1. fejezet.

Sziasztok! :) Meg is hoztam az első részt, ami igazából tájékoztató jellegű. A második résztől terveztem inkább az izgalmakat és a történéseket. Remélem azért ez is tetszik majd nektek! :)

New York

Hát megérkeztünk. Ahogy landolt a repülő, megkönnyebbültem. Most repültem életemben először és féltem. Nem kicsit... Nagyon! De így, hogy biztonságban földet értem, nem is volt olyan rossz. 

- Isabella, Jessica! Gyertek! - szólt Apu, mert mi jó szokásunkhoz híven nézelődni kezdtünk, pedig még csak a reptéren voltunk. 

- Úgy utálom, mikor a teljes nevemen szólítanak. - morgott húgom, én pedig egyetértően bólogattam. 

Anyu és Apu mindig is zord és rideg emberek voltak. Anyu ügyvéd, Apu pedig manager. A pénz, a hírnév és a felsőbbendűség mindig is fontos volt számukra. Minket is próbáltak erre nevelni, de mi mások vagyunk. Utáljuk ezt az egészet. 

A reptérről kiérve egy nagy fekete autó várt ránk. Két igen izmos fiatalember pattant ki a járműből és elvették a csomagjainkat. Amíg ők bepakoltak a csomagtartóba, apa kinyitotta nekünk a hátsóajtót, mire beszálltunk. 

- Mr. Blake. A költöztetők már a délután folyamán megérkeztek. - értesítette aput az egyik öltönyös, amit ő megköszönt majd beszállt mellénk és már úton is voltunk az új házunk felé. 

Jess és én folyamatosan vigyorogtunk kifelé és nézelődtünk. Már azt is kitaláltuk, mit fogunk csinálni először. Természetesen megnézzük közelebbről a McDonald's-ot. Hála a jó géneknek mind a ketten vékonyak vagyunk és bármennyit ehetünk, nem látszik. 

- Lányok, megérkeztünk. - jelentette be anya minden érzelem nélkül. 

Kiszálltunk az autóból és felsóhajtottam. Húgommal összenéztünk és vonakodva indultunk meg apáék után. Egy, két emeletes sárga ház udvarán voltunk. Volt egy hatalmas medence, bokrok, rendezett környezet és minden, ami ahhoz kell, hogy felsőbbrendűnek érezd magad. De én ezt kifejezetten gyűlölöm. Miért nem jó anyáéknak az átlag? Miért kell nekünk többnek lennünk? Ahj...

- Jó napot Mr. és Mrs. Blake. - köszöntette apuékat a házvezetőnő. Olyan furcsa, hogy mindenki angolul beszél körülöttünk, de majd idővel megszokom. - Minden be van rendezve, pontosan úgy, ahogy önök kérték. - tájékoztatta őket. Megköszönték és beljebb mentek, hogy körülnézzenek. 

Jess és én azt sem tudtuk, hova pillantsunk. Minden honnan tükröződött, hogy ebbe a házba tehetősebb emberek laknak. Makulátlan tisztaság vett körül minket, rend és nyugalom. Nem volt olyan része a háznak, amin egy szem kosz vagy por lett volna. Túl tiszta... 

- Gyere, nézzük meg az emeletet. - karoltam Jessbe és elindultunk fel a lépcsőn. 

Annak azért örültem, hogy a házban kellemes, meleg színek harmonizáltak egymással. Barna, mahagóni, bordó, a barack színe és egy kis fehér meg fekete is.

Az emeletre érve egy hatalmas nappali tárult elénk plazma TV-vel, meghitt környezettel és ha jól sejtem, erkély ajtóval. Volt még itt a falba építve egy könyves szekrény, aminek kimondottan örültem. Főleg, mert vörös pöttyös könyvekkel volt tele. 

- Szerinted meddig tart majd, mire kiolvassuk? - vigyorgott rám húgom. Igen, ő is szeret olvasni. 

- Ha realista vagyok, azt mondom év végére végzünk velük. - néztem végig a polcokon és bólintottam egyet, jelezve, hogy jól saccoltam. 

Innen tovább mentünk és egy szobába tévedtünk, aminek kellemesen bordó színe volt. Középen egy két személyes ággyal, mellette innen-onnan is éjjeli szekrény, valamint szembe a falon egy plazma TV. A TV két ajtó közé volt felszerelve, amiket ki is nyitottunk. Az egyik egy tágas és szép fürdő volt, a másik pedig egy gardrób, ahol az én ruháim voltak. 

- Hát hugi, úgy néz ki, ez az én szobám. - fordultam felé, majd kislattyogtunk a gardróbból. A szobámban volt még egy hatalmas erkély ajtó, amin keresztül kijuthattunk a levegőre. A kapura és az udvar azon részére lehetett rálátni, ahol a medence helyezkedett el. 

- Gyere, keressük meg az én szobám is. - húzott vissza Jess, majd benyitottunk a szobámmal szemben lévő helyiségbe. 

Mikor megláttuk, tátva maradt a szánk. Próbáltam megszólalni, de valami a torkomban megakadályozta ezt. Besétáltunk és csak bámultunk. 

- Ez... - próbálkozott Jessica is, de szintén semmi. 

Megráztam a fejem, hogy helyrerázódjak. Valamilyen szinten sikerül is. Körbefordultam még egyszer és meggyőződtem arról, hogy ez tényleg a valóság. 

- Egy táncterem. - jelentettem ki és összenéztünk. Tekintetünkkel megbeszéltünk mindent és csak hitetlenkedtünk. 

Mivel mind a ketten a táncnak élünk, így gyanítom, hogy ez lesz a leglátogatottabb hely a házban. Tele volt hatalmas tükrökkel három oldala. A negyediken konnektorok helyezkedtek el, a falnál egy kis asztalka és egy Hi-Fi rendszer. Az egyik oldalon a tükör előtt húzódott egy korlát, mert Jess balett-táncos. Ő ennek és a társas táncnak él, míg én szintén a társas táncnak és a hip-hopnak. 

- Szerintem elég sokszor leszünk itt. - mosolygott rám húgom és visszaindultunk. 

Még mindig Jessica szobáját kerestük, ami közvetlenül a táncterem mellett volt. Benyitottunk és valamiért most nem lepődtünk meg. Szintén egy két személyes francia ágy a szoba közepén, két ajtaja között egy TV a falra függesztve, egy erkély, ahonnan a szomszéd udvarára lehetett rálátni. Annyi a különbség a két szoba között, hogy az övének barnás árnyalata van. 

- Ikreket akarnak csinálni belőlünk? - ráncoltam a homlokom, majd elnevettük magunkat. 

- Valószínű. - értett egyet velem. - Bár tényleg hasonlítunk, azért két évvel öregebb vagy nálam.-  dugta ki a nyelvét, mire grimaszoltam egyet. 

Még felderítettük a ház többi részét és találtunk egy kisebb tárolót, ahol a bőröndjeink voltak és még egy-két dolog, ami nem volt kipakolva. Jórészt az elektronikai cuccaink, amiket rögtön a szobánkba vittünk. Pikk-pakk beüzemeltem laptopomat hangfalakkal és mindennel együtt. Segítettünk egymásnak az egész alakos tükröket becipelni szobáinkba. Mind a ketten az íróasztalunk mellé raktuk, hiszen csak ott volt hely. Pakolás közben gondolkodtam. Az emeleten csak két szoba van, akkor anyáék!? Mindegy... 

Otthonosabbá tettem a szobám, ami alatt azt értem, hogy a plüsseimet az ágyamra raktam, a falra a kedvenc bandáim poszterei, példaképeim és még sokan mások kerültek. A végeredmény megmosolyogtatott. Sikerült valami életet lehelnem ebbe a kis zugba, ami nem is volt olyan pici. 

- Én végeztem. - nyitott be tesóm, mire felé fordultam és szúrósan néztem rá. 

- Eddig se kopogtál, ez után se fogsz? - tettem csípőre a kezem és komoly ábrázattal néztünk egymásra. Nem bírtuk sokáig, elnevettük magunkat. 

- Te a nővérem vagy, nem pedig az angol királynő, hogy kérvényt nyújtsak be, valahányszor be akarok menni hozzád. - dugta ki a nyelvét, mire csak megingattam a fejem. 

- Viccesnek érzed magad majom? - incselkedtem vele. Akiket szeretek és éppen piszkálni akarom őket, majomnak, makinak és még sok másnak szólítom. 

- Gyere te nyomi, keressük meg anyuékat. - karolt belém, majd együtt indultunk le apuékhoz. 

A konyhában beszélgettek. Valami munkáról volt szó szokás szerint. Anyu és Apu a munkának éltek és élnek. Amibe belekezdenek azt sikerre is viszik. Ebből a szempontból példaképeim, mert kitartásuk hatalmas, de az életükből mintha kimaradnánk. Csak a munka, az ügyfelek, a cég és minden más. Mi mindig másodikak voltunk. 

- Lányok. - fordult felénk apu, mikor észrevette, hogy mi is a konyhában állunk. - Hogy tetszik a ház? - kérdezte széles mosollyal az arcán. Nem bánthatom meg, de azt sem mondhatom, hogy el vagyok ragadtatva. 

- Szép, jól néz ki, de szerintem egy kisebb családi ház is elég lett volna. - próbáltam úgy válaszolni, hogy ne gázoljak bele a lelki világába. 

- Itt is ugyanazt fogjátok csinálni, mint Magyarországon? - vonta fel szemöldökét, mire húgommal összenéztünk. 

- Igen. Az, hogy ideköltöztünk, még nem jelenti azt, hogy képmutató lettem. Nem változtam meg és nem is fogok. - néztem erélyesen szemeibe, ő meg tekintetét Jessre emelte. 

- És te Jessica? - vonta kérdőre, de én tudtam előre, nem fog tetszeni neki a válasz. Anyu végig csak hallgatott és figyelt. 

- Egyetértek Bellával. - ennyit mondott és mellém állt. Apa egy szemforgatással letudta és kisétált, mondván, hogy várja a sztárja. Anya pár percig még bámult ránk, majd fejét ingatva sóhajtott egyet és ő is elment dolgozni. Kíváncsi vagyok, mikor értik meg, hogy a pénz csak nekik ilyen fontos. Legyintettem és drága tesómat magammal rángattam a hűtőhöz. Korgó hassal nyitottuk ki és mikor megláttuk tartalmát, összefutott a nyál a szánkban. Először azt sem tudtuk mihez nyúljunk, de megpillantottunk egy nagy tál sajtos makarónit.

- Na, ebből anyáéknak nem marad. - vigyorgott gonoszul Jess.
- Már értem, miért vagy ilyen dagi. - kezdtem cukkolni. Persze mindketten tudtuk, hogy ez nem igaz.

- Te beszélsz!? Háromszor többet eszel, mint én! - háborodott fel és közben jól megpakolta tányérát. A mikróhoz cammogott vele és megtorpant. Pár percig csak nézte a gépzetet, majd megfordult. - Bells. - szólított, mire összeráncoltam a szemöldököm. 

- Na, mi van? - mosolyodtam el, mert rájöttem, mi a problémája. Nem is az én tesóm lenne.. 

- Indítsd be nekem. - kért meg, majd mind a ketten elnevettük magunkat. Mellé léptem és ránéztem a mikróra. Csak néztem, néztem és néztem. - Ha tovább szuggerálod, akkor se fog beindulni. - bökött oldalba, mire felugrottam. 

- Idióta! - kiabáltam fel, mer hihetetlenül csikis vagyok. - És ha most eldobtam volna a tányért? Beteg maki. - tekertem fejem, majd mind a ketten próbálkoztunk a mikró bekapcsolásával. - Komolyan mondom, ehhez diploma kell! - nyomogattam a gombokat, de még mindig semmi. Már jó ideje szenvedhettünk vele, mikor a házvezetőnő megszólalt mögöttünk. 

- Miss Blake. - nézett rám, engem pedig kirázott a hideg a megszólítás miatt. Engem ne magázzon egy idősebb nő és én nem vagyok olyan, mint anyuék. Brr.... 

- Kérem, ne magázzon. Csak Bella. - mosolyogtam rá kedvesen, ő pedig bólintott, jelezve, hogy értette. 

- Khm... - köhintett. - Bella. - láttam rajta, hogy zavarba van emiatt, de majd megszokja. - Próbáltátok már bedugni? -  kérdezte visszatartott nevetéssel. Egy "ez most komoly?" fejjel meredtünk egymásra. Miután megtaláltunk a konnektort és beüzemeltük, hátraugrottunk. Mivel előtte minden gombot végignyomkodtunk, "megtámadott" minket. A házvezetőnő hamar kapcsolt és leállította az elindított programokat. 

- Köszönjük.. ööö... - próbáltam megszólítani valahogy, de rá kellett jönnöm, hogy még nem tudom a nevét. Jess is csak állt mellettem, mint egy zsák krumpli. 

- Maria. - mosolyodott el. Miután tesóm is megkérte, hogy tegeződjenek, otthagyott minket, mondván most már csak meg tudjuk melegíteni a kaját. Sikerült is és pár perc múlva már ettünk is. Ezt az embertelen mennyiséget pillanatok alatt eltüntettük. Már sokszor elgondolkodtam azon, hova fér belénk, de még nem találtam rá értelmes magyarázatot. Miután végeztünk, elmosogattunk, hogy ne Mariának kelljen és elpakoltunk magunk után. Mivel holnap lesz az első tanítási nap, nem sokat hülyéskedtünk. Elmentünk fürdeni és összekészülni másnapra. Épp a táskámba raktam bele egy tollat, füzetet, pénztárcát és ilyen apróságokat, mikor csengettek. Valószínű, hogy senki nem nyitott ajtót, mert a csengő hangja újra félbeszakított. Lerobogtam a lépcsőn és megnéztem ki a vendégünk. 

- Hello. - villantotta meg reklámba illő mosolyát az előttem álló, beképzelt sztárocska. Rögtön felismertem és csak megforgattam szemem. 

- Apa, megjött az alattvalód. - kiabáltam be neki a házba, mire Mr. Ego felháborodott. - Relax Justin. - azzal rácsaptam az ajtót. Annyira ellenszenves, hogy ilyen már nem létezik. 

-Ki van itt? - sietett oda apu, mire biccentettem egyet az ajtó irányába. 

- A sok sztárod közül a legbeképzeltebb. - jelentettem ki, majd elindultam vissza az emeletre. 

- Te rácsaptad az ajtót Justin Bieberre!? - ugrott egy oktávval feljebb hangja, de én csak hanyagul megvontam vállam. Nem tudott érdekelni... ez nem. Ha Olly Murs, esetleg Demi Lovato állt volna az ajtóban, nem így viselkednék. De Apu ezeket a "stúdiós hangom" van sztárokat manageli, mint például Justin, az a Direction akármi és még sokan másokat. Persze lehet, hogy tévedek és nem olyanok, mint amilyennek látom őket, de ez nem változtat semmin. 

- Ki volt az? - kérdezte Jess már az emeleten. 

- Justin Bieber. - ahogy kijelentettem, arcára kiült az a tipikus "mentsetek meg" pillantás. 

Szerencsére jórészt egyezik a stílusunk, amit egyáltalán nem bánok. Így könnyebben megértjük egymást. 

- Aprilynne Pike - Wings - olvastam le a könyv borítóját és úgy döntöttem, hogy ez a mű lesz az áldozatom. Leültem Jessica mellé a kanapéra és olvasni kezdtem. Mikor újra felnéztem a könyvből, már több, mint a felét elolvastam. Nagyon jó könyv, szó szerint ittam a szavakat belőle. De sajnos másnap suli, így csak ennyire volt időm. Leraktam az asztalra a könyvet, elköszöntem tesómtól és bebattyogtam a szobámba. Beleugrottam ágyamba és elmerültem a párnák és plüssök között. Nagyon kíváncsi vagyok a holnapra. Mi lesz velem az új iskolában? Mi lesz velem New Yorkban? Csak jobb lehet, mint Magyarország. Elég rossz véleményem van arról a helyről és nem hiszem, hogy ezen bárki is tudna változtatni. Elég rendesen belém égett ez-az és én nehezen felejtek. Majd kiderül, hogy alakul itt az életem. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak fejemben, mikor mély álomba merültem. 

ui:  Sajnálom, hogy az első rész ilyen rövid, de bemutatkozó jellegűre terveztem inkább. A folytatásban elég sok minden fog történni és elkezdődik az igazi sztori. :) 

Zsó. xx. :) ♥