11. fejezet.

Megérkeztem! :D Hát ehhez a részhez nem sok hozzáfűzni valóm van. Mindenk olvassa el és ha tetszik neki, akkor valahogy jelezzen, mert fogalmam sincs, hogy amit csinálok az jó-e vagy sem.. :) De nem rizsáznék többet, jó olvasást! :) x.

Oh my God...

/Nyaralás után, első tanítási nap./

- Ajj már... - idegesen csaptam egyet az ülésre, mert még mindig a repülőn ültünk, annak ellenére, hogy már több, mint egy órája le kellett volna szállnunk. A gép eleve késéssel indult, de esküszöm út közben a pilóta elaludt vagy tudom is én. De hogy egy órát késtünk, az biztos. Már a suliban kéne lennünk. Mire lekeveredünk a repülőről, utána át a tömegen és még az út a suliig... tuti csak a harmadik-negyedik órára érek be. Remek! Már a szünet utáni első tanítási napon kések, ennek jó híre lesz. 

- Nyugodj már meg! Ez már a főiskola, itt tök mindegy melyik órádra mész be. - próbált Liam nyugtatni, mire felvontam szemöldököm. Akkor ezekszerint a banda semmit nem tud arról, hogy ebbe a suliba hogy mennek a dolgok. 

- Ez nem így működik. Én tanár is vagyok és a harmadik órám hip-hop, amit én tanítok. Érted már? Muszáj beérnem.. - idegesen a telefonom kijelzőjére pillantottam. - És már elkezdődött a második óra. - egyre idegesebb lettem, majd amikor megszólalt egy hang, hogy kapcsoljuk be a biztonsági öveket, mert landolunk, kicsit jobban lettem. A gép földet ért, Jessel pedig a lehető leggyorsabban slisszoltunk ki a gépből. Rohantunk a táskáinkért és még az a szerencse, hogy Fijin táncos szerkóba öltöztem, mert már nem lenne időm rá. Ahogy a táskák megvoltak, bedobáltuk őket a kocsiba, búcsút vettünk a srácoktól, Jensennel megbeszéltük, hogy ma már nem találkozunk, mert mennie kell forgatni. Ebből kifolyólag Jaredet se látjuk ma már többet. A búcsúzkodás után Apu a sulihoz hajtott, ahol őrültek módjára rohantunk be és épp csengetésre értünk oda. Intettünk egymásnak, majd szaladtam a próbaterembe. Szó szerint berontottam, mire mindenki kérdő tekintettel fordult felém. 

- Sziasztok! - vigyorogva öleltem vissza mindenkit, mert a csapat jó szokásához híven rögtön letámadott. Adam állt egyedül, én meg ránéztem. Nem volt rajta póló és látszott rajta, hogy ma már elfáradt egypárszor. Eszembejutott az, hogy rám állított egy embert, hogy figyeljen és a többi hasonló dolog, így csak biccentettem neki, majd elfordultam és a csapattal foglalkoztam. Mivel ez egy óra, így megállapodtunk, hogy táncolunk egyet, utána sztorizunk, mert mindenki kíváncsi volt, hogy milyen volt Fiji. Elmosolyodtam izgatottságukon, majd miután összeraktunk egy negyed koreográfiát, lihegve ültem le a földre. Annyira hiányzott már a tánc, de még mindig úgy éreztem, hogy van bennem elég feszültség ahhoz, hogy végigtáncoljam a mai napomat. Adam semmit nem szólt, csak hallgatta, hogy mit csináltunk ez alatt az egy hét alatt és tettem egy-két célzást, csakhogy érezze, hogy haragszom rá. Nagyon is!! A csapatból egy ketten gratuláltak a kapcsolatomhoz Jensennel, mert előtte nem igen beszéltem róla, már csak Adam miatt sem. De most úgy voltam vele, hogy egyáltalán nem érdekel... Ha igazat mondott Nate a nyaraláson, akkor Adam még szeret és ha Jensenről beszélek, talán neki is fáj valamennyire. Már nem tudom tolerálni őt, de talán már nem is akarom.
- Na, menjetek a kövi órára, én is azt teszem! - ugrottam fel, mikor meghallottam a csengőt. Még egy gyors ölelés mindenkivel, aztán kiléptem a teremből. Kiérve Sofiat pillantottam meg Brandon mellett, akik éppen az aula felé haladtak. Nekifutásból ráugrottam Brandon hátára, aki meglepődött, de elkapott.
- Szélvészkisasszony is megérkezett! - nevetett, majd lerakott és magához ölelt. - Jó színed lett! Sugárzol! - dícsért meg, mire pukedliztem előtte. Sofia is jó szorosan magához húzott és tudtam, hogy ebbe az ölelésben benne van minden. Csak mosolyogni tudtam barátaimon, majd együtt indultuk meg az aulába. - Szóval Fiji, mi? Jól megy szöszi... - bökött oldalba barátom, mire megforgattam szemeimet és úgy tettem, mintha nem is hallottam volna. - De képeket majd mutathatnál. - vigyorgott, én meg afféle "kíváncsi vagy, mi?" tekintettel néztem rá.
- Majd mutatok! De most megyek órára. Az ofőmmel lesz, szóval sietek! Sofia, majd még beszélünk! - intettem nekik és már el is tűntem...
Így ment ez nap végéig. Futkoztam a suli egyik feléből a másikba, mert az órarendet úgy rakták össze, hogy minden óra más-más teremben volt és még véletlenül se voltak a termek egymás mellett. Épp az aulán vágtam át, mikor Adam megjelent előttem és nem engedett tovább.
- Hagyj békén... - löktem oldalra, majd tovább sétáltam, de ő elkapta a kezem és visszahúzott. Mellkasának csapódva sikerült megállnom, mire szúrós szemekkel néztem rá. Ha most bármit tesz vagy mond, elküldöm melegebb éghajlatokra. Hogy gondolja ő ezt!? - Adam, engedj el! Most! - hangom ellenkezést nem tűrő volt, de ő mégsem tette, amire kértem. - Azt mondtam, engedj el! - kiabáltam vele, ő meg végre felfogta, hogy tényleg haragszom rá. Eddig is haragudtam, de most nagyon. - Végre... - fordultam el tőle és próbáltam kijutni a suliból, de utánam szólt.
- Bella, mi lenne ha megbeszélnénk mindent? - ajánlotta, én pedig megtorpantam és arcomra egy szánalmas kifejezés ült ki. - Mi lenne ha végre tisztáznánk a dolgokat? Ha hallanád, hogy én mit érzek, mit miért teszek és a többi. Azt mindenki tudja, hogy te mit éreztél és mi van veled... de én is itt vagyok! - kezdett bele monológjába, én meg megfordultam és ingatni kezdtem fejem.
- Te csak meg se szólalj! Azok után, amit tettél még van merszed kijelenteni, hogy szarul érzed magad? Te mentél bele, te kötötted az alkut és nem én! Magadnak keverted a szart és most iszod a levét... Engem hagyj békén, felejtsd el azt is, hogy létezem! És az, amiket csináltál csak a gyerekes viselkedésedet bizonyították. Utánam küldted az egyik haverod, hogy kémkedjen neked? Remek, igazán érett viselkedés. Még véletlenül se legyen egy kis nyugtom tőled. Hát most majd lesz. Ma már jártam az igazgatónál és új táncpartnert kértem. Még nem döntöttek, de remélem sikerül mást találni... És ezt mind miattad. Ügyes vagy. - dicsértem meg, arcán pedig meggyötörtség látszott. Ilyennek még nem láttam ez előtt és tudtam, hogy ezt most én húztam ki belőle. Még szerencse, hogy már csak páran mászkáltak a suliban, így senki nem volt fültanúja vitánknak.
- Gondolod, hogy bele is mennek a cserébe? Azt hiszed, hogy meg fogják engedni? És mégis ki lenne az, akit beraknak melléd? Ki felelne meg a te szintednek? Mert nincs sok ilyen a suliban és ők is már végzősök... Gondolkodj egy picit Bella! A csere úgysem jön össze, ebben biztos vagyok! A másik meg... - folytatta volna, de én mérgemben beléfojtottam a szót.
- Ne legyél benne olyan biztos... Sok jó táncos van ebben az iskolában, szóval az egóddal akár el is bújhatsz! Reménykedni szabad, de nem ajánlatos. - hátrébb léptem egyet, de ő utánam nyúlt és visszahúzott maga elé. Szorosan fogta karomat és jeges, mégis érzelmekkel teli szemeit rajtam tartotta.
- Nem fejeztem be... - hangjában volt valami, ami miatt magamban tartottam mondanivalómat. - Szerinted nekem milyen, ha mással látlak? Tudom, hogy én csesztem el és tudom, hogy egyáltalán nem így kellett volna csinálnom, de megtörtént és már nem tudok változtatni rajta. Életem legnagyobb hibája volt, amit tettem. Nem kell még kismilliószor a fejemhez vágnod... - ez után a mondata után arca megváltozott. Megmutatta, hogy valójában mennyire összetört ő is és rá kellett döbbennem, hogy sosem láttam rajta ekkora fájdalmat eddig. Ahogy szemeibe néztem, megmozdult bennem valami és egy furcsa érzés arra késztetett, hogy megöleljem, de nem.... nem engedelmeskedtem neki. Még nem ment el a józan eszem! - Viszont mikor azt hittem, hogy megőrülök a hiányodtól, rájött egy nagyobb gond... lett valakid. Egy olyan valaki, aki akár én is lehettem volna, ha nem szúrom el. Fogalmad sincs róla, hogy mennyire magam alá kerültem. Onnantól kezdve esélyem sem volt arra, hogy visszakapjalak. Próbálkoztam, tény, hogy nem a legjobban, de próbálkoztam. Viszont nem tudok továbblépni. Nekem nem megy.... még soha nem szerettem meg senkit ennyire, olyan rövid időn belül, mint téged. Már több, mint két hónapja örlődök és még mindig nem tudok más lányra úgy tekinteni, mint rád és elhiheted, hogy sok rózsaszín barbie jött már oda hozzám... Nem megy... - mondata végén láttam rajta, hogy gondolkodik ki mondja-e még, ami benne van. - Bella... - kezdett bele, én meg csak álltam és vártam. Fogalmam sincs miért, de nem akartam eltűnni a közeléből. Már nem akartam otthagyni. Azt éreztem, hogy vele kell lennem.... - A fenébe is! Szeretlek! - ahogy kimondta, ajkaimra tapadt, én pedig meglepődöttségemben nem tudtam reagálni, de ő kitartott. Nyelvével bejutásért

könyörgött, amit először nem akartam megadni neki, elvégre nekem ott van Jensen, de mégis hagytam magam. Csókjában benne volt minden. A bánat, fájdalom, meggyötörtség és talán kétségbeesés is. Belenyögtem szájába, mikor egyik kezével hajamba túrt, a másikkal pedig kihasználta, hogy oldalánál kivágott fölső van rajtam és azon keresztűl nyúlt be hátamhoz, oldalamhoz és gyengéd érintéssel futkozott fel s alá.
- Adam... - váltam el tőle és levegő után kapkodtam. - Kérlek ne csináld ezt. - szemembe könnyek gyűltek. Fájt elválni tőle, fájt látnom szemében a bánatot. Tudta, hogy mi következik, mégis megvárta, hogy kimondjam. - Szeretem Jensent, nem tehetem ezt vele... - a földet kezdtem pásztázni és próbáltam könnyeimet visszatartani.
- De engem is szeretsz. Ne mond, hogy nem, mert éreztem. - ujjait állam alá helyezte és kenyszerített, hogy szemeibe nézzek. - Olyan rég nem éreztem már ezt. Fogalmad sincs róla, hogy mit művelsz velem. - fojtatta volna, de ingatni kezdtem fejem.
- Adam... - próbáltam összeszedni gondolataimat, de itt volt a pillanat, mikor nem tudtam tovább tartani magam és utat engedtem könnyeimnek. - Szeretlek, igen ez igaz! De kérlek hagyd had éljem az életem... Próbálj meg találni valakit, aki boldoggá tesz és utána el tudsz majd felejteni engem! Kérlek...- hangom elcsuklott a végére és hátrálni kezdtem. Szememből a sós cseppek szüntelenül folytak, én meg szapora léptekkel távoztam a suliból...


- Bella! - rontott be húgom a táncterembe, mire feléfordultam. Ahogy hazaértem, berohantam ide és ki se mentem. A zene száz decibellel üvölt, én meg táncolom, ami éppen eszembe jut. Annyi minden kavarog bennem és nem tudom tisztázni az érzéseimet sem... - Telefon! - adta át tesóm a mobilomat. Gyomromban hatalmas görcs keletkezett, mikor megláttam Jensen nevét. Nem akartam beszélni vele, nagyon nem. Tudtam, hogy úgy is kihúzná belőlem, hogy megcsókoltam Adamet, én pedig nem akartam, hogy tudja...
- Szia. - szóltam bele végül és erőt vettem magamon. Annyi még ment, hogy telón keresztül játszam, hogy minden rendben van velem.
- Szia. Minden rendben? - hallottam hangjában némi aggodalmat, én meg lehunytam szemem. Ennyire nem ismerhet. Ennyire nem érezhet rá a dolgokra. - Bella!? - kezdett egyre nyomasztóbb lenni a vele való társalgás, pedig fél perce sincs, hogy felvettem a telefont.
- Minden oké! - próbáltam valami életet és vidámságot belecsempészni hangomba és hatalmas taps, amiért sikerült. - De épp egy koreográfiát gyakorlok, szóval kicsit elfoglalt vagyok. - menteni akartam magam.
- Így már értem. - hangja nyugodt volt, ami hatott rám is némileg. - Akkor majd holnap beszélünk. Jó éjt, szeretlek. - az utolsó szónál szívem hatalmasat dobbant és a sírás kerülgetett. Még válaszoltam neki, majd a lehető leggyorsabban kinyomtam. Mobilomat szívemhez szorítottam és úgy tört elő belőlem a sírás. Újra...
A kijelzőre nézve láttam, hogy már elmúlt kilenc, én viszont nem voltam fáradt. A szobámba siettem, átöltöztem valami utcai ruhába, ami egy fehér csőnadrágot jelentett, barna övvel, fehér toppal és arra egy fehér kötöttpulcsi. Lábamra egy barna bakancs, táska, amibe raktam pénzt, zsepit és egyéb ilyen női dolgot. A telómat felkaptam, majd levonultam a földszintre egy bőrdzseki kíséretében.
- Elmegyek egyet sétálni. Majd jövök, de az is lehet, hogy ott alszom egy barátomnál.... - füllentettem a végét, de nem tudtam, hogy mikor fogok visszaérni. Nem akartam, hogy idegesek legyenek miattam. Az ajtón kilépve, rájöttem, hogy nem lesz szükségem a dzsekimre, mert meleg éjszakának nézünk elébe. Fogalmam sem volt róla, hogy merre megyek, csak sétáltam előre és gondolkodtam. Végig a két srácon járt az eszem és azon, hogy mekkora idióta vagyok. Én szeretem Jensent, szükségem van rá! Adam ha egyszer átvert, mégegyszer át fog és én ezt nem akarom...
Ilyeneken kattogtam, mikor egy homokos partra értem ki. A parton sétálgattam és élveztem az enyhe időt. Néha néha jött egy-egy fuvallat, ami szétborzolta szőke loboncomat, de most ez sem zavart. Jelen pillanatban átkoztam magam. Nálam hülyébb ember nem létezik. Nem lett volna szabad hagynom Adamnek a délutáni csókot. Semmit nem lett volna szabad hagynom. Már akkor búcsút kellett volna intenem neki, mikor visszahúzott... - Hülye vagy Bella. - szidott belsőm is, én meg ingatni kezdtem fejem, saját bénaságomon.
- Bella? - hallottam meg egy ismerős hangot, mire szememmel keresni kezdtem a hang tulajdonosát, de hiába néztem körbe, nem láttam senkit. Részben azért, mert sötét volt... - Itt, lent. - szólt újra, mire lehajtottam fejem és megláttam Adamet a homokban ülve. Akkor jöttem csak rá, hogy ez az a part, ahol az ő házuk is van. Remek... - Mit csinálsz itt ilyen későn? - állt fel mellém, mire megvontam vállaimat.
- Gondolkodom... - feleltem halkan és a vizet pásztáztam tekintetemmel. Nem volt merszem a szemébe nézni, elvégre én kevertem most össze a szálakat. Legalábbis azt a részét, ami engem érint. Hirtelen eszembe jutott, hogy Adam is csak akkor jön ide, ha gondolkodik vagy egyedül akar lenni. - Akkor én megyek is. - jelentettem ki hosszas hallgatás után, mire ő megfogta a kezem, de érintése most nem volt olyan határozott, mint délután. Óvatosan néztem fel arcára és csak a fájdalmat láttam rajta... ajjmárr!!! - Emlékszem, hogy még régebben mondtad, csak akkor jössz ide ha gondolkodsz vagy éppen egyedül szeretnél lenni. Nem zavarok inkább. Mindkettőnknek arra van szüksége, hogy rendbe tegyük a dolgokat fejünkben. - halványan elmosolyodtam, csakhogy valami jót is sugározzak felé, ő meg egy hirtelen mozdulattal magához ölelt. Nem bírtam ellenálni neki, de nem is akartam. Szorosan körém fonta karjait, én meg elbújtam ölelésében. Annyira jó illata volt, annyira kedves és érzékeny gesztus volt tőle, hogy nem akartam elhúzódni. Egyszerűen csak jól esett. - Adam... nem szabad. - ennyit tudtam kinyögni, de ő meg sem hallotta. Arcát nyakamba temette és hallottam, ahogy mélyen beszívja hajam illatát. Ahogy orra bőrömhöz ért, gerincemen végigfutott a hideg és nem rossz értelemben. Hasonló érzéseket váltott ki belőlem, mint Jensen és ennek részben nem örültem...
- Bella...- szemeimbe nézett, én pedig tudtam, hogyha most nem tűnök el, akkor olyat is tehetek, amit megbánok. - Kérlek, maradj még. - örzőn körém fonta karjait, én meg nem tehettem mást, bólintottam. Adam leült a homokba, engem pedig az ölébe húzott, amin meglepődtem, de hagytam magam. Nem tudom meddig ültünk ott csendben, viszont élveztem. Jobban is, mint kellett volna.
- Adam, nekem tényleg mennem kell, mert így... - tártam szét a karom, miután feltápászkodtam öléből, így jeleztem, hogy lehetetlenné tesszük a másik életét. - Jó éjt. - megejtettem egy mosolyt, majd elindultam vissza. Gyorsan előkaptam a telóm és csak akkor láttam, hogy már tizenegy is elmúlt. Szemeim elkerekedtek, de csak megvontam vállam, mert most ez sem tudott érdekelni.
- Nem gondolod, hogy hagyom, hogy ilyen későn egyedül sétálj New York utcáin. - állt mellém Adam, mire kérdőn néztem fel rá. Ujjait enyémekre kulcsolta és elindultunk a házuk felé. Tudtam, hogy ez így nagyon nem helyes, de mégse hátráltam meg. Nem mondtam neki, hogy hagyjuk egymást, semmit... Csak mentem utána és elgondolkodtam azon, hogy ha erre Jensen rájön, hogy reagál majd... - Anyuék még fenn vannak és valószínű a húgom is, szóval ne lepődj meg. - rám mosolygott. Végre egy mosoly! Válaszképp csak bólintottam és beléptünk a házukba. Semmi nem változott, mióta itt jártam és az már régen volt. Elengedtem Adam kezét, mielőtt még valaki látott volna minket, majd levettem a cipőm. Láttam arcán, hogy ez nem tetszett neki, de hál' isten nem szólt semmit és nem erőszakoskodott...
- Sziasztok! - jött oda anyukája széles mosollyal és magához ölelt. Ezek szerint, ők nem tudják, hogy miért nem jártam itt már lassan két hónapja. - Jó, hogy újra látunk Bella. - még mindig mosolygott és ez engem is erre késztetett.
- Johanna! - üdvözöltem én is, ő meg egyből étellel és mindennel kínált, amit nem már nem fogadtam el. Fáradt voltam és éjfél felé járunk, szóval már nem tanácsos enni, bár ez engem sose érdekelt, de most nem otthon vagyok.
- A vendégszoba megfelel? - kísért fel minket az emeletre, de Adam durván közbeszólt.
- Anyu, majd mi elintézünk mindent. Nem kell segíteni. Maradj...- én is meglepődtem hangnemén, hát még az anyukája. - Bocs, csak feszült vagyok. A lényeg, hogy megoldjuk. De azért köszönöm. - adott egy puszit Johanna arcára, mi meg összemosolyogtunk. Adam nem hagyta, hogy csupán szemmel kommunikáljak anyujával, felhúzott az emeletre. Fent viszont elment másik irányba, én meg célba vettem Adam szobáját. Már nem tévedek el náluk, hiszen a sok próba miatt rengeteget jártam itt.
Adam szobájába lépve, mintha nem is az ő rezidenciájába érkeztem volna. A megszokott rend és tisztaság helyett minden rendetlen volt és mocskos. A földön a papírok szétszórva, ruhák és egyéb dolgok... Mi történt itt? Mintha egy vihar utáni tájat bámulnék..
- Adam! - fordultam felé, mikor belépett a szobába. - Mi ez? - mutattam körbe, ő meg megvonta vállait. Utálom mikor a nem törődöm stílusát helyezi előtérbe. - Ne csináld ezt... nem szeretem. - ahogy kijelentettem, elém állt és két kezét derekamra fonta, úgy húzott közelebb magához.
- Nincs miért vagy kiért rendet raknom. Egyszerűen már nem érdekel semmi.... De talán változik valami. Talán lesz valami, ami miatt újra visszazökkenek a rendes kerékvágásba. - értettem a célzást, de hevesen rázni kezdtem fejem. Nem akarok hiú reményeket táplálni iránta, mert tudom milyen érzés, mikor pofára esik az ember.
- Adam.... én nem.... - folytattam volna, de elhallgattatott egy csókkal. Itt volt a döntés lehetősége. Ha visszacsókolok, azzal megadom magam neki és érteni fogja a rejtett jeleket is. Viszont ha elutasítom, akkor ott lesz Jensen és egy normális élet....

ui: Remélem olvasható lett... ha nem, az se baj! Majd a következő! :)
Zsó. xx. :) ♥