What happened?
- Hagyj békén kérlek! - néztem fel 'támadómra', ő meg megrázta fejét. Reakciója hidegen hagyott és próbáltam megszabadulni tőle, így elindultam az öltöző felé, de utánam jött és elém állva, megakadályozott. - Mit akarsz tőlem? Miért nem hagysz békén? Nem szeretem a magad fajtákat. Keress magadnak egy Barbie babát, akivel kedvedre szórakozhatsz. - mondtam ki gondolataimat, amik nem tetszettek neki.
- A szemeid nem ezt mondják. - jött közelebb, én meg felnéztem szemeibe, mivel egy fejjel nagyobb volt nálam. - Sőt, pár perce egész tested én 'birtokoltam'. Miért ellenkezel? - minden szónál egyre közelebb jött, egészen addig, amíg a falhoz nem préselt. Kezeivel fejem mellett támasztotta a falat és arca csak pár centire volt enyémtől.
- Mert nem alakítok ki kapcsolatot egy olyan személlyel, akinek mindene a rivaldafény. Nem szeretem a nagyképű, egoista újgazdagokat. Így már érted? - próbáltam állni tekintetét, ami nehezen ugyan, de sikerült.
- Ki mondta, hogy kapcsolatot akarok? Haver már nem is lehetek? - próbálta menteni a menthetőt, de nem jött össze.
- Haver nem flörtöl veled már az első pillanattól kezdve, nem ölel át hátulról, nem suttog a füledbe és nem kér meg, hogy szenvedélyes táncot táncoljunk, sőt nem csókol meg. - hadartam el és egy centivel közelebb hajoltam. Éreztem leheletét arcomon, mire kellemes bizsergés futott végig gerincemen. Valószínű, hogy észrevette, mert szája sarkában egy apró mosoly bujkált.
- Mit mondtál? - halkan, alig hallhatóan kérdezett.
- Azt, hogy haver nem cs... - nem tudtam végigmondani, mert lefoglalta ajkaimat. Nem akartam visszacsókolni, nehogy elbízza magát és különben is... Hagyjon békén! - Erről beszélek! - próbáltam kitörni kezei közül, ami nem sikerült volna, ha az igazgató nő nem lép közbe.
- Jaj, de jó, hogy még itt találtalak titeket. - beszéde közben kapkodta köztünk szemeit és furcsán méregetett minket. - Lenne számotokra egy hatalmas ajánlatom. - kezdte részletezni, mi meg szinte észrevétlenül egymás mellé álltunk és figyelmesen hallgattuk. - Körülbelül két hét múlva lesz iskolánkban egy táncverseny, amire szereplőket keresünk. Olyanokat, akik meg tudnak küzdeni egymással. Ez a verseny párokban történne, így már biztos értitek, hogy miért fordulok hozzátok. Az előbbi produkciótok alapján kimerem jelenteni, hogy megálljátok a helyetek, sőt, akár nyerhettek is. - ahogy kimondta, mi ösztönösen összenéztünk. Én meg ő!? Most komolyan? Mindenki meg akar kínozni.... - Az ajánlatom meg az lenne, hogy ha ti ezt a verseny vállaljátok és meg is nyeritek, akkor iskolánk tiszteletbeli tanárai és diákjai is lesztek egyben. Hip-Hopot oktatjátok és tanuljátok is egyben, a társastáncról meg dönthettek. Vagy tanuljátok vagy tanítjátok. - mosolygott és látszott rajta, hogy gondolkodik, mindent elmondott-e. - És még valami... - lépett egy picit közelebb. - Ha tanítani fogtok, azt is próbáljátok meg beleverni diákjainkba, hogy szenvedéllyel legyenek egymás felé. Ahogy láttam, ez köztetek meg van. - kacsintott. Mire magamhoz tértem, már ott sem volt. De Adam igen... Gyorsan beslisszoltam az öltözőbe és becsuktam az ajtót. Kulcs sajnos nem volt, hogy be is zárjam, így csak reménykedni tudtam abban, hogy itt hagy. A lehető leglassabban öltöztem át, közben meg felhívtam tesóm, mikor végez. Megtudtam, hogy már otthon van, apu eljött érte, így egyedül megyek haza. Sóhajtottam egyet, miután összepakoltam cuccaim és kiléptem az ajtón. Hál' isten Adam nem állt ott. Hamar a kocsimhoz siettem és mikor szálltam volna be, egy kéz megragadott.
- Te benne vagy a versenyben? - kérdezte rögtön, ahogy ránéztem. Csodálkoztam, hogy fél méteres táv volt köztünk, mert általában egy centi se szokott lenni. Talán rájött, hogy esélye sincs.
- Benne. Egy feltétellel! - erélyesen pillantottam arcára, ő meg afféle 'hallgatlak' arckifejezéssel állt előttem. -Nem arra pályázol, hogy meghódíts magadnak, mert nem fog sikerülni. - mosolyogtam rá, ő meg felvonta szemöldökét és közelebb lépett egyet. Megforgattam szemeimet és beszálltam kocsimba. - Gyere át négyre és megbeszéljük, mit táncoljunk. - adtam neki egy papírt, amin rajta volt a címem, majd ahogy elvette, elhajtottam. Út közben zenét hallgattam és gondolkodtam a mai napon. Ha összegzem, akkor másból sem állt, mint tánc, szórakozás és csók... Vicces, hogy ez még csak az első nap volt. Kíváncsi vagyok Jessnek hogy alakult.
- Megjöttem. - kiabáltam el magam, mikor beléptem a házba. Tesóm nagy lendülettel futott felém és ugrott nyakamba, amitől muszáj volt nevetnem. - Jó, értem én, hogy hiányoztam, de azért leszállhatnál rólam. - nevetve szállt le és együtt mentünk a konyhába, mert éhesek voltunk. - Na, mi volt ma? - érdeklődtem, mikor már ettünk. Palacsinta... a kedvencem!
- Elmondták az órarendet, hogy ki milyen csoportban van, de semmi mást. Már két órája itthon vagyok, mert nem tudtak mit mondani, így hazaküldtek minket, hogy készüljünk a holnapra. Viszont holnap hat órám lesz, abból három tánc. Két balett és egy társas. A másik három meg koreográfia, önismeret és osztályfőnöki. - hadarta el, én meg csak figyeltem. - Amúgy meg apu meg a majmok még mindig itt vannak... - közölte és elhallgattunk egy pillanatra. Igaza volt, mert énekhang szűrődött ki az egyik szobából. Felpattantunk és elkezdtük felderíteni a földszintet, mert tegnap erre nem volt időnk. Megtaláltuk anyáék szobáját, a dolgozó szobát és egy stúdiót, ahol épp felvétel készült. Beosontunk úgy, hogy apu ne vegyen észre semmit. A srácok persze kiszúrtak minket, mi meg nekiálltunk hülyébbnél hülyébb fejeket vágni, hülyéskedni, csak azért, hogy elszúrják. Ne szálljanak el maguktól, hogy ők olyan tökéletesek.... A sok ökörködést meghozta a kívánt hatást, mert a szőke elnevette magát. Apu leállította a zenét, mi meg abban a pillanatban kisiettünk a szobából. Hallottuk, hogy leszidja őket, majd a következő pillanatban idegesen csapták ki az ajtót és jöttek utánunk.
- Jessica, Isabella! - szólt ránk apu, mire megfordultunk és semleges arckifejezéssel néztünk rá. Karba tettem a kezem és vártam, mi lesz. Jess is szintén leszarta az egészet... - Miért kell nektek belekontárkodni mindenbe? Miért nem bírjátok ki, ha egy percig nem körülöttetek forog minden? - vágott hozzánk olyan kérdéseket, amik hallatára szemöldököm az égbe szaladt.
- Milyen körülöttünk forog? Hallod magad? Sosem számított neked, hogy mi van velünk... csak az, hogy a kis sztárjaiddal minden rendben legyen. - kezdtem el kikelni magamból, tesóm pedig megfogta kezem, mert tudta, most nem egy egyszerű vélemény nyilvánítás lesz. Hanem több....elmondom mi bánt most már tizennyolc éve. - Anyu és te sosem vettétek észre, hogy a munkátok miatt távolodtunk el egymástól. Mindig a munkát választottátok helyettünk, még akkor is mikor felvételim volt a táncakadémiára. Nem jöttetek el megnézni se engem, se Jesst. Rajtunk kívül mindenkinek ott volt valakije, de nekünk senkink. Szó szerint nélkületek nőttünk fel és max reggel két percet meg este két percet láttunk titeket. Örökkön örökké házvezetőkre és dadákra bíztatok minket, ők neveltek olyanná, amilyenek vagyunk. És tudod mit? - összenéztünk Jessel, ő meg bólintott. - Mi örülünk annak, hogy nem elkényeztetett csicskák vagyunk. Ha nem tűnt még fel, utáljuk azt, hogy felvágtok a pénzünkkel, hogy másokat lenéztek és képmutatók vagytok. Egészségetekre, de ezzel ti vesztettetek! - vágtam hozzá, majd megfordultam és el akartam indulni az emeletre, mikor utánam szólt.
- Igen? Mit vesztettem? Mond meg hogy mit.... - kiabált vissza, én meg megvető pillantást vettem felé.
- Minket. - ahogy kimondtam, elhűlt. Szerintem ebből a kis eszmecseréből a srácok is rájöttek, miért utálom őket annyira. Elvették az apánkat!! Ezek után nem várhatja el tőlem senki, hogy lelkesen a nyakukba boruljak...
- Örülök, hogy kimondtad. - mosolygott rám húgom, mire megöleltem. Legalább ő itt van nekem meg a Mamáék Magyarországon. - De én most olvasok. - tört ki kezeim közül és levágódott a kanapéra. Csatlakoztam hozzá és kezembe vettem a tegnap elkezdett könyvem. Nem sok volt hátra belőle és terveim szerint ma kiolvasom. Egyszerűen a rabja lettem. Ahogy az író leírja az eseményeket, érdekes körítéssel és úgy, hogy át tudd élni a legfájdalmasabb vagy épp a legboldogabb percet... hihetetlen! Annyira belemerültem, csak azt éreztem, hogy valaki belepuszilt nyakamba. Megborzongtam és felnéztem az 'idegenre'. Valamiért mosolyognom kellett, ami meglepte őt is, de nem foglalkoztam vele. Megjelöltem, hol tartok, letettem a könyvet az asztalra és felpattantam.
- Ott a táncterem, mindjárt jövök, csak átöltözök valami táncos szerelésbe. - jelentettem ki és beviharoztam szobámba. Villámgyorsan kerestem valami göncöt és magamra kaptam, majd a laptopommal a kezemben, elindultam Adamhez. Beléptem, a laptopot beüzemelve leraktam az asztalra és amíg vártam, hogy betöltsön a YouTube, felé fordultam. - Van már esetleg ötleted? - kérdeztem tőle, ő meg bólintott.
- Ismered Tommyt és Charliet? - kérdezte, mire gondolkodni kezdtem. Ismerősen cseng a nevük, de nem tudom honnan. - Nekik vannak jó koreográfiáik és szerintem azokat megcsinálhatnánk. - laptopomhoz lépett és beírta a keresőbe. Megálltam mellette és figyelmesen néztem a videót. Tény, hogy nagyon ügyes párosról van szó. A tánc maga tetszett, de az, hogy a végén a lány 'beleszeret' a srácba... hát.. - Beszéltem a dirivel és két táncot kell vinni. Egyet hip-hop kategóriában, egyet pedig társastáncban. A másikra is találtam videót. - mutatta meg az egyik leggyönyörűbb táncot, amit én elakadt lélegzettel néztem. Fel sem fogtam, mit csinálnak a táncosok és akkor Adam ezt akarja táncolni!? - Na, megcsináljuk? - kérdezte, mikor már vagy öt perce a laptopot bámultam.
- Én ilyeneket nem tudok. Biztos, hogy nem. - álltam fel és az egyik korláthoz léptem. Könyökeimmel megtámaszkodtam rajta, miközben lehajtott fejjel gondolkodtam. Be merjem vállalni vagy inkább keressünk mást? Nem tudom... nem bízom Adamben.
- Bella. - suttogott fülembe, miközben kezeivel két oldalamon támasztotta a korlátot. - Hidd el nekem, menni fog. - nyomott egy puszit vállamra, mire felemeltem fejem és megfordultam karjai közt.
- Nem, biztos vagyok benne, hogy nem fog menni. Nem bízok benned Adam. Nem tudom megcsinálni... - szerintem váratlanul érhette, mert arcáról zavartság tükröződött. - Sajnálom, de ez az igazság. - éreztem, hogy alig bírom visszatartani könnyeimet, de fogalmam sem volt, miért kéne sírnom. Biztos, hogy nem Adam miatt....
- Mi történt? - kezét állam alá helyezve, kényszerítette, hogy szemébe nézzek. - Valami rosszat tettem? - szemeiben aggodalmat véltem felfedezni, mire megráztam fejem. Rájöttem, hogy apu miatt vagyok így kibukva. Eddig tudtam tűrni, amiket csinált és most vége. Elszakadt a cérna és valahogy ki kell adnom magamból. Fejem mellkasának döntöttem és csak sírtam. Kezeivel szorosan átkarolt, ami most jól esett. - Elmondod? - kérdezte, én meg bólintottam. Picit elhúzódtam tőle és előhalásztam egy zsepit. Miután kicsit rendbe szedtem magam, vettem egy mély levegőt és belekezdtem. Elmondtam neki mindent. Hogy mi volt ma vagy éppen három éve és még sorolhatnám. Igazából beszámolót tartottam az életemről... - Van egy ötletem. - jelentette ki, mire érdeklődve pillantottam rá. - Hogy egy kicsit kikerülj apukád környezetéből, aludj nálunk! - ajánlotta, mire kikerekedtek a szemeim.
- Adam... - próbáltam ellenkezni és valami nyomós okot kitalálni, miért nem lehet. - Ezt nem tehetem meg. - ennyit tudtam kinyögni, ő meg megrázta fejét.
- De igen, megteheted. Tizennyolc éves vagy és a szüleid megkeserítik az életed. Nem akarsz egy kicsit elszabadulni ebből az őrültek házából? - tette fel a kérdést, amire nyilvánvaló volt a válaszom, de akkor sem mehetek. - Gyere, ígérem, hogy élvezni fogod. Nem vagyok én olyan rossz, mint amilyennek gondolsz. - kezdett noszogatni. - Bella, tudom hogy akarod. - bökött oldalba, mire rá emeltem tekintetem. - Na, gyere. - pattant fel és felhúzott a földről.
- Legyen. - adtam be derekam, mire ő féloldalas mosolyt varázsolt arcára és közelebb húzott magához. - Muszáj ezt? - kérdeztem, ő meg értetlen fejet vágott, pedig pontosan tudta miről is beszélek. - Nem tudsz elcsábítani. Te akkor is Adam vagy, egy pénz imádó majom. - közöltem vele, majd kiszabadultam kezei közül. Kikapcsoltam laptopom, amivel visszasétáltam a szobámba, immár Adammel együtt.
- Félreismertél. - jelentette ki, miközben összepakoltam a szükséges cuccaimat egy táskába. - Sosem voltam nagymenő, csak bárhova mentem, mindenhol ismertek. Akik körbevesznek, nem a barátaim vagy csak nagyon kevesen közülük. Tudom, min mész keresztül, mert velem is ugyanez van, csak én leszarom. Nem foglalkozom vele. Azért tűnök pénz imádónak, mert nem hajtom el a piócákat, akik ragadnak rám, így önimádó baromnak nézhetek ki. De ez nem így van.... - részletezte, én meg úgy gondoltam, hogy ha ez igaz, akkor majd náluk úgy is bebizonyosodik, addig pedig had játsszak vele én is.
- Ebben az esetben. - mellé léptem és nyomtam egy puszit arcára. Meglepődött, de gyorsan kapcsolt és magához ölelt. Egyszerűen csak jól esett megbújni ölelésében. Biztonság érzetem volt, ami nálam nagy szó. Kevés ember éri ezt el nálam és neki sikerült... - Na, veszek fel valami utcai ruhát és már indulhatunk is. - jelentettem ki, majd besasszéztam a gardróbba. Persze becsuktam magam után az ajtót, hiszen Adam képes lenne utánam jönni. Hamar kiválasztottam a ruhámat, amit magamra is kaptam, majd visszamentem a szobámba. Elraktam még a telefon töltőm és mobilom is, majd miután meggyőződtem arról, hogy mindenem megvan, felkaptam a táskám és lementünk a földszintre.
- Elmentem, majd holnap jövök. - jelentettem ki, mire anya az előtérbe sietett.
- Hova mész? Kihez? Miért? Hol fogsz aludni? - bombázott kérdéseivel, mire megforgattam szemeim.
- Adamhez, mert táncot kell gyakorolnunk. Nála is alszok. - ahogy kimondtam, anyu szemei elkerekedtek és éreztem, hogy ebből nem lesz kellemes beszélgetés, hacsak én le nem rövidítem.
- Ki engedte meg, hogy fiúnál aludj? Isabella, hogy lehetsz ilyen önfejű és makacs? - kezdett el szidni, mire én legyintettem.
- Tizennyolc éves vagyok, ne várd el tőlem, hogy egy öt éves angyali kislány legyek. Majd holnap jövök. - intettem neki és már ki is léptem az ajtón. Adam elismerően nézett rám, de engem hidegen hagyott. Megszoktam már, hogyha bármit akarok, akkor ez megy. De ha kussban ülök a szobámban, jó gyerek vagyok. Már régen nem az a lány vagyok, akit anyáék szeretnének és ez sem nekem köszönhető...
- Milyen messze laksz? - néztem rá, ő meg válaszra sem méltatva a kocsijához vezetett, kinyitotta nekem az ajtót és megvárta míg beülök. Szélsebesen megkerülte az autót és már benn is ült mellettem. Bekötöttük magunkat, a motor hangja felzúgott, majd úton is voltunk. Röpke tíz perc alatt odaértünk. Egy hatalmas ház előtt álltunk meg, ami számomra nem volt újdonság. Gondolom értette is, miért nem ájulok el tőle... Beérve viszont kellemesen csalódtam.
- Anya, apa megjöttünk. - kiabálta el magát. Ledobtuk cipőinket és beljebb vezetett a házban. A nappaliban meg is találtuk szüleit. - Anyu, apu, ő itt Bella. - mutatott be, mire elmosolyodtam és kezet fogtam szüleivel.
- Örülök, hogy megismerhetem önöket. - léptem vissza egy lépést, így újra Adam mellett álltam, aki átkarolta derekam. Nem akartam a szülei előtt fesztivált csinálni, így nem ráztam le magamról érintését.
- Jaj kérlek, tegeződjünk. Johanna vagyok, ő pedig David. - mutatkoztak be. Az első perctől kezdve szimpatikusak voltak nekem és már értem miért. Nagyon barátságosak és közvetlenek. Olyan szülők, amilyenekről én eddig csak álmodtam. - Nem vagytok éhesek? - kérdezte egyből, mire Adam csak megrázta a fejét.
- Nem, de köszönjük. - próbáltam azért illedelmes lenni. Még is csak hívatlan vendég vagyok.
- Felmentünk a szobámba. - jelentette ki Mr. Egoman, majd kézen fogva vezetett fel az emeletre. Mikor a szülei már nem láttak ránk, kihúztam kezeim az övéi közül. Fenn az emeleten ide mentünk, oda mentünk meg amoda és végül beléptünk a szobájába.
- Na jó. Most ha mondanád, hogy menjek le a szüleidhez és kérdezzek meg valamit, tuti eltévednék. - ahogy kijelentettem, elnevette magát. - Ne nevess, mert tényleg így lenne. - tettem csípőre kezeimet. Szerintem röhögő görcsöt kapott... Legyintettem egyet és felfedező útra indultam szobájában. Szinte minden a zenéről, a táncról és a gördeszkáról szólt. Tipikus fiú.
- Gyere, mutatok valamit. - kelt fel ágyáról és kezeinket összekulcsolva indult meg. Most próbáltam jobban figyelni, hogy merre is megyünk ki, de reménytelen. Ez kész labirintus. Felhúztuk cipőinket majd hátravezetett az udvarra. Nem értettem mit akar mutatni, de ahogy kiértünk, leesett az állam. A házuk a tengerparton áll. Nem is értem miért kellett felhúzni a cipőt, mert rögtön ledobtam. Ahogy a homokban sétáltam, mintha minden gondom megszűnt volna. Egyszerűen nyugalom vett körül és annyira jó volt. - Tetszik? - kérdezte Adam, mikor megálltam egy pillanatra.
- Igen, nagyon is! - mosolyogtam és pördültem egyet. Annyira más, annyira nyugodt, annyira kiegyensúlyozott. - Meg tudnám szokni. - ültem le a homokba és néztem a tiszta, kék vizet.
- Ide szoktam jönni, mikor ideges vagyok, gondolkodom vagy éppen csak egyedül szeretnék lenni. - részletezte és helyet foglalt mellettem. - Ma is ide jöttem suli után. - éreztem, hogy ezt célzásnak szánta.
- Min gondolkodtál? - fordultam felé törökülésben, ő meg elmosolyodott.
- Rajtad. - ahogy kimonta, szemöldököm a magasba ugrott. Ennél jobban meglepni sem tudott volna. - Annyira őszinte és elérhetetlen vagy. Próbáltam rájönni, hogy miért vagy távolság tartó, miért vagy az, aki és erre akkor kaptam választ, mikor nálatok voltunk. - figyelmesen hallgattam. - Nem mersz bízni. Valami történt veled a múltban, amit nem mondtál el... valami, ami miatt félsz az emberektől. Kihasználtak, megcsaltak vagy esetleg elhagytak. Nem tudom, csak azt, hogy be akarom bizonyítani, nem mindenki ilyen. - nagyon ráérzett a dolgokra.
- Ne törd magad. - próbáltam lelombozni, hátha megérti, hogy nem tudok senkiben megbízni. Az én bizalmamba férkőzni nehéz. Kevés embernek sikerül és nem hiszem, hogy Adam ilyen lenne.
- Pedig haladok. - arcára széles mosoly került és értetlen arcomat látva, magyarázatot is adott. - Egy napja se ismerlek és nálam alszol. Szerintem tudok valamit. - kacsintott, majd felhúzott a homokból, mert kezd esteledni. Kézen fogva sétáltunk vissza és valamiért nem zavart. Talán tényleg elért valamit...
- Itt vagytok!? - jött ki az előtérbe az anyukája. - Gyertek, csináltam vacsit. - invitált be minket a konyhába. Adam udvariasan előreengedett az ajtóban, amit egy mosollyal köszöntem meg. Apukája már az asztalnál ült, mi pedig csatlakoztunk hozzá. Le akartam ülni, de láttam, hogy Johanna egyedül pakolna fel mindent az asztalra, így odamentem segíteni.
- Jaj, köszönöm. De ülj csak le. - próbált vendégként kezelni, én meg afféle "ugyan már" nézéssel jutalmaztam.
- Nem nézem végig, hogy egyedül pakolsz fel mindent az asztalra, ráadásul nem volt szó arról, hogy ma itt leszek. Ez a minimum. - jelentettem ki, ő meg mosolyogva fogadta el segítségem. Miközben segítettem, végig éreztem hátamon Adam pillantását.
- Bella. - szólított meg apukája, mikor már mind az asztalnál ültünk és ettünk. - Te is táncos vagy? - érdeklődött, én pedig bólintottam.
- Igen. Adam osztálytársa és egyben táncpartnere is vagyok. - ahogy kijelentettem, szülei elismerően néztek rám. Még sok mindenről esett szó vacsora alatt és örültem, hogy szülei szimpatizáltak velem. Nagyon jó hangulatban telt az este. Adammel magunkra vállaltuk a mosogatást és közben beszélgettünk.
- A szüleim jobban szeretnek téged, mint engem. - közölte felháborodottan, mire elnevettem magam.
- Ne hülyéskedj. Hogyan szeretnének jobban? Te vagy az egyetlen gyerekük. - adtam át neki egy tányérat, hogy törölgesse el. Nevetni kezdett, majd a következő pillanatban meg is kaptam a magyarázatot.
- Van egy húgom. Csak a pasijánál alszik. - egészítette ki az infóimat róla. Azért jó tudni.
- Nem ciki, hogy a húgodnak van pasija, te meg szingli vagy? A kisebbeknek általában nagyobb szerencséjük van. Béna. - ahogy mutogattam, levizeztem. - Uppsz... Bocsi. - húztam el a szám, ő meg gyilkos tekintettel nyúlt bele a mosogatóvízbe. A következő pillanatban már tiszta víz voltam. - Ha harc, akkor legyen harc. - fogtam egy vizes rongyot és hozzávágtam. Gyorsan kerestem egy másikat, mert tudtam, hogy ezt most nem úszom meg. Jól gondoltam. A következő percben mind a ketten locsoltuk a másikat. Csurom vizesek lettünk mi is és a konyha is úszott.
- Megvagy. - karolt át hátulról és a vizes ronggyal végigszántott arcomon. Nagy nehezen megfordultam és belenéztem szemeibe. Közelebb hajolt, gondolom azzal a céllal, hogy megcsókol, de én a szájához nyomtam a koszos, vizes mosogató rongyot. - Ezt még megbánod. - nyögte ki, miközben próbálta eltüntetni szájáról a mocskot. Amíg ő ezzel foglalatoskodott, kerestem egy felmosót és rendbe tettem a konyhát. Adam időközben eltűnt, így egyedül indultam meg az emeletre. Az ösztöneimre hagyatkoztam, de azok most cserben hagytak. Szinte mindent megtaláltam, csak Adam szobáját nem. - Csak nem eltévedtél? - hallottam meg mögöttem egy hangot. Megfordultam és Mr. Egoman állt ott egy szál törölközőben. - Gyere. - intett egyet és elindult. Követtem őt, majd megállt egy ajtó előtt. - Ez a fürdő. A másik ajtó a szobámba vezet. Innen csak visszatalálsz majd. - incselkedett, mire kidugtam a nyelvem. - Húzd vissza, mert leharapom. - fenyegetett meg, mire megráztam a fejem és beléptem a fürdőbe. Már volt kikészítve két törölköző, viszont a cuccaim a szobájában voltak. A fürdőből kivezető másik ajtóhoz léptem, mert azt mondta, hogy a szobájába vezet. Igaza volt. Megtaláltam a táskám és kivettem belőle a szükséges ruhákat. Pár perc múlva már a zuhany alatt álltam. Gyorsan megmostam a hajam, majd magamra tekertem egy törölközőt és kiléptem a kabinból. A hajamra is tekertem egy turbánt, így viszont viccesen néztem ki. Mivel nem otthon voltam, így nem időzhettem annyit. Megszárítkoztam, felöltöztem és a hajamat is megszárítottam. Miután kész voltam mindennel, visszamentem Adam szobájába. Az ágyon feküdt egy szál alsónadrágban és TV-t nézett. Meg kell hagyni, nagyon jó teste van.
- Megmutatod hogy hol fogok aludni vagy ahhoz hogy megtaláljam, el kell tévednem megint? - fordultam felé, miután elpakoltam táskámba.
- Szívesen megmutatom. - állt fel az ágyról és elém lépett. - Csak csukd be a szemed és bármi van, ne nyisd ki, csak akkor, mikor szólok. - utasított, én meg vonakodva, de belementem. Mire jó ez a játék? Miért nem lehet csak szimplán megmutatni? Felkapott karjaiba és elindult velem. Nyílt egy ajtó majd még egy és lehelyezett egy puha ágyra. - Kinyithatod. - szólalt meg, mire szemeim kipattantak.
- Ez most komoly? - nevettem fel, ő meg bólogatott. - De akkor milyen ajtókat nyitogattál? - nevettem még mindig, ő meg a fejével a fürdő ajtó irányába biccentett. - Én nem alszok veled! Ne legyél hülye. - ellenkeztem, de ő fölém könyökölt és nem hagyott megmozdulni.
- És ha azt mondom muszáj? Csak három szobánk van. Tesómé, Anyuéké és az enyém. - közölte velem a tényeket. - Szóval itt kell aludnod. Nyugi, nem fogok rád mászni. - 'vígasztalt', mire elnevettem magam. Úgy érzem, bízhatok benne. Fogalmam sincs, mivel és mikor érte ezt el, de megbízhatok benne.
- Már nem mászol rám, mert rajtam vagy. - céloztam ezzel arra, hogy leszállhatna rólam, de nem vette a lapot, vagy nem akarta. Szemei ingáztak ajkaim és szemeim között. Annyira nyilvánvaló volt, mit akar. - Na, hol van a határozott srác, aki mindig megkapja, amit akar? - próbáltam tudtára adni, hogy ezt most én sem fogom bánni. Értette is a célzást és minden előjel nélkül mohón ajkaimra tapadt. Egyik kezem arcára, a másikat tarkójára vezettem és beletúrtam hajába.
- Nocsak... megtörtem a kis Bellát. - suttogta két csók között, mire fél centivel hátrébb húzódtam.
- Fogalmam sincs miért, de bízok benned. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a barátnőd vagyok. - kacsintottam, majd egy utolsó puszit nyomtam szájára és lelöktem magamról.
- Elérhetetlen. Ez tetszik. - karolt át és közel húzott magához. Elnevettem magam, de inkább nem is foglalkoztam vele. Beállítottam az ébresztőt, majd rá pár percre már aludtunk is. Az biztos, hogy forgalmas nap volt a mai. Reggel elképzelni sem mertem volna, hogy este egy 'idegen' srác ágyában fogok aludni. New York.... Minden megváltozott.
ui: Remélem tűrhető rész lett.! :)
Zsó. xx. :) ♥
- Ott a táncterem, mindjárt jövök, csak átöltözök valami táncos szerelésbe. - jelentettem ki és beviharoztam szobámba. Villámgyorsan kerestem valami göncöt és magamra kaptam, majd a laptopommal a kezemben, elindultam Adamhez. Beléptem, a laptopot beüzemelve leraktam az asztalra és amíg vártam, hogy betöltsön a YouTube, felé fordultam. - Van már esetleg ötleted? - kérdeztem tőle, ő meg bólintott.
- Ismered Tommyt és Charliet? - kérdezte, mire gondolkodni kezdtem. Ismerősen cseng a nevük, de nem tudom honnan. - Nekik vannak jó koreográfiáik és szerintem azokat megcsinálhatnánk. - laptopomhoz lépett és beírta a keresőbe. Megálltam mellette és figyelmesen néztem a videót. Tény, hogy nagyon ügyes párosról van szó. A tánc maga tetszett, de az, hogy a végén a lány 'beleszeret' a srácba... hát.. - Beszéltem a dirivel és két táncot kell vinni. Egyet hip-hop kategóriában, egyet pedig társastáncban. A másikra is találtam videót. - mutatta meg az egyik leggyönyörűbb táncot, amit én elakadt lélegzettel néztem. Fel sem fogtam, mit csinálnak a táncosok és akkor Adam ezt akarja táncolni!? - Na, megcsináljuk? - kérdezte, mikor már vagy öt perce a laptopot bámultam.
- Én ilyeneket nem tudok. Biztos, hogy nem. - álltam fel és az egyik korláthoz léptem. Könyökeimmel megtámaszkodtam rajta, miközben lehajtott fejjel gondolkodtam. Be merjem vállalni vagy inkább keressünk mást? Nem tudom... nem bízom Adamben.
- Bella. - suttogott fülembe, miközben kezeivel két oldalamon támasztotta a korlátot. - Hidd el nekem, menni fog. - nyomott egy puszit vállamra, mire felemeltem fejem és megfordultam karjai közt.
- Nem, biztos vagyok benne, hogy nem fog menni. Nem bízok benned Adam. Nem tudom megcsinálni... - szerintem váratlanul érhette, mert arcáról zavartság tükröződött. - Sajnálom, de ez az igazság. - éreztem, hogy alig bírom visszatartani könnyeimet, de fogalmam sem volt, miért kéne sírnom. Biztos, hogy nem Adam miatt....
- Mi történt? - kezét állam alá helyezve, kényszerítette, hogy szemébe nézzek. - Valami rosszat tettem? - szemeiben aggodalmat véltem felfedezni, mire megráztam fejem. Rájöttem, hogy apu miatt vagyok így kibukva. Eddig tudtam tűrni, amiket csinált és most vége. Elszakadt a cérna és valahogy ki kell adnom magamból. Fejem mellkasának döntöttem és csak sírtam. Kezeivel szorosan átkarolt, ami most jól esett. - Elmondod? - kérdezte, én meg bólintottam. Picit elhúzódtam tőle és előhalásztam egy zsepit. Miután kicsit rendbe szedtem magam, vettem egy mély levegőt és belekezdtem. Elmondtam neki mindent. Hogy mi volt ma vagy éppen három éve és még sorolhatnám. Igazából beszámolót tartottam az életemről... - Van egy ötletem. - jelentette ki, mire érdeklődve pillantottam rá. - Hogy egy kicsit kikerülj apukád környezetéből, aludj nálunk! - ajánlotta, mire kikerekedtek a szemeim.
- Adam... - próbáltam ellenkezni és valami nyomós okot kitalálni, miért nem lehet. - Ezt nem tehetem meg. - ennyit tudtam kinyögni, ő meg megrázta fejét.
- De igen, megteheted. Tizennyolc éves vagy és a szüleid megkeserítik az életed. Nem akarsz egy kicsit elszabadulni ebből az őrültek házából? - tette fel a kérdést, amire nyilvánvaló volt a válaszom, de akkor sem mehetek. - Gyere, ígérem, hogy élvezni fogod. Nem vagyok én olyan rossz, mint amilyennek gondolsz. - kezdett noszogatni. - Bella, tudom hogy akarod. - bökött oldalba, mire rá emeltem tekintetem. - Na, gyere. - pattant fel és felhúzott a földről.
- Legyen. - adtam be derekam, mire ő féloldalas mosolyt varázsolt arcára és közelebb húzott magához. - Muszáj ezt? - kérdeztem, ő meg értetlen fejet vágott, pedig pontosan tudta miről is beszélek. - Nem tudsz elcsábítani. Te akkor is Adam vagy, egy pénz imádó majom. - közöltem vele, majd kiszabadultam kezei közül. Kikapcsoltam laptopom, amivel visszasétáltam a szobámba, immár Adammel együtt.
- Félreismertél. - jelentette ki, miközben összepakoltam a szükséges cuccaimat egy táskába. - Sosem voltam nagymenő, csak bárhova mentem, mindenhol ismertek. Akik körbevesznek, nem a barátaim vagy csak nagyon kevesen közülük. Tudom, min mész keresztül, mert velem is ugyanez van, csak én leszarom. Nem foglalkozom vele. Azért tűnök pénz imádónak, mert nem hajtom el a piócákat, akik ragadnak rám, így önimádó baromnak nézhetek ki. De ez nem így van.... - részletezte, én meg úgy gondoltam, hogy ha ez igaz, akkor majd náluk úgy is bebizonyosodik, addig pedig had játsszak vele én is.
- Ebben az esetben. - mellé léptem és nyomtam egy puszit arcára. Meglepődött, de gyorsan kapcsolt és magához ölelt. Egyszerűen csak jól esett megbújni ölelésében. Biztonság érzetem volt, ami nálam nagy szó. Kevés ember éri ezt el nálam és neki sikerült... - Na, veszek fel valami utcai ruhát és már indulhatunk is. - jelentettem ki, majd besasszéztam a gardróbba. Persze becsuktam magam után az ajtót, hiszen Adam képes lenne utánam jönni. Hamar kiválasztottam a ruhámat, amit magamra is kaptam, majd visszamentem a szobámba. Elraktam még a telefon töltőm és mobilom is, majd miután meggyőződtem arról, hogy mindenem megvan, felkaptam a táskám és lementünk a földszintre.
- Elmentem, majd holnap jövök. - jelentettem ki, mire anya az előtérbe sietett.
- Hova mész? Kihez? Miért? Hol fogsz aludni? - bombázott kérdéseivel, mire megforgattam szemeim.
- Adamhez, mert táncot kell gyakorolnunk. Nála is alszok. - ahogy kimondtam, anyu szemei elkerekedtek és éreztem, hogy ebből nem lesz kellemes beszélgetés, hacsak én le nem rövidítem.
- Ki engedte meg, hogy fiúnál aludj? Isabella, hogy lehetsz ilyen önfejű és makacs? - kezdett el szidni, mire én legyintettem.
- Tizennyolc éves vagyok, ne várd el tőlem, hogy egy öt éves angyali kislány legyek. Majd holnap jövök. - intettem neki és már ki is léptem az ajtón. Adam elismerően nézett rám, de engem hidegen hagyott. Megszoktam már, hogyha bármit akarok, akkor ez megy. De ha kussban ülök a szobámban, jó gyerek vagyok. Már régen nem az a lány vagyok, akit anyáék szeretnének és ez sem nekem köszönhető...
- Milyen messze laksz? - néztem rá, ő meg válaszra sem méltatva a kocsijához vezetett, kinyitotta nekem az ajtót és megvárta míg beülök. Szélsebesen megkerülte az autót és már benn is ült mellettem. Bekötöttük magunkat, a motor hangja felzúgott, majd úton is voltunk. Röpke tíz perc alatt odaértünk. Egy hatalmas ház előtt álltunk meg, ami számomra nem volt újdonság. Gondolom értette is, miért nem ájulok el tőle... Beérve viszont kellemesen csalódtam.
- Anya, apa megjöttünk. - kiabálta el magát. Ledobtuk cipőinket és beljebb vezetett a házban. A nappaliban meg is találtuk szüleit. - Anyu, apu, ő itt Bella. - mutatott be, mire elmosolyodtam és kezet fogtam szüleivel.
- Örülök, hogy megismerhetem önöket. - léptem vissza egy lépést, így újra Adam mellett álltam, aki átkarolta derekam. Nem akartam a szülei előtt fesztivált csinálni, így nem ráztam le magamról érintését.
- Jaj kérlek, tegeződjünk. Johanna vagyok, ő pedig David. - mutatkoztak be. Az első perctől kezdve szimpatikusak voltak nekem és már értem miért. Nagyon barátságosak és közvetlenek. Olyan szülők, amilyenekről én eddig csak álmodtam. - Nem vagytok éhesek? - kérdezte egyből, mire Adam csak megrázta a fejét.
- Nem, de köszönjük. - próbáltam azért illedelmes lenni. Még is csak hívatlan vendég vagyok.
- Felmentünk a szobámba. - jelentette ki Mr. Egoman, majd kézen fogva vezetett fel az emeletre. Mikor a szülei már nem láttak ránk, kihúztam kezeim az övéi közül. Fenn az emeleten ide mentünk, oda mentünk meg amoda és végül beléptünk a szobájába.
- Na jó. Most ha mondanád, hogy menjek le a szüleidhez és kérdezzek meg valamit, tuti eltévednék. - ahogy kijelentettem, elnevette magát. - Ne nevess, mert tényleg így lenne. - tettem csípőre kezeimet. Szerintem röhögő görcsöt kapott... Legyintettem egyet és felfedező útra indultam szobájában. Szinte minden a zenéről, a táncról és a gördeszkáról szólt. Tipikus fiú.
- Gyere, mutatok valamit. - kelt fel ágyáról és kezeinket összekulcsolva indult meg. Most próbáltam jobban figyelni, hogy merre is megyünk ki, de reménytelen. Ez kész labirintus. Felhúztuk cipőinket majd hátravezetett az udvarra. Nem értettem mit akar mutatni, de ahogy kiértünk, leesett az állam. A házuk a tengerparton áll. Nem is értem miért kellett felhúzni a cipőt, mert rögtön ledobtam. Ahogy a homokban sétáltam, mintha minden gondom megszűnt volna. Egyszerűen nyugalom vett körül és annyira jó volt. - Tetszik? - kérdezte Adam, mikor megálltam egy pillanatra.
- Igen, nagyon is! - mosolyogtam és pördültem egyet. Annyira más, annyira nyugodt, annyira kiegyensúlyozott. - Meg tudnám szokni. - ültem le a homokba és néztem a tiszta, kék vizet.
- Ide szoktam jönni, mikor ideges vagyok, gondolkodom vagy éppen csak egyedül szeretnék lenni. - részletezte és helyet foglalt mellettem. - Ma is ide jöttem suli után. - éreztem, hogy ezt célzásnak szánta.
- Min gondolkodtál? - fordultam felé törökülésben, ő meg elmosolyodott.
- Rajtad. - ahogy kimonta, szemöldököm a magasba ugrott. Ennél jobban meglepni sem tudott volna. - Annyira őszinte és elérhetetlen vagy. Próbáltam rájönni, hogy miért vagy távolság tartó, miért vagy az, aki és erre akkor kaptam választ, mikor nálatok voltunk. - figyelmesen hallgattam. - Nem mersz bízni. Valami történt veled a múltban, amit nem mondtál el... valami, ami miatt félsz az emberektől. Kihasználtak, megcsaltak vagy esetleg elhagytak. Nem tudom, csak azt, hogy be akarom bizonyítani, nem mindenki ilyen. - nagyon ráérzett a dolgokra.
- Ne törd magad. - próbáltam lelombozni, hátha megérti, hogy nem tudok senkiben megbízni. Az én bizalmamba férkőzni nehéz. Kevés embernek sikerül és nem hiszem, hogy Adam ilyen lenne.
- Pedig haladok. - arcára széles mosoly került és értetlen arcomat látva, magyarázatot is adott. - Egy napja se ismerlek és nálam alszol. Szerintem tudok valamit. - kacsintott, majd felhúzott a homokból, mert kezd esteledni. Kézen fogva sétáltunk vissza és valamiért nem zavart. Talán tényleg elért valamit...
- Itt vagytok!? - jött ki az előtérbe az anyukája. - Gyertek, csináltam vacsit. - invitált be minket a konyhába. Adam udvariasan előreengedett az ajtóban, amit egy mosollyal köszöntem meg. Apukája már az asztalnál ült, mi pedig csatlakoztunk hozzá. Le akartam ülni, de láttam, hogy Johanna egyedül pakolna fel mindent az asztalra, így odamentem segíteni.
- Jaj, köszönöm. De ülj csak le. - próbált vendégként kezelni, én meg afféle "ugyan már" nézéssel jutalmaztam.
- Nem nézem végig, hogy egyedül pakolsz fel mindent az asztalra, ráadásul nem volt szó arról, hogy ma itt leszek. Ez a minimum. - jelentettem ki, ő meg mosolyogva fogadta el segítségem. Miközben segítettem, végig éreztem hátamon Adam pillantását.
- Bella. - szólított meg apukája, mikor már mind az asztalnál ültünk és ettünk. - Te is táncos vagy? - érdeklődött, én pedig bólintottam.
- Igen. Adam osztálytársa és egyben táncpartnere is vagyok. - ahogy kijelentettem, szülei elismerően néztek rám. Még sok mindenről esett szó vacsora alatt és örültem, hogy szülei szimpatizáltak velem. Nagyon jó hangulatban telt az este. Adammel magunkra vállaltuk a mosogatást és közben beszélgettünk.
- A szüleim jobban szeretnek téged, mint engem. - közölte felháborodottan, mire elnevettem magam.
- Ne hülyéskedj. Hogyan szeretnének jobban? Te vagy az egyetlen gyerekük. - adtam át neki egy tányérat, hogy törölgesse el. Nevetni kezdett, majd a következő pillanatban meg is kaptam a magyarázatot.
- Van egy húgom. Csak a pasijánál alszik. - egészítette ki az infóimat róla. Azért jó tudni.
- Nem ciki, hogy a húgodnak van pasija, te meg szingli vagy? A kisebbeknek általában nagyobb szerencséjük van. Béna. - ahogy mutogattam, levizeztem. - Uppsz... Bocsi. - húztam el a szám, ő meg gyilkos tekintettel nyúlt bele a mosogatóvízbe. A következő pillanatban már tiszta víz voltam. - Ha harc, akkor legyen harc. - fogtam egy vizes rongyot és hozzávágtam. Gyorsan kerestem egy másikat, mert tudtam, hogy ezt most nem úszom meg. Jól gondoltam. A következő percben mind a ketten locsoltuk a másikat. Csurom vizesek lettünk mi is és a konyha is úszott.
- Megvagy. - karolt át hátulról és a vizes ronggyal végigszántott arcomon. Nagy nehezen megfordultam és belenéztem szemeibe. Közelebb hajolt, gondolom azzal a céllal, hogy megcsókol, de én a szájához nyomtam a koszos, vizes mosogató rongyot. - Ezt még megbánod. - nyögte ki, miközben próbálta eltüntetni szájáról a mocskot. Amíg ő ezzel foglalatoskodott, kerestem egy felmosót és rendbe tettem a konyhát. Adam időközben eltűnt, így egyedül indultam meg az emeletre. Az ösztöneimre hagyatkoztam, de azok most cserben hagytak. Szinte mindent megtaláltam, csak Adam szobáját nem. - Csak nem eltévedtél? - hallottam meg mögöttem egy hangot. Megfordultam és Mr. Egoman állt ott egy szál törölközőben. - Gyere. - intett egyet és elindult. Követtem őt, majd megállt egy ajtó előtt. - Ez a fürdő. A másik ajtó a szobámba vezet. Innen csak visszatalálsz majd. - incselkedett, mire kidugtam a nyelvem. - Húzd vissza, mert leharapom. - fenyegetett meg, mire megráztam a fejem és beléptem a fürdőbe. Már volt kikészítve két törölköző, viszont a cuccaim a szobájában voltak. A fürdőből kivezető másik ajtóhoz léptem, mert azt mondta, hogy a szobájába vezet. Igaza volt. Megtaláltam a táskám és kivettem belőle a szükséges ruhákat. Pár perc múlva már a zuhany alatt álltam. Gyorsan megmostam a hajam, majd magamra tekertem egy törölközőt és kiléptem a kabinból. A hajamra is tekertem egy turbánt, így viszont viccesen néztem ki. Mivel nem otthon voltam, így nem időzhettem annyit. Megszárítkoztam, felöltöztem és a hajamat is megszárítottam. Miután kész voltam mindennel, visszamentem Adam szobájába. Az ágyon feküdt egy szál alsónadrágban és TV-t nézett. Meg kell hagyni, nagyon jó teste van.
- Megmutatod hogy hol fogok aludni vagy ahhoz hogy megtaláljam, el kell tévednem megint? - fordultam felé, miután elpakoltam táskámba.
- Szívesen megmutatom. - állt fel az ágyról és elém lépett. - Csak csukd be a szemed és bármi van, ne nyisd ki, csak akkor, mikor szólok. - utasított, én meg vonakodva, de belementem. Mire jó ez a játék? Miért nem lehet csak szimplán megmutatni? Felkapott karjaiba és elindult velem. Nyílt egy ajtó majd még egy és lehelyezett egy puha ágyra. - Kinyithatod. - szólalt meg, mire szemeim kipattantak.
- Ez most komoly? - nevettem fel, ő meg bólogatott. - De akkor milyen ajtókat nyitogattál? - nevettem még mindig, ő meg a fejével a fürdő ajtó irányába biccentett. - Én nem alszok veled! Ne legyél hülye. - ellenkeztem, de ő fölém könyökölt és nem hagyott megmozdulni.
- És ha azt mondom muszáj? Csak három szobánk van. Tesómé, Anyuéké és az enyém. - közölte velem a tényeket. - Szóval itt kell aludnod. Nyugi, nem fogok rád mászni. - 'vígasztalt', mire elnevettem magam. Úgy érzem, bízhatok benne. Fogalmam sincs, mivel és mikor érte ezt el, de megbízhatok benne.
- Már nem mászol rám, mert rajtam vagy. - céloztam ezzel arra, hogy leszállhatna rólam, de nem vette a lapot, vagy nem akarta. Szemei ingáztak ajkaim és szemeim között. Annyira nyilvánvaló volt, mit akar. - Na, hol van a határozott srác, aki mindig megkapja, amit akar? - próbáltam tudtára adni, hogy ezt most én sem fogom bánni. Értette is a célzást és minden előjel nélkül mohón ajkaimra tapadt. Egyik kezem arcára, a másikat tarkójára vezettem és beletúrtam hajába.- Nocsak... megtörtem a kis Bellát. - suttogta két csók között, mire fél centivel hátrébb húzódtam.
- Fogalmam sincs miért, de bízok benned. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a barátnőd vagyok. - kacsintottam, majd egy utolsó puszit nyomtam szájára és lelöktem magamról.
- Elérhetetlen. Ez tetszik. - karolt át és közel húzott magához. Elnevettem magam, de inkább nem is foglalkoztam vele. Beállítottam az ébresztőt, majd rá pár percre már aludtunk is. Az biztos, hogy forgalmas nap volt a mai. Reggel elképzelni sem mertem volna, hogy este egy 'idegen' srác ágyában fogok aludni. New York.... Minden megváltozott.
ui: Remélem tűrhető rész lett.! :)
Zsó. xx. :) ♥
Nagyon jó:D Remélem össze jön Adammal:P
VálaszTörlésKövit♥ Anita.
eddigi kedvenc részem :D nagyon nagyon jó lett<3
VálaszTörléssiess :)