Adam and Folt
Egész éjjel csak forgolódtam vagy negyed órákat aludtam. Egyszerűen nem ment az alvás. Folyamatosan azon kattogtam, hogy anyu rendbe jön-e... De nem csak ez az egy dolog fordult meg fejemben. Ott volt például Folt. Nem értem, miért most jelent meg... Annyi lehetősége lett volna rá, hogy elmondja mit érez, de ő pont a tegnapot választotta. Mondjuk feleslegesen, mert az biztos, hogy én nem megyek vissza hozzá. Megcsalt és megalázott. Ezt soha nem fogom tudni megbocsátani neki, bármennyire is szeretném. De most már nem csak ő az egyetlen, akivel így vagyok.... Jensen. Soha nem gondoltam volna, hogy egy nő nem elég neki, kell mégegy. És a legszörnyűbb az, hogy én voltam a második. Egy pótlás. Fogalmam sincs, hogy lehettem ennyire vak. Semmit nem vettem észre, pedig néha tényleg átlátszó volt. Mikor csak úgy eltűnt arra hivatkozva, hogy telefonálnia kell, fontos ügy. Eddig semmi gond nem lett volna, csakhogy a fontos ügyeit is mindig előttem intézte. Voltak olyan napok, mikor bejött, puszi aztán már rohant is, mondván, hogy forgatása lesz. Ezzel megint nem lett volna baj, csak akkor Jared miért nem volt ott? Elvégre ugyanabban a sorozatban főszereplők és ha Jensennek forgatáson kell lennie, akkor Jarednek is, ő viszont a húgomnak csapta a szelet... Remek. A világ legnaivabb lánya vagyok.
- Reggelt' - szólalt meg Adam, reggeli, fáradt és rekedt hangján, mire közelebb bújtam hozzá. - Nem lustálkodhatunk, suliba kell menni. Az igazgató számít ránk és édesapád is megkért rá tegnap. Szerintem gyere keljünk és szólj Jessnek is, mert képes itthon maradni. Nem szabad hagyni, hogy magába forduljon.. - elmosolyodtam rajta, nyomtam egy puszit arcára és kikászálódtam az ágyból. Átvágtattam tesómhoz, de Jared nyitott ajtót, miután kopogtam.
- Tesóm? - kíváncsian néztem rá, ő meg biccentett az ágy felé és megláttam a még alvó Jesst. Nem akartam felébreszteni, de tudtam, hogy Apu mérges lenne azért, ha itthon maradna. Tudja, hogy akkor egész végig ezen kattogna az agya... - Nem bánod, ha felébresztem, ugye? Suliba kell mennie. - kérdeztem Jaredet, ő pedig beengedett. Leültem Jessica mellé és nagy nehezen felkeltettem. - Jó reggelt! Figyelj... tegnap miután eljöttetek a kórházból, Apuval megbeszéltük, hogy elmegyünk suliba, oké? Az az egy kérése van, hogy most hallgassunk rá, megteszed te is? - próbáltam olyan arckifejezéssel nézni rá, hogy érezze, mellette vagyok és ő értette is. Bólintott, majd feljebb tornázta magát és megölelt. Éreztem rajta az idegességet, ami bennem is bennem volt, de nem tehettünk ellene.... elvégre az anyánk kómában van! - Na, én is megyek készülődni. A konyhában találkozunk. - intettem, majd visszamentem szobámba, ahol már Adam beágyazott és az erkélyajtó is nyitva volt, de őt sehol se találtam. Megvontam a vállam és besasszéztam a gardróbba. Kerestem egy farmer csőnadrágot, egy fehér inget és egy fekete tűsarkút. Átmentem a fürdőbe és valami elfogadható kinézetet varázsoltam magamra, de most sminket is raktam fel, hogy eltűntessem a hatalmas karikákat szemem alól. Miután kész lettem, visszasétáltam szobámba, kerestem valami nyakláncot, fújtam magamra egy kevés parfümöt majd miután elpakoltam mindent, amire szükségem lehet, még mindig nem találtam sehol Adamet. Az erkély felé tévedt tekintetem. Mikor kiléptem az erkélyajtón, megláttam a korlátnak támaszkodva és valamin nagyon gondolkodhatott, mert nem vett észre. Egy laza farmert viselt, fehér pólóval és fehér Suprával. Elmosolyodtam mert összeöltöztünk. - Min gondolkodsz ennyire? - kérdeztem, mikor odaálltam mellé, ő pedig rám nézett azokkal a gyönyörű mélykék szemeivel.
- Igazából mindenen. Ötletek, lehetőségek, gondok és problémák. Mindenen... - szemével elég rendesen végigmért és a végén elismerő pillantással húzott közelebb magához. - Mit szólnál hozzá, ha délután elmennénk valahova. Persze miután meglátogattuk anyukádat. Este meg nálam alhatnál. - mondta el ötletét, én meg gondolkodni kezdtem. Én benne lennék, de mi lesz Jessel? Ha Jared nem lesz vele vagy ő nem megy el hozzá, akkor nem hagyom magára.
- Jó lenne, de most ha nem haragszol meg akkor Jessicát fogom előtérbe helyezni és ha ő egyedül maradna itthon, akkor én is maradok... - félve mondtam el gondolatomat, de ő megértően bólintott és egy puszit nyomott homlokomra.
- Nem ez az egyetlen ötletem, de a többi még nem esedékes... Majd pár hónap, netán év múlva. - éreztem, hogy ez egy elég erős célzás volt, amit értettem is. Magamhoz öleltem, fejem pedig nyakába fúrtam és mintha kicseréltek volna. Egy nyugodt lány voltam abban a pillanatban. Biztonságban éreztem magam és olyan volt, mintha semmi baj nem lenne. - Hát... két hete még nem mertem volna arra gondolni, hogy itt fogok állni veled ölelkezve. Sőt ez négy nappal ezelőtt is abszurdnak tűnt volna. Viszont most érzem magam igazinak és valakinek. - ahogy ezeket elmondta, elfogott egy érzés. Amolyan "Szeretlek, de félek kimondani..."
- Őszintén Adam? Én is így vagyok vele. Jensennel mikor együtt voltam... hát... mondjuk úgy, hogy szerettem, de mint kiderült, csak úgy, mint egy testvért. Szerintem ez alatt a pár hónap alatt se tettem túl magam rajtad és ezt bizonyítottam is. Fogalmam sincs mi lesz ezek után, de remélem, hogy ennél már csak jobb és hogy az a jobb az veled lesz. - arcomat kezei közé fogta és mosolyogva nézett rám.
- Úgy legyen! - azzal magához húzott és megcsókolt. Ajkaink egy heves csókban forrtak össze, amitől lepkéim öngyilkossági kísérleteket hajtottak végre. Egyik kezemmel hajába túrtam és kicsit meghúztam, amitől felmordult. - Szerintem ezt most ne folytassuk, mert nem megyünk suliba. - összekulcsolta ujjainkat, majd visszamentünk a szobába. Bezártuk az erkélyajtót, felkaptuk táskáinkat és mindent, ami kell, majd lementünk a konyhába. - Jó reggelt! - köszöntünk egyszerre Adammel. Maria kedves arca fogadott minket, de láttam rajta, hogy ő sem az igazi. Odamentem hozzá és megöleltem. Meglepődött, de hamar reagált és karjait körém fonta. Éreztem rajta, hogy erre most szüksége volt. Miután elengedett, rögtön leültetett minket, hogy együnk valamit, de nem igazán voltam éhes.
- Bella. Mikor végzel és hol a táncos ruhád? - kérdezősködött húgom, mikor belépett a konyhába. Leült mellénk, de ahogy láttam ő se volt éhes. A két sráccal megetettük a rántottát, addig mi beszélgettünk.
- Fél kettőkor végzünk elvileg. Ruha meg mára nem kell, mert lesz két önismereti órám, egy az ofővel és kettő hip-hop, ahol leosztályozom a koreográfiákat, szóval ma táncolni nem fogok. Utána meg lesz egy gyűlés az aulában. Te? - gondolkodóba esett, addig én ránéztem a fiúkra. Ahhoz képest, hogy Jared, Jensen legjobb haverja, Adammel is jól kijött és én ennek nagyon örültem.
- Nekem ma hét órám van, szóval kettőkor. Akkor anyunál találkozunk? - érdeklődve nézett.
- Akár meg is várhatunk. Kettőkor találkozunk Adam kocsijánál, oké? - kérdeztem, mire bólintott. Miután magunkba erőltettünk egy pohár narancslevet és a fiúk is végeztek, megköszöntük Marianak és kimentünk az előtérbe. Felkaptam a bézs ballonkabátom és táskám, majd Adammel együtt kiléptem az ajtón. Elköszöntünk Jaredéktól, beszálltunk az autóba és elindultunk a suli felé. A kocsiban nem igen beszélgettünk, csak hallgattuk a rádiót.
- Sziasztok! - köszöntöttem a csapatot, mikor beléptek a táncterembe. Adammel ma leosztályozzuk a múlthéten elkészült koreográfiákat. Kíváncsi vagyok, hogy a srácok mennyire dobódtak fel a tegnapi kis "verseny" miatt. De ezt majd az aulában ráérünk megbeszélni. - Bemelegítettetek? - körbenéztem, mire mindenki bólintott. Épp kezdte volna az első táncos, mikor kopogtak. Kinyitottam az ajtót, de amit arcomra erőltettem mosoly is eltűnt. Folt és a csapat...
- Hello. Erre az órára osztottak be minket. Reméljük nem bánjátok. - Márk elhadarta mondókáját, én meg beengedtem őket. Ahogy Adam meglátta Foltot, szemeivel ölni tudott volna. Rámosolyogtam és jeleztem neki, hogy ne foglalkozzon vele.
- Épp egy olyan órához csatlakoztatok, amin osztályozunk. Ugyanazt a koreot láthatjátok majd tizenkétszer. - elmondtam, hogy mire számítsanak, ők meg lazán megvonták vállukat és leültek a földre. Nem is foglalkoztam tovább velük, csak vártam az első táncost, addig meg kikerestem a zenét.
- Óra végéig így fog téged bámulni? Mert akkor kiküldelek és csak én osztályozom őket. - karolt át hátulról Adam, mire elnevettem magam. Megfordultam és felnéztem szemeibe. Láttam bennük valamit, ami tegnap nem volt meg Márkban. Annyira más. Annyira jó és annyira Adam...
- Ne törődj vele! Én se foglalkozom azzal a csapattal. Viszont jegyet kell adni nekik, mert nem lesz elég... - céloztam arra, hogy nekiállhatnánk, ő pedig értette, de még előtte nyomott egy puszit arcomra. Tudtam, hogy nem fogja annyiban hagyni, hogy Márk is itt van. És jól gondoltam. Óra végéig vagy milliószor puszilt meg vagy éppen csak ölelgetett, mert olyan kedve volt. Nem szóltam érte, mert minek!? Legalább Folt is érti hogy mi a helyzet és nekem nem kell annyit magyarázkodnom, ha még kedve lenne beszélni velem. - Ügyesek voltatok srácok! Reméljük mindenki meg van elégedve a jegyével, aki esetleg nem, akkor az jelezze javítási szándékát. - kiabáltam túl a hangzavart, ők meg bólintással tudták le. Ezek szerint mindenki örült.
- Na gyere, menjünk az aulába. - fogta meg kezem Adam miután összeszedtem cuccaimat.
- Beszélhetnénk? - állt meg előttünk Folt. Ránéztem és úgy voltam vele, hogy megérdemel annyit, hogy tőlem hallja, hogy semmi nem lehet köztünk. Adam nagyon nem akarta megengedni, de mikor rámosolyogtam és megszorítottam kezét, nagy nehezen elengedett, de azt láttam, hogy hallótávolságon belül maradt. - Figyelj... tudom, hogy tegnap csak úgy letámadtalak, amit így utólag bánok is. De tudnod kellett mit érzek. Tudom, hogy te nem így állsz hozzám és ezt meg is értem. Csak azt szeretném, hogy ne haragban váljunk majd el egymástól. Nem szeretném ha utálnál, mert azt már nem bírnám ki. Elég volt két év ilyenből, többet nem szeretnék... - láttam rajta, hogy maga alatt van, de én ezen nem tudok segíteni. Nem érzem úgy, hogy bízhatnék benne. Adam is hibázott, de nála a bizalmam ugyanúgy megmaradt és fogalmam sincs miért.
- Nem utállak Márk. Sose utáltalak... egyszerűen csak fájt, amit tettél. És ez az, ami miatt nem tudok többé úgy viselkedni veled, mintha mi sem történt volna. De ettől függetlenül még barátok lehetünk, bár tudom, hogy ez nem az, amit szeretnél. Meg ez a tipikus megdöglött a kutyád, de megtarthatod dolog, viszont más megoldást nem tudok. - ahogy szemeimbe nézett, tudtam, hogy nagyon fájt neki ezt hallani. Jobban, mint ahogy várta.
- Azt nem viselném el. Nekem az bőven elég, ha köszönő viszonyban leszünk. - én is úgy gondoltam, hogy így lesz a legjobb. Ránézve, láttam, hogy legszívesebben letámadna és soha nem engedne el, de nem tette, amit nagyra értékeltem. Magamhoz öleltem, ő pedig meglepődött, de hamar kapcsolt és erős karjait körém fonta. Tudtam, hogy Adamet szétveti a féltékenység, de majd megbékél, elvégre nem összejöttem Folttal, hanem épp búcsúzkodunk. El is engedtük egymást, megeresztettem egy halvány mosolyt felé, majd mikor
bólintott, odasétáltam Adamhez. Tekintetéből tisztán kiolvastam azt a tipikus "miért ölelgetted az exed?" kérdést, de én csak megingattam fejem és kihúztam a teremből. Az aulába mentünk, ahol már sokan várakoztak. Beálltunk a csapathoz, de onnantól kezdve egy perc nyugtom sem volt. Sofia szó szerint a nyakamba ugrott. Néha elgondolkodom azon, hogy melyikünk is az idősebb...
- Őrült vagy. - összevigyorogtunk, ő meg érdeklődve nézett Adamre és rám. Egyszerre ráztuk meg fejünket, mire drága barátnőm adott egy fejbeket mindkettőnknek. Mérgesen néztem rá, ő meg nemtörődöm stílusával megforgatta szemeit. - Sofia, egyszer még kihúzod a gyufát. De azt ne várd meg, mert szétrúgom azt a formás hátsófeled. - kacsintottam, ő meg eljátszotta a sértődött plázacicát. A szája elé kapott és egy "jajjjneeemáárajjj.." kíséretében csapkodni kezdett. Adam úgy nézett ránk, mint két őrültre és arrébb is ment, mondván, hogy ő nem ismer minket.
- Miért nem vagytok már együtt? Miért kell eddig húzni ezt az egészet? - vont kérdőre. Igaza volt, de valahogy nem éreztem úgy, hogy helyes lenne ilyen hamar egy új kapcsolat.
- Sofi őszintén megmondom, hogy nem tudom... igazából lehet, hogy sok lenne nekem egy újabb kapcsolat. Nincs egy hete, hogy Jensennel szakítottunk. Mondjuk nem is bánom... bahh... - már a gondolattól is rosszul vagyok, hogy ő hónapokon keresztül hazudozott nekem.
- Na miről nem tudok?? - csípőre tett kézzel állt előttem barátnőm, mire én legyintettem.
- Majd elmesélem. Amúgy meg szerintem nem kell sok ahhoz, hogy hivatalosan is együtt legyünk. Teljesen úgy nézünk ki, mintha egy pár lennénk, csak ezt egyikünk sem mondta ki, szóval szinglik vagyunk. - Sofi felvonta szemöldökét, de végül ránk hagyta a dolgot.
- Kéne tartanunk egy csajos napot. Te, húgod meg én. Mit szólsz? Csak fordítasz egy kis időt a legjobb barátnődre is. - próbált lelkiismeret furdalást kelteni bennem, amit sikerült is neki.
- Hát mostanában biztos nem, de persze, mostmár szerintem is ránk férne egy kis kikapcsolódás. - rámosolyogtam, de értetlenül meredt rám. - Anyu kórházban van. Tegnap megverték az utcán és kómába tartják az orvosok. Azt is tegnap tudtam meg, hogy terhes volt, de az ütések miatt elvetélt és egyéb ilyen dolgok... - kimondani is szörnyű volt, nemhogy átélni. Beleborzongtam a gondolatba, hogy anyu min ment keresztül tegnap.
- Ezt miért nem mondtad? Istenem... de mondj valami bíztatót is.
- Azt mondták, hogy az egyik keze eltört és azért tartják kómában, mert belső vérzése van. Hál' isten más baja nincs, de hát fogalmam sincs, meddig lesz ez így. Apu bent éjszakázott nála és van egy olyan érzésem, hogy benn is marad, amíg anyut ki nem engedik. De ma délután megyünk hozzá Adammel és Jessel. - Sofi megölelt, mire én elmosolyodtam. Ezért a legjobb barátnőm!
- Hogy van? - kérdeztem aputól, mikor beértünk a kórházba. Láttam rajta, hogy kimerült. Hatalmas karikák éktelenkedtek szemei alatt és állva képes lett volna elaludni, de egy percre se hagyta volna el anyát. Makacs férfi, az már biztos.
- Ugyanúgy... - elég volt ennyit mondania. Jess majdnem sírógörcsöt kapott, mikor meglátta anyut az ágyon. Csövek lógtak ki belőle, begipszelt kar, nyakmerevítő és minden... Pittyegett közben a gép is és az egésznek nagyon lehangoló jellege volt. Anyu mindig talpon volt. Szinte a nappal együtt kelt és este jó későn feküdt le. Sose volt fáradt, mindig élvezte a munkáját és most amiatt került ide. Veszélyes szakma!? Így hallásra senki nem mondaná ezt, de ha jobban belegondol az ember, akkor igen... nagyon is! Börtön töltelékek ellen kell kiállnia és ha esetleg elbukja a pert, akkor ez a következménye. Annyira hihetetlen és abszurd, hogy milyen emberek vannak. Soha nem fordulna meg fejemben, hogy bántsak bárkit is. Testileg, lelkileg vagy bárhogy... - Viszont a rendőrök tudják, kik tették. - szólalt meg apu hosszú hallgatás után, mire felkaptuk fejünket. - Még semmi konkrétat nem mondtak, csak ennyit. Holnap be kell mennem és ott tudok majd meg minden információt. - részletezte, mi pedig mást nem tehettünk, mint bólintottunk. De legalább kiderült ki volt az és remélem, megkapja méltó büntetését, mert ha nem... őt vagy őket képes lennék bántani. A család és barátok nálam első helyen állnak és aki őket sérti meg, az utána tűrje a következményeket is.
Mivel apu semmit nem evett tegnap óta, lementem a kórház büféjébe és hoztam neki ételt, italt, de nem akarta megenni, mondván "nem éhes..".
- Apa! Edd meg és ne mondjam többet! Ha te is rosszul leszel, elájulsz vagy bármi, akkor mi mit csinálunk? Gondolkodj egy kicsit és ezt a szendvicset erőltesd magadba légyszíves. Este Maria bejön és hoz rendes főtt ételt neked, anyunak meg behoz pár cuccot, amire majd szüksége lesz. És nincs vita! Én suliba járok, mert kérted, te pedig ilyenekbe hallgass rám! Oké? - bólintott, hogy értette és végre nekilátott annak a nem túl laktató kajának.
/egy hónappal később/
- Bella!!!!! - hallottam meg egy ismerős hangot a földszintről, mire lerohantam. Sofia állt az ajtóban és épp a nagykabátját próbálta lehámozni magáról, valamint a csizmáját. December huszonkettedike van. Pár nap múlva karácsony és megígértem Anyunak, hogy most én főzök, sütök mindent! Ja, igen. Anyu! Hál' Isten hamar felébreszthették a kómából és a szervezete is jól reagált a kezelésekre és mindenféle gyógyszerre, így gyors ütemben haladunk tovább a gyógyulás útján. A gipszet múlt héten vették le, de még nem mehet dolgozni, pedig már nem bír megülni a seggén. Szerencsére már csak néhány nap az ünnepig, így biztosan itthon marad. Hetente járunk vissza vizsgálatokra, mert saját felelősségre hagyta el a kórházat, de eddig minden ellenőrzésen javulást mutatott. Az orvos még egy hónapot adott arra, hogy anya teljesen felépül, mert szerinte igen erős szervezete van. Jessel a baleset óta erősebb lett a kapcsolatunk, már ha ez lehetséges és mindenben ketten vagyunk. Maria, Jess és én ... mi hárman ápolgatjuk Anyut, amíg Apu dolgozik, mert amint hazaért, lesi Anyu minden kívánságát és minket elzavar táncolni. Megmosolyogtat a dolog, hogy ennyire törődik anyuval és hogy ennyire szereti.
- Sofi!! Pár perc és indulhatunk, de még Adam készülődik, tesóm ésTiffany is szöszmötölnek. Jared meg közölte, hogy öt perc és itt van. Gyere fel. - elhadartam neki, majd felszökdécseltünk az emeletre. A szobámba érve, Adamen még mindig nem volt póló. - Csak tudnám, hogy te mit csináltál, amíg itt hagytalak. És ha nem húzol fel egy pólót, kiraklak az erkélyre. - kacsintottam barátomra, mire ő kiöltötte a nyelvét és a gardróbomba sietett. Hát igen. Már több, mint egy hónapja együtt vagyunk. November tizennyolcadikán jutottunk el addig, hogy hivatalosan is kimondtuk. Sofia és Brandon talán jobban örültek ennek, mint mi. És ha már itt tartunk, ők is egyre inkább összemelegednek. Talán még össze is jönnek év végéig.
- Már ide is költözött? - kérdezősködött legjobb barátnőm, célozva ezzel arra, hogy Adam az én gardróbomban öltözködik a saját cuccaiba.
- Csak egy két cucca van itt, mint ahogy nekem is nála. Tudod ha esetleg a másiknál alszunk, ne kelljen cipekedni. Így kényelmesebb. - vigyorogva nézett rám majd magához ölelt.
- Bella... néha elgondolkodom azon, hogy Sofiat jobban szereted, mint engem. - zavart meg minket Adam, mire megforgattam szemeimet. - Ne forgasd őket szöszi, mert kiesnek a helyükről. - piszkálódott tovább, mire én belekaroltam barátnőmbe.
- Hát tudod mit? Jobban is szeretem! Ő legalább kedves velem és most akkor elmegyek a csajommal vásárolni. - intettem barátomnak, majd Sofival együtt átmentünk tesómékhoz. Végre ők is indulásra készen néztek ki, aminek nagyon örültem. Lebaktattunk az előtérbe, de mindenkinek olyan jó kedve volt, hogy énekelgettünk és táncoltunk közbe. Tiffany és Adam jöttek mögöttünk és suttogva beszélgettek, mire mi is úgy tettünk, mintha beszélgetnénk és róluk lenne szó, így néha-néha rájuk néztünk. Tiff értette, ellentétben Adammel, aki felvont szemöldökkel méregetett. - Ja igen, Adam is. - jelentettem ki félhangosan, mire tesóm és Sof is röhögni kezdtek.
- Mit én is? - próbált bekapcsolódni a mögöttem álló colos is, de erre már én is nevettem. Válaszolni akartam, de csengettek, így ajtót nyitottam. Jared érkezett meg és így teljes volt a csapat. - Na, álljon csak meg kisasszony. - húzott vissza Adam, mikor indultam volna a többiek után a kocsikhoz. - Komolyan mondom, ha te meg Sofi együtt vagytok, akkor mi srácok megőrülünk mellettetek. Légy kíméletes ma, még élni szeretnék holnap is. Ráadásul most itt a húgom is, meg Jess is itt van. Azt hiszem Jared és én meghalunk. - arcán láttam azt a tipikus "istenem, most ments meg" pillantást. Elnevettem magam, ő meg felvonta szemöldökét.
- Nyugi, életben hagyunk. Csak kicsit amortizáljuk le a bandát. - nyugtatásképp megütögettem vállát, mire elkapta kezem és magához rántott. - Kiérdemelted te ezt? - kacéran néztem rá, de ő nem szólt semmit csak megcsókolt. Ma szeretet hiányos, mert pár órával ezelőtt, mikor felébredtünk, ki se akart engedni az ágyból. Szívesen ölelném, csókolnám egész nap, de más dolgunk is van. - Adam... mennünk kell. - suttogtam, miután elváltunk egymástól, ő pedig tudomásul vette és kézenfogva mentünk a többiek után. Sofia jött még velünk, mert Jess, Jared és Tiffany másik kocsival mentek, ugyanis hatan nem férünk el egyben. A mai napra a terv a fa vásárlása, valamint az ünnepi menühöz szükséges dolgok. De ha lányok megyünk vásárolni, akkor nem bírjuk megállni, hogy a plázába ne menjünk be, így ott kezdtünk.
Zsó. xx :) ♥
- Tesóm? - kíváncsian néztem rá, ő meg biccentett az ágy felé és megláttam a még alvó Jesst. Nem akartam felébreszteni, de tudtam, hogy Apu mérges lenne azért, ha itthon maradna. Tudja, hogy akkor egész végig ezen kattogna az agya... - Nem bánod, ha felébresztem, ugye? Suliba kell mennie. - kérdeztem Jaredet, ő pedig beengedett. Leültem Jessica mellé és nagy nehezen felkeltettem. - Jó reggelt! Figyelj... tegnap miután eljöttetek a kórházból, Apuval megbeszéltük, hogy elmegyünk suliba, oké? Az az egy kérése van, hogy most hallgassunk rá, megteszed te is? - próbáltam olyan arckifejezéssel nézni rá, hogy érezze, mellette vagyok és ő értette is. Bólintott, majd feljebb tornázta magát és megölelt. Éreztem rajta az idegességet, ami bennem is bennem volt, de nem tehettünk ellene.... elvégre az anyánk kómában van! - Na, én is megyek készülődni. A konyhában találkozunk. - intettem, majd visszamentem szobámba, ahol már Adam beágyazott és az erkélyajtó is nyitva volt, de őt sehol se találtam. Megvontam a vállam és besasszéztam a gardróbba. Kerestem egy farmer csőnadrágot, egy fehér inget és egy fekete tűsarkút. Átmentem a fürdőbe és valami elfogadható kinézetet varázsoltam magamra, de most sminket is raktam fel, hogy eltűntessem a hatalmas karikákat szemem alól. Miután kész lettem, visszasétáltam szobámba, kerestem valami nyakláncot, fújtam magamra egy kevés parfümöt majd miután elpakoltam mindent, amire szükségem lehet, még mindig nem találtam sehol Adamet. Az erkély felé tévedt tekintetem. Mikor kiléptem az erkélyajtón, megláttam a korlátnak támaszkodva és valamin nagyon gondolkodhatott, mert nem vett észre. Egy laza farmert viselt, fehér pólóval és fehér Suprával. Elmosolyodtam mert összeöltöztünk. - Min gondolkodsz ennyire? - kérdeztem, mikor odaálltam mellé, ő pedig rám nézett azokkal a gyönyörű mélykék szemeivel.
- Igazából mindenen. Ötletek, lehetőségek, gondok és problémák. Mindenen... - szemével elég rendesen végigmért és a végén elismerő pillantással húzott közelebb magához. - Mit szólnál hozzá, ha délután elmennénk valahova. Persze miután meglátogattuk anyukádat. Este meg nálam alhatnál. - mondta el ötletét, én meg gondolkodni kezdtem. Én benne lennék, de mi lesz Jessel? Ha Jared nem lesz vele vagy ő nem megy el hozzá, akkor nem hagyom magára.
- Jó lenne, de most ha nem haragszol meg akkor Jessicát fogom előtérbe helyezni és ha ő egyedül maradna itthon, akkor én is maradok... - félve mondtam el gondolatomat, de ő megértően bólintott és egy puszit nyomott homlokomra.
- Nem ez az egyetlen ötletem, de a többi még nem esedékes... Majd pár hónap, netán év múlva. - éreztem, hogy ez egy elég erős célzás volt, amit értettem is. Magamhoz öleltem, fejem pedig nyakába fúrtam és mintha kicseréltek volna. Egy nyugodt lány voltam abban a pillanatban. Biztonságban éreztem magam és olyan volt, mintha semmi baj nem lenne. - Hát... két hete még nem mertem volna arra gondolni, hogy itt fogok állni veled ölelkezve. Sőt ez négy nappal ezelőtt is abszurdnak tűnt volna. Viszont most érzem magam igazinak és valakinek. - ahogy ezeket elmondta, elfogott egy érzés. Amolyan "Szeretlek, de félek kimondani..."
- Őszintén Adam? Én is így vagyok vele. Jensennel mikor együtt voltam... hát... mondjuk úgy, hogy szerettem, de mint kiderült, csak úgy, mint egy testvért. Szerintem ez alatt a pár hónap alatt se tettem túl magam rajtad és ezt bizonyítottam is. Fogalmam sincs mi lesz ezek után, de remélem, hogy ennél már csak jobb és hogy az a jobb az veled lesz. - arcomat kezei közé fogta és mosolyogva nézett rám.
- Úgy legyen! - azzal magához húzott és megcsókolt. Ajkaink egy heves csókban forrtak össze, amitől lepkéim öngyilkossági kísérleteket hajtottak végre. Egyik kezemmel hajába túrtam és kicsit meghúztam, amitől felmordult. - Szerintem ezt most ne folytassuk, mert nem megyünk suliba. - összekulcsolta ujjainkat, majd visszamentünk a szobába. Bezártuk az erkélyajtót, felkaptuk táskáinkat és mindent, ami kell, majd lementünk a konyhába. - Jó reggelt! - köszöntünk egyszerre Adammel. Maria kedves arca fogadott minket, de láttam rajta, hogy ő sem az igazi. Odamentem hozzá és megöleltem. Meglepődött, de hamar reagált és karjait körém fonta. Éreztem rajta, hogy erre most szüksége volt. Miután elengedett, rögtön leültetett minket, hogy együnk valamit, de nem igazán voltam éhes.
- Bella. Mikor végzel és hol a táncos ruhád? - kérdezősködött húgom, mikor belépett a konyhába. Leült mellénk, de ahogy láttam ő se volt éhes. A két sráccal megetettük a rántottát, addig mi beszélgettünk.
- Fél kettőkor végzünk elvileg. Ruha meg mára nem kell, mert lesz két önismereti órám, egy az ofővel és kettő hip-hop, ahol leosztályozom a koreográfiákat, szóval ma táncolni nem fogok. Utána meg lesz egy gyűlés az aulában. Te? - gondolkodóba esett, addig én ránéztem a fiúkra. Ahhoz képest, hogy Jared, Jensen legjobb haverja, Adammel is jól kijött és én ennek nagyon örültem.
- Nekem ma hét órám van, szóval kettőkor. Akkor anyunál találkozunk? - érdeklődve nézett.
- Akár meg is várhatunk. Kettőkor találkozunk Adam kocsijánál, oké? - kérdeztem, mire bólintott. Miután magunkba erőltettünk egy pohár narancslevet és a fiúk is végeztek, megköszöntük Marianak és kimentünk az előtérbe. Felkaptam a bézs ballonkabátom és táskám, majd Adammel együtt kiléptem az ajtón. Elköszöntünk Jaredéktól, beszálltunk az autóba és elindultunk a suli felé. A kocsiban nem igen beszélgettünk, csak hallgattuk a rádiót.
- Sziasztok! - köszöntöttem a csapatot, mikor beléptek a táncterembe. Adammel ma leosztályozzuk a múlthéten elkészült koreográfiákat. Kíváncsi vagyok, hogy a srácok mennyire dobódtak fel a tegnapi kis "verseny" miatt. De ezt majd az aulában ráérünk megbeszélni. - Bemelegítettetek? - körbenéztem, mire mindenki bólintott. Épp kezdte volna az első táncos, mikor kopogtak. Kinyitottam az ajtót, de amit arcomra erőltettem mosoly is eltűnt. Folt és a csapat...
- Hello. Erre az órára osztottak be minket. Reméljük nem bánjátok. - Márk elhadarta mondókáját, én meg beengedtem őket. Ahogy Adam meglátta Foltot, szemeivel ölni tudott volna. Rámosolyogtam és jeleztem neki, hogy ne foglalkozzon vele.
- Épp egy olyan órához csatlakoztatok, amin osztályozunk. Ugyanazt a koreot láthatjátok majd tizenkétszer. - elmondtam, hogy mire számítsanak, ők meg lazán megvonták vállukat és leültek a földre. Nem is foglalkoztam tovább velük, csak vártam az első táncost, addig meg kikerestem a zenét.
- Óra végéig így fog téged bámulni? Mert akkor kiküldelek és csak én osztályozom őket. - karolt át hátulról Adam, mire elnevettem magam. Megfordultam és felnéztem szemeibe. Láttam bennük valamit, ami tegnap nem volt meg Márkban. Annyira más. Annyira jó és annyira Adam...
- Ne törődj vele! Én se foglalkozom azzal a csapattal. Viszont jegyet kell adni nekik, mert nem lesz elég... - céloztam arra, hogy nekiállhatnánk, ő pedig értette, de még előtte nyomott egy puszit arcomra. Tudtam, hogy nem fogja annyiban hagyni, hogy Márk is itt van. És jól gondoltam. Óra végéig vagy milliószor puszilt meg vagy éppen csak ölelgetett, mert olyan kedve volt. Nem szóltam érte, mert minek!? Legalább Folt is érti hogy mi a helyzet és nekem nem kell annyit magyarázkodnom, ha még kedve lenne beszélni velem. - Ügyesek voltatok srácok! Reméljük mindenki meg van elégedve a jegyével, aki esetleg nem, akkor az jelezze javítási szándékát. - kiabáltam túl a hangzavart, ők meg bólintással tudták le. Ezek szerint mindenki örült.
- Na gyere, menjünk az aulába. - fogta meg kezem Adam miután összeszedtem cuccaimat.
- Beszélhetnénk? - állt meg előttünk Folt. Ránéztem és úgy voltam vele, hogy megérdemel annyit, hogy tőlem hallja, hogy semmi nem lehet köztünk. Adam nagyon nem akarta megengedni, de mikor rámosolyogtam és megszorítottam kezét, nagy nehezen elengedett, de azt láttam, hogy hallótávolságon belül maradt. - Figyelj... tudom, hogy tegnap csak úgy letámadtalak, amit így utólag bánok is. De tudnod kellett mit érzek. Tudom, hogy te nem így állsz hozzám és ezt meg is értem. Csak azt szeretném, hogy ne haragban váljunk majd el egymástól. Nem szeretném ha utálnál, mert azt már nem bírnám ki. Elég volt két év ilyenből, többet nem szeretnék... - láttam rajta, hogy maga alatt van, de én ezen nem tudok segíteni. Nem érzem úgy, hogy bízhatnék benne. Adam is hibázott, de nála a bizalmam ugyanúgy megmaradt és fogalmam sincs miért.
- Nem utállak Márk. Sose utáltalak... egyszerűen csak fájt, amit tettél. És ez az, ami miatt nem tudok többé úgy viselkedni veled, mintha mi sem történt volna. De ettől függetlenül még barátok lehetünk, bár tudom, hogy ez nem az, amit szeretnél. Meg ez a tipikus megdöglött a kutyád, de megtarthatod dolog, viszont más megoldást nem tudok. - ahogy szemeimbe nézett, tudtam, hogy nagyon fájt neki ezt hallani. Jobban, mint ahogy várta.
- Azt nem viselném el. Nekem az bőven elég, ha köszönő viszonyban leszünk. - én is úgy gondoltam, hogy így lesz a legjobb. Ránézve, láttam, hogy legszívesebben letámadna és soha nem engedne el, de nem tette, amit nagyra értékeltem. Magamhoz öleltem, ő pedig meglepődött, de hamar kapcsolt és erős karjait körém fonta. Tudtam, hogy Adamet szétveti a féltékenység, de majd megbékél, elvégre nem összejöttem Folttal, hanem épp búcsúzkodunk. El is engedtük egymást, megeresztettem egy halvány mosolyt felé, majd mikor
- Őrült vagy. - összevigyorogtunk, ő meg érdeklődve nézett Adamre és rám. Egyszerre ráztuk meg fejünket, mire drága barátnőm adott egy fejbeket mindkettőnknek. Mérgesen néztem rá, ő meg nemtörődöm stílusával megforgatta szemeit. - Sofia, egyszer még kihúzod a gyufát. De azt ne várd meg, mert szétrúgom azt a formás hátsófeled. - kacsintottam, ő meg eljátszotta a sértődött plázacicát. A szája elé kapott és egy "jajjjneeemáárajjj.." kíséretében csapkodni kezdett. Adam úgy nézett ránk, mint két őrültre és arrébb is ment, mondván, hogy ő nem ismer minket.
- Miért nem vagytok már együtt? Miért kell eddig húzni ezt az egészet? - vont kérdőre. Igaza volt, de valahogy nem éreztem úgy, hogy helyes lenne ilyen hamar egy új kapcsolat.
- Sofi őszintén megmondom, hogy nem tudom... igazából lehet, hogy sok lenne nekem egy újabb kapcsolat. Nincs egy hete, hogy Jensennel szakítottunk. Mondjuk nem is bánom... bahh... - már a gondolattól is rosszul vagyok, hogy ő hónapokon keresztül hazudozott nekem.
- Na miről nem tudok?? - csípőre tett kézzel állt előttem barátnőm, mire én legyintettem.
- Majd elmesélem. Amúgy meg szerintem nem kell sok ahhoz, hogy hivatalosan is együtt legyünk. Teljesen úgy nézünk ki, mintha egy pár lennénk, csak ezt egyikünk sem mondta ki, szóval szinglik vagyunk. - Sofi felvonta szemöldökét, de végül ránk hagyta a dolgot.
- Kéne tartanunk egy csajos napot. Te, húgod meg én. Mit szólsz? Csak fordítasz egy kis időt a legjobb barátnődre is. - próbált lelkiismeret furdalást kelteni bennem, amit sikerült is neki.
- Hát mostanában biztos nem, de persze, mostmár szerintem is ránk férne egy kis kikapcsolódás. - rámosolyogtam, de értetlenül meredt rám. - Anyu kórházban van. Tegnap megverték az utcán és kómába tartják az orvosok. Azt is tegnap tudtam meg, hogy terhes volt, de az ütések miatt elvetélt és egyéb ilyen dolgok... - kimondani is szörnyű volt, nemhogy átélni. Beleborzongtam a gondolatba, hogy anyu min ment keresztül tegnap.
- Ezt miért nem mondtad? Istenem... de mondj valami bíztatót is.
- Azt mondták, hogy az egyik keze eltört és azért tartják kómában, mert belső vérzése van. Hál' isten más baja nincs, de hát fogalmam sincs, meddig lesz ez így. Apu bent éjszakázott nála és van egy olyan érzésem, hogy benn is marad, amíg anyut ki nem engedik. De ma délután megyünk hozzá Adammel és Jessel. - Sofi megölelt, mire én elmosolyodtam. Ezért a legjobb barátnőm!
- Hogy van? - kérdeztem aputól, mikor beértünk a kórházba. Láttam rajta, hogy kimerült. Hatalmas karikák éktelenkedtek szemei alatt és állva képes lett volna elaludni, de egy percre se hagyta volna el anyát. Makacs férfi, az már biztos.
- Ugyanúgy... - elég volt ennyit mondania. Jess majdnem sírógörcsöt kapott, mikor meglátta anyut az ágyon. Csövek lógtak ki belőle, begipszelt kar, nyakmerevítő és minden... Pittyegett közben a gép is és az egésznek nagyon lehangoló jellege volt. Anyu mindig talpon volt. Szinte a nappal együtt kelt és este jó későn feküdt le. Sose volt fáradt, mindig élvezte a munkáját és most amiatt került ide. Veszélyes szakma!? Így hallásra senki nem mondaná ezt, de ha jobban belegondol az ember, akkor igen... nagyon is! Börtön töltelékek ellen kell kiállnia és ha esetleg elbukja a pert, akkor ez a következménye. Annyira hihetetlen és abszurd, hogy milyen emberek vannak. Soha nem fordulna meg fejemben, hogy bántsak bárkit is. Testileg, lelkileg vagy bárhogy... - Viszont a rendőrök tudják, kik tették. - szólalt meg apu hosszú hallgatás után, mire felkaptuk fejünket. - Még semmi konkrétat nem mondtak, csak ennyit. Holnap be kell mennem és ott tudok majd meg minden információt. - részletezte, mi pedig mást nem tehettünk, mint bólintottunk. De legalább kiderült ki volt az és remélem, megkapja méltó büntetését, mert ha nem... őt vagy őket képes lennék bántani. A család és barátok nálam első helyen állnak és aki őket sérti meg, az utána tűrje a következményeket is.
Mivel apu semmit nem evett tegnap óta, lementem a kórház büféjébe és hoztam neki ételt, italt, de nem akarta megenni, mondván "nem éhes..".
- Apa! Edd meg és ne mondjam többet! Ha te is rosszul leszel, elájulsz vagy bármi, akkor mi mit csinálunk? Gondolkodj egy kicsit és ezt a szendvicset erőltesd magadba légyszíves. Este Maria bejön és hoz rendes főtt ételt neked, anyunak meg behoz pár cuccot, amire majd szüksége lesz. És nincs vita! Én suliba járok, mert kérted, te pedig ilyenekbe hallgass rám! Oké? - bólintott, hogy értette és végre nekilátott annak a nem túl laktató kajának.
/egy hónappal később/
- Sofi!! Pár perc és indulhatunk, de még Adam készülődik, tesóm ésTiffany is szöszmötölnek. Jared meg közölte, hogy öt perc és itt van. Gyere fel. - elhadartam neki, majd felszökdécseltünk az emeletre. A szobámba érve, Adamen még mindig nem volt póló. - Csak tudnám, hogy te mit csináltál, amíg itt hagytalak. És ha nem húzol fel egy pólót, kiraklak az erkélyre. - kacsintottam barátomra, mire ő kiöltötte a nyelvét és a gardróbomba sietett. Hát igen. Már több, mint egy hónapja együtt vagyunk. November tizennyolcadikán jutottunk el addig, hogy hivatalosan is kimondtuk. Sofia és Brandon talán jobban örültek ennek, mint mi. És ha már itt tartunk, ők is egyre inkább összemelegednek. Talán még össze is jönnek év végéig.
- Már ide is költözött? - kérdezősködött legjobb barátnőm, célozva ezzel arra, hogy Adam az én gardróbomban öltözködik a saját cuccaiba.
- Csak egy két cucca van itt, mint ahogy nekem is nála. Tudod ha esetleg a másiknál alszunk, ne kelljen cipekedni. Így kényelmesebb. - vigyorogva nézett rám majd magához ölelt.
- Bella... néha elgondolkodom azon, hogy Sofiat jobban szereted, mint engem. - zavart meg minket Adam, mire megforgattam szemeimet. - Ne forgasd őket szöszi, mert kiesnek a helyükről. - piszkálódott tovább, mire én belekaroltam barátnőmbe.
- Hát tudod mit? Jobban is szeretem! Ő legalább kedves velem és most akkor elmegyek a csajommal vásárolni. - intettem barátomnak, majd Sofival együtt átmentünk tesómékhoz. Végre ők is indulásra készen néztek ki, aminek nagyon örültem. Lebaktattunk az előtérbe, de mindenkinek olyan jó kedve volt, hogy énekelgettünk és táncoltunk közbe. Tiffany és Adam jöttek mögöttünk és suttogva beszélgettek, mire mi is úgy tettünk, mintha beszélgetnénk és róluk lenne szó, így néha-néha rájuk néztünk. Tiff értette, ellentétben Adammel, aki felvont szemöldökkel méregetett. - Ja igen, Adam is. - jelentettem ki félhangosan, mire tesóm és Sof is röhögni kezdtek.
- Mit én is? - próbált bekapcsolódni a mögöttem álló colos is, de erre már én is nevettem. Válaszolni akartam, de csengettek, így ajtót nyitottam. Jared érkezett meg és így teljes volt a csapat. - Na, álljon csak meg kisasszony. - húzott vissza Adam, mikor indultam volna a többiek után a kocsikhoz. - Komolyan mondom, ha te meg Sofi együtt vagytok, akkor mi srácok megőrülünk mellettetek. Légy kíméletes ma, még élni szeretnék holnap is. Ráadásul most itt a húgom is, meg Jess is itt van. Azt hiszem Jared és én meghalunk. - arcán láttam azt a tipikus "istenem, most ments meg" pillantást. Elnevettem magam, ő meg felvonta szemöldökét.
- Nyugi, életben hagyunk. Csak kicsit amortizáljuk le a bandát. - nyugtatásképp megütögettem vállát, mire elkapta kezem és magához rántott. - Kiérdemelted te ezt? - kacéran néztem rá, de ő nem szólt semmit csak megcsókolt. Ma szeretet hiányos, mert pár órával ezelőtt, mikor felébredtünk, ki se akart engedni az ágyból. Szívesen ölelném, csókolnám egész nap, de más dolgunk is van. - Adam... mennünk kell. - suttogtam, miután elváltunk egymástól, ő pedig tudomásul vette és kézenfogva mentünk a többiek után. Sofia jött még velünk, mert Jess, Jared és Tiffany másik kocsival mentek, ugyanis hatan nem férünk el egyben. A mai napra a terv a fa vásárlása, valamint az ünnepi menühöz szükséges dolgok. De ha lányok megyünk vásárolni, akkor nem bírjuk megállni, hogy a plázába ne menjünk be, így ott kezdtünk.
Zsó. xx :) ♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése