esetleg szédülés, akkor továbbra is ágyban kell maradnod. De tudom, hogy úgysem fogsz... viszont ezt a két napot ha kell az ágyhoz kötözve töltöd! - erélyesen nézett, mire megadtam magam. Egy feltétellel!
- Apu... Ha már egyszer ágyban kell maradnom, legalább had legyek a saját szobámban. - ahogy elmondtam feltételem, lehunyta szemeit és pár másodperces gondolkodás után, rábólintott. Ennek megörültem és egy hirtelen mozdulattal felültem az ágyon, amit nagyon megbántam. Szédültem, fájt a fejem és pár pillanatra elsötétült minden. Újra.... - Segíts eljutni a szobámig. - nyúltam keze után, ő pedig készségesen felugrott és a karjaiba kapott.
- Erről beszéltem! Ágyban maradsz két napig és nincs vita. Még egy ájulás és egész nyaralás alatt az ágyadban leszel! - fenyegetőzött, mire lebiggyesztettem számat. Az ajtóhoz érve, kinyitotta azt és kiléptünk rajta. Fejem vállára hajtottam és behunytam szemem, mert így elviselhetőbb volt a fejfájás.
- Bella!!! - üvöltötte húgom és hallottam, ahogy felém robog.
- Héééé... állj meg! - szólt rá Apu, mire Jess lefékezett és kérdőn nézett ránk. - Semmi hirtelen mozdulat. Elájulhat, rosszul lehet és a többi.. - részletezte, mire megforgattam szemeim, majd körbenéztem a többieken. Mindenki megkönnyebbült, hogy magamnál vagyok és valamivel jobban érzem magam. - Jensen, megmutatod hol a szobátok? Beviszem Bellát és ügyelni kell rá, hogy két napig ágyban maradjon! - közölte mindenkivel a tervet, mire megráztam fejem, de erre a mozdulatomra el is fintorodtam és visszahajtottam buksim apu vállára. Barátom elvezetett minket a szobánkig, ott pedig átvett aputól. - Hűűű... szép szoba. - dicsérte meg, mire elmosolyodtam. Végre nem az-az aktatáskás üzletember áll előttem, akit nem szeretek, hanem az Apám! Akit viszont nagyon is szeretek!
- Minden oké? - aggódva nézett rám Jensen, mire elmosolyodtam. Azok után, ahogy viselkedtem, még képes normálisan beszélni velem. Elképesztő.... Szeretem!
- Igen. - suttogtam, mert csak ehhez volt erőm. - Délután elmegyünk oda, ahova akartunk? - fordultam felé, ő meg úgy nézett rám, mint egy hülyére. - Most mi van? - förmedtem rá, ami csak annyival ért fel, hogy suttogva szidtam, de ez meg sem hatotta.
- Ahhoz sincs erőd, hogy rendesen beszélj, akkor hogy akarsz menni valahova? Bella.. - közelebb hajolt és nyomott egy puszit homlokomra. - Bepótoljuk két nap múlva, rendben? - kérdezte, mire bólintottam egy aprót. - Addig pedig pihenés van ezerrel és ha fel mersz kelni, nagy baj lesz! - fenyített be, mire belebokszoltam vállába, ami most körülbelül egy szúnyog csípés volt számára. Semmi erőm, fáj mindenem és nagyon rosszul érzem magam, de nem akarom mondani neki, mert akkor még jobban aggódni fog.
- Mindegy, lényegtelen. - legyintettem, majd a következő pillanatban felkaptam mobilom az éjjeli szekrényről és nyomkodni kezdtem. Barátom kivette kezeim közül az elektromos kütyüt, mire durcásan néztem rá.
- Aludj egy kicsit. Attól talán jobban leszel! - ennyire látszik rajtam, hogy szarul vagyok!? Pedig istenre esküszöm egy szóval se mondtam semmit... - Igen... Bármilyen mozdulatot teszel, a fájdalom kiül pár másodpercre az arcodra és nézni is rossz. Kérlek aludj egy kicsit! - betakart mindkettőnket és átkarolva magához húzott, fejem pedig mellkasára tettem.
- Szeretlek! - nyökögtem még mielőtt elaludtam volna és éreztem, ahogy hajamba puszilt. Elmosolyodtam és lehunytam szemem. Magával ragadott az álom világ. Furcsa és egyben értelmetlen álmom volt.
Adammel táncoltam, de feszült volt köztünk a légkör. Éppen egy emelést csináltunk, amikor kicsúsztam kezei közül és lestukkoltam a padlót. Abban a pillanatban elájultam. Álmomban mintha kikerültem volna testemből, külső szemlélőként láttam mindent. Jensen idegesen rontott be a táncterembe, mert nem vettem fel a telefont. Amikor meglátott eszméletlenül a padlón és mellettem a 'nem törődöm' Adamet, aki a mobilját nyomkodta, mérges lett és behúzott neki egyet. Nem értettem mit vágnak egymás fejéhez, csak azt tudtam, hogy miattam veszekednek és verekednek. Mind a ketten azzal voltak elfoglalva, hogy egymást szapulják, miközben ott feküdtem a földön és vérzett a fejem. Sofia volt a következő aki berontott és ahogy meglátott, rögtön hívta a mentőket. Jaajjj.. csak azokat ne!! 
- Fejezzétek már be! Nem veszitek észre, hogy most van a legnagyobb szüksége rátok!? Idióta banda... - leguggolt mellém és úgy fektetett, hogy a padló ne érje a fejemen keletkezett sebemet. Annyira jól esett ez a kis gondoskodás az ő részéről. - Adjatok valamit, amivel beköthetem a fejét, mert túl sok vért veszített! - irányította a fiúkat, mire ők a kezébe nyomtak egy pólót. Fejemre kötötte, amitől kicsit jobb állapotba kerültem. Értem ez alatt, hogy nem vérzett annyira a kobakom. 
- Istenem, Bella. - arcát tenyerébe temette Jensen és mellettem guggolt egészen addig, amíg a mentősök meg nem érkeztek. Rögtön hordágyra raktak és már vittek is ki. A következő emlék képem, hogy a kórházi ágyon fekszem bekötött fejjel, infúzióval és az ágyam mellett áll Anyu és Apu, akik kétségbe esett szemekkel néznek. 
- Mr és Mrs. Blake. Előfordulhat, hogy a lányuk nem emlékszik majd dolgokra, ha felébred. Kérem, ne zúdítsanak rá mindent egyszerre. Hagyják, had jöjjön rá magától mindenre, mert ha nem így lesz, az agy károsodáshoz vezethet. Bár jelen pillanatban is fenn áll a veszélye annak, hogy az agya olyan mértékben károsodik, hogy a táncot örök életére elfelejtheti. De reméljük a legjobbakat! - szépen anyáékra zúdított mindent a doki és kiviharzott. Elfelejteni a táncot?? Örökre!?!? Ugye, csak viccel velem? Az életem a tánc! Ha az nincs, akkor én se... Csak ne legyen semmi gond! Táncolni akarok, amíg csak élek és nem tizenkilenc évesen abbahagyni.
Ahogy felriadtam álmomból, hirtelen ültem fel és megszédültem. A fejemet fogva próbáltam elkerülni az elkerülhetetlent. Vagyis nem elájulni, de nem jött össze....
- Bella! - hallottam meg Jensen hangját, mire lassan kinyitottam szemeimet és aggódó tekintetével találkoztam. - Jaj istenem, Bella! - egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el száját, ami egy apró mosolyt varázsolt arcomra. - Vigyázz magadra! Csak semmi hirtelen mozdulat! - szidott meg az előbbi cselekedetemért, én meg amennyire tőlem telt, bólintottam. - Ahj Picur.! Komolyan beszélek... vigyázz magadra kérlek! - jól ismer és tudja, hogy nem adom meg magam. Engem nem lehet ágyba kényszeríteni. De ahogy azokba a nagy, féltő szemekbe nézek...
- Rendben. - végleg megadtam magam és úgy döntöttem, hogy miért ne!? Legalább több erőm lesz harmadik nap ahhoz, hogy kiidegeljem a társaságot. - Köszönöm! - magamhoz öleltem, majd miután elengedtem, értetlen tekintettel vizslatott. - Csak azt, hogy vagy nekem. - adtam meg a magyarázatot előbbi mondatomra, ő meg széles mosollyal ajándékozott meg.
- Szeretlek. - közelebb hajolt és ajkait enyémekre nyomta. Kezem tarkójára vezettem, a másikat pedig arcára és úgy húztam még-még-még-még közelebb magamhoz. Nyelve táncra hívta enyémet és engedelmeskedett neki. Egyik kezem lejjebb vándorolt és hasán játszadozott, ő meg egy morgással fejezte ki, hogy tetszik neki, amit csinálok. - Most nem lehet... - levegő után kapkodva húzódott el tőlem, én meg sóhajtottam egyet. - Bármennyire szeretném, nem lehet! Majd két nap múlva. - kacsintott és rossz fiúsan mosolygott, mire megforgattam szemeimet.

ui: Tényleg nagyon sajnálom a késést! De nem volt időm írni és eleve vissza akartam rakni hétvégére a részek érkezését... :) 

Zsó. xx. :) ♥