4. fejezet.

Sziasztok! :) Utólag is mindenkinek kívánok Békés, Boldog Ünnepeket és mivel nem találkozunk az új évig, Így Boldog Újévet mindenkinek! ;) ♥♥ A fejezetbe raktam két videót is, amiből az egyiket már a másodikban láthattatok, de azért nézzétek meg... így jobb a hatás! :)

Then you'll be mine

- 'Reggelt. - mormolta Adam, miután kinyomtam ébresztőmet. Mivel se neki, se nekem nem volt kedvünk még felkelni, így átváltottam szundi üzemmódba és visszadőltem. Ez maximum tíz perc, az alatt összeszedjük magunkat. Fogalmam sincs miért vagyok ennyire fáradt... Este elég időben lefeküdtünk, sőt... nem is volt olyan fárasztó a tegnapi nap. Nem értem. 

- Nem akarok suliba menni. - morogtam és fejem belefúrtam a párnába. Hallottam, hogy Adam felkuncog majd a következő pillanatban közelebb bújt hozzám és fél kezével átkarolva magához préselt. - Ha ilyeneket csinálsz, akkor csak maradhatnékom lesz. - fordítottam felé buksim, ő meg megvonta vállát. - Inkább idegesíts fel és akkor hamar kiszállok az ágyból. - adtam neki egy tanácsot, mire gondolkodni kezdett. 

- Hazudtam tegnap. - jelentette ki, mire felszaladt a szemöldököm. Máris elérte, hogy szememből eltűnjön a fáradtság. Kíváncsi lettem... - Nem három szobánk van, hanem négy. A negyedik a vendégszoba. - ahogy elmondta, elnevettem magam. Azt hittem, valami komolyabbra gondol, de hál' isten nem. 

- Idióta. - böktem oldalba. - De akkor most haragszom rád. - lerúgtam magamról a takarót és felültem az ágy szélére. Eljátszottam a sértődöttet, pedig egyáltalán nem voltam mérges. Egyszerűen csak jól esett szórakozni egy kicsit. Nagy nehezen kiimádtam magam az ágyból és előkerestem a sulis ruhám, amit tegnap magammal hoztam. Egy fésű és néhány pipere cucc kíséretében bevonultam a fürdőbe. Rendbe szedtem magam és vállalható kinézetet varázsoltam magamra. Az egész nem vett igénybe negyed óránál többet, így visszasiettem a szobába. Belépve láttam Adamet, aki sikeresen visszaaludt, mivel telefonomon kikapcsoltam a szundit is. Azt hittem, ő is felkel. Mellé léptem és elkezdtem ébresztgetni. - Gyere te egoista, különben elkésünk a suliból. - simítottam végig kezén, de ő észre sem vette. - Adam! - szóltam rá, majd picit megráztam vállait. A következő pillanatban elkapta kezem és maga mellé rántott. 

- Ha finomabban csinálod, még talán fel is ébredek. - pimaszul vigyorgott, én meg csak megráztam fejem és egy 'lehetetlen vagy' nézéssel letudtam. - Ilyenkor imádnivaló vagy. - nyomott egy puszit számra, majd kikászálódott az ágyból és elment a fürdőbe. Furcsa, hogy úgy viselkedünk, mintha egy pár lennénk. Puszilgatjuk, ölelgetjük, csókolgatjuk egymást... közben meg semmi. Haverok vagyunk. Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy barátság extrákkal. 

Amíg ő csinosítgatta magát, beágyaztam, elhúztam a függönyt és kinyitottam bukóra egy ablakot. Összepakoltam cuccaimat és indulásra készen vártam, hogy kijöjjön végre. Rosszabb, mint egy lány. Azt is el tudom képzelni, hogy csókolgatja saját tükörképét. 

- Adam. Itt hagylak! - kiabáltam be az ajtón, mire az kinyílt és szalonképesen állt előttem. Megforgattam szemeimet, majd miután felkapta táskáját, összekulcsolt kezekkel indultunk le a földszintre. - Nagyon szépen köszönök mindent. - mosolyogtam anyukájára, aki szorosan magához ölelt. Először meglepődtem, de még épp időben tudtam reagálni. Apukája gondolom már dolgozhatott, mert nem volt itthon. 

- Én köszönöm, hogy eljöttél. Nálad jobb barátnőt nem is tudnék elképzelni a fiamnak. - ahogy ezt kimondta, szemeim elkerekedtek. Barátnő!? Én!? Itt valami hatalmas félreértés törént! 

- Sajnálom, de mi nem vagyunk együtt. - próbáltam felvilágosítani arról, hogy tulajdonképpen mi folyik itt, ő meg felkuncogott és vállamra tette kezét. 

- Még...! - kacsintott egyet, majd újra megölelt. Hihetetlen ez a nő. Nagyon kedvelem és bárcsak nekem is ilyen szüleim lennének. Támogatják mindenben a gyerekeiket, közvetlenek és nincsenek elszállva maguktól. Ha ugyanez lenne a helyzet otthon is, nem lennék kiakadva a nagy ház miatt. Adam sincs a sajátjuk miatt, de megértem, hogy miért nem. Szerető környezetben él és ez fontos! 

- Még mindig haragszol rám? - féloldalas mosoly volt arcán és látszólag benne volt a játékban. Nem válaszoltam neki, ő meg elnevette magát. - Na ne csináld már! Most mond, hogy nem volt jó velem aludni! - háborgott, mire mosolyogva néztem szemeibe.
- Nem volt jó veled aludni, de csak mert kérted, hogy mondjam. - kacsintottam, ő meg fogta a fejét. Hát igen, előfordulhat, hogy lesújtom az embereket. Gonosz mosoly terült el arcomon, de hirtelen eszembe jutott valami. - És mit fognak hinni? Miért veled jövök suliba? - kérdezősködtem. Kíváncsi voltam, mit talált ki.
- Semmit. Megláttalak az utcán sétálni a suli felé és felvettelek. - nem törődöm stílusától idegbajt kapok. Jó vicc, de látszik, hogy nem gondolkodik.
- Persze. Tegnap Range Roverrel jöttem suliba, ma meg nincs kocsim és úgy kell elhozni. Gondolkodj már! - csaptam homlokára, mire tekintetét elszakította az útról és felvont szemöldökkel nézett rám. Belenéztem gyönyörű, csillogó, kék szemeibe és álltam pillantását. - Ha ezt így folytatod, karambolozunk. - hajoltam közelebb majd gyorsan visszahúztam fejem. Tudtam, hogy ezeket a kis játékaimat én még megbánom, de teljesen megéri. Utána már nem sokat beszélgettünk és csak arra lettem figyelmes, hogy megérkeztünk a sulihoz. Ahogy leparkolt, kipattantam és elnevettem magam. Mindenki gyilkos tekintettel méregetett, mert a suli legmenőbb pasijának kocsijából szálltam ki... hűha..!!
- Szard le őket! - állt meg mellettem Adam, miután bezárta az autót. - Csak féltékenyek. - legyintett, én meg afféle 'tejóég' fejjel meredtem rá.
- Rám? Miért lennének féltékenyek rám? Azért, mert egy nyomi kocsijából szálltam ki és most épp vele beszélgetek... Hát én erre nem lennék féltékeny. - hecceltem egy kicsit, majd megfordultam és elindultam a suliba. Nevetve jött utánam és egyik kezével átkarolta vállam. - Felejtős. - ráztam le magamról egy grimasz kíséretében. - Milyen órával kezdünk? - kérdeztem miközben átvágtunk az aulán. Sokak tekintetét éreztem magamon de igazából nem érdekelt. Sosem voltam az a lány, akit érdekelt, mit gondolnak róla.
- Elvileg koreográfia. - válaszolt, majd a terem felé vezetett, ahol leszünk. Bent már sokan ott voltak az osztályból és beszélgettek. Mi is leültünk egy félreeső helyre és arról kezdtünk beszélgetni, hogy mikor próbálunk majd a versenyre.
- Vállalom veled a táncokat. - jelentettem ki, ő meg tátott szájjal nézett rám. - Csukd be, mert a végén belerepül valami. - nevettem meglepődöttségén. Gondolom arra számított, hogy keresünk másik videókat. De miért keresnék, mikor ő olyanokat talált, amit meg tudunk csinálni és még nyerhetünk is velük.
- Alakul. - ennyit nyögött ki, most pedig én meredtem rá értetlen fejjel. - Majd rájössz. - kacsintott. Felállt és odament valami haverjához. Csak szimplán megráztam fejem és elővettem a telefonom. Kaptam egy SMS-t Jesstől. " Bosszút követel! love you. :*♥" Arcomon egy gonosz mosoly jelent meg, mert tudtam mire érti. Tegnap szép csendben otthagytam őt anyuékkal, ami nem tetszett neki. Sőt szerintem ma reggel apuval jött suliba .... Szegény!!!
- Szia. Sofia vagyok. - ült le mellém egy sötétbarna, hosszú hajú lány. Felnéztem rá és elcsodálkoztam azon, hogy milyen izmos.
- Szia. Bella. - mutatkoztam be én is, majd beszélgetni kezdtünk. Egy csomó minden szóba került és furcsa módon nem ellenségeskedtem vele. Szimpatikus volt, de fogalmam sincs miért. - Te mit táncolsz? - kérdeztem mikor már vagy tíz perce beszélgettünk megállás nélkül.
- Hip-hop és salsa. De nem hiszem el, hogy nem ismersz meg... - nevetett fel, mire összeráncoltam szemöldököm. Szuggerálni kezdtem arcát és gondolkodtam. Ismerős.... de nem tudom honnan. Aztán mintha villámcsapásként ért volna a megvilágosodás. - Sofia Boutella? Aki visszautasította aput? - csodálkoztam ezen. Ő volt szinte az egyetlen, aki nemet mondott arra, hogy apa legyen a managere. Lehet, hogy jól tette.!
- Remélem azért nem haragszol. - nézett rám félve, mire felvontam szemöldököm. Ugye csak viccel!?
- Hogyan haragudnék? Lehet, hogyha vállaltad volna, most egy nagyképű, egoista sztár lennél... így viszont te vagy a világ legjobb táncoslánya. Csak úgy hívnak, hogy a hip-hop királynője. Mit keresel köztünk? - pörgött a nyelvem, amin csak nevetett.
- Nálam a főiskola kimaradt. Én középiskolában kezdtem el versenyeken táncolni és ahogy kijártam, bejött minden. Ilyen szerződés, olyan szerződés, aztán pár évvel később a Street Dance 2 is közbejött és esélyem nem volt arra, hogy megnézzem mit hagytam ki. Most viszont kértem managerem, hogy ne szervezzen semmi különöset számomra, mert én bizony kijárom a két éves képzést. - elismerően bólintottam. Ez az elszántság. Már mindene megvan, ami kellhet és ő képes beiratkozni egy iskolába. - Láttalak tegnap táncolni. - villantotta meg mosolyát, mire lehajtottam a fejem. Az ő koreográfiáját táncoltam, mikor egyedül nyomtam... - Tetszett, ahogy csináltad. Belevitted a saját stílusod és ez jó. Nagy jövő előtt állsz. Te is és a pasid is. - ahogy kijelentette, elnevettem magam.
- Nem a pasim!!! - nevettem még mindig, ő meg furcsán nézett rám. - Ő csak a táncpartnerem. - vontam meg a vállam. Ez így is van, ha ezt a pillanatot nézzük, de ha tegnap este láttam volna magunkat kívülről, lehet, hogy én is azt mondanám 'ezek együtt vannak'. Ráadásul reggel vele jöttem suliba, vele beszélgettem mikor bejöttünk a terembe, tegnap megcsókolt mindenki előtt és a többi. Tényleg úgy nézünk ki, mint egy pár.... te jó ég!
- Hát akkor majd lesz! Látom hogy néz rád és azt hiszed, hogy most nem rólad van szó? - fejével Adamék felé biccentett. Felénk vigyorogtak a haverjai és ő is rám-rám nézett hébe-hóba. Csak megforgattam szemeim, Sofia meg oldalba bökött. - Vedd észre, hogy bejössz neki. - szólt rám.
- Akkor azzal a lendülettel ki is megyek. - ahogy kimondtam, elnevette magát. - Most mi van!? - csináltam úgy, mintha nem tudnám miről van szó. Csak fogta a fejét és vigyorgott. Érzem, hogy vele jóban leszek, ráadásul egyszerre is végzünk, mert én is csak a két éves képzésre jöttem. A négy éveset soha nem vállaltam volna be, mert ballettet is kéne tanulni, azt meg nem szeretem. Táncolom, ha nagyon muszáj, sőt táncoltam is pár évig, mert ez az alapja minden táncnak, de ha lehet, akkor hanyagolom.
- Gyere, mi tartjuk az órát. - fogta meg kezem és felrángatott, mikor csengettek. - Mielőtt megkérdeznéd, engem kértek meg, hogy a koreográfiát tanítsam és akkor tanulhatok is a suliban. Ennyi volt a feltétele. Én meg téged választottalak segédemnek, mert láttam mit tudsz. Világos minden? - vigyorgott, mire bólintottam. Mást úgy se nagyon tehettem volna. - Sziasztok srácok! - köszönt hangosan és elérte célját, mert mindenki ránk figyelt. Adam kérdő tekintettel pásztázott, de nem is foglalkoztam vele. Mindjárt megérti. - Sofia vagyok és a koreográfiát én fogom tanítani nektek, de egyben lesznek órák is, amin tanulok, csakúgy, mint ti. - kellett pár perc mire leesett mindenkinek, hogy ki is ő. Láttam egy-két ember szemében a csodálatot és ez megmosolyogtatott. - Segítőmnek Bellát választottam, amit szerintem mindenki megért. - mutatott rám, én meg megforgattam szemeim és elmosolyodtam. - De akkor kezdjünk is bele. - tapsolt egyet, majd lekapta magáról pulcsiját. Én is így cselekedtem, így mind a ketten táncos ruhában voltunk. - Ez az óra nem lesz se nehéz, se egyszerű. Mi mutatjuk a táncot, lebontjuk lépéseire és mindenki elsajátítja. Ez alatt megtanuljátok, hogy rakódik össze egy tánc és ti hogyan csinálhattok magatoknak saját táncot. Egyáltalán nem nehéz, csak elsőre tűnhet annak. Amit ma hoztunk nektek, azt már tegnap láthattátok Bellától. - ahogy kimondta, mindenkinek kikerekedtek a szemei. Nem egyszerű mutatvány, az biztos. - Nyugodjatok meg, egyáltalán nem nehéz és ha jól tudom, ti a haladó csoport vagytok, így sima ügy lesz. - bátorítóan mosolygott, majd zenét kapcsolt és beállt tőlem két méterre. Bólintottunk és nekikezdtünk a koreográfiának. Tegnap is jó érzés volt ezt táncolni, de most, hogy azzal táncolhatom, aki alkotta.... fenomenális!!! Hamar lezavartuk, majd egy pacsi és meghajlás után körülnéztünk a társaságon.
- Srácok ne féljetek tőle. - kezdtem bele most én, mert láttam, hogy Sofia is megijedt ezek után, hiszen az arcok nem sok jót sugároztak felé. Mindenki félt. - Az első alapszabály a táncban, hogy válj eggyé a tánccal. Kifejezheted a saját érzéseidet, egyéniséget vihetsz bele és megmutathatod, hogy mit tudsz. Hinned kell magadban, mert ha nem, akkor táncolni sem tudsz. Ha úgy gondolod, hogy neked ez nem menne és meg sem próbálod, már vesztettél is. De ha nekiállsz, próbálkozol és gyakorolsz, nyerhetsz is! Azt hiszitek, hogy nekem legelsőre így ment?? Akkor tévedtek... Estem, keltem és tele voltam kék, zöld, lila foltokkal, de nem adtam fel, tovább csináltam. Bevallom, nem a legegyszerűbb mutatvány, de nem lehetetlen. Fogjatok hozzá, tanuljátok és mutassátok meg a többieknek, hogy mit tudtok. - próbáltam lelket önteni beléjük, ami sikerült is. Adam kacsintott egyet, mire csak mosolyogtam.
- Köszönöm. - tátogta Sofia, majd a többiekre nézett. - Kezdjünk hozzá. Lebontjuk lépésről lépésre és mindent aprólékosan megtanulunk. Nem kell sietni, menni fog mindenkinek! - mosolygott rájuk biztatóan és nagyon sokak arcán láttam az elszántságot és azt, hogy megakarják mutatni, nekik ez menne. Neki is kezdtünk és az elejétől fogva minden lépést egyenként vettünk. Sikerült eljutnunk óra végére addig, hogy egynyolcad már zenére megy mindenkinek és a második nyolcadnak a felét tanulgatjuk. Nagyon ügyes társaság, csak önbizalom hiányosak....
- Tanár néni! - fogta meg kezem Adam, mire elnevettem magam. - Én majd járhatok önhöz korrepetálásra, ugye? - nyitotta ki előttem az ajtót, mire bűnbánóan néztem rá.
- Sajnálom, de táblázva vagyok. - jelentettem ki, majd gyorsan átgondoltam mit mondtam. - És a táblázatom mostantól érvényes az elkövetkezendő két évig. - kacsintottam, ő meg felkacagott. - Sőt... az elkövetkezendő életemre. - ahogy fokoztam, felvonta szemöldökét.
- Szerintem meg hazudsz. - állított meg és elém állt. - Nincs neked semmilyen táblázatod és nincs telt ház nálad. - préselt magához, mire gonosz mosollyal néztem fel szemeibe. - Szóval akkor ma este nálad próbálunk. - jelentette be, én meg meglepődött képet vághattam, mert elmosolyodott. - Ne nézz így, mert a végén még elpirulok. - kapott szája elé, én meg eddig bírtam. Hangosan felröhögtem. - Ha ötre átmegyek, az jó? - kérdezte, mikor már sikerült normalizálódnom. Bólintottam majd elléptem előle, figyeltem, hogy ne tudjon kezem után kapni és visszahúzni. - Előbb-utóbb megtörlek. - szólt utánam, mire hátrafordultam.
- Sok szerencsét. - küldtem neki egy puszit a levegőbe majd mentem a következő órámra. Így ment ez egész nap. Futkostam a suli egyik feléből a másikba, mert az órák mind más-más termekbe voltak. Alig tudtam pár szót váltani Adammel és Sofia is csak néha ért rá, mert vagy egy órán volt velem vagy ment tanítani. Ez a nap ilyen volt. Utolsó óra után sétáltam ki Adam kocsijához, de megálltam, mert megakadt a szemem a faliújságon. Kinn volt a két hét múlva esedékes táncverseny plakátja és alatta egy papír a jelentkezők nevével. Magunkat is láttam a papíron, ebből arra következtettem, hogy Adam már látta és felírt minket. Megnéztem a neveket, de Sofiat nem láttam. Talán még nem látta a plakátot...
Ahogy kiléptem az épületből megláttam Adamet a kocsijának dőlve és körbeállta egy csomó csaj, ő meg kapkodta köztük a fejét. Gondoltam megvárom mi sül ki ebből, így nekidőltem egy oszlopnak és csak figyeltem. Láttam az arcán, hogy idegesítik a rózsaszín barbik és hogy már szabadulna, de nem. Az egyik csaj leejtette a táskáját szándékosan és miközben lehajolt, végig Adamet nézte, hogy figyeli-e a mély dekoltázsát, de szegény pofára esett, mert Adam arcán afféle 'szánalmas vagy' reakció volt. Ezen nagyon kellett nevetnem. Szegény srác... Kicsit közelebb sétáltam, hogy halljam miről beszélgetnek. Amikor az egyik lány megkérdezte tőle, hogy "tetszik az új cipőm? Bugatti..." akkor olyan szinten elröhögtem magam, hogy majdnem elestem. Adam meg csak szörnyülködött rajtuk. Mikor az egyik csaj nekiállta tapogatni és közelebb lépett hozzá, azzal a céllal, hogy Adam nézzen bele a pólójába, megrökönyödtem rajtuk. Van bennük egyáltalán tartás és büszkeség!? Odaléptem Adam mellé, aki megkönnyebbülve sóhajtott fel.
- Bocsi csajok, de elrabolom Casanovát. - ahogy kijelentettem, kétségbe esett fejet vágtak. Legszívesebben a képükbe nevettem volna. Röhejes ami csinálnak. Adam félkezével átkarolt, mire a körülálló lányok szúrós szemekkel méregettek.
- Egy ilyen kell neked!? - kezdett bele az egyik szőke plázacica, mire felvontam szemöldököm. - Stílus nulla, egyéniség nulla, érdekből van veled és ezt jobb ha észreveszed. - kezdte el kioktatni Adamet, engem meg elhordani mindennek. - Nagyra van, mert az apja híres manager és az anyja meg ügyvéd. Vedd észre, hogy egy kis pióca, aki rád ragadt csak azért, mert neked is van pénzed. Ch... ribanc. - vágta hozzám, én meg elé léptem.
- Idefigyelj kiscicám. Semmit nem tudsz rólam az ég világon. Ne akarj leírni, mert nem fog sikerülni. Azért vagyok Adammel, mert gazdag? Ugyanmár... Én nem olyan vagyok, mint te! - szó szerint köptem a szavakat. Nagyon felidegesített. - Kettőnk közül te vagy a ribanc. És ehhez nem kell ész, hogy megmondjuk. Elég rád nézni. Rózsaszín táska, ruha, magassarkú. Te élsz apuci meg anyuci pénzéből és használsz  ki mindenkit, aki a közeledbe kerül. Szóval az előbb magadat írtad le és nem engem. Ha azt hiszed, hogy te jobb vagy nálam, akkor bizonyítsd be. Keress magadnak egy partnert a táncversenyre és mutasd meg mit tudsz. Ha ott legyőzöl, lefekhetsz Adammel, ha én győzök, akkor elkerülöd őt is és engem is! - nyújtottam a kezem, amit ő elfogadott. Akkor ezt az alkut is megkötöttük. A lányok úgy néztek rám, mint egy leprásra és önelégült arcukról azt olvastam le, hogy biztosak barátnőjük győzelmében. Pff....
A következő pillanatban Adam kezét éreztem derekamon és ajkait az enyémeken. Hallottam a lányok felháborodását, mire elmosolyodtam. Mikor elváltunk egymástól levegőhiány miatt, a csajok már ott sem voltak.
- Ha most nekem ágyba kell mennem azzal. - mutatott a csaj után. - Akkor te meghalsz! - szidott folyamatosan és úgy szálltunk be a kocsiba. - Hogy köthettél ilyen alkut? Normális vagy? Én nem tudom mit csinálok veled.... - morgolódott még mindig. Úton voltunk felénk én meg megállás nélkül nevettem vagy cukkoltam.
- Tetszik az új cipőm?? Bugatti... - imitáltam az egyik idegesítő barbiet, ő meg fogta a fejét. - Gyere, nézz bele a pólómba cicafiú. - ahogy folytattam, elnevette magát. Szegényt egészen hozzánkig piszkáltam és provokáltam. - Jaj! - kaptam szám elé a kezem. - Leesett a táskám, várj felveszem. - próbáltam lehajolni a kocsiban, de csak annyira tudtam, amennyire a biztonsági öv engedte. - Vicces volt. - nevettem, ő meg leparkolt előttünk és felém fordult. - Nyugodj már meg! Megcsináljuk a táncokat, amiket választottál és nyert ügyünk van. Láttam ezt a csajt táncolni első nap. Hát... - húztam el a szám, ő meg egy fokkal nyugodtabb lett.
- Ajánlom is. - fenyített meg ujjával. - Mert ha nem nyerünk és teljesítenem kell az alku rám eső részét, utána az enyém vagy! Utána hivatalosan is a barátnőm vagy! - ahogy kijelentette, felvontam szemöldököm.
- És ha nyerünk? - tettem fel az egyetlen kérdést, ami most per pillanat a leginkább foglalkoztatott.
- Akkor meg meglátjuk. Attól függ hogy alakul ez a két hét. - mosolygott, én meg sóhajtottam egyet. Nem akartam megkötni ezt az alkut, nagyon nem. De aztán rájöttem, hogy ha sokat gyakorlunk, akkor nyerünk, így nem kell félnünk. Kezet ráztunk, majd kikapcsoltam a biztonsági övet és kiszálltam a kocsiból. - Majd ötkor érzekezem. - szólt utánam, mire csak bólintottam, becsuktam a kocsi ajtót és besiettem a házba. Senkit nem találtam itthon Marian kívül. Elmondta, hogy apu éppen a kis bandája ügyeit intézi majd megy Justinékhoz valami hála vacsorára. Anyu tárgyaláson van és ha minden igaz, nyerni fog. A húgom meg valami haverjával sétál. Tudomásul vettem, kész. A konyhába mentem, kerestem valami ehetőt és miután megkajáltam úgy döntöttem, olvasni fogok. Mivel a könyvemből maximum tizenkét oldal volt hátra, így azzal és annak második részével sétáltam a szobámba és ott is az erkélyre. Leültem és kinyitottam a könyvet. Még szerencse, hogy magammal hoztam a második részt is, mert rögtön belekezdtem. Egyszerűen szerelmes lettem ebbe a sorozatba. Bár én minden vörös pöttyös könyvvel így vagyok. Mindig amit éppen olvasok az a legjobb és az az én szerelmem. De ez már megszokott...
- Bella. - hallottam meg egy hangot, mire egy picit megemeltem fejem és egy telefonnal találtam szembe magam. - Ez lesz a háttérképem. - jelentette be vigyorogva, mire csak egy 'hülye vagy' tekintetet kapott. - Miért van az, hogy akárhányszor átjövök, te mindig olvasol? - rosszallóan ingatta fejét, mire megvontam vállam.
- Talán baj? Nem nézted ki belőlem, hogy olvasni is tudok? - csuktam össze a könyvet, majd felálltam. Visszamentünk a szobámba, elpakoltam és a laptopom kíséretével átmentünk a táncterembe.
- Én már tudom az én részem, már csak te vagy hátra és az, hogy összepróbáljuk. - részletezte, mire felvontam szemöldököm. - Ne nézz így, inkább mond meg, hogy tudsz nullakezes cigánykereket? - kérdezősködött és közben közelebb lépett. Lesajnáló pillantással jutalmaztam majd megfordultam, lendületet vettem és megcsináltam. - Akkor sima ügy lesz. - vigyorgott, benyomta a táncot, én meg tanulgattam a koreográfiát. Igaza volt. Semmi nehézség, legalább is nekünk. Nagyon az alapok.  Hamar megtanultam a tánc rám eső részét, de az összepróbálással voltak gondjaink. Nem egyszerre csináltuk, egyikünk mindig sietett vagy éppen elrontottunk valamit.
- Adam!! - kiabáltam, mikor a pad, ami kellék a táncban, felborult miatta én meg rajta ültem. - Idióta állat! Figyelj már egy kicsit! - tápászkodtam fel, visszaállítottuk a padot előző helyzetébe és folytattunk mindent. - Szerintem hagyjuk, majd holnap próbálunk tovább. De ha ezzel az egyszerűvel gondunk van, mi lesz a másikkal? - kezdtem aggodalmaskodni. Részben azért, mert ideges voltam, hogy nem sikerül és azért is, mert ha vesztünk, akkor kötelezően a barátnője lennék ennek a majomnak.
- Még van két hetünk. Nyugi! - állt elém, de én ideges voltam. Sosem tartott ilyen sokáig összerakni egy számot. - Menni fog mindkettő, ne aggódj! - kezei közé fogta arcom és kényszerítette, hogy szemeibe nézzek. - Már csak egy kevés hiányzik ahhoz, hogy ez a tánc tökéletes legyen, mert csak a mutogatós részben rontunk. A másik tánc is menni fog. Láttam, hogy mit tudsz, szóval neked azok a mutatványok a kisujjadban vannak. - próbált bíztatni és megnyugtatni, ami csak részben sikerült.
- De ha direkt rontod el és bebizonyosodik, akkor olyat fogok csinálni, amit még én is megbánok. - mosolyogtam, ő meg elnevette magát. Meg akart csókolni, de nem engedtem. Elhúzódtam és kapcsoltam egy pörgős számot, mert most ilyen kedvem volt. Nem érdekelt, hogy Adam mit gondol, de nekem táncolhatnékom volt. Random, ami éppen eszembe jutott, táncoltam. - Ismered a Banget?(Csak a lány a story szereplője) - kérdeztem tőle egy-két tánc után, ő meg bólintott. Behúztam középre és automatikusan indult a zene. Érdekes módon, minden próba nélkül sikerült egyszerre lenyomnunk az egészet. - Na, akkor most próbáljuk meg még egyszer a táncunkat és utána abbahagyjuk. - kacsintottam rá, majd odaléptem a Hi-Fihez és megkerestem a zenét. Bekapcsoltam, helyet foglaltam a padon és már csináltuk is. Most először sikerült megcsinálni az egészet hibátlanul. A vége eleve egy arcra puszi, legalább is a koreográfia szerint, én örömömben szájra puszit csináltam belőle.
- Én megmondtam. - karolt át gyorsan Adam, mielőtt szabadulhattam volna. - De a befejezés kicsit másképp nézett ki, nem gondolod? - kezdett el szekírozni, mire megforgattam szemeim és próbáltam menekülni, de esélyem sem volt. Aztán eszembe jutott valami.
- Tetszik az új cipőm? Bugatti... - ahogy elnyávogtam magam, felnevettünk, én meg megszökhettem kezei közül. Gonosz tekintettel pillantottam vissza, majd kikapcsoltam laptopom, amit visszavittem szobámba. Adammel együtt lementünk a földszintre és mindenhol égett a villany. Beszédet hallottunk, mire a konyhába siettünk és megláttam Anyuékat az asztalnál. Az órára tévedt tekintetem és megállapítottam, hogy jó sokáig tartott ez a próba, ugyanis kilenc óra volt.
- Sziasztok. - mosolyogtam, majd kikísértem Adamet. Nem akartam összeengedni szüleimmel, mert abból semmi jó nem sült volna ki. - Majd a suliban. Szia. - intettem neki és becsuktam az ajtót. Kerestem valami kaját, beszélgettem tesómmal, majd úgy döntöttem, hogy elmegyek fürdeni, aludni. A zuhanyzás sem vett sok időt igénybe, így viszonylag hamar a szobámban voltam. Még felnéztem Twitterre, ami kár volt. Követőim száma csak növekedett és mindenki arról érdeklődött, hogy a(z) One Directionnel mi van... Adam is bekövetett és még sokan az osztályból.
"@BellaBlake Your father is One Direction's manager. You're very lucky.!!! xx.:)" - olvastam fel egy tweetet magamnak, mire felhorkantam. Én meg a szerencsés, főleg amiatt, hogy apa a majmok managere!? Ugyanmár... kész vicc.
"@Stellastell I'm lucky?? No.!! It's terrible. I hate this... :)" - adtam egy gyors választ, mire rengetegen kérdezősködtek, miért is utálom ezt az egészet, mi az oka ennek? Már mennyien lennének a helyemben, de én nem válaszoltam. Kikapcsoltam laptopom és bezuhantam az ágyba. Gondoltam, hogy írok egy SMS-t Adamnek, nehogy nyugodt éjszakája legyen. "Cicafiú, leesett a táskám!!! ;)" Ahogy elküldtem, pillanatok alatt érkezett rá a válasz is. "Feszegesd csak a határokat... leendő barátnő ;)" Gondoltam, hogy valami ilyesmi választ kapok. Mondjuk engem ez nem hatott meg, hiszen tudom, hogy nem fogja a táncot elcseszni, nem akar ágyba menni azzal a lánnyal. "Nézd a dekoltázsom... Hallod!? Nézd már! :3" Próbáltam tovább heccelni. Furcsa is lett volna tőlem, ha annyiban hagyom a dolgot. Kaptam is rá választ, amit gyorsan megnyitottam és elolvastam. "Szívem, ha én megnézem a te dekoltázsod, az nem ilyen körülmények között lesz. :*" Annyira idióta... Már épp válaszolni akartam, mikor kaptam tőle még egy SMS-t. "Csak nem hiányzom? Már nem is tudsz aludni nélkülem? Ha gondolod van mellettem egy szabad hely és akkor talán még bepillantást is nyerhetek a pólódba..." Ahogy a végére értem, elnevettem magam. Hozza a formáját, az egyszer biztos. De most gondolkodnom kellett, mit írjak neki... Aztán hirtelen támadt egy ötletem. Kicsit lelombozom, nehogy már jól érezze magát. "Ha gondolod, elintézhetem, hogy azt a szöszi plázacicát az ágyadba vidd. Ennyire szeretnél magad mellé valakit, csak egy szavamba kerül... ;)" Tudtam, hogy egy jó este elé nézek. - Ennyit az alvásról. - beszéltem magamhoz, mikor csörögni kezdett telóm és Adam nevét írta ki. - Na mizu cicafiú? - szóltam bele, ő meg letámadott.
- Remélem csak viccnek szántad az utolsó üzeneted. Én biztos nem megyek ágyba azzal a csajjal! Bottal sem piszkálnám meg.... - hadart, én meg folyamatosan nevettem. Most így visszagondolva, akkor át sem gondoltam mit mondok a lánynak, de ha már így alakult, akkor legyen. Szegény Adam...
- Már szóltam neki... - cukkoltam tovább. - Azt mondta, hogy elkészül és indul hozzád. Jó lesz, ha előkészülsz. Azt hiszem jó éjszakád lesz. - a végén majdnem felkuncogtam, de szerencsére nem, így teljesen komolyan vette.
- Bella! Nem félsz? - ennyit kérdezett, mire felvontam szemöldököm. Mondjuk ő ezt nem láthatta, de megérezte vagy tudom is én. - És ne emelgesd a szemöldököd, hanem válaszolj! - szólt rám picit erélyesebben.
- Mitől kéne félnem? Tőled? Sose félnék tőled... Túl kedves, gyengéd és elnéző vagy velem. Ezek után én nem félek tőled. - részleteztem. - Te viszont félhetsz tőlem. Tudod nagyon jól, hogy gonosz vagyok és mindig én nyerek. - egy ördögi kacaj kíséretében jelentettem be, ő meg sóhajtott egyet. Biztos rájött, hogy igazam van, megint!
- Nézd ott repül! - szólalt meg a kelleténél egy kicsit hangosabban, mire eltartottam a mobilom fülemtől. - Nézd már! Menj az ablakhoz! Mindjárt elrepül! - tovább szekírozott, mire nagy nehezen kimásztam az ágyból és kiléptem az erkélyre. Az égre nézve nem láttam mást, mint a holdat és csillagokat.
- Te mi a fészkes fenéről beszélsz? - kérdeztem vissza, majd körbefordultam, hátha csak vaksi vagyok és nem vettem észre, de nem. Nem repül semmi..
- Most komolyan kimentél az erkélyre? - nevetni kezdett, én meg értetlen fejjel álltam. - Arra gondoltam, hogy lövik a pizsit, szóval megyek aludni. - nevetett még mindig, engem meg lesújtott. Ekkora hülyeséget is csak ő találhatott ki. Csak a szokásos. - Jó éjt Bella. - köszönt el. Hallottam hangján, hogy még mindig mosolyog, de ezen mást nem is lehet.
- Jó éjt Adam. - elbúcsúztunk, majd kinyomtam telóm és visszaslattyogtam a szobámba. Most már végleg beledőltem ágyamba, beállítottam ébresztőm és már aludtam is. Ez a mai nap vicces volt és pörgős. Meg valamilyen részben érthetetlen. Sosem gondoltam volna, hogy Adammel ilyen jó viszonyom lesz. De ennél több szerintem kizárt. Legalább is az én fejemben, az övében meg ahogy érzékeltem, más gondolatok vannak...

ui: Lehetett volna jobb is, tudom! :)
Zsó.xx. :) ♥

Karácsony! :) ♥

Sziasztok! :) 

"A karácsony nem egy nap, nem lehet csak egy nap, hisz nem múlik el huszonnégy óra elteltével. Mert a karácsony egy érzés, a szeretet érzése!" :) ♥

Szeretnék mindenkinek Békés, Boldog, Áldott karácsonyt kívánni!! :) ♥

3. fejezet.

Itt is lennék a 3. fejezettel! :) Azért nagyon remélem, hogy nem akkora csalódás a blog... :) Jó olvasást! ♥

What happened?

- Hagyj békén kérlek! - néztem fel 'támadómra', ő meg megrázta fejét. Reakciója hidegen hagyott és próbáltam megszabadulni tőle, így elindultam az öltöző felé, de utánam jött és elém állva, megakadályozott. - Mit akarsz tőlem? Miért nem hagysz békén? Nem szeretem a magad fajtákat. Keress magadnak egy Barbie babát, akivel kedvedre szórakozhatsz. - mondtam ki gondolataimat, amik nem tetszettek neki. 

- A szemeid nem ezt mondják. - jött közelebb, én meg felnéztem szemeibe, mivel egy fejjel nagyobb volt nálam. - Sőt, pár perce egész tested én 'birtokoltam'. Miért ellenkezel? - minden szónál egyre közelebb jött, egészen addig, amíg a falhoz nem préselt. Kezeivel fejem mellett támasztotta a falat és arca csak pár centire volt enyémtől. 

- Mert nem alakítok ki kapcsolatot egy olyan személlyel, akinek mindene a rivaldafény. Nem szeretem a nagyképű, egoista újgazdagokat. Így már érted? - próbáltam állni tekintetét, ami nehezen ugyan, de sikerült. 

- Ki mondta, hogy kapcsolatot akarok? Haver már nem is lehetek? - próbálta menteni a menthetőt, de nem jött össze. 

- Haver nem flörtöl veled már az első pillanattól kezdve, nem ölel át hátulról, nem suttog a füledbe és nem kér meg, hogy szenvedélyes táncot táncoljunk, sőt nem csókol meg. - hadartam el és egy centivel közelebb hajoltam. Éreztem leheletét arcomon, mire kellemes bizsergés futott végig gerincemen. Valószínű, hogy észrevette, mert szája sarkában egy apró mosoly bujkált. 

- Mit mondtál? - halkan, alig hallhatóan kérdezett. 

- Azt, hogy haver nem cs... - nem tudtam végigmondani, mert lefoglalta ajkaimat. Nem akartam visszacsókolni, nehogy elbízza magát és különben is... Hagyjon békén! - Erről beszélek! - próbáltam kitörni kezei közül, ami nem sikerült volna, ha az igazgató nő nem lép közbe. 

- Jaj, de jó, hogy még itt találtalak titeket. - beszéde közben kapkodta köztünk szemeit és furcsán méregetett minket. - Lenne számotokra egy hatalmas ajánlatom. - kezdte részletezni, mi meg szinte észrevétlenül egymás mellé álltunk és figyelmesen hallgattuk. - Körülbelül két hét múlva lesz iskolánkban egy táncverseny, amire szereplőket keresünk. Olyanokat, akik meg tudnak küzdeni egymással. Ez a verseny párokban történne, így már biztos értitek, hogy miért fordulok hozzátok. Az előbbi produkciótok alapján kimerem jelenteni, hogy megálljátok a helyetek, sőt, akár nyerhettek is. - ahogy kimondta, mi ösztönösen összenéztünk. Én meg ő!? Most komolyan? Mindenki meg akar kínozni.... - Az ajánlatom meg az lenne, hogy ha ti ezt a verseny vállaljátok és meg is nyeritek, akkor iskolánk tiszteletbeli tanárai és diákjai is lesztek egyben. Hip-Hopot oktatjátok és tanuljátok is egyben, a társastáncról meg dönthettek. Vagy tanuljátok vagy tanítjátok. - mosolygott és látszott rajta, hogy gondolkodik, mindent elmondott-e. - És még valami... - lépett egy picit közelebb. - Ha tanítani fogtok, azt is próbáljátok meg beleverni diákjainkba, hogy szenvedéllyel legyenek egymás felé. Ahogy láttam, ez köztetek meg van. - kacsintott. Mire magamhoz tértem, már ott sem volt. De Adam igen... Gyorsan beslisszoltam az öltözőbe és becsuktam az ajtót. Kulcs sajnos nem volt, hogy be is zárjam, így csak reménykedni tudtam abban, hogy itt hagy. A lehető leglassabban öltöztem át, közben meg felhívtam tesóm, mikor végez. Megtudtam, hogy már otthon van, apu eljött érte, így egyedül megyek haza. Sóhajtottam egyet, miután összepakoltam cuccaim és kiléptem az ajtón. Hál' isten Adam nem állt ott. Hamar a kocsimhoz siettem és mikor szálltam volna be, egy kéz megragadott. 

- Te benne vagy a versenyben? - kérdezte rögtön, ahogy ránéztem. Csodálkoztam, hogy fél méteres táv volt köztünk, mert általában egy centi se szokott lenni. Talán rájött, hogy esélye sincs. 

- Benne. Egy feltétellel! - erélyesen pillantottam arcára, ő meg afféle 'hallgatlak' arckifejezéssel állt előttem. -Nem arra pályázol, hogy meghódíts magadnak, mert nem fog sikerülni. - mosolyogtam rá, ő meg felvonta szemöldökét és közelebb lépett egyet. Megforgattam szemeimet és beszálltam kocsimba. - Gyere át négyre és megbeszéljük, mit táncoljunk. - adtam neki egy papírt, amin rajta volt a címem, majd ahogy elvette, elhajtottam. Út közben zenét hallgattam és gondolkodtam a mai napon. Ha összegzem, akkor másból sem állt, mint tánc, szórakozás és csók... Vicces, hogy ez még csak az első nap volt. Kíváncsi vagyok Jessnek hogy alakult. 

- Megjöttem. - kiabáltam el magam, mikor beléptem a házba. Tesóm nagy lendülettel futott felém és ugrott nyakamba, amitől muszáj volt nevetnem. - Jó, értem én, hogy hiányoztam, de azért leszállhatnál rólam. - nevetve szállt le és együtt mentünk a konyhába, mert éhesek voltunk. - Na, mi volt ma? - érdeklődtem, mikor már ettünk. Palacsinta... a kedvencem! 

- Elmondták az órarendet, hogy ki milyen csoportban van, de semmi mást. Már két órája itthon vagyok, mert nem tudtak mit mondani, így hazaküldtek minket, hogy készüljünk a holnapra. Viszont holnap hat órám lesz, abból három tánc. Két balett és egy társas. A másik három meg koreográfia, önismeret és osztályfőnöki. - hadarta el, én meg csak figyeltem. - Amúgy meg apu meg a majmok még mindig itt vannak... - közölte és elhallgattunk egy pillanatra. Igaza volt, mert énekhang szűrődött ki az egyik szobából. Felpattantunk és elkezdtük felderíteni a földszintet, mert tegnap erre nem volt időnk. Megtaláltuk anyáék szobáját, a dolgozó szobát és egy stúdiót, ahol épp felvétel készült. Beosontunk úgy, hogy apu ne vegyen észre semmit. A srácok persze kiszúrtak minket, mi meg nekiálltunk hülyébbnél hülyébb fejeket vágni, hülyéskedni, csak azért, hogy elszúrják. Ne szálljanak el maguktól, hogy ők olyan tökéletesek.... A sok ökörködést meghozta a kívánt hatást, mert a szőke elnevette magát. Apu leállította a zenét, mi meg abban a pillanatban kisiettünk a szobából. Hallottuk, hogy leszidja őket, majd a következő pillanatban idegesen csapták ki az ajtót és jöttek utánunk. 

- Jessica, Isabella! - szólt ránk apu, mire megfordultunk és semleges arckifejezéssel néztünk rá. Karba tettem a kezem és vártam, mi lesz. Jess is szintén leszarta az egészet... - Miért kell nektek belekontárkodni mindenbe? Miért nem bírjátok ki, ha egy percig nem körülöttetek forog minden? - vágott hozzánk olyan kérdéseket, amik hallatára szemöldököm az égbe szaladt. 

- Milyen körülöttünk forog? Hallod magad? Sosem számított neked, hogy mi van velünk... csak az, hogy a kis sztárjaiddal minden rendben legyen. - kezdtem el kikelni magamból, tesóm pedig megfogta kezem, mert tudta, most nem egy egyszerű vélemény nyilvánítás lesz. Hanem több....elmondom mi bánt most már tizennyolc éve. - Anyu és te sosem vettétek észre, hogy a munkátok miatt távolodtunk el egymástól. Mindig a munkát választottátok helyettünk, még akkor is mikor felvételim volt a táncakadémiára. Nem jöttetek el megnézni se engem, se Jesst. Rajtunk kívül mindenkinek ott volt valakije, de nekünk senkink. Szó szerint nélkületek nőttünk fel és max reggel két percet meg este két percet láttunk titeket. Örökkön örökké házvezetőkre és dadákra bíztatok minket, ők neveltek olyanná, amilyenek vagyunk. És tudod mit? - összenéztünk Jessel, ő meg bólintott. - Mi örülünk annak, hogy nem elkényeztetett csicskák vagyunk. Ha nem tűnt még fel, utáljuk azt, hogy felvágtok a pénzünkkel, hogy másokat lenéztek és képmutatók vagytok. Egészségetekre, de ezzel ti vesztettetek! - vágtam hozzá, majd megfordultam és el akartam indulni az emeletre, mikor utánam szólt. 

- Igen? Mit vesztettem? Mond meg hogy mit.... - kiabált vissza, én meg megvető pillantást vettem felé. 

- Minket. - ahogy kimondtam, elhűlt. Szerintem ebből a kis eszmecseréből a srácok is rájöttek, miért utálom őket annyira. Elvették az apánkat!! Ezek után nem várhatja el tőlem senki, hogy lelkesen a nyakukba boruljak... 

- Örülök, hogy kimondtad. - mosolygott rám húgom, mire megöleltem. Legalább ő itt van nekem meg a Mamáék Magyarországon. - De én most olvasok. - tört ki kezeim közül és levágódott a kanapéra. Csatlakoztam hozzá és kezembe vettem a tegnap elkezdett könyvem. Nem sok volt hátra belőle és terveim szerint ma kiolvasom. Egyszerűen a rabja lettem. Ahogy az író leírja az eseményeket, érdekes körítéssel és úgy, hogy át tudd élni a legfájdalmasabb vagy épp a legboldogabb percet... hihetetlen! Annyira belemerültem, csak azt éreztem, hogy valaki belepuszilt nyakamba. Megborzongtam és felnéztem az 'idegenre'. Valamiért mosolyognom kellett, ami meglepte őt is, de nem foglalkoztam vele. Megjelöltem, hol tartok, letettem a könyvet az asztalra és felpattantam.
- Ott a táncterem, mindjárt jövök, csak átöltözök valami táncos szerelésbe. - jelentettem ki és beviharoztam szobámba. Villámgyorsan kerestem valami göncöt és magamra kaptam, majd a laptopommal a kezemben, elindultam Adamhez. Beléptem, a laptopot beüzemelve leraktam az asztalra és amíg vártam, hogy betöltsön a YouTube, felé fordultam. - Van már esetleg ötleted? - kérdeztem tőle, ő meg bólintott.
- Ismered Tommyt és Charliet? - kérdezte, mire gondolkodni kezdtem. Ismerősen cseng a nevük, de nem tudom honnan. - Nekik vannak jó koreográfiáik és szerintem azokat megcsinálhatnánk. - laptopomhoz lépett és beírta a keresőbe. Megálltam mellette és figyelmesen néztem a videót. Tény, hogy nagyon ügyes párosról van szó. A tánc maga tetszett, de az, hogy a végén a lány 'beleszeret' a srácba... hát.. - Beszéltem a dirivel és két táncot kell vinni. Egyet hip-hop kategóriában, egyet pedig társastáncban. A másikra is találtam videót. - mutatta meg az egyik leggyönyörűbb táncot, amit én elakadt lélegzettel néztem. Fel sem fogtam, mit csinálnak a táncosok és akkor Adam ezt akarja táncolni!? - Na, megcsináljuk? - kérdezte, mikor már vagy öt perce a laptopot bámultam.
- Én ilyeneket nem tudok. Biztos, hogy nem. - álltam fel és az egyik korláthoz léptem. Könyökeimmel megtámaszkodtam rajta, miközben lehajtott fejjel gondolkodtam. Be merjem vállalni vagy inkább keressünk mást? Nem tudom... nem bízom Adamben.
- Bella. - suttogott fülembe, miközben kezeivel két oldalamon támasztotta a korlátot. - Hidd el nekem, menni fog. - nyomott egy puszit vállamra, mire felemeltem fejem és megfordultam karjai közt.
- Nem, biztos vagyok benne, hogy nem fog menni. Nem bízok benned Adam. Nem tudom megcsinálni... - szerintem váratlanul érhette, mert arcáról zavartság tükröződött. - Sajnálom, de ez az igazság. - éreztem, hogy alig bírom visszatartani könnyeimet, de fogalmam sem volt, miért kéne sírnom. Biztos, hogy nem Adam miatt....
- Mi történt? - kezét állam alá helyezve, kényszerítette, hogy szemébe nézzek. - Valami rosszat tettem? - szemeiben aggodalmat véltem felfedezni, mire megráztam fejem. Rájöttem, hogy apu miatt vagyok így kibukva. Eddig tudtam tűrni, amiket csinált és most vége. Elszakadt a cérna és valahogy ki kell adnom magamból. Fejem mellkasának döntöttem és csak sírtam. Kezeivel szorosan átkarolt, ami most jól esett. - Elmondod? - kérdezte, én meg bólintottam. Picit elhúzódtam tőle és előhalásztam egy zsepit. Miután kicsit rendbe szedtem magam, vettem egy mély levegőt és belekezdtem. Elmondtam neki mindent. Hogy mi volt ma vagy éppen három éve és még sorolhatnám. Igazából beszámolót tartottam az életemről... - Van egy ötletem. - jelentette ki, mire érdeklődve pillantottam rá. - Hogy egy kicsit kikerülj apukád környezetéből, aludj nálunk! - ajánlotta, mire kikerekedtek a szemeim.
- Adam... - próbáltam ellenkezni és valami nyomós okot kitalálni, miért nem lehet. - Ezt nem tehetem meg. - ennyit tudtam kinyögni, ő meg megrázta fejét.
- De igen, megteheted. Tizennyolc éves vagy és a szüleid megkeserítik az életed. Nem akarsz egy kicsit elszabadulni ebből az őrültek házából? - tette fel a kérdést, amire nyilvánvaló volt a válaszom, de akkor sem mehetek. - Gyere, ígérem, hogy élvezni fogod. Nem vagyok én olyan rossz, mint amilyennek gondolsz. - kezdett noszogatni. - Bella, tudom hogy akarod. - bökött oldalba, mire rá emeltem tekintetem. - Na, gyere. - pattant fel és felhúzott a földről.
- Legyen. - adtam be derekam, mire ő féloldalas mosolyt varázsolt arcára és közelebb húzott magához. - Muszáj ezt? - kérdeztem, ő meg értetlen fejet vágott, pedig pontosan tudta miről is beszélek. - Nem tudsz elcsábítani. Te akkor is Adam vagy, egy pénz imádó majom. - közöltem vele, majd kiszabadultam kezei közül. Kikapcsoltam laptopom, amivel visszasétáltam a szobámba, immár Adammel együtt.
- Félreismertél. - jelentette ki, miközben összepakoltam a szükséges cuccaimat egy táskába. - Sosem voltam nagymenő, csak bárhova mentem, mindenhol ismertek. Akik körbevesznek, nem a barátaim vagy csak nagyon kevesen közülük. Tudom, min mész keresztül, mert velem is ugyanez van, csak én leszarom. Nem foglalkozom vele. Azért tűnök pénz imádónak, mert nem hajtom el a piócákat, akik ragadnak rám, így önimádó baromnak nézhetek ki. De ez nem így van.... - részletezte, én meg úgy gondoltam, hogy ha ez igaz, akkor majd náluk úgy is bebizonyosodik, addig pedig had játsszak vele én is.
- Ebben az esetben. - mellé léptem és nyomtam egy puszit arcára. Meglepődött, de gyorsan kapcsolt és magához ölelt. Egyszerűen csak jól esett megbújni ölelésében. Biztonság érzetem volt, ami nálam nagy szó. Kevés ember éri ezt el nálam és neki sikerült... - Na, veszek fel valami utcai ruhát és már indulhatunk is. - jelentettem ki, majd besasszéztam a gardróbba. Persze becsuktam magam után az ajtót, hiszen Adam képes lenne utánam jönni. Hamar kiválasztottam a ruhámat, amit magamra is kaptam, majd visszamentem a szobámba. Elraktam még a telefon töltőm és mobilom is, majd miután meggyőződtem arról, hogy mindenem megvan, felkaptam a táskám és lementünk a földszintre.
- Elmentem, majd holnap jövök. - jelentettem ki, mire anya az előtérbe sietett.
- Hova mész? Kihez? Miért? Hol fogsz aludni? - bombázott kérdéseivel, mire megforgattam szemeim.
- Adamhez, mert táncot kell gyakorolnunk. Nála is alszok. - ahogy kimondtam, anyu szemei elkerekedtek és éreztem, hogy ebből nem lesz kellemes beszélgetés, hacsak én le nem rövidítem.
- Ki engedte meg, hogy fiúnál aludj? Isabella, hogy lehetsz ilyen önfejű és makacs? - kezdett el szidni, mire én legyintettem.
- Tizennyolc éves vagyok, ne várd el tőlem, hogy egy öt éves angyali kislány legyek. Majd holnap jövök. - intettem neki és már ki is léptem az ajtón. Adam elismerően nézett rám, de engem hidegen hagyott. Megszoktam már, hogyha bármit akarok, akkor ez megy. De ha kussban ülök a szobámban, jó gyerek vagyok. Már régen nem az a lány vagyok, akit anyáék szeretnének és ez sem nekem köszönhető...
- Milyen messze laksz? - néztem rá, ő meg válaszra sem méltatva a kocsijához vezetett, kinyitotta nekem az ajtót és megvárta míg beülök. Szélsebesen megkerülte az autót és már benn is ült mellettem. Bekötöttük magunkat, a motor hangja felzúgott, majd úton is voltunk. Röpke tíz perc alatt odaértünk. Egy hatalmas ház előtt álltunk meg, ami számomra nem volt újdonság. Gondolom értette is, miért nem ájulok el tőle... Beérve viszont kellemesen csalódtam.
- Anya, apa megjöttünk. - kiabálta el magát. Ledobtuk cipőinket és beljebb vezetett a házban. A nappaliban meg is találtuk szüleit. - Anyu, apu, ő itt Bella. - mutatott be, mire elmosolyodtam és kezet fogtam szüleivel.
- Örülök, hogy megismerhetem önöket. - léptem vissza egy lépést, így újra Adam mellett álltam, aki átkarolta derekam. Nem akartam a szülei előtt fesztivált csinálni, így nem ráztam le magamról érintését.
- Jaj kérlek, tegeződjünk. Johanna vagyok, ő pedig David. - mutatkoztak be. Az első perctől kezdve szimpatikusak voltak nekem és már értem miért. Nagyon barátságosak és közvetlenek. Olyan szülők, amilyenekről én eddig csak álmodtam. - Nem vagytok éhesek? - kérdezte egyből, mire Adam csak megrázta a fejét.
- Nem, de köszönjük. - próbáltam azért illedelmes lenni. Még is csak hívatlan vendég vagyok.
- Felmentünk a szobámba. - jelentette ki Mr. Egoman, majd kézen fogva vezetett fel az emeletre. Mikor a szülei már nem láttak ránk, kihúztam kezeim az övéi közül. Fenn az emeleten ide mentünk, oda mentünk meg amoda és végül beléptünk a szobájába.
- Na jó. Most ha mondanád, hogy menjek le a szüleidhez és kérdezzek meg valamit, tuti eltévednék. - ahogy kijelentettem, elnevette magát. - Ne nevess, mert tényleg így lenne. - tettem csípőre kezeimet. Szerintem röhögő görcsöt kapott... Legyintettem egyet és felfedező útra indultam szobájában. Szinte minden a zenéről, a táncról és a gördeszkáról szólt. Tipikus fiú.
- Gyere, mutatok valamit. - kelt fel ágyáról és kezeinket összekulcsolva indult meg. Most próbáltam jobban figyelni, hogy merre is megyünk ki, de reménytelen. Ez kész labirintus. Felhúztuk cipőinket majd hátravezetett az udvarra. Nem értettem mit akar mutatni, de ahogy kiértünk, leesett az állam. A házuk a tengerparton áll. Nem is értem miért kellett felhúzni a cipőt, mert rögtön ledobtam. Ahogy a homokban sétáltam, mintha minden gondom megszűnt volna. Egyszerűen nyugalom vett körül és annyira jó volt. - Tetszik? - kérdezte Adam, mikor megálltam egy pillanatra.
- Igen, nagyon is! - mosolyogtam és pördültem egyet. Annyira más, annyira nyugodt, annyira kiegyensúlyozott. - Meg tudnám szokni. - ültem le a homokba és néztem a tiszta, kék vizet.
- Ide szoktam jönni, mikor ideges vagyok, gondolkodom vagy éppen csak egyedül szeretnék lenni. - részletezte és helyet foglalt mellettem. - Ma is ide jöttem suli után. - éreztem, hogy ezt célzásnak szánta.
- Min gondolkodtál? - fordultam felé törökülésben, ő meg elmosolyodott.
- Rajtad. - ahogy kimonta, szemöldököm a magasba ugrott. Ennél jobban meglepni sem tudott volna. - Annyira őszinte és elérhetetlen vagy. Próbáltam rájönni, hogy miért vagy távolság tartó, miért vagy az, aki és erre akkor kaptam választ, mikor nálatok voltunk. - figyelmesen hallgattam. - Nem mersz bízni. Valami történt veled a múltban, amit nem mondtál el... valami, ami miatt félsz az emberektől. Kihasználtak, megcsaltak vagy esetleg elhagytak. Nem tudom, csak azt, hogy be akarom bizonyítani, nem mindenki ilyen. - nagyon ráérzett a dolgokra.
- Ne törd magad. - próbáltam lelombozni, hátha megérti, hogy nem tudok senkiben megbízni. Az én bizalmamba férkőzni nehéz. Kevés embernek sikerül és nem hiszem, hogy Adam ilyen lenne.
- Pedig haladok. - arcára széles mosoly került és értetlen arcomat látva, magyarázatot is adott. - Egy napja se ismerlek és nálam alszol. Szerintem tudok valamit. - kacsintott, majd felhúzott a homokból, mert kezd esteledni. Kézen fogva sétáltunk vissza és valamiért nem zavart. Talán tényleg elért valamit...
- Itt vagytok!? - jött ki az előtérbe az anyukája. - Gyertek, csináltam vacsit. - invitált be minket a konyhába. Adam udvariasan előreengedett az ajtóban, amit egy mosollyal köszöntem meg. Apukája már az asztalnál ült, mi pedig csatlakoztunk hozzá. Le akartam ülni, de láttam, hogy Johanna egyedül pakolna fel mindent az asztalra, így odamentem segíteni.
- Jaj, köszönöm. De ülj csak le. - próbált vendégként kezelni, én meg afféle "ugyan már" nézéssel jutalmaztam.
- Nem nézem végig, hogy egyedül pakolsz fel mindent az asztalra, ráadásul nem volt szó arról, hogy ma itt leszek. Ez a minimum. - jelentettem ki, ő meg mosolyogva fogadta el segítségem. Miközben segítettem, végig éreztem hátamon Adam pillantását.
- Bella. - szólított meg apukája, mikor már mind az asztalnál ültünk és ettünk. - Te is táncos vagy? - érdeklődött, én pedig bólintottam.
- Igen. Adam osztálytársa és egyben táncpartnere is vagyok. - ahogy kijelentettem, szülei elismerően néztek rám. Még sok mindenről esett szó vacsora alatt és örültem, hogy szülei szimpatizáltak velem. Nagyon jó hangulatban telt az este. Adammel magunkra vállaltuk a mosogatást és közben beszélgettünk.
- A szüleim jobban szeretnek téged, mint engem. - közölte felháborodottan, mire elnevettem magam.
- Ne hülyéskedj. Hogyan szeretnének jobban? Te vagy az egyetlen gyerekük. - adtam át neki egy tányérat, hogy törölgesse el. Nevetni kezdett, majd a következő pillanatban meg is kaptam a magyarázatot.
- Van egy húgom. Csak a pasijánál alszik. - egészítette ki az infóimat róla. Azért jó tudni.
- Nem ciki, hogy a húgodnak van pasija, te meg szingli vagy? A kisebbeknek általában nagyobb szerencséjük van. Béna. - ahogy mutogattam, levizeztem. - Uppsz... Bocsi. - húztam el a szám, ő meg gyilkos tekintettel nyúlt bele a mosogatóvízbe. A következő pillanatban már tiszta víz voltam. - Ha harc, akkor legyen harc. - fogtam egy vizes rongyot és hozzávágtam. Gyorsan kerestem egy másikat, mert tudtam, hogy ezt most nem úszom meg. Jól gondoltam. A következő percben mind a ketten locsoltuk a másikat. Csurom vizesek lettünk mi is és a konyha is úszott.
- Megvagy. - karolt át hátulról és a vizes ronggyal végigszántott arcomon. Nagy nehezen megfordultam és belenéztem szemeibe. Közelebb hajolt, gondolom azzal a céllal, hogy megcsókol, de én a szájához nyomtam a koszos, vizes mosogató rongyot. - Ezt még megbánod. - nyögte ki, miközben próbálta eltüntetni szájáról a mocskot. Amíg ő ezzel foglalatoskodott, kerestem egy felmosót és rendbe tettem a konyhát. Adam időközben eltűnt, így egyedül indultam meg az emeletre. Az ösztöneimre hagyatkoztam, de azok most cserben hagytak. Szinte mindent megtaláltam, csak Adam szobáját nem. - Csak nem eltévedtél? - hallottam meg mögöttem egy hangot. Megfordultam és Mr. Egoman állt ott egy szál törölközőben. - Gyere. - intett egyet és elindult. Követtem őt, majd megállt egy ajtó előtt. - Ez a fürdő. A másik ajtó a szobámba vezet. Innen csak visszatalálsz majd. - incselkedett, mire kidugtam a nyelvem. - Húzd vissza, mert leharapom. - fenyegetett meg, mire megráztam a fejem és beléptem a fürdőbe. Már volt kikészítve két törölköző, viszont a cuccaim a szobájában voltak. A fürdőből kivezető másik ajtóhoz léptem, mert azt mondta, hogy a szobájába vezet. Igaza volt. Megtaláltam a táskám és kivettem belőle a szükséges ruhákat. Pár perc múlva már a zuhany alatt álltam. Gyorsan megmostam a hajam, majd magamra tekertem egy törölközőt és kiléptem a kabinból. A hajamra is tekertem egy turbánt, így viszont viccesen néztem ki. Mivel nem otthon voltam, így nem időzhettem annyit. Megszárítkoztam, felöltöztem és a hajamat is megszárítottam. Miután kész voltam mindennel, visszamentem Adam szobájába. Az ágyon feküdt egy szál alsónadrágban és TV-t nézett. Meg kell hagyni, nagyon jó teste van.
- Megmutatod hogy hol fogok aludni vagy ahhoz hogy megtaláljam, el kell tévednem megint? - fordultam felé, miután elpakoltam táskámba.
- Szívesen megmutatom. - állt fel az ágyról és elém lépett. - Csak csukd be a szemed és bármi van, ne nyisd ki, csak akkor, mikor szólok. - utasított, én meg vonakodva, de belementem. Mire jó ez a játék? Miért nem lehet csak szimplán megmutatni? Felkapott karjaiba és elindult velem. Nyílt egy ajtó majd még egy és lehelyezett egy puha ágyra. - Kinyithatod. - szólalt meg, mire szemeim kipattantak.
- Ez most komoly? - nevettem fel, ő meg bólogatott. - De akkor milyen ajtókat nyitogattál? - nevettem még mindig, ő meg a fejével a fürdő ajtó irányába biccentett. - Én nem alszok veled! Ne legyél hülye. - ellenkeztem, de ő fölém könyökölt és nem hagyott megmozdulni.
- És ha azt mondom muszáj? Csak három szobánk van. Tesómé, Anyuéké és az enyém. - közölte velem a tényeket. - Szóval itt kell aludnod. Nyugi, nem fogok rád mászni. - 'vígasztalt', mire elnevettem magam. Úgy érzem, bízhatok benne. Fogalmam sincs, mivel és mikor érte ezt el, de megbízhatok benne.
- Már nem mászol rám, mert rajtam vagy. - céloztam ezzel arra, hogy leszállhatna rólam, de nem vette a lapot, vagy nem akarta. Szemei ingáztak ajkaim és szemeim között. Annyira nyilvánvaló volt, mit akar. - Na, hol van a határozott srác, aki mindig megkapja, amit akar? - próbáltam tudtára adni, hogy ezt most én sem fogom bánni. Értette is a célzást és minden előjel nélkül mohón ajkaimra tapadt. Egyik kezem arcára, a másikat tarkójára vezettem és beletúrtam hajába.
- Nocsak... megtörtem a kis Bellát. - suttogta két csók között, mire fél centivel hátrébb húzódtam.
- Fogalmam sincs miért, de bízok benned. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a barátnőd vagyok. - kacsintottam, majd egy utolsó puszit nyomtam szájára és lelöktem magamról.
- Elérhetetlen. Ez tetszik. - karolt át és közel húzott magához. Elnevettem magam, de inkább nem is foglalkoztam vele. Beállítottam az ébresztőt, majd rá pár percre már aludtunk is. Az biztos, hogy forgalmas nap volt a mai. Reggel elképzelni sem mertem volna, hogy este egy 'idegen' srác ágyában fogok aludni. New York.... Minden megváltozott.


ui: Remélem tűrhető rész lett.! :)
Zsó. xx. :) ♥

Feliratkozók!!

Sziasztok! :) 

Mint tudjátok a blogspot elvesztette a feliratkozóit! Így kérek mindenkit, aki olvassa a blogom, hogy bloglovinon kövesse inkább! :)) Jobb oldalt a legfelső modulra kattintva megtehetitek ezt! :) ♥ Köszönöm!

2. fejezet.

Meghoztam a második részt is.! :) Remélem azért olvasható, amit írok... a sztori innentől fog elkezdődni igazából. Ahogy terveztem nagyon jó lesz, már csak tudjam megvalósítani!! Köszönöm azoknak, akik olvassák a blogom! ♥ És akkor itt a kövi rész, amiben van 3 videó! Kérlek Nézzétek Meg Őket... úgy élvezetesebb! :)

The first day and the Egoman

Reggel ébresztőm hangja szakított ki az álmok világából. Szemeim rögtön kipattantak és kiugrottam az ágyból. A zenét nem állítottam le, így ritmusra lépkedve mentem a gardróbba. 

- Like neon lights. - próbálkoztam az énekléssel is, miközben válogattam ruháim között. Úgy döntöttem, hogy ma laza leszek. Kerestem egy farmer shortot, mellé az oldalánál mélyen kivágott laza felsőt, a türkizkék conversem és a derekamra közöttem egy pulcsit. Visszamentem a szobámba és beálltam a tükör elé. Mondjuk úgy, hogy elfogadható kinézetet varázsoltam magamra, de még nem volt teljes. A fürdőbe siettem egy fésűért. Kifésültem nagy szőkés-barna loboncomat, aztán hirtelen eszembe jutott valami. A polcomról lekaptam a szintén türkizes fullcapem és felhelyeztem. 

- Kész. - mosolyogtam tükörképemre, mert így sokkal jobb látványt nyújtottam. Megelégedve kaptam fel táskám, közben pedig kikapcsoltam a zenét és lerobogtam a lépcsőn. 

- Szia. - köszöntött egy idegen gyerek, mire felvontam a szemöldököm. Ismerős volt az arca és volt egy ötletem, hogy miért is. 

- Te annak a fiú bandának a tagja vagy? - próbáltam megbizonyosodni feltételezésemről. Bongyor haját megrázta és oldalra igazította. 

- Ha a(z) One Directionre gondolsz, akkor igen. - mosolygott rám, mire csak fintorogtam. Kikerültem és bementem a konyhába reggelit csinálni. Kerestem elő egy tálat, tejet és lekaptam a polcról egy dobozt, amiben kutyatápszerű müzli volt. 

- Nekem is adj! - sasszézott be húgom, aki a nagy lendülete miatt nem tudott megállni, így nekicsapódott a pultnak. - Ööö.... Aucss. - tápászkodott fel és közben fogta a fejét. Eddig tudtam tartani magam, kitört belőlem a nevetés. - Ne röhögj gyökér! - állt fel mellém, de én csak nevettem rajta. 

- Nhe... nhe... em megy. - nyögtem ki röhögő görcsöm közepette és leguggoltam. Egy idő után már hangot sem adtam ki, fetrengtem a földön és csapkodtam, mint egy retardált fóka. Húgom már nyomoromon nevetett és csatlakozott hozzám. 

- Jól vagytok? - lépett be a konyhába Maria, de mi még nem tudtunk válaszolni. Nem telt el fél perc és mindenki a konyhában ácsingózott. Apa és Anya megrökönyödve figyeltek, a pökhendi majmok meg jót vigyorogtak rajtunk. Nagy nehezen összeszedtem magam és húgom is felkapartam a földről. 

- Megvagyunk. - néztem körbe majd az órára. - Jess, elkésünk. - jelentettem ki, mire összenéztünk és kirohantunk az előtérbe a táskáinkért. De természetesen drága testvérem az emeleten hagyta....

- Elviszlek titeket. - ajánlotta fel az egyik tag, mire vetettem felé egy lenéző pillantást. Szőke haj? Kék szem? Ahw.... Ja! Nem! 

- Attól, hogy híres vagy, én még nem heverek a lábaid előtt, nem futok utánad és legfőképp... - tartottam egy kis hatásszünetet. - Nem szeretlek, sőt egyenesen utállak. Téged is, a bandátokat is, a zenéteket meg pláne. Engem hagyj békén, maradj magadnak! - léptem az ajtóhoz és visszanéztem a társaságra. - És tudok vezetni. - kacsintottam rájuk. Vártam húgomra, mert szokás szerint szöszmötöl valamivel.... 

- Amerikában huszonegy éves kor alatt nem vezethetsz. - próbálta összetörni elképzelésem, de gonosz mosolyomat látva elbizonytalanodott. 

- Szerinted, ha apa az egyik legjobb manager a világon, anyu meg ügyvéd, nincs engedélyem az ilyenekre? Kis naiv. - nyugtattam meg és hogy jó napja legyen, még kacsintottam is. 

- Mehetünk! - kiabált Jess miközben nagy lendülettel száguldozott le a lépcsőn. Úgy kellett elkapnom, mert képes lett volna nekimenni az ajtónak. - Köszi. - mosolygott rám, majd intettünk és kimentünk a kocsimhoz. - Van egy olyan érzésem, hogy este még beszélgetés lesz emiatt. - ült be az anyós ülésre, bekötöttük magunkat és elindítottuk a rádiót. 

- Apu tudja, hogy nem szeretem a majmait és tudja, hogy megmondom a véleményem... - közöltem vele, mikor már a suli felé tartottunk. Jess ugyanennek a tánciskolának a középiskola felébe jár, míg én a főiskolára. A két épület csak pár méterre volt egymástól. - Megjöttünk. - szólaltam meg és leparkoltam. 

- Ennyit arról, hogy feltűnés nélkül érkezünk. - sóhajtott a mellettem lévő szöszi, kipattant a kocsiból és megvárta, míg összeszedem magam. Lehet, hogy igaza van. Hogy gondoltam, hogy egy nagy fekete Range Rover nem kelt feltűnést!? Most már mindegy... 

- Inkább észre sem veszem, te is tedd ezt. - mosolyogtam rá. Bólintással jelezte, hogy értette. Elbúcsúztunk egymástól egy-egy öleléssel és mindenki ment a maga dolgára. A suliba belépve , elképedtem. Mindenhonnan a tánc sugárzott. Képek, festmények a falakon, zene szólt és táncosok futkostak körülöttem. 

- Az első éves diákokat kérem fáradjanak az aulába. - hallottuk meg a sulirádió hangját, mire rögtön tudta mindenki, kik az új diákok, mert megindultunk az aula felé. Sokan voltunk. Mondjuk számítottam is rá, hiszen egy évfolyamon négy osztály van és mindegyik osztálynak megvan a saját szaka, amit agyba-főbe nyomatnak. 

- Egy kis csendet kérnék! - állt fel a pódiumra egy harmincas éveiben járó, vékony, barna, hosszú hajú nő, aki valószínű, az iskola igazgatója. - Köszönöm. Először is köszöntelek titeket iskolánkban. A mai nap folyamán megkapjátok papírjaitokat és megtudjátok, hogy melyik osztályba kerültök. Amint az osztályfőnökök elmondanak minden fontos tudnivalót, lesz egy megmérettetés. - ahogy kijelentette, sokan izgulni, mozgolódni és pánikolni kezdtek. Nem értem ez mire jó, hiszen a felvételin is táncolniuk kellett és most is azt kell majd csinálniuk? Hova ez a nagy cécó!? - Ott az asztalnál megkapjátok a papírjaitokat és egy térképet az iskoláról. Sok szerencsét az évekhez és itt találkozunk, itt lesz a gyülekező. - köszönt el, mi meg tolongani kezdtünk az asztalhoz. Úgy döntöttem, megvárom, míg mindenki végez, hisz semmi értelme ennek a lökdösődésnek. Röpke negyed óra alatt elfogytak, így én következtem. 

- Isabella Blake. - mondtam a nevem, a magas szemöldökű, morcos nénike meg már adta is a papírokat. Nehezen bírtam ki, hogy ne nevessem el magam. Tudom, hogy illetlenség, de akkor is... vicces. Megkerestem az osztályom, ami a második emeleten a huszonhatos termet jelentette. Beléptem és kíváncsi szempárokkal találtam szembe magam. 

- Belluska. - karolt át egy magas, barna hajú, tengerkék szemű srác, mire összeráncolt szemöldökkel néztem rá. 

- Vedd le rólam a kezed! - erélyesen néztem és minden szót kihangsúlyoztam. Mindenki úgy nézett rám, mint valami idiótára. Gondolom, ő az iskola szívtiprója. 

- Hallottam rólad, hogy ellenséges vagy. Ez tetszik. - közelebb húzott magához és maga felé fordított. 

- Én nem vagyok ellenséges, csak tudom kivel érdemes szóba állni. Ki az, aki nem használ ki és nem a pénzemért van velem. - tartottam a szemkontaktust és szinte olvastunk egymást tekintetéből. Ahogy belenéztem kék íriszeibe, meg tudtam mondani, hogy egy felszínes, szar alak, akinek mindene a pénz. 

- Mondod ezt te, akinek az apja JB managere és a(z) One Directioné is. Ja  és ne felejtsük el, hogy a te anyud az ország legjobb ügyvéde. Ne röhögtess! - próbálta ellenem fordítani előbbi mondandóm. 

- Lehet, de ez nem jelent semmit. Az, hogy szüleim milyen körökben mozognak, engem nem befolyásol. csak téged foglalkoztat ennyire a pénz és a hírnév, mert felszínes ember vagy és leszarod ki az igaz barát, csak az számít, hogy minél többen vegyenek körül és sztároljanak. - arcom egy centire volt övétől, mert még mindig szorosan fogott magához. Csodálkoztam is, hogy nem engedett el, de akkor most tűrje. - És különben is. Az a pénz a szüleidé, nem a tiéd. Ne menőzz vele, mert nem te kerested meg. - szemeivel ölni tudott volna. Szerintem még soha senki nem oktatta ki. Majd én visszarángatom a földre. 

- Ha ennyire utálsz, miért vagy még mindig a karjaim között? - hajolt még közelebb és orrunk már összeért, de most megfogott. Igaza van, már milliószor hátrébb léphettem volna, de nem tettem. 

- Mert szeretek játszani. - mentettem magam és bizonyításképp nyomtam egy puszit arcára és hátrasétáltam egy üres padhoz. Meglepődött fején jót derültem. Hát így járt! 

Pár perccel később egy csomó srác állta körbe és volt egy olyan érzésem, rólam beszélhetnek, mert Mr. Egoman folyamatosan felém pillantott és csábos mosolyával próbált bevágódni, de nem nyert. Csak egy fintort kapott válaszul. Már előre tudom, hogy utálni fogom. 

- Sziasztok! - lépett be a terembe egy szőke, fiatal nő elég laza stílussal. Kellett pár perc mire megismertem. Jasmine Meakin. Ő híres koreográfus. Annyira, hogy felnézek rá! - Én lennék az osztályfőnökötök. Kérlek tegeződjünk, mert utálom a hivatalos stílust. - mosolygott. Nekem szimpatikus volt. - Adam, ülj le Bella mellé. - utasította, mire az osztály nevetni kezdett, mi meg összenéztünk. Először is... Jasmine tudja a nevem!! Másodszor meg... erre ráérzett! Adam helyet foglalt mellettem és figyelte az ofőt. - Igazából semmi extrát nem kell mondanom. Az órarendeteket megkaptátok a papírjaitokkal együtt, így biztos észrevettétek, hogy szinte nem is lesznek közös óráitok. Csak azoknak, akik egy szakon vannak. Nálunk két csoport van. A balettos és társastáncos csoport, valamint a társastáncosok és hip-hoposok. Félreértés ne essék. Az osztály társastáncos része ketté oszlott! Nem kell megijedni, nem kell mindenen részt vennetek. - nyugtatta a táncosoknak ezt a felét... kicsit megnyugodtam. Nem szeretem a balettot, de táncolom, ha kell. Körülnéztem és annyira látható volt, ki melyik csapatot erősíti... 

- Gondolom te hip-hopos vagy. - fordult felém padtársam, mire rá emeltem tekintetem. 

- Te tudsz olyat is? - kezdtem piszkálni. - Amúgy igen. - válaszoltam kérdésére, nehogy azt mondja, illetlen vagyok. 

- Lehetnél kedvesebb is a táncpartnereddel. - tanácsolta, mire kikerekedtek szemeim. 

- Milyen táncpartnerről beszélsz te? Biztos lehetsz benne, hogy én nem táncolok veled! - olyan határozottan jelentettem ki, amennyire csak tudtam. Én meg ő!? Kizárt! 

- Nézz körül és láss! - mutatott körbe és pár pillanat múlva leesett, mire gondol. Minden lány mellett egy fiú ült. Akkor ezek szerint ő lesz a partnerem. Remek... egy újgazdag, nagyképű, egoista!

- Te és a társastánc? - vontam fel a szemöldököm. 

- Ennyire hihetetlen!? Jó vagyok ám benne. - kacsintott és közelebb húzódott. Felé fordítottam a fejem és újra belenéztem gyönyörű, kék szemeibe. Tény, hogy szép szemei vannak, de attól még ugyanaz a barom... 

- Majd meglátjuk! - néztem végig rajta, hátha idegesíti, de fordítva sült el a dolog. 

- Másban is jó vagyok ám. - suttogta fülembe, mibe beleborzongtam. Csak megingattam fejem és felkeltem, mert menni kellett az aulába. Elvileg mi kezdünk, hisz mi vagyunk az A-sok. Levonultunk és mi voltunk az utolsók... Mindenki csak ránk várt és ahogy megérkeztünk, az igazgatónő rögtön felsietett az emelvényre. 

- Akkor kezdjük is. A balettosok ideálljanak, a társastáncosok ide, a hip-hop őrültjei oda és a latin táncosok meg oda. - elosztott mindenkit és megvárta míg rendeződünk. - Egy kis változtatás. Ha esetleg valaki ezt is, azt is táncolja, az választhat. Értem itt az A-sokat. - ahogy kimondta, egyből változtattunk. Átálltam a hip-hopos felére. Így jobban tetszett a felállás. - Ha van olyan, akinek esetleg menne bemelegítés nélkül a tánc, örülnénk neki, így hamarabb végeznénk. Tudom, hogy így nem lehetne, de sajnos máshogy nem tudjuk megoldani. - húzta el a száját, mire elég sokan jelentkeztünk, hogy nekünk ez menne. Adam is a jelentkezők között volt hip-hop kategóriában, csakúgy, mint én. Na, erre kíváncsi leszek. - Köszönjük. A többiek addig kísérő tanárokkal elmehetnek egy-egy táncterembe gyakorolni. - adta ki az utasítást. Megvártuk míg kivonultak és körülbelül húszan maradtunk. - Ki szeretné kezdeni? - nézett végig rajtunk, mire egy balett-táncos jelentkezett. Szép sorban mindenkit megnéztem és már csak a mi osztályunk maradt. - Itt a lányokat arra szeretnénk kérni, hogy az extrém dolgokat hanyagolják, mert az inkább a fiúk világa. Persze ettől függetlenül lehet táncolni olyat is... - tett egy kikötést, én meg gondolkodni kezdtem. Nem fogok változtatni. Valamiért nincs kedvem és meg akarom mutatni, hogy én tudok táncolni! 

- Bella? - hallottam meg mögöttem egy ismerős hangot, mire megfordultam. 

- Brandon! - ugrottam a nyakába néger barátomnak, mert igen megörültem, hogy végre egy normális emberrel is beszélhetek. - Hát te? Csak nem beiratkoztál? - kezdtem faggatni, ő meg megrázta a fejét. 

- Dehogyis! Hip-hop tanár vagyok. - húzta ki magát. Elismerően néztem rá, majd a következő mondatának nagyon örültem. - A tanári kar hallott rólad és szeretnék, ha ketten eltáncolnánk egy régi koreográfiánkat. - alap, hogy benne voltam. Egy éve talán, hogy ketten együtt táncoltunk és elég jól ment. 

- Csapassuk! - kiabáltam fel, mire sokan felénk kapták a fejüket. Adam kérdő tekintettel méregetett, de én csak fintorogtam egyet. Még arra volt időm, hogy átöltözzek táncos ruhába és már az aula közepén álltunk. Mindenki furcsán nézett rám, hogy én egy tanárral táncolok, de ez van... Amíg megbeszéltük, hogy egy laza koreót táncolunk, felkontyoltam a hajam. - Mehet. - bólintottam és már indult is a ZENE. Élveztem, annak ellenére is, hogy én extrémebbet akartam táncolni. 

- Ez jó volt, de Bella. - nézett rám a Diri. - Te tudsz jobbat is! - jelentette ki, bennem pedig felment a pumpa. 

- Zenét kértek! - néztem a Dj-re, aki rögtön adott egy pörgős zenei alapot, én meg megmutattam mit is tudok. A táncot (nem a szereplő van a videóban) nagyon élveztem. Ahogy befejeztem, hatalmas tapsot kaptam és egy elismerő pillantást az igazgatótól, plusz a tanári kartól. Visszaálltam a helyemre és vártam a következő táncost, de senki nem akart szerepelni. Mindenki értette miért van, én meg legszívesebben elbújtam volna. 

- Hát Bella, most sokak önbizalmát romboltad le. - ölelt át hátulról Adam. Nem húzódtam el, valamiért nem foglalkoztam vele. Az jobban érdekel, hogy most miattam nem mernek táncolni. - De tényleg jó voltál. - suttogta fülembe, mire észbe kaptam. 

- Adam, hagyj békén! - próbáltam szabadulni, de nem tudtam, így megfordultam és szemeibe néztem. - Ha nem engedsz el most rögtön, piskótát csinálok a tojásaidból. - mosolyogtam rá kedvesen, ő meg szúrós szemekkel jutalmazott. Lassan ugyan, de elengedett. Berugdostam középre, így jelezve, hogy ő következik, amit nem is bánt. Elkezdte, kacsintott nekem és belelendült. Az állam is leesett. Nagyon jól táncol! 

Még fel sem eszméltem az ámulatból, de előttem állt. A zene továbbra is szólt, amit furcsálltam, de pár másodperc után megértettem. Főleg, mikor behúzott maga mellé. 

- Remélem, elsajátítottad a Kizombát, mert az következik. - hangjából szenvedély érződött, én meg rázni kezdtem a fejem. 

- Nem, nem, nem és nem! Az egy erotikus tánc, nem gondoltad komolyan! - indultam volna vissza a helyemre, de a diri nem engedett. Mondván mutassam meg, hogy még mit tudok. Sóhajtottam egyet és beálltam egy méterre Adam elé. (TÁNC(szintén nem a szereplők)) Értette, honnan akarom kezdeni és pár másodperc múlva már fél centi távolság se volt köztünk. Bevallom, élveztem! Végre egy olyan táncos, aki érti a dolgát és nem nekem kell vezetnem... Tény, hogy mi talán több érzelmet vittünk bele, mint amennyit igényelt, de egyikünk sem bánta. Annyira beleéltük magunkat, csak azt vettem észre, hogy ajkaimra tapadt

és én hülye még vissza is csókoltam. Ahogy rájöttem, hogy mit is csinálunk, elhúzódtam és visszasiettem a helyemre. Próbáltam kerülni mindenki tekintetét.
- Köszönjük srácok! - tapsolt az igazgató nő, én meg lehajtott fejjel vártam ennek az egésznek a végét. - Amit az előbb láttatok, az volt a kizomba. Kevesen tudják a lépéseket és akik tudják, még azoknál is kérdéses az összhang. Itt viszont minden tökéletes volt! Örülök, hogy iskolánk gazdagodott két ilyen jó táncossal. Adam és Bella, előttetek biztos, hogy nagy jövő áll, de addig is iskolánk tárt karokkal vár titeket mindennap, csakúgy, mint a többieket. - köszönt el és mindenkit útjára engedett. Sokan jöttek oda gratulálni, én meg zavaromban elnyökögtem egy köszönömöt és elviharoztam átöltözni.
- Bocs. - kerültem ki valakit, akinek nekimentem, de az megfogta a kezem és visszahúzott...


ui: Sajnálom, hogy ennyit késtem, de próbálta hitelesre írni.! :) Bár nekem nem jön be, mint semmi, amit írok... azért remélem, hogy jó. :)
Zsó. xx. :) ♥

1. fejezet.

Sziasztok! :) Meg is hoztam az első részt, ami igazából tájékoztató jellegű. A második résztől terveztem inkább az izgalmakat és a történéseket. Remélem azért ez is tetszik majd nektek! :)

New York

Hát megérkeztünk. Ahogy landolt a repülő, megkönnyebbültem. Most repültem életemben először és féltem. Nem kicsit... Nagyon! De így, hogy biztonságban földet értem, nem is volt olyan rossz. 

- Isabella, Jessica! Gyertek! - szólt Apu, mert mi jó szokásunkhoz híven nézelődni kezdtünk, pedig még csak a reptéren voltunk. 

- Úgy utálom, mikor a teljes nevemen szólítanak. - morgott húgom, én pedig egyetértően bólogattam. 

Anyu és Apu mindig is zord és rideg emberek voltak. Anyu ügyvéd, Apu pedig manager. A pénz, a hírnév és a felsőbbendűség mindig is fontos volt számukra. Minket is próbáltak erre nevelni, de mi mások vagyunk. Utáljuk ezt az egészet. 

A reptérről kiérve egy nagy fekete autó várt ránk. Két igen izmos fiatalember pattant ki a járműből és elvették a csomagjainkat. Amíg ők bepakoltak a csomagtartóba, apa kinyitotta nekünk a hátsóajtót, mire beszálltunk. 

- Mr. Blake. A költöztetők már a délután folyamán megérkeztek. - értesítette aput az egyik öltönyös, amit ő megköszönt majd beszállt mellénk és már úton is voltunk az új házunk felé. 

Jess és én folyamatosan vigyorogtunk kifelé és nézelődtünk. Már azt is kitaláltuk, mit fogunk csinálni először. Természetesen megnézzük közelebbről a McDonald's-ot. Hála a jó géneknek mind a ketten vékonyak vagyunk és bármennyit ehetünk, nem látszik. 

- Lányok, megérkeztünk. - jelentette be anya minden érzelem nélkül. 

Kiszálltunk az autóból és felsóhajtottam. Húgommal összenéztünk és vonakodva indultunk meg apáék után. Egy, két emeletes sárga ház udvarán voltunk. Volt egy hatalmas medence, bokrok, rendezett környezet és minden, ami ahhoz kell, hogy felsőbbrendűnek érezd magad. De én ezt kifejezetten gyűlölöm. Miért nem jó anyáéknak az átlag? Miért kell nekünk többnek lennünk? Ahj...

- Jó napot Mr. és Mrs. Blake. - köszöntette apuékat a házvezetőnő. Olyan furcsa, hogy mindenki angolul beszél körülöttünk, de majd idővel megszokom. - Minden be van rendezve, pontosan úgy, ahogy önök kérték. - tájékoztatta őket. Megköszönték és beljebb mentek, hogy körülnézzenek. 

Jess és én azt sem tudtuk, hova pillantsunk. Minden honnan tükröződött, hogy ebbe a házba tehetősebb emberek laknak. Makulátlan tisztaság vett körül minket, rend és nyugalom. Nem volt olyan része a háznak, amin egy szem kosz vagy por lett volna. Túl tiszta... 

- Gyere, nézzük meg az emeletet. - karoltam Jessbe és elindultunk fel a lépcsőn. 

Annak azért örültem, hogy a házban kellemes, meleg színek harmonizáltak egymással. Barna, mahagóni, bordó, a barack színe és egy kis fehér meg fekete is.

Az emeletre érve egy hatalmas nappali tárult elénk plazma TV-vel, meghitt környezettel és ha jól sejtem, erkély ajtóval. Volt még itt a falba építve egy könyves szekrény, aminek kimondottan örültem. Főleg, mert vörös pöttyös könyvekkel volt tele. 

- Szerinted meddig tart majd, mire kiolvassuk? - vigyorgott rám húgom. Igen, ő is szeret olvasni. 

- Ha realista vagyok, azt mondom év végére végzünk velük. - néztem végig a polcokon és bólintottam egyet, jelezve, hogy jól saccoltam. 

Innen tovább mentünk és egy szobába tévedtünk, aminek kellemesen bordó színe volt. Középen egy két személyes ággyal, mellette innen-onnan is éjjeli szekrény, valamint szembe a falon egy plazma TV. A TV két ajtó közé volt felszerelve, amiket ki is nyitottunk. Az egyik egy tágas és szép fürdő volt, a másik pedig egy gardrób, ahol az én ruháim voltak. 

- Hát hugi, úgy néz ki, ez az én szobám. - fordultam felé, majd kislattyogtunk a gardróbból. A szobámban volt még egy hatalmas erkély ajtó, amin keresztül kijuthattunk a levegőre. A kapura és az udvar azon részére lehetett rálátni, ahol a medence helyezkedett el. 

- Gyere, keressük meg az én szobám is. - húzott vissza Jess, majd benyitottunk a szobámmal szemben lévő helyiségbe. 

Mikor megláttuk, tátva maradt a szánk. Próbáltam megszólalni, de valami a torkomban megakadályozta ezt. Besétáltunk és csak bámultunk. 

- Ez... - próbálkozott Jessica is, de szintén semmi. 

Megráztam a fejem, hogy helyrerázódjak. Valamilyen szinten sikerül is. Körbefordultam még egyszer és meggyőződtem arról, hogy ez tényleg a valóság. 

- Egy táncterem. - jelentettem ki és összenéztünk. Tekintetünkkel megbeszéltünk mindent és csak hitetlenkedtünk. 

Mivel mind a ketten a táncnak élünk, így gyanítom, hogy ez lesz a leglátogatottabb hely a házban. Tele volt hatalmas tükrökkel három oldala. A negyediken konnektorok helyezkedtek el, a falnál egy kis asztalka és egy Hi-Fi rendszer. Az egyik oldalon a tükör előtt húzódott egy korlát, mert Jess balett-táncos. Ő ennek és a társas táncnak él, míg én szintén a társas táncnak és a hip-hopnak. 

- Szerintem elég sokszor leszünk itt. - mosolygott rám húgom és visszaindultunk. 

Még mindig Jessica szobáját kerestük, ami közvetlenül a táncterem mellett volt. Benyitottunk és valamiért most nem lepődtünk meg. Szintén egy két személyes francia ágy a szoba közepén, két ajtaja között egy TV a falra függesztve, egy erkély, ahonnan a szomszéd udvarára lehetett rálátni. Annyi a különbség a két szoba között, hogy az övének barnás árnyalata van. 

- Ikreket akarnak csinálni belőlünk? - ráncoltam a homlokom, majd elnevettük magunkat. 

- Valószínű. - értett egyet velem. - Bár tényleg hasonlítunk, azért két évvel öregebb vagy nálam.-  dugta ki a nyelvét, mire grimaszoltam egyet. 

Még felderítettük a ház többi részét és találtunk egy kisebb tárolót, ahol a bőröndjeink voltak és még egy-két dolog, ami nem volt kipakolva. Jórészt az elektronikai cuccaink, amiket rögtön a szobánkba vittünk. Pikk-pakk beüzemeltem laptopomat hangfalakkal és mindennel együtt. Segítettünk egymásnak az egész alakos tükröket becipelni szobáinkba. Mind a ketten az íróasztalunk mellé raktuk, hiszen csak ott volt hely. Pakolás közben gondolkodtam. Az emeleten csak két szoba van, akkor anyáék!? Mindegy... 

Otthonosabbá tettem a szobám, ami alatt azt értem, hogy a plüsseimet az ágyamra raktam, a falra a kedvenc bandáim poszterei, példaképeim és még sokan mások kerültek. A végeredmény megmosolyogtatott. Sikerült valami életet lehelnem ebbe a kis zugba, ami nem is volt olyan pici. 

- Én végeztem. - nyitott be tesóm, mire felé fordultam és szúrósan néztem rá. 

- Eddig se kopogtál, ez után se fogsz? - tettem csípőre a kezem és komoly ábrázattal néztünk egymásra. Nem bírtuk sokáig, elnevettük magunkat. 

- Te a nővérem vagy, nem pedig az angol királynő, hogy kérvényt nyújtsak be, valahányszor be akarok menni hozzád. - dugta ki a nyelvét, mire csak megingattam a fejem. 

- Viccesnek érzed magad majom? - incselkedtem vele. Akiket szeretek és éppen piszkálni akarom őket, majomnak, makinak és még sok másnak szólítom. 

- Gyere te nyomi, keressük meg anyuékat. - karolt belém, majd együtt indultunk le apuékhoz. 

A konyhában beszélgettek. Valami munkáról volt szó szokás szerint. Anyu és Apu a munkának éltek és élnek. Amibe belekezdenek azt sikerre is viszik. Ebből a szempontból példaképeim, mert kitartásuk hatalmas, de az életükből mintha kimaradnánk. Csak a munka, az ügyfelek, a cég és minden más. Mi mindig másodikak voltunk. 

- Lányok. - fordult felénk apu, mikor észrevette, hogy mi is a konyhában állunk. - Hogy tetszik a ház? - kérdezte széles mosollyal az arcán. Nem bánthatom meg, de azt sem mondhatom, hogy el vagyok ragadtatva. 

- Szép, jól néz ki, de szerintem egy kisebb családi ház is elég lett volna. - próbáltam úgy válaszolni, hogy ne gázoljak bele a lelki világába. 

- Itt is ugyanazt fogjátok csinálni, mint Magyarországon? - vonta fel szemöldökét, mire húgommal összenéztünk. 

- Igen. Az, hogy ideköltöztünk, még nem jelenti azt, hogy képmutató lettem. Nem változtam meg és nem is fogok. - néztem erélyesen szemeibe, ő meg tekintetét Jessre emelte. 

- És te Jessica? - vonta kérdőre, de én tudtam előre, nem fog tetszeni neki a válasz. Anyu végig csak hallgatott és figyelt. 

- Egyetértek Bellával. - ennyit mondott és mellém állt. Apa egy szemforgatással letudta és kisétált, mondván, hogy várja a sztárja. Anya pár percig még bámult ránk, majd fejét ingatva sóhajtott egyet és ő is elment dolgozni. Kíváncsi vagyok, mikor értik meg, hogy a pénz csak nekik ilyen fontos. Legyintettem és drága tesómat magammal rángattam a hűtőhöz. Korgó hassal nyitottuk ki és mikor megláttuk tartalmát, összefutott a nyál a szánkban. Először azt sem tudtuk mihez nyúljunk, de megpillantottunk egy nagy tál sajtos makarónit.

- Na, ebből anyáéknak nem marad. - vigyorgott gonoszul Jess.
- Már értem, miért vagy ilyen dagi. - kezdtem cukkolni. Persze mindketten tudtuk, hogy ez nem igaz.

- Te beszélsz!? Háromszor többet eszel, mint én! - háborodott fel és közben jól megpakolta tányérát. A mikróhoz cammogott vele és megtorpant. Pár percig csak nézte a gépzetet, majd megfordult. - Bells. - szólított, mire összeráncoltam a szemöldököm. 

- Na, mi van? - mosolyodtam el, mert rájöttem, mi a problémája. Nem is az én tesóm lenne.. 

- Indítsd be nekem. - kért meg, majd mind a ketten elnevettük magunkat. Mellé léptem és ránéztem a mikróra. Csak néztem, néztem és néztem. - Ha tovább szuggerálod, akkor se fog beindulni. - bökött oldalba, mire felugrottam. 

- Idióta! - kiabáltam fel, mer hihetetlenül csikis vagyok. - És ha most eldobtam volna a tányért? Beteg maki. - tekertem fejem, majd mind a ketten próbálkoztunk a mikró bekapcsolásával. - Komolyan mondom, ehhez diploma kell! - nyomogattam a gombokat, de még mindig semmi. Már jó ideje szenvedhettünk vele, mikor a házvezetőnő megszólalt mögöttünk. 

- Miss Blake. - nézett rám, engem pedig kirázott a hideg a megszólítás miatt. Engem ne magázzon egy idősebb nő és én nem vagyok olyan, mint anyuék. Brr.... 

- Kérem, ne magázzon. Csak Bella. - mosolyogtam rá kedvesen, ő pedig bólintott, jelezve, hogy értette. 

- Khm... - köhintett. - Bella. - láttam rajta, hogy zavarba van emiatt, de majd megszokja. - Próbáltátok már bedugni? -  kérdezte visszatartott nevetéssel. Egy "ez most komoly?" fejjel meredtünk egymásra. Miután megtaláltunk a konnektort és beüzemeltük, hátraugrottunk. Mivel előtte minden gombot végignyomkodtunk, "megtámadott" minket. A házvezetőnő hamar kapcsolt és leállította az elindított programokat. 

- Köszönjük.. ööö... - próbáltam megszólítani valahogy, de rá kellett jönnöm, hogy még nem tudom a nevét. Jess is csak állt mellettem, mint egy zsák krumpli. 

- Maria. - mosolyodott el. Miután tesóm is megkérte, hogy tegeződjenek, otthagyott minket, mondván most már csak meg tudjuk melegíteni a kaját. Sikerült is és pár perc múlva már ettünk is. Ezt az embertelen mennyiséget pillanatok alatt eltüntettük. Már sokszor elgondolkodtam azon, hova fér belénk, de még nem találtam rá értelmes magyarázatot. Miután végeztünk, elmosogattunk, hogy ne Mariának kelljen és elpakoltunk magunk után. Mivel holnap lesz az első tanítási nap, nem sokat hülyéskedtünk. Elmentünk fürdeni és összekészülni másnapra. Épp a táskámba raktam bele egy tollat, füzetet, pénztárcát és ilyen apróságokat, mikor csengettek. Valószínű, hogy senki nem nyitott ajtót, mert a csengő hangja újra félbeszakított. Lerobogtam a lépcsőn és megnéztem ki a vendégünk. 

- Hello. - villantotta meg reklámba illő mosolyát az előttem álló, beképzelt sztárocska. Rögtön felismertem és csak megforgattam szemem. 

- Apa, megjött az alattvalód. - kiabáltam be neki a házba, mire Mr. Ego felháborodott. - Relax Justin. - azzal rácsaptam az ajtót. Annyira ellenszenves, hogy ilyen már nem létezik. 

-Ki van itt? - sietett oda apu, mire biccentettem egyet az ajtó irányába. 

- A sok sztárod közül a legbeképzeltebb. - jelentettem ki, majd elindultam vissza az emeletre. 

- Te rácsaptad az ajtót Justin Bieberre!? - ugrott egy oktávval feljebb hangja, de én csak hanyagul megvontam vállam. Nem tudott érdekelni... ez nem. Ha Olly Murs, esetleg Demi Lovato állt volna az ajtóban, nem így viselkednék. De Apu ezeket a "stúdiós hangom" van sztárokat manageli, mint például Justin, az a Direction akármi és még sokan másokat. Persze lehet, hogy tévedek és nem olyanok, mint amilyennek látom őket, de ez nem változtat semmin. 

- Ki volt az? - kérdezte Jess már az emeleten. 

- Justin Bieber. - ahogy kijelentettem, arcára kiült az a tipikus "mentsetek meg" pillantás. 

Szerencsére jórészt egyezik a stílusunk, amit egyáltalán nem bánok. Így könnyebben megértjük egymást. 

- Aprilynne Pike - Wings - olvastam le a könyv borítóját és úgy döntöttem, hogy ez a mű lesz az áldozatom. Leültem Jessica mellé a kanapéra és olvasni kezdtem. Mikor újra felnéztem a könyvből, már több, mint a felét elolvastam. Nagyon jó könyv, szó szerint ittam a szavakat belőle. De sajnos másnap suli, így csak ennyire volt időm. Leraktam az asztalra a könyvet, elköszöntem tesómtól és bebattyogtam a szobámba. Beleugrottam ágyamba és elmerültem a párnák és plüssök között. Nagyon kíváncsi vagyok a holnapra. Mi lesz velem az új iskolában? Mi lesz velem New Yorkban? Csak jobb lehet, mint Magyarország. Elég rossz véleményem van arról a helyről és nem hiszem, hogy ezen bárki is tudna változtatni. Elég rendesen belém égett ez-az és én nehezen felejtek. Majd kiderül, hogy alakul itt az életem. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak fejemben, mikor mély álomba merültem. 

ui:  Sajnálom, hogy az első rész ilyen rövid, de bemutatkozó jellegűre terveztem inkább. A folytatásban elég sok minden fog történni és elkezdődik az igazi sztori. :) 

Zsó. xx. :) ♥