16. fejezet.

Megérkeztem és meg is hoztam a következő részt! :) Még annyit, hogy köszönöm szépen Vikinek, az én drága padtársamnak, barátnőmnek és asszonykámnak, hogy megengedi, hogy órákon is Move-ot írjak! :D Szeretlek, imádlak te rabszolgahajcsár! :D :* ♥ (De ha nem főztél, akkor menesztelek a háztól... :P )

Adam and Folt

Egész éjjel csak forgolódtam vagy negyed órákat aludtam. Egyszerűen nem ment az alvás. Folyamatosan azon kattogtam, hogy anyu rendbe jön-e... De nem csak ez az egy dolog fordult meg fejemben. Ott volt például Folt. Nem értem, miért most jelent meg... Annyi lehetősége lett volna rá, hogy elmondja mit érez, de ő pont a tegnapot választotta. Mondjuk feleslegesen, mert az biztos, hogy én nem megyek vissza hozzá. Megcsalt és megalázott. Ezt soha nem fogom tudni megbocsátani neki, bármennyire is szeretném. De most már nem csak ő az egyetlen, akivel így vagyok.... Jensen. Soha nem gondoltam volna, hogy egy nő nem elég neki, kell mégegy. És a legszörnyűbb az, hogy én voltam a második. Egy pótlás. Fogalmam sincs, hogy lehettem ennyire vak. Semmit nem vettem észre, pedig néha tényleg átlátszó volt. Mikor csak úgy eltűnt arra hivatkozva, hogy telefonálnia kell, fontos ügy. Eddig semmi gond nem lett volna, csakhogy a fontos ügyeit is mindig előttem intézte. Voltak olyan napok, mikor bejött, puszi aztán már rohant is, mondván, hogy forgatása lesz. Ezzel megint nem lett volna baj, csak akkor Jared miért nem volt ott? Elvégre ugyanabban a sorozatban főszereplők és ha Jensennek forgatáson kell lennie, akkor Jarednek is, ő viszont a húgomnak csapta a szelet... Remek. A világ legnaivabb lánya vagyok. 

- Reggelt' - szólalt meg Adam, reggeli, fáradt és rekedt hangján, mire közelebb bújtam hozzá. - Nem lustálkodhatunk, suliba kell menni. Az igazgató számít ránk és édesapád is megkért rá tegnap. Szerintem gyere keljünk és szólj Jessnek is, mert képes itthon maradni. Nem szabad hagyni, hogy magába forduljon.. - elmosolyodtam rajta, nyomtam egy puszit arcára és kikászálódtam az ágyból. Átvágtattam tesómhoz, de Jared nyitott ajtót, miután kopogtam.
- Tesóm? - kíváncsian néztem rá, ő meg biccentett az ágy felé és megláttam a még alvó Jesst. Nem akartam felébreszteni, de tudtam, hogy Apu mérges lenne azért, ha itthon maradna. Tudja, hogy akkor egész végig ezen kattogna az agya... - Nem bánod, ha felébresztem, ugye? Suliba kell mennie. - kérdeztem Jaredet, ő pedig beengedett. Leültem Jessica mellé és nagy nehezen felkeltettem. - Jó reggelt! Figyelj... tegnap miután eljöttetek a kórházból, Apuval megbeszéltük, hogy elmegyünk suliba, oké? Az az egy kérése van, hogy most hallgassunk rá, megteszed te is? - próbáltam olyan arckifejezéssel nézni rá, hogy érezze, mellette vagyok és ő értette is. Bólintott, majd feljebb tornázta magát és megölelt. Éreztem rajta az idegességet, ami bennem is bennem volt, de nem tehettünk ellene.... elvégre az anyánk kómában van! - Na, én is megyek készülődni. A konyhában találkozunk. - intettem, majd visszamentem szobámba, ahol már Adam beágyazott és az erkélyajtó is nyitva volt, de őt sehol se találtam. Megvontam a vállam és besasszéztam a gardróbba. Kerestem egy farmer csőnadrágot, egy fehér inget és egy fekete tűsarkút. Átmentem a fürdőbe és valami elfogadható kinézetet varázsoltam magamra, de most sminket is raktam fel, hogy eltűntessem a hatalmas karikákat szemem alól. Miután kész lettem, visszasétáltam szobámba, kerestem valami nyakláncot, fújtam magamra egy kevés parfümöt majd miután elpakoltam mindent, amire szükségem lehet, még mindig nem találtam sehol Adamet. Az erkély felé tévedt tekintetem. Mikor kiléptem az erkélyajtón, megláttam a korlátnak támaszkodva és valamin nagyon gondolkodhatott, mert nem vett észre. Egy laza farmert viselt, fehér pólóval és fehér Suprával. Elmosolyodtam mert összeöltöztünk. - Min gondolkodsz ennyire? - kérdeztem, mikor odaálltam mellé, ő pedig rám nézett azokkal a gyönyörű mélykék szemeivel.
- Igazából mindenen. Ötletek, lehetőségek, gondok és problémák. Mindenen... - szemével elég rendesen végigmért és a végén elismerő pillantással húzott közelebb magához. - Mit szólnál hozzá, ha délután elmennénk valahova. Persze miután meglátogattuk anyukádat. Este meg nálam alhatnál. - mondta el ötletét, én meg gondolkodni kezdtem. Én benne lennék, de mi lesz Jessel? Ha Jared nem lesz vele vagy ő nem megy el hozzá, akkor nem hagyom magára.
- Jó lenne, de most ha nem haragszol meg akkor Jessicát fogom előtérbe helyezni és ha ő egyedül maradna itthon, akkor én is maradok... - félve mondtam el gondolatomat, de ő megértően bólintott és egy puszit nyomott homlokomra.
- Nem ez az egyetlen ötletem, de a többi még nem esedékes... Majd pár hónap, netán év múlva. - éreztem, hogy ez egy elég erős célzás volt, amit értettem is. Magamhoz öleltem, fejem pedig nyakába fúrtam és mintha kicseréltek volna. Egy nyugodt lány voltam abban a pillanatban. Biztonságban éreztem magam és olyan volt, mintha semmi baj nem lenne. - Hát... két hete még nem mertem volna arra gondolni, hogy itt fogok állni veled ölelkezve. Sőt ez négy nappal ezelőtt is abszurdnak tűnt volna. Viszont most érzem magam igazinak és valakinek. - ahogy ezeket elmondta, elfogott egy érzés. Amolyan "Szeretlek, de félek kimondani..."
- Őszintén Adam? Én is így vagyok vele. Jensennel mikor együtt voltam... hát... mondjuk úgy, hogy szerettem, de mint kiderült, csak úgy, mint egy testvért. Szerintem ez alatt a pár hónap alatt se tettem túl magam rajtad és ezt bizonyítottam is. Fogalmam sincs mi lesz ezek után, de remélem, hogy ennél már csak jobb és hogy az a jobb az veled lesz. - arcomat kezei közé fogta és mosolyogva nézett rám.
- Úgy legyen! - azzal magához húzott és megcsókolt. Ajkaink egy heves csókban forrtak össze, amitől lepkéim öngyilkossági kísérleteket hajtottak végre. Egyik kezemmel hajába túrtam és kicsit meghúztam, amitől felmordult. - Szerintem ezt most ne folytassuk, mert nem megyünk suliba. - összekulcsolta ujjainkat, majd visszamentünk a szobába. Bezártuk az erkélyajtót, felkaptuk táskáinkat és mindent, ami kell, majd lementünk a konyhába. - Jó reggelt! - köszöntünk egyszerre Adammel. Maria kedves arca fogadott minket, de láttam rajta, hogy ő sem az igazi. Odamentem hozzá és megöleltem. Meglepődött, de hamar reagált és karjait körém fonta. Éreztem rajta, hogy erre most szüksége volt. Miután elengedett, rögtön leültetett minket, hogy együnk valamit, de nem igazán voltam éhes.
- Bella. Mikor végzel és hol a táncos ruhád? - kérdezősködött húgom, mikor belépett a konyhába. Leült mellénk, de ahogy láttam ő se volt éhes. A két sráccal megetettük a rántottát, addig mi beszélgettünk.
- Fél kettőkor végzünk elvileg. Ruha meg mára nem kell, mert lesz két önismereti órám, egy az ofővel és kettő hip-hop, ahol leosztályozom a koreográfiákat, szóval ma táncolni nem fogok. Utána meg lesz egy gyűlés az aulában. Te? - gondolkodóba esett, addig én ránéztem a fiúkra. Ahhoz képest, hogy Jared, Jensen legjobb haverja, Adammel is jól kijött és én ennek nagyon örültem.
- Nekem ma hét órám van, szóval kettőkor. Akkor anyunál találkozunk? - érdeklődve nézett.
- Akár meg is várhatunk. Kettőkor találkozunk Adam kocsijánál, oké? - kérdeztem, mire bólintott. Miután magunkba erőltettünk egy pohár narancslevet és a fiúk is végeztek, megköszöntük Marianak és kimentünk az előtérbe. Felkaptam a bézs ballonkabátom és táskám, majd Adammel együtt kiléptem az ajtón. Elköszöntünk Jaredéktól, beszálltunk az autóba és elindultunk a suli felé. A kocsiban nem igen beszélgettünk, csak hallgattuk a rádiót.

- Sziasztok! - köszöntöttem a csapatot, mikor beléptek a táncterembe. Adammel ma leosztályozzuk a múlthéten elkészült koreográfiákat. Kíváncsi vagyok, hogy a srácok mennyire dobódtak fel a tegnapi kis "verseny" miatt. De ezt majd az aulában ráérünk megbeszélni. - Bemelegítettetek? - körbenéztem, mire mindenki bólintott. Épp kezdte volna az első táncos, mikor kopogtak. Kinyitottam az ajtót, de amit arcomra erőltettem mosoly is eltűnt. Folt és a csapat...
- Hello. Erre az órára osztottak be minket. Reméljük nem bánjátok. - Márk elhadarta mondókáját, én meg beengedtem őket. Ahogy Adam meglátta Foltot, szemeivel ölni tudott volna. Rámosolyogtam és jeleztem neki, hogy ne foglalkozzon vele.
- Épp egy olyan órához csatlakoztatok, amin osztályozunk. Ugyanazt a koreot láthatjátok majd tizenkétszer. - elmondtam, hogy mire számítsanak, ők meg lazán megvonták vállukat és leültek a földre. Nem is foglalkoztam tovább velük, csak vártam az első táncost, addig meg kikerestem a zenét.
- Óra végéig így fog téged bámulni? Mert akkor kiküldelek és csak én osztályozom őket. - karolt át hátulról Adam, mire elnevettem magam. Megfordultam és felnéztem szemeibe. Láttam bennük valamit, ami tegnap nem volt meg Márkban. Annyira más. Annyira jó és annyira Adam...
- Ne törődj vele! Én se foglalkozom azzal a csapattal. Viszont jegyet kell adni nekik, mert nem lesz elég... - céloztam arra, hogy nekiállhatnánk, ő pedig értette, de még előtte nyomott egy puszit arcomra. Tudtam, hogy nem fogja annyiban hagyni, hogy Márk is itt van. És jól gondoltam. Óra végéig vagy milliószor puszilt meg vagy éppen csak ölelgetett, mert olyan kedve volt. Nem szóltam érte, mert minek!? Legalább Folt is érti hogy mi a helyzet és nekem nem kell annyit magyarázkodnom, ha még kedve lenne beszélni velem. - Ügyesek voltatok srácok! Reméljük mindenki meg van elégedve a jegyével, aki esetleg nem, akkor az jelezze javítási szándékát. - kiabáltam túl a hangzavart, ők meg bólintással tudták le. Ezek szerint mindenki örült.
- Na gyere, menjünk az aulába. - fogta meg kezem Adam miután összeszedtem cuccaimat.
- Beszélhetnénk? - állt meg előttünk Folt. Ránéztem és úgy voltam vele, hogy megérdemel annyit, hogy tőlem hallja, hogy semmi nem lehet köztünk. Adam nagyon nem akarta megengedni, de mikor rámosolyogtam és megszorítottam kezét, nagy nehezen elengedett, de azt láttam, hogy hallótávolságon belül maradt. - Figyelj... tudom, hogy tegnap csak úgy letámadtalak, amit így utólag bánok is. De tudnod kellett mit érzek. Tudom, hogy te nem így állsz hozzám és ezt meg is értem. Csak azt szeretném, hogy ne haragban váljunk majd el egymástól. Nem szeretném ha utálnál, mert azt már nem bírnám ki. Elég volt két év ilyenből, többet nem szeretnék... - láttam rajta, hogy maga alatt van, de én ezen nem tudok segíteni. Nem érzem úgy, hogy bízhatnék benne. Adam is hibázott, de nála a bizalmam ugyanúgy megmaradt és fogalmam sincs miért.
- Nem utállak Márk. Sose utáltalak... egyszerűen csak fájt, amit tettél. És ez az, ami miatt nem tudok többé úgy viselkedni veled, mintha mi sem történt volna. De ettől függetlenül még barátok lehetünk, bár tudom, hogy ez nem az, amit szeretnél. Meg ez a tipikus megdöglött a kutyád, de megtarthatod dolog, viszont más megoldást nem tudok. - ahogy szemeimbe nézett, tudtam, hogy nagyon fájt neki ezt hallani. Jobban, mint ahogy várta.
- Azt nem viselném el. Nekem az bőven elég, ha köszönő viszonyban leszünk. - én is úgy gondoltam, hogy így lesz a legjobb. Ránézve, láttam, hogy legszívesebben letámadna és soha nem engedne el, de nem tette, amit nagyra értékeltem. Magamhoz öleltem, ő pedig meglepődött, de hamar kapcsolt és erős karjait körém fonta. Tudtam, hogy Adamet szétveti a féltékenység, de majd megbékél, elvégre nem összejöttem Folttal, hanem épp búcsúzkodunk. El is engedtük egymást, megeresztettem egy halvány mosolyt felé, majd mikor

bólintott, odasétáltam Adamhez. Tekintetéből tisztán kiolvastam azt a tipikus "miért ölelgetted az exed?" kérdést, de én csak megingattam fejem és kihúztam a teremből. Az aulába mentünk, ahol már sokan várakoztak. Beálltunk a csapathoz, de onnantól kezdve egy perc nyugtom sem volt. Sofia szó szerint a nyakamba ugrott. Néha elgondolkodom azon, hogy melyikünk is az idősebb...
- Őrült vagy. - összevigyorogtunk, ő meg érdeklődve nézett Adamre és rám. Egyszerre ráztuk meg fejünket, mire drága barátnőm adott egy fejbeket mindkettőnknek. Mérgesen néztem rá, ő meg nemtörődöm stílusával megforgatta szemeit. - Sofia, egyszer még kihúzod a gyufát. De azt ne várd meg, mert szétrúgom azt a formás hátsófeled. - kacsintottam, ő meg eljátszotta a sértődött plázacicát. A szája elé kapott és egy "jajjjneeemáárajjj.." kíséretében csapkodni kezdett. Adam úgy nézett ránk, mint két őrültre és arrébb is ment, mondván, hogy ő nem ismer minket.
- Miért nem vagytok már együtt? Miért kell eddig húzni ezt az egészet? - vont kérdőre. Igaza volt, de valahogy nem éreztem úgy, hogy helyes lenne ilyen hamar egy új kapcsolat.
- Sofi őszintén megmondom, hogy nem tudom... igazából lehet, hogy sok lenne nekem egy újabb kapcsolat. Nincs egy hete, hogy Jensennel szakítottunk. Mondjuk nem is bánom... bahh... - már a gondolattól is rosszul vagyok, hogy ő hónapokon keresztül hazudozott nekem.
- Na miről nem tudok?? - csípőre tett kézzel állt előttem barátnőm, mire én legyintettem.
- Majd elmesélem. Amúgy meg szerintem nem kell sok ahhoz, hogy hivatalosan is együtt legyünk. Teljesen úgy nézünk ki, mintha egy pár lennénk, csak ezt egyikünk sem mondta ki, szóval szinglik vagyunk. - Sofi felvonta szemöldökét, de végül ránk hagyta a dolgot.
- Kéne tartanunk egy csajos napot. Te, húgod meg én. Mit szólsz? Csak fordítasz egy kis időt a legjobb barátnődre is. - próbált lelkiismeret furdalást kelteni bennem, amit sikerült is neki.
- Hát mostanában biztos nem, de persze, mostmár szerintem is ránk férne egy kis kikapcsolódás. - rámosolyogtam, de értetlenül meredt rám. - Anyu kórházban van. Tegnap megverték az utcán és kómába tartják az orvosok. Azt is tegnap tudtam meg, hogy terhes volt, de az ütések miatt elvetélt és egyéb ilyen dolgok... - kimondani is szörnyű volt, nemhogy átélni. Beleborzongtam a gondolatba, hogy anyu min ment keresztül tegnap.
- Ezt miért nem mondtad? Istenem... de mondj valami bíztatót is.
- Azt mondták, hogy az egyik keze eltört és azért tartják kómában, mert belső vérzése van. Hál' isten más baja nincs, de hát fogalmam sincs, meddig lesz ez így. Apu bent éjszakázott nála és van egy olyan érzésem, hogy benn is marad, amíg anyut ki nem engedik. De ma délután megyünk hozzá Adammel és Jessel. - Sofi megölelt, mire én elmosolyodtam. Ezért a legjobb barátnőm!

- Hogy van? - kérdeztem aputól, mikor beértünk a kórházba. Láttam rajta, hogy kimerült. Hatalmas karikák éktelenkedtek szemei alatt és állva képes lett volna elaludni, de egy percre se hagyta volna el anyát. Makacs férfi, az már biztos.
- Ugyanúgy... - elég volt ennyit mondania. Jess majdnem sírógörcsöt kapott, mikor meglátta anyut az ágyon. Csövek lógtak ki belőle, begipszelt kar, nyakmerevítő és minden... Pittyegett közben a gép is és az egésznek nagyon lehangoló jellege volt. Anyu mindig talpon volt. Szinte a nappal együtt kelt és este jó későn feküdt le. Sose volt fáradt, mindig élvezte a munkáját és most amiatt került ide. Veszélyes szakma!? Így hallásra senki nem mondaná ezt, de ha jobban belegondol az ember, akkor igen... nagyon is! Börtön töltelékek ellen kell kiállnia és ha esetleg elbukja a pert, akkor ez a következménye. Annyira hihetetlen és abszurd, hogy milyen emberek vannak. Soha nem fordulna meg fejemben, hogy bántsak bárkit is. Testileg, lelkileg vagy bárhogy... - Viszont a rendőrök tudják, kik tették. - szólalt meg apu hosszú hallgatás után, mire felkaptuk fejünket. - Még semmi konkrétat nem mondtak, csak ennyit. Holnap be kell mennem és ott tudok majd meg minden információt. - részletezte, mi pedig mást nem tehettünk, mint bólintottunk. De legalább kiderült ki volt az és remélem, megkapja méltó büntetését, mert ha nem... őt vagy őket képes lennék bántani. A család és barátok nálam első helyen állnak és aki őket sérti meg, az utána tűrje a következményeket is.
Mivel apu semmit nem evett tegnap óta, lementem a kórház büféjébe és hoztam neki ételt, italt, de nem akarta megenni, mondván "nem éhes..".
- Apa! Edd meg és ne mondjam többet! Ha te is rosszul leszel, elájulsz vagy bármi, akkor mi mit csinálunk? Gondolkodj egy kicsit és ezt a szendvicset erőltesd magadba légyszíves. Este Maria bejön és hoz rendes főtt ételt neked, anyunak meg behoz pár cuccot, amire majd szüksége lesz. És nincs vita! Én suliba járok, mert kérted, te pedig ilyenekbe hallgass rám! Oké? - bólintott, hogy értette és végre nekilátott annak a nem túl laktató kajának.

/egy hónappal később/

- Bella!!!!! - hallottam meg egy ismerős hangot a földszintről, mire lerohantam. Sofia állt az ajtóban és épp a nagykabátját próbálta lehámozni magáról, valamint a csizmáját. December huszonkettedike van. Pár nap múlva karácsony és megígértem Anyunak, hogy most én főzök, sütök mindent! Ja, igen. Anyu! Hál' Isten hamar felébreszthették a kómából és a szervezete is jól reagált a kezelésekre és mindenféle gyógyszerre, így gyors ütemben haladunk tovább a gyógyulás útján. A gipszet múlt héten vették le, de még nem mehet dolgozni, pedig már nem bír megülni a seggén. Szerencsére már csak néhány nap az ünnepig, így biztosan itthon marad. Hetente járunk vissza vizsgálatokra, mert saját felelősségre hagyta el a kórházat, de eddig minden ellenőrzésen javulást mutatott. Az orvos még egy hónapot adott arra, hogy anya teljesen felépül, mert szerinte igen erős szervezete van. Jessel a baleset óta erősebb lett a kapcsolatunk, már ha ez lehetséges és mindenben ketten vagyunk. Maria, Jess és én ... mi hárman ápolgatjuk Anyut, amíg Apu dolgozik, mert amint hazaért, lesi Anyu minden kívánságát és minket elzavar táncolni. Megmosolyogtat a dolog, hogy ennyire törődik anyuval és hogy ennyire szereti.
- Sofi!! Pár perc és indulhatunk, de még Adam készülődik, tesóm ésTiffany is szöszmötölnek. Jared meg közölte, hogy öt perc és itt van. Gyere fel. - elhadartam neki, majd felszökdécseltünk az emeletre. A szobámba érve, Adamen még mindig nem volt póló. - Csak tudnám, hogy te mit csináltál, amíg itt hagytalak. És ha nem húzol fel egy pólót, kiraklak az erkélyre. - kacsintottam barátomra, mire ő kiöltötte a nyelvét és a gardróbomba sietett. Hát igen. Már több, mint egy hónapja együtt vagyunk. November tizennyolcadikán jutottunk el addig, hogy hivatalosan is kimondtuk. Sofia és Brandon talán jobban örültek ennek, mint mi. És ha már itt tartunk, ők is egyre inkább összemelegednek. Talán még össze is jönnek év végéig.
- Már ide is költözött? - kérdezősködött legjobb barátnőm, célozva ezzel arra, hogy Adam az én gardróbomban öltözködik a saját cuccaiba.
- Csak egy két cucca van itt, mint ahogy nekem is nála. Tudod ha esetleg a másiknál alszunk, ne kelljen cipekedni. Így kényelmesebb. - vigyorogva nézett rám majd magához ölelt.
- Bella... néha elgondolkodom azon, hogy Sofiat jobban szereted, mint engem. - zavart meg minket Adam, mire megforgattam szemeimet. - Ne forgasd őket szöszi, mert kiesnek a helyükről. - piszkálódott tovább, mire én belekaroltam barátnőmbe.
- Hát tudod mit? Jobban is szeretem! Ő legalább kedves velem és most akkor elmegyek a csajommal vásárolni. - intettem barátomnak, majd Sofival együtt átmentünk tesómékhoz. Végre ők is indulásra készen néztek ki, aminek nagyon örültem. Lebaktattunk az előtérbe, de mindenkinek olyan jó kedve volt, hogy énekelgettünk és táncoltunk közbe. Tiffany és Adam jöttek mögöttünk és suttogva beszélgettek, mire mi is úgy tettünk, mintha beszélgetnénk és róluk lenne szó, így néha-néha rájuk néztünk. Tiff értette, ellentétben Adammel, aki felvont szemöldökkel méregetett. - Ja igen, Adam is. - jelentettem ki félhangosan, mire tesóm és Sof is röhögni kezdtek.
- Mit én is? - próbált bekapcsolódni a mögöttem álló colos is, de erre már én is nevettem. Válaszolni akartam, de csengettek, így ajtót nyitottam. Jared érkezett meg és így teljes volt a csapat. - Na, álljon csak meg kisasszony. - húzott vissza Adam, mikor indultam volna a többiek után a kocsikhoz. - Komolyan mondom, ha te meg Sofi együtt vagytok, akkor mi srácok megőrülünk mellettetek. Légy kíméletes ma, még élni szeretnék holnap is. Ráadásul most itt a húgom is, meg Jess is itt van. Azt hiszem Jared és én meghalunk. - arcán láttam azt a tipikus "istenem, most ments meg" pillantást. Elnevettem magam, ő meg felvonta szemöldökét.
- Nyugi, életben hagyunk. Csak kicsit amortizáljuk le a bandát. - nyugtatásképp megütögettem vállát, mire elkapta kezem és magához rántott. - Kiérdemelted te ezt? - kacéran néztem rá, de ő nem szólt semmit csak megcsókolt. Ma szeretet hiányos, mert pár órával ezelőtt, mikor felébredtünk, ki se akart engedni az ágyból. Szívesen ölelném, csókolnám egész nap, de más dolgunk is van. - Adam... mennünk kell. - suttogtam, miután elváltunk egymástól, ő pedig tudomásul vette és kézenfogva mentünk a többiek után. Sofia jött még velünk, mert Jess, Jared és Tiffany másik kocsival mentek, ugyanis hatan nem férünk el egyben. A mai napra a terv a fa vásárlása, valamint az ünnepi menühöz szükséges dolgok. De ha lányok megyünk vásárolni, akkor nem bírjuk megállni, hogy a plázába ne menjünk be, így ott kezdtünk.

Zsó. xx :) ♥

15. fejezet.

Manóók! :) Egyellőre semmi extrát nem tudok mondani, csak azt, hogy jó olvasást! :) ♥ A késéseket viszont nagyon sajnálom, de érettségizek infóból, így minden erőmmel azon vagyok... :/ Tényleg sajnálom, de ahogy tudom, hozom a részeket!!! :)

Directioner: Köszönöm szépen! :) ♥ És igen, olvastam a Csitt-csitt-et és nagyon tetszett! :D A srác neve onnan van, igen... nem tudtunk barátnőimmel mit kitalálni, így emellett döntöttünk. :) 

Im Yours

- Te mit keresel itt? - löktem arrébb hívatlan vendégem, becsuktam az ajtóm és elindultam a földszintre. - Ha jól tudom, nem kértem gardedamot. - beszéltem hozzá, miközben anyuékat kerestem a házban. - Anyuuu elmentem, majd jövök! - kiabáltam el magam, mikor már öt percnyi futkosás után sem találtam meg őket.
- Állj már meg egy kicsit... - rántott vissza Folt, mikor kiléptünk a házból és becsuktam az ajtót. - Mi volt ez a mai? Te nem ilyen vagy! - felhúzott szemöldökkel kérdezett, én meg összefontam karjaimat mellkasomon.
- Akarod mondani... nem ilyen voltam! Azóta már eltelt több, mint két év! Azt hitted, hogy ugyanolyan naív és megvezethető maradok? Tévedtél.! - próbáltam kikerülni, de ő visszatartott és a falhoz nyomott. - Engedj el Folt! - hangomból csak gyűlölet érződött, de ő nem foglalkozott vele.
- Bella! Beszélni szeretnék veled, mielőtt nem késő.. Hallgass már végig! - furán nézhettem rá, mert ő lehunyta szemeit, vett egy mély levegőt majd belekezdett mondókájába. - Tudom, hogy két éve nagyon hülye voltam és ha hiszed, ha nem, kegyetlenül megbántam, hogy Londonba mentem tovább tanulni és nem maradtam veled. Próbáltalak elérni, de számot cseréltél. Amikor otthon voltam és átmentem, tesód küldött el. Nem láttalak, nem beszéltünk és egy idő után beletörődtem, hogy ennyi volt, de tényleg. Tudom, hogy én szakítottam veled és nem is akárhogy.... Megaláztalak, amiért a mai napig gyűlölöm magam. - magyarul hadart, én pedig próbáltam minden egyes szót felfogni. - Egy évet szántam arra, hogy keressek valakit helyetted,  hiszen ha te nem akarsz látni, akkor végeztünk és meg is értettelek... Viszont bárkivel keveredtem össze akár csak egy tánc erejéig, egyből téged kerestelek benne. A te vonásaidat, stílusodat és mindent, de senkiben sem találtam meg ugyanazt. Nem tudtam továbblépni és szerintem soha nem is fogok tudni. Mikor megtudtam, hogy New Yorkba költöztök, minden reményt elvesztettem. Másik kontinens, ráadásul olyan, ahol még nem jártam és akkor azt hittem, hogy életemben egyszer nem lesz lehetőségem arra, hogy idejöjjek. Aztán megtudtam, hogy a tánciskolánkkal idejövünk két hétre. Azonnal kattogott az agyam, hogy miként találkozhatok majd veled, aztán előtte este hívtalak, kerestelek, nem vetted fel. Gondoltam majd úgy is megtalállak... Aztán ma a suliba, mikor kiszúrtalak a nézők között azzal a sráccal, részben örültem, részben pedig ölni tudtam volna. Aztán a teremben is csak szívtuk egymás vérét, de azzal a bájgúnárral meg el se szakadtatok egymástól és az a tánc... mindegy. El akartam mondani, hogy a mai napig ugyanúgy szeretlek, mint két éve... Talán még nem késő. - az utolsó mondatánál, lesütöttem szemeimet. Egyszerűen nem mertem ránézni. Annyi minden kattogott fejemben, hogy majd megőrültem. Ott van Adam, akivel végre rendeződni látszik a kapcsolatunk, erre felbukkan Folt, mert miért ne!? Már kezdtem örülni, hogy egyenesbe jön minden, erre itt van a következő probléma. Tudom, hogyha most a szemébe nézek, akkor látja, hogy még ő se közömbös nekem teljesen, de már nincs meg az a nagy szeretet felé, mint anno. Régen volt és a sebek már majdnem begyógyultak. Majdnem elfelejtettem, hogy létezik, erre felbukkan a semmiből és szép lassan lerombolja a már majdnem teljes kapcsolatomat Adammel. - Nézz rám Bella. - kérte, de én nem hallgattam rá. Továbbra is cipőm orrát bámultam. Miért!? Miért pont most került elő!? Miért én!? - Bella. - állam alá helyezte kezét és gyengéd erőszakkal kényszerítette, hogy szemébe nézzek. Szemei csillogtak, arca enyhén borostás volt és haja úgy nézett ki, mintha össze lenne kócolva, de én tudom, hogy nem kevés munka van emögött a "hanyag" frizura mögött, ami iszonyatosan dögös külsőt kölcsönöz neki. Egyszóval tökéletes volt.
- Márk... - nem tudtam, mit mondhatnék neki. Azt nem mondhatom, hogy szeretem, mert ez nem igaz. Dögös, magas, helyes és elképesztően szexi, de ennyi... Tetszik, de nem mondhatnám, hogy szerelmes vagyok. - Fogalmam sincs, mit kéne mondanom. Reméltem, hogy már soha nem bukkansz fel és élhetem az életem. Továbbléptem, mert muszáj volt. Akkor két éve téged nem érdekelt, mi lesz velem. Megcsaltál és ennek tetejébe megaláztál. Azok után soha nem gondoltam volna, hogy lesz ilyen pillanat. Meg sem fordult a fejemben, hogy még egyszer hallhatom tőled azt a bűvös, kilenc betűs szót és tessék... tévedtem. De miért Márk? Miért? Annyi lány van még és annyian szeretnének csak egy éjszakát eltölteni veled, akkor gondolj bele.. hányan akarnak örökre veled lenni? Nézz magadra. Dögös vagy, helyes és szexi. Ki lenne az a hülye, aki nemet mondana neked!? Sokkal jobb lányokat kaphatnál, mint én. Fölöslegesen futsz utánam. Én már lezártam ezt az ügyet. Itt egy új lehetőség arra, hogy keress magadnak valakit. Ahogy mondtam... nincs olyan lány, aki nemet mondana neked. - próbáltam ráébreszteni arra, hogy feleslegesen próbálkozik nálam. Kettőnk között már nem lesz semmi.
- De van olyan lány, aki nemet mond... te! Nem tudok továbblépni, egyszerűen nem megy! Kellesz nekem Bella... nélküled senki vagyok! Csak egy robot. Egy üres, érzelemmentes senki. Mindennap gondoltam rád a két év alatt és rájöttem, hogy jobban szeretlek a világon bárkinél. Kérlek.. adj egy esélyt!  - a végét olyan hallkan suttogta, hogy azt hittem, csak képzelődöm. Az eszem azt kiabálja, hogy 'nem, felejtsd el' , de a szívem legmélyén még mindig vannak érzéseim iránta. Viszont Adam az, aki tényleg, teljes mértékben magához láncolt, ha nem is látszik. Őt szeretem és nem tehetem ezt vele.
- Sajnálom Folt... nem lehet. - nagy nehezen kinyögtem ezeket a szavakat és ki akartam bújni kezei közül, de elkapott, visszanyomott és ajkait enyémekre tapasztotta. Nem akartam visszacsókolni, ellenkeztem, mellkasát ütöttem, de meg sem érezte. Kitartóan csókolt tovább, egész testével a falhoz préselt és nyelvével bejutásért könyörgött. Továbbra is tiltakoztam, de nem engedett el. Egyik kezével tarkómnál hajamba túrt és meghúzta, úgy hogy fejem megemelkedett és itt volt az a pillanat, mikor átadtam magam neki. Nyelve rögtön táncra hívta enyémet és derekamnál fogva préselt magához. Mintha bomba robbant volna... minden eddigi érzelem köztünk felszabadult, csak az volt a különbség, hogy ő elmosolyodott közben, az én könnyeim pedig potyogni kezdtek. Maga a tudat, hogy őt csókolom és nem Adamet és az, ahogy szakított velem... minden emlékem, ami hozzá kapcsolódott, eszembe jutott. Égetett, mardosott belülről egy érzés. Csalódottság, megbántottság, de talán még egy kevés szeretet is. - Kérlek... - elváltam tőle és oldalra fordultam. Próbáltam rendbeszedni magam, ami nehezen ugyan, de sikerült. - Ami most történt... az soha nem történt meg! Oké? - kérdeztem, miközben elindultam a kocsimhoz.
- De én nem tudok úgy tenni, mintha ez soha nem történt volna meg. - elkapott és visszarántott, de én elhúzódtam tőle. - Nekem nagyon sokat jelentett ez az egész és tudom, hogy neked is, hiszen éreztem rajtad. Ne tagadd! Adj egy esélyt... csak egyet! - átkarolta derekam, de én minden erőmet összeszedve, ellöktem magamtól.
- Nem lehet Folt... Adamet szeretem! Ne rondíts bele kérlek! Lépj tovább, ha nehéz is. - kikerültem és beültem a kocsimba. Elindultam a Blue Rose-hoz, de még előtte leparkoltam egy mellékutcába, rendberaktam a fejem és próbáltam lenyugodni. Nem akarom elhinni, hogy ez velem történik.... Annyira hihetetlen, hogy pont most talál meg és pont most mondja el az érzéseit. Ha ezt még a nyáron megteszi, visszafogadtam volna, de így esélytelen...

- Sziasztok! - köszöntem a csapatnak, mikor odaértem a Blue Rose-hoz. Nagy ölelés után, már csak a másik csapatra vártunk. Kerültem Adamet, mindig beszélgettem valakivel. Sofia is csatlakozott hozzánk, hiszen ő is közénk tartozik. Ráadásul mikor elmeséltem neki, hogy mit művelt a másik csapat, kifejezte nemtetszését egy igen erős káromkodással. - Sofi mesélnem kell valamit. - a lehető legkomolyabb arckifejezéssel néztem rá, ő meg azonnal félrehúzott a többiektől és érdeklődve hallgatott. Minden elmeséltem neki, amit Folt mondott vagy tett.
- Bella... te vonzod az ilyet. - ingatta fejét, én meg megvontam vállaimat. Nem én akartam így, elhiheti. - Adam tud róla? - ez volt a következő kérdése, mire én kezdtem el rázni a fejem. - De el akarod mondani neki, ugye? - tette fel azt a kérdést, amire nem tudtam a választ. El akarom mondani neki, persze... de mi van ha úgy gondolja, hogy a múltam miatt nem lehet köztünk semmi? De ha meg nem mondom el, akkor meg a titkolózás miatt marad ennyiben a kapcsolatunk és ezt se akarom...
- Fogalmam sincs, mit kéne csinálnom. - sóhajtottam egy nagyot, ő meg adott egy fejbeket. - Jó.. a verseny után elmondom neki. - ahogy ezt kijelentettem, elmosolyodott, én meg a fejemhez kaptam. - Tudtad, hogy ez fájt? - dorgálón néztem rá, az ő arcára meg egy gonosz vigyor kúszott, mire szúrós szemekkel válaszoltam. Elnevettük magunkat, majd visszaslattyogtunk a többiekhez, akikkel már az ellenfél is ott volt. Beálltunk a csapathoz, majd ránéztem a másikakra. De ebben a pillanatban elkezdett esni az eső, mire mi összemosolyogtunk, mert már tudtuk, hogy mit táncolunk és ez esővel jobban néz ki. - Na, akkor kezdhetjük? - vigyorogtam át Folték csapatára, ők meg vonakodva bólintottak. Kíváncsi leszek, mit alkotnak.. - Brandon!!! - kiabáltam el magam, ő meg felnyitotta a kocsija csomagtartóját, amiben egy egész Dj pultot megszégyenítő technika volt. - Ti kezdtek! - kacsintottam a délutáni bunkó dögre, ő meg picit mintha megszeppent volna. Szerintem az eső teszi...
Mi hátrébb álltunk és figyeltük, hogy mit alakítanak. Próbáltak valami tánc félét mutatni, de nem ment nekik. Az egyik nyafogott a haja miatt, a másik a cipője miatt, a harmadik meg egész egyszerűen kiállt, hogy ő esőben nem táncol. Folt szemei végig rajtam időztek, de én nem tartottam a szemkontaktust. Úgy meg pláne, hogy Adam átkarolt hátulról és egy puszit nyomott nyakamba.
- Szerintem nyertünk. - arcán széles mosoly volt, nekem pedig pillangóim örömtáncot jártak.
- Szerintem is. - nyomtam egy puszit arcára. - Majd ha ezt lerendeztük, beszélnünk kell. - megfordultam karjaiban és ő érezte, hogy ennek a mondatomnak komoly súlya van. Bólintott egyet és láttam rajta, hogy megcsókolna, de nem tette, aminek örültem.
- Mond el most... ők még úgy is szerencsétlenkednek egy sort. - fogta meg kezem és arréb húzott a többiektől. Ahogy haladtunk, láttam, hogy szép számban gyűltek össze az emberek megnézni, hogy mi van itt és láttam a nézők között az ofőnket, egy-két tanárt és az igazgatót is. Kíváncsi vagyok, hogy ezért kapunk-e valamit... - Ha a Folt ügyről akarsz beszélni, akkor láttam... - hirtelen fel sem fogtam, mit is mondott. Csak álltam és néztem. Látta!? Mi van!? És ha ő ezt látta, akkor miért ölelgetett? Na... lemaradtam... - Gondoltam elmegyek érted, hogy együtt jöjjünk erre az akármire, de mikor odaértem, az a gyerek már ott volt. Láttam a csókot és az azutáni jelenetet.... - ahogy beszélt, nem akartam elhinni, hogy milyen nyugodtság árad hangjából. Mintha nem is az-az Adam lenne, aki tegnap még problémázott, mert megcsókoltam Jensent. Mi történt itt? - Bella.. - emelte fel fejem és belenéztem csillogó szemeibe. Mosolygott, amit nem tudtam hova rakni... - Tudtam, hogy nehéz dolog lesz téged megnyerni és azt is tudtam, hogy küzdenem kell majd azért, hogy mellettem tartsalak. De hallottam azt is, hogy mit mondtál a srácnak. - jelentőségteljes pillantást vetett rám és itt már mindent értettem. Halvány mosolyt varázsoltam arcomra.
- Szerintem bizonyítottam már, hogy engem más srác ÚGY soha nem fog érdekelni, mint te. Fogalmam sincs, hogy ezt mivel és hogyan érted el, de ez van... Se Jensenre, se Foltra, se senkire nem tudok pasiként nézni, csak rád. És érezd magad megtisztelve, mert mással nem voltam még így sose. A csók és Folt és a hülyeségei, amiket mondott, mind csak szavak számomra és rossz emlékek. Örülök neki, hogy hallottad, mit mondtam és tudod, hogy mi is van, mert ha ez az egész bekavart volna, én most őrjöngenék. Elegem van már abból, hogy nem jöhet egyenesbe semmi, mert mindig akad valaki, aki belerondít. Legyen az egy hülye fogadás, egy pasi vagy egy ex... Mindegy mi, de mindig van valami és ezt unom. Egy valamit szeretnék, hogy legyen valaki, aki feltétel nélkül szeret... mást nem! De ez nem jöhet össze ilyen hülyék miatt... - biccentettem Márk felé, akik úgy döntöttek, hogy inkább vereséget szenvednek, de nem táncolnak esőben... Félreálltak és inkább várták, hogy mi mit csinálunk.
- Ne hagyjuk, hogy beleszóljanak. - Adam magához húzott, mire felnéztem szemeibe. - Tudod mi az, amit mindig is ki akartam próbálni? - suttogta a szavakat, meleg lehelete csikizte arcom és átjárt a melegség. Kíváncsi pillantásomat látva el akarta mondani, de Sofia odajött és visszarángatott minket a csapathoz egy "Majd később enyelegtek" szöveg kíséretében.
- Na ennyi volt?? Erre veritek magatokat? Ezért volt nagy az arcotok a táncteremben? Remek... ügyesek vagytok! Ez csak eső... nem sósav vagy láva, hogy félni kellene tőle. De ha ti nem, akkor majd mi megmutatjuk, hogy mi az a tánc... Mehet srácok? - körbenéztem és mindenhonnan mosolygó és magabiztos arcok köszöntek vissza rám. Tudtam, hogy elég egy embernek elkezdenie egy mozdulatsort, a többiek tudni fogják a többit. Elég összeszokott társaság vagyunk már az ilyenhez. - Akkor hajráááá!!!! - elkiabáltam magam, Brandon már adta is a zenét, mi meg átfutottunk a tömeg másik oldalára, de ezt szinte senki nem látta, mert lekapcsoltuk az összes villanyt. Még szerencse, hogy sokan jöttünk. - A lényeg, hogy valami mindig kezdjen bele valamilyen koreográfiába és mi megyünk utána... ennyi.. - még gyorsan adtunk Adammel pár tanácsot és már kezdtük is. (VIDEÓ)  Volt, hogy mi is rontottunk, olyankor az ellenfél arcán hatalmas mosoly volt, de minket ez nem zavart. Folytattuk tovább, mert éltetett bennünket a harag, amit délután keltettek bennünk és persze bizonyítani is akartunk, hogy nekünk ez igenis megy. A taps és az őrjöngés közben pedig csak erőt adott a folytatáshoz. Sokszor összemosolyogtunk, mert rontottunk... nem is keveset, de hát ez van. Ez csak szimpla rögtönzés és nem egy megbeszélt koreográfia, hogy másodpercről másodpercre pontosan tudnunk kell. Én azt mondom, hogy jól sikerült!
- Ezt akartam kipróbálni.. - a végén magához rántott Adam és ajkait enyémekre nyomta. Ez hiányzott nekünk egész nap. Kíváncsi leszek meddig játszuk ezt a "Randizzunk, mert különben túl gyors lenne" dolgot.. Az eső perzselte bőrömet és minden porcikámmal kívántam őt. Körülöttünk mindenki tapsolni és fütyülni kezdett, mire mosolyogva elváltunk egymástól. Tekintetem pár másodpercre összeakadt Foltéval. Láttam rajta a csalódottságot, de valahogy nem foglalkoztatott annyira. Egy halvány mosolyt küldtem felé, majd a következő pillanatban megkapaszkodtam Adamben, mert a csapattagok a nyakamba ugrottak.
- Megcsináltuuuuk!!!!! - őrjöngött Sofi, én meg jó szorosan magamhoz öleltem. Igen, tényleg! Valóban megcsináltuk!!! A csapatunk szó szerint ki kelt magából. Mindenki táncikált, énekelt és csak szimplán jó kedvünk volt.
- Sofia Boutella, Isabella Blake és Adam Gray! - hallottuk meg az izgazgató hangját, mire egyszerre fordultunk meg. Az ofőnk, a diri és még egy-két tanár a sulinkból minket nézett és az se zavarta őket, hogy teljesen eláztak. Jasmine szemében láttam a büszkeséget és biztos voltam benne, hogy ő mellettünk áll. - Fogalmam sincs, hogy kinek jutott eszébe ez a hülyeség. Ezzel a cselekedettel az iskolánkat képviseltétek és nem mást... A mi nevünkhöz kapcsolják majd a történteket. És tudjátok mit mondok erre? - a hangjából ítélve, nagyon nem tetszett neki ez a kis jelenet. Már vártam, hogy mondja, kicsap minket a suliból vagy egyéb hasonló és akkor.... - Azt, hogy fantasztikus volt!! Amit láttunk tőletek, azt eddig még senki nem csinálta meg... Bátran kiálltatok mindenféle koreográfia nélkül és csak táncoltatok. Látszik, hogy a csapat összekovácsolódott és mertek bízni a másikban. A technika néhol még nem volt pontos, de legelső próbálkozásnak tökéletes!! És igen... lesz még több is! Remek ötletet adtatok, amit holnap hallhattok is az iskolában, de most siessetek haza, mert betegek lesztek és holnap szükségem van mindenkire! - ahogy ezeket mondta, újra őrjöngtünk és csináltunk egy hatalmas csapatölelést. - Szép volt! - ölelt át minket az ofő is, mire bevettük a körbe és ugráltunk egy sort. Annyira jó érzés, hogy a tanári kar is elismer minket, hogy azt el sem tudom mondani!!
- Gyere! - fogta meg kezem Adam és a kocsija felé húzott. Itt már csak az a baj, hogy az én autóm nem maradhat itt...
- Te figyelj csak... én is kocsival jöttem és nem hagyom itt. - Adam bólintott, hogy értette, így először az én járgányomhoz igyekeztünk. Alig értem oda, csörgött a telefonom, amit kikaptam zsebemből, de az eső miatt csúszott a kezem és mire felvettem volna, elhallgatott. Úgy voltam vele, hogy majd visszahívom, bárki is az. Épp beszálltam volna, mikor újra keresett valaki. Adam vette fel.
- Igen? Bella telefonja. - beszélt, miközben én fűtést kapcsoltam a kocsiban. - Nem.. Adam. - ránéztem és arcáról értetlenség tükröződött. - Jess... lassabban! Mi történt? - összeráncolta szemöldökeit és úgy nézett rám, mintha rémet látna. - Azonnal ottvagyunk! - kinyomta, kihúzott, átültetett az anyós ülésre, beült a volán mögé és meg sem szólalt, csak gyors vágtában elindultunk.
- Adam.. mit mondott Jess? Hova megyünk? Mondj már valamit!!! - aggódva néztem rá, mire ő nyelt egyet és bűnbánón nézett rám. - Adam bökd már ki az isten szerelmére! - most már kiabálam vele.
- Édesanyádat megtámadták az utcán és kórházban van... - ahogy kimondta, fordult egyet velem a világ. Csak meredtem magam elé és nem akartam elhinni, amit mondott. Megtámadták? Ki? Kórházban? Ugye nem súlyos.... Istenem, nem hiszem el..
Adam, kezét nyugtatón térdemre helyezte, de nem tudtam figyelni rá. Csak azon járt az eszem, hogy ne legyen semmi komoly baja anyunak. Ezt nem érdemli meg. Lehet, hogy nem mindig volt a legtökéletesebb anyuka, de akkor se ez jár neki. Ahogy leparkoltunk a kórház előtt, kiugrottam és berohantam az épületbe. A recepción alig akarták megmondani, hogy melyik kórteremben fekszik anya, de nagy nehezen közölték. A liftet se vártam meg, elindultam felfelé a lépcsőn és kettesével szedtem a fokokat. A másodikon ott volt apu, Jess, Jared és Maria is.  Ahogy odaértem, Jess a nyakamba borult, mire én szorosan fogtam magamhoz. 

- Mi történt pontosan? - kérdeztem, mire apu jött oda hozzám és elmondta, hogy anya épp a bíróságról jött ki, mikor pár suhanc elkapta és megverte, mert nem az apjuk ügyvédje volt... Az egyik keze eltört, de hál isten más komolyabb baja nincs. Picit fellélegeztem, de attól még aggódtam érte, hisz eszméletlen volt...

- Biztos csak ennyi a gond? Miért nem ébred fel? - apu felsóhajtott.

- Fogalmam sincs, erről nem beszélnek az orvosok... - láttam rajta, hogy nagyon fáj neki ezeket a szavakat kimondani. Hallani is szörnyű... Adam mögém állt és átkarolta hasam, mire megfordultam karjaiban és fejem mellkasába fúrtam.
- Adam... menj vissza a kocsidért, nem maradhat ott. - felnéztem szemeibe, ő pedig megrázta fejét.
- Sokkal fontosabb vagy nekem, mint az a jármű. Veled maradok. - szorosan magához ölelt, én pedig nem tudtam, hogy háláljam meg ezt neki. Karjai között biztonságban éreztem magam, de ahogy elengedett, engem is átjárt a félelem és az aggódás, vajon mi van anyuval? Miért nincs ébren? Mi történt valójában? Sétálgattunk fel s alá, mikor végre kijött a doki anyu kórterméből. Végignézett a társaságon és szólásra nyitotta száját.
- Önök bizonyára Mrs. Blake rokonai. - megállt előttünk, mire mi bólintottunk. Adam kezét nyugtatón derekamra helyezte, én pedig tovább figyeltem az orvosra. - Sajnos rossz hírt kell közölnöm magukkal. Azt biztos tudták mindannyian, hogy Mrs. Blake terhes volt. Sajnálatos módon az ütések erőssége miatt elvetélt és ha ez még nem lenne elég, belső vérzése van, ami azt jelenti, hogy pár napig kómában kell tartanunk. Mi minden tőlünk telhetőt megfogunk tenni azért, hogy a hölgy felépüljön, de arra kérjük önöket, hogy ha felébred, legyenek mellette, mert egy gyerek elvesztése a legfájdalmasabb dolog egy anyának, még így is, hogy meg se születhetett. A többit bízzák ránk, a legjobb kezeléseket kapja majd. - ahogy elregélte mondandóját, már el is sietett. Csak álltam ott lesokkolva... Anyu terhes volt? Terhes volt és nem mondta el? Ráadásul kómába lesz pár napig? Mi jöhet még?
- Apu...Anyu tényleg..? - Jess próbált rákérdezni, de a könnyek megakadályozták. Apának annyi ereje se volt, hogy beszéljen, így csak bólintott. Jared kézen fogta Jesst és közölte, hogy hazaviszi. Apu hálás volt érte, ők pedig nagy nehezen el is indultak. Jessica maradni szeretett volna, de ezt egyikünk sem engedte meg neki. Megbeszéltük Jareddel, hogy vele marad addig, amíg szükséges. Maria is visszament velük, mondván, hogy összekészít pár dolgot, amire majd Anyunak szüksége lesz ha felébred.
- Apa, gyere. Menjünk haza, holnap reggel visszajövünk. - próbáltam hazarángatni, de nem sikerült. Sehogyse...
- Nem megyek. Már kértem egy szobát itt a folyosó végén. Nem érdekel semmi most, csak az, hogy jobban legyen és hogy mellette legyek! Nem hagyhatom magára. Viszont Bella, neked haza kell menned... holnap iskolába kel lenned neked is és Jessicának is. Kérlek... Azzal segítetek a legtöbbet, ha most hallgattok rám. - egy összetört férfit láttam magam előtt. Még soha nem volt ilyen.. SOHA! Jó szorosan magamhoz öleltem, hogy érezze, mi itt vagyunk neki bármi legyen! Nyomott egy puszit homlokomra, majd Adammel kézen fogva elindultunk haza. Kiérve még mindig esett az eső, nekem pedig eszembe jutott Adam autója.
- Figyelj... menjünk el a kocsidért, onnan pedig haza. - felé fordultam, ő pedig nem vitatkozott, aminek örültem. Beültünk és vissza mentünk a Blue Rose mellé. Átültem a volán mögé, Adam pedig a saját kocsijába és megbeszéltük, hogy hozzánk megyünk. Ahogy a házunk elé értem, kinyitottam a kaput és behajtottunk a feljáróra. Én leparkoltam a garázsban, Adam pedig az udvaron. Besiettünk a házba és rögtön Jesst kerestem. A konyhában találtam rá egy pohár forró tej mellett. Odarohantam hozzá és megöleltem. Tudtam, hogy őt is nagyon megviseli ez az egész, csakúgy, mint mindenkit. - Nyugalom. Rendbe fog jönni! - bátorítón néztem rá és bíztam benne, hogy igazat mondok. Bólintott, megitta a tejet és elindult fel az emeletre.
- Bella. Édesanyád erős nő, a szervezete megbirkózik ezzel, hidd el! - állt elém Adam, mire felnéztem szemeibe. Valami különöset láttam bennük. Nem tudnám pontosan megfogalmazni, hogy mit... Láttam, hogy őt is ugyanúgy mélyen érintette az ügy. Láttam, hogy sajnálja. De láttam azt is, hogy csak miattam van itt. Azt, hogy szeret...
- Adam kérlek maradj itt éjszakára. - szinte végig se mondtam kérésem, ő bólintott. Picit megkönnyebbültem, hogy nem kell egyedül lennem. Felpipiskedtem magam és nyomtam egy puszit arcára, majd bezártuk a bejárati ajtót és feljöttünk az emeletre. Egy gyors zuhanyzás után, ledőltem az ágyamba és gondolkodni kezdtem. Ma annyi, de annyi minden történt velem, hogy ha ezt más mesélné nekem, nem hinném el. Ennyi érzelem egy napra... túl sok!! - Soha nem lehet egy nyugis napom. Soha... - bújtam közelebb Adamhez, mikor befeküdt mellém. - Remélem, hogy anyu hamarosan jobban lesz. Meg hogy Folt leakad rólam... - a végét már csak azért hoztam fel, hogy tudjam valójában úgy gondolja a dolgokat, mint ahogy délután mondta.
- Biztos vagyok benne, hogy anyukád meggyógyul! A Folt ügyről meg csak annyit, hogy te az enyém leszel, teszek róla. Esélye nincs! - ahogy kimondta, elfogott egyfajta boldogság. Elszánta magát, azt már biztos.
- Nem leszek... - ahogy ezt kijelentettem, karja megfeszült körülöttem és a levegő is más lett köztünk. Feszült volt és tudtam, hogy nem érti miért mondom ezt. Meg ha így gondolom, akkor mit keres az ágyamban... - Azért nem leszek, mert már a tiéd vagyok. - itt volt az a pillanat, hogy kifújta a bent tartott levegőt és fölém magasodott. Arcán láttam a boldogságot és ez engem is melegséggel töltött el.
- Most ha a mai nap másképp alakult volna, kérdeznék valamit, de inkább máskorra halasztom. Viszont ezt nem... - azzal megcsókolt. Elmosolyodtam, ő pedig nyomott egy puszit orromra, majd visszafeküdt mellém és átkarolva magához húzott. Hamar elaludt, de nekem ez már nem ment ilyen könnyen. Jó pár órán keresztül néztem nyugodt arcát, mire nekem is sikerült az álmok világába kerülnöm.

ui: Tényleg sajnálom a sok késést, de se ötletem, se időm nem volt írni... :/// itt a suli vége, hajtás van, ráadásul érettségizek infóból is, úgyhogy ... :) De mindegy.... remélem olvasható lett! :) 

Zsó. xx :) ♥