Lola
Beérve a plázába, megtorpantunk. Még csak délelőtt tizenegy volt, de már hemzsegtek az emberek. A fiúk fájdalmasan felnyögtek a nagy tömeg láttán, de mi lányok nem igazán foglalkoztunk vele. Úgy gondoltuk, hogy még egyszer utoljára körülnézünk, hátha találunk valamit. Jared és Adam különváltak tőlünk, mondván, hogy ők nem várják meg, míg mi felpróbálunk huszonöt ruhát. Most nem válogattunk annyit... ehhez nem volt kedvünk. Túlságosan tömve voltak az üzletek és ha azt mondom, hogy egy-egy centiket araszoltunk csak két ruhasor között, akkor nem túlzok... Rengeteg ember volt. Mindenki az utolsó pillanatra hagyja a vásárlást!?
Meg is untuk a tötyörgést, így inkább átmentünk a Supermarketbe és bevásároltunk a kajához, Tiffanyt és Jessicat pedig elküldtem karácsonyi díszeket venni, mert a mieink Magyarországon maradtak a mamánál. Apropó Mama. Ő és a Papa elvileg jönnek hozzánk holnap, plusz még a keresztszülők és unokatesók is. Karácsonykor mindig sokan vagyunk, de én pont ezért szeretem. Olyankor mindenki velem van, aki fontos és számít. Ez a kedvenc ünnepem és remélem ez soha nem fog megváltozni.
- Na, már csak a fa kell és mehetünk haza. - rámosolyogtam Adamre, miközben pakoltam az autóba.
- Mire hazaérsz, már ott lesz. - csukta le a csomagtartót, én meg összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Legyintett, mire barátnőm elém ugrott és mutogatni kezdett. - Ööö... Sofia? - kocogtatta meg vállát Adam, mire Sofi megfordult, összefonta maga előtt karját és magyarázni kezdett arról, hogy karácsonyi vásár van és nekünk ott kell lennünk. Tiffany, Jess, Jared és én csak vigyorogtunk rajtuk. Úgy gondoltuk, hogy otthagyjuk őket és elmegyünk körülnézni. A vásárba érve, megcsapott az a tipikus fahéjas-narancsos illat, halkan karácsonyi zenék szóltak és olyan hangulatos volt az egész. A kisgyerekek futkostak és rángatták mindenfelé szüleiket, hogy ezt meg ezt kérik karácsonyra a Jézuskától. Annyira aranyosak voltak, hogy észre se vettem, de elmosolyodtam.
- Forralt bor vagy tea? - kérdezett körbe húgom. Tiff és én forralt bort választottunk, míg ők teát. Megvártuk őket, majd elindultunk körülnézni. Láttunk minden apróságot és csecsebecsét, de kesztyűs sapkától elkezdve a mézeskalács díszekig, mindent! Lemaradtam a többiektől, mert mindent alaposan megnéztem. Szép lassan haladtam, mikor egy kislány odajött hozzám.
- Szia. Bella vagy, ugye? - hatalmas zöld szemeivel felnézett rám, mire leguggoltam hozzá és bólintottam. - Csak boldog karácsonyt akartam kívánni. - megölelt, ami hirtelen jött, de még idejében kapcsoltam és szorosan köré fontam karjaimat. Ez az apró gesztus is annyira jól esett, hogy azt el sem tudom mondani.
- Hogy hívnak és hogy-hogy felismertél? - picit eltoltam magamtól, ő pedig széles mosollyal az arcán válaszolt.
- Lola vagyok és a bátyám sokat beszélt rólad. Ő is táncos. Én is szeretnék az lenni, de még nem megy. - lebiggyesztette száját, mire megsimogattam arcát.
- Menni fog, higgy nekem! Biztos most is nagyon ügyes vagy. Pár év múlva már híres táncos leszel. - rákacsintottam és láttam rajta, hogy tetszett neki, amiket mondtam. Biztos vagyok benne, hogy ebből a kislányból még remek táncos lesz egyszer. - És hol vannak a szüleid és a bátyád? - érdeklődve figyeltem, ahogy körbefordul és szemeivel a családját keresi. Ahogy forgott körbe-körbe, gyönyörű hosszú barna haja pedig lobogott utána. - Gyere, megkeressük őket. - fogtam meg kezeit és elindultunk. Fél úton rájöttem, hogy sok mindent nem láthat, így az ölembe kaptam és úgy mentünk tovább. Pár perces keringés után Lola rámutatott a szüleire, akik már a hajukat tépve mászkáltak fel-alá. - Elnézést. Visszahoztam a kislányukat. - álltam meg az anyukat előtt, mire ő magához szorította a kislányt és szólt a férjének, hogy megvan a gyerek.
- Nagyon szépen köszönjük! Egyet pislogtam és már ott sem volt. Hogy tudjuk meghálálni, hogy visszahoztad? - kedvesen mosolyogtak rám, mire én megráztam fejem. Annyira ismerős nekem ez a család. A kislány ha nem is, a szülei igen.
- LOLAAA! - hallottam meg egy férfi hangot, majd a következő pillanatban egy test is társult hozzá, de háttal állt nekem, így nem láttam az arcát. Ölelgette és puszilgatta a törpét, így gondoltam, hogy ő a bátyja. Olyan érzésem volt, mintha ismerném a családot, de hogy honnan azt nem tudom. Ráadásul azt sem, hogy kik is ők valójában. - Ilyet többet ne csinálj. - szidta meg a srác, mire Lola megvonta a vállát és rám mutatott. Mindenki értetlenül nézett rá, de a következő pillanatban leesett a dolog. Folt... Nem is tudtam, hogy van egy húga. És mit keresnek New Yorkban!? - Szia. - mosolygott le rám, amire én is így reagáltam.
- Bella? - apukájuk ismert fel, mire én bólintottam. - Jó régen láttunk, megváltoztál. Persze jó értelemben. Milyen régen is volt... 2 éve? Azóta meg már biztos a nagymenő táncosok életét éled itt New Yorkban. - vigyorgott.
- Dehogyis. - elnevettem magam. - Táncakadémiára járok. Örülök, hogy találkoztunk. Annak meg végképp, hogy megismerhettem a lányukat. Nagyon aranyos és életrevaló. - lepillantottam Lolára, ő meg zavarában csak vonogatta vállát. - Most viszont megyek, megkeresem a többieket. Előre is Boldog karácsonyt! - körbemosolyogtam, mire Lola a nyakamba ugrott.
- Ne menj még! Sétálj velünk... naaaaaaaa kérlek, kérlek! - könyörögni kezdett. Szülei próbálták leszedni rólam, de esélyük sem volt. Nagyon kapaszkodott nyakamba, hajamba, kabátomba, amit ért azt fogta. - Bella. Légysziii, légysziiii, légysziiii. - kölyökkutya szemekkel nézett rám, én pedig nem tudtam ellenállni nekik.
- Legyen. De csak egy kicsit. Ha megtaláltam a srácokat, akkor mennem kell. - elindultunk és közben beszélgettünk. Elmesélték, hogy mi történt velük másfél év alatt. Én is mondtam ezt-azt, de nem igazán akartam információkat kiadni. Márk végig mellettem sétált és engem figyelt. Nem mondanám, hogy zavart, csak azért mégis. Furcsa volt úgy sétálni és nézelődni, hogy valaki nyomon követte minden mozdulatomat. - Azt hiszem, én most csatlakozom a többiekhez. Tényleg örültem a találkozásnak. - leguggoltam Lolához és a kezébe raktam egy vékony ezüstláncot, amin egy táncoslányt ábrázoló medál lógott. - Ha táncos szeretnél lenni, akkor legyél az. Ne akadályozzon meg benne senki. Ha valami nehéz lesz vagy éppen nem sikerül, csak fogd meg ezt a láncot és gondolj rám. Én is innen indultam, ahonnan te. Ha tudnád milyen botlábú voltam... huhúúú... most viszont ez az életem. Hajrá kislány! Menni fog! - nyomtam egy puszit homlokára, majd felegyenesedtem. - Boldog karácsonyt még egyszer. - intettem egyet és csatlakoztam Jessékhez. Sofia és Adam még mindig nem értek oda, amin csodálkoztam. Most vagy kinyírták egymást, vagy eltévedtek... Épp egy ékszeresnél időztünk, mikor két kar fonódott derekamra. - Élsz még? - vigyorogva kérdeztem, miközben megfordultam ölelésében.
- Épphogy. Többet nem hagyhatsz egyedül vele. Őrült egy lány, az már biztos. Viszont imádom és azt hiszem sokkal tartozom neki és Brandonnak is. - jelentőségteljes pillantással nézett szemeimbe, arcomra pedig széles mosoly került. Valóban sokat köszönhetünk nekik, hiszen ha ők nincsenek, talán még most se lennénk együtt. - Gyere ide szöszi. - szorosan magához húzott, mire fejem mellkasába fúrtam. Illatát mélyen magamba szívtam és átjárt egyfajta nyugalom. Imádok a közelében és vele lenni. Egyszerűen úgy érzem, hogy szükségem van rá, mindennél jobban. Viszont azt a bizonyos kilenc betűs szót még mindig nem tudtam kimondani. Nem tudom... nem akarom elkapkodni. Jensennél az volt a gond, hogy elsőre rögtön megbíztam benne és "beleszerettem". Nem szeretnék megint úgy járni. - Furcsa lesz ma nélküled aludni. És az elkövetkezendő napokban is.. - kezdett el panaszkodni, én meg helyeslőn bólogattam.
- Három nap... Szerinted kibírjuk? - felnéztem szemeibe, ő meg keserű arccal ingatta fejét. - Sajnos muszáj lesz. - sóhajtottam egy nagyot, majd közelebb bújtam hozzá. Visszaslattyogtunk a kocsikhoz és beülve próbáltunk kicsit felmelegedni. Hideg van, de ezt az ember csak ilyenkor veszi észre. A vásárban leköti a figyelmét mindenkinek a sok holmi, a jó hangulat és az, hogy közeleg a karácsony.
/Szenteste/
- Jó reggelt! Te mikor keltél? - jött be húgom a konyhába és álmos fejjel készített magának reggelit.
- Úgy körülbelül fél órája. Anyuéknak és a mamáéknak készítek reggelit, utána meg befejezem a menüt, amiben segíthetnél is. - elővettem legszebb mosolyom és ránéztem. Nehezen ugyan, de belement. A fát délután diszítjuk, így beszéltük meg tegnap, miközben megsütöttem mindent és egy-két dolgot előkészítettem mára. Valamint tegnap ünnepi hangulat lett a házban is, mert felraktuk a vásárolt díszeket. Ahogy elkészültem a kajákkal, tálcákra pakoltam őket és Jess ment a mamáékhoz, én meg anyuékhoz. Még aludtak, így leraktam az éjjeli szekrényre és ki is jöttem. Gyorsan kerestem valami karácsonyi CD-t, amit beraktam a lejátszóba, így a hangulat is megvolt a főzéshez.
- Na mit csinálunk? - állt meg mellettem tesóm, én meg rámutattam a listámra. Szemei felcsillantak olvasás közben, mire elnevettem magam. - Mit szólnál, ha a sült húst én megcsinálnám te meg a levest? - alkudozott, én meg bólintottam. Hamar nekiláttunk, közben meg énekeltünk és táncikáltunk. Remek volt a hangulat és ezt anyuék is észrevették, mikor kihozták az üres tálcát a konyhába.
- Had segítsek. - próbált Anya meggyőzni, de megingattam fejem. - Biztos meg tudjátok csinálni ketten? - ránk nézett, húgom meg hevesen bólogatott. - Legyen, de ha valami nem megy, szóljatok. - apu vigyorgott az ajtóból, majd kézen fogta anyut és gondolom elvitte a fenti nappaliba a mamáékhoz. Folytattuk tovább a munkát. Mivel nálunk Szenteste szokás csak ünnepi kaját enni, így ebédre csináltunk rizses húst, amit mindenki jóízűen elfogyasztott. Délután folytattuk a főzést, de már nem maradt hátra sokminden. Még a párizsi- valamint kukorica saláta maradt, plusz a rántotthúsok, amik frissen finomabbak. Épp a párizsit szeltem föl, mikor kopogtattak. Rámosolyogtam húgomra, aki éppen a panírozással foglalatoskodott, majd a bejárati ajtóhoz rohantam és beengedtem vendégeinket.
- Bellaa!!!! - ugrott nyakamba Lola, én meg a döbbenettől alig tudtam reagálni. Még idejében elkaptam a kislányt, majd nevetni kezdtünk.
- Szia. Sziasztok! - néztem közben szüleire és Foltra. - Minek köszönhetem a hiperaktívságod és hogy idejöttetek? - mosolyogtam körbe, miközben beljebb invitáltam őket.
- Apukád hívott minket veletek karácsonyozni. - ujjongott kezemben Lola, mire ledöbbentem. Erre nem számítottam volna. Apu sose szerette Márkot. Erre meghívja az egész családot velünk karácsonyozni!? Kíváncsi leszek rá, hogy milyen lesz az este. - Örülsz? - száz wattos mosolyától, nekem is jobb kedvem lett és meggyőzően bólintottam.
- Pakoljátok le a kabátokat, érezzétek magatokat otthon, mindjárt szólok Anyuéknak. - leraktam Lolát és amíg ők levetkőztek, felszaladtam az emeletre. - Megjöttek Márkék. Azért mondhattátok volna, hogy négy fővel többen leszünk. - dorgálón néztem rájuk, de ők csak legyintettek. - Egyébként hogy-hogy meghívtad őket? - kérdőn fordultam apu felé.
- Úgy Bella, hogy Lolának hamarosan keresztelője lesz és mi leszünk a keresztszülők. - ahogy kijelentette, elképedtem. Először is, miért pont ők!? Másodszor meg... Szeptemberben kezdi az iskolát a törpe és még nincs megkeresztelve!? Ez furcsa..
- Na, így már minden világos. Én viszont megyek vissza, mert még van egy-két dolog, ami nincs kész. Viszont ha már ilyen szép társaságot hívtál össze, akkor behozhatnád a fád. Márk ezer örömmel segít neked. - épp végszóra ért fel az előbb szóban forgó személy és gyanúsan méregetett. - Ne ijedj meg, semmi extra. Csak segítesz apunak becipelni a fát. - megveregettem a vállát és otthagytam őket. A lépcsőn ugrált felfelé Lola mikor elindultam. Annyira vidám és gyönyörű lány. Sok pasi fog utána loholni, ebben biztos vagyok. Elhaladtam mellette, megsimogattam fejét, mire ő kidugta a nyelvét. - Kisasszony. Hát micsoda viselkedés ez!? Illik ilyet csinálni? - csípőre tettem kezeimet, ő meg széles mosollyal bólintott. - Lola, Lola, Lola... mihez kezdjek veled? - gondolkodni kezdtem. Hatalmas szemeivel engem vizslatott. - Már tudom. - elkaptam és csikizni kezdtem. Kacagott és visítozott egyben, mire a szülők lenéztek, hogy mégis mi folyik itt. Jessica is kirohant a konyhából és mikor meglátta, hogy ezzel a kis duracell nyuszival közelharcot vívunk, legyintett és visszament dolgozni. Én is békén hagytam Lolát, majd nyomtam egy puszit arcára és tesóm után mentem. Gyorsan megcsináltam a párizsi salátát és mivel húgom végzett a panírozással, összedobtuk a kukorica salátát is és összetakarítottuk a konyhát. A mosogatógépet elindítottuk és mikor kész voltunk, büszkén egymásra mosolyogtunk. Megfőztünk egy ünnepi menüsort ketten. Semmi segítség nélkül. Lepacsiztunk majd kimentünk a lenti nappaliba, ahol éppen azt nézegették apuék, hogy hol a legjobb a fának. Férfiak...
- Ott jó lesz. Hozzuk a díszeket. - fogtam meg Jess kezét, felhúztam az emeleti tároló helyiségbe és összeszedtük a dobozokat, amikbe elhoztuk a sok kacatot. Lefelé menet, rákacsintottam Lolára és intettem a fejemmel, hogy jöjjön. - Mama, Papa, gyertek ti is. - mosolyogtam rájuk, mire bólintottak. Anyuba karoltak és úgy jöttek utánunk hárman a lépcsőn. - Hát akkor álljunk neki. - kinyitottam az első dobozt és legelőször a csúcsdísz került a kezembe. Felnéztem a fára és rájöttem, hogy ide létra is kell. Előkerestem a szobai létrát és felállítottam. - Gyere picur. - nyújtottam a kezem Lolának, amit ő elfogadott majd a kezébe adtam a csúcsdíszt és felsegítettem a létrán. - Ne félj, fogom, nem eshetsz le. Rakd fel a díszt. - beszéltem hozzá, ő meg, mint akit meg sem hatott, hogy eltávolodott a talajtól, magabiztosan lépkedett felfelé, felhelyezte a fa tetejére a kezében lévő díszes tárgyat, majd elindult visszafelé. Fél úton gondolt egyet és megállt.
- Bella, kapj el!! - kiabálta el magát és már ugrott is. Hirtelen jött és nagyon megijedtem. Épphogy el tudtam kapni, ő meg csak nevetett. A szívem ki akart jönni a helyéről és magamhoz öleltem Lolát. - MÉÉGEGYSZEEEER!!!! - kezdett el könyörögni, de én megráztam fejem, letettem és összecsuktam a létrát. Még kell majd, így nem vittem vissza a helyére, de nem mertem úgy hagyni, hátha lesz olyan bolond és visszamászik.
Fél óra múlva már egész szépen haladtunk. Közben háttérzajként szólt Cascada Last Christmas című dala. Apu épp az égősorral szórakozott, mi meg folyamatosan pakoltuk a díszeket. Márk és Lola szülei ugyanúgy segítettek és közben sikerült jobban megismernünk egymást. A fa hamarosan készen állt előttünk és egymásba karolva álltunk. Mosolyogtunk és vidámak voltunk, de nekem mégsem volt teljes ez az egész. Tudtam, mi hiányzik, így felszaladtam az emeletre a mobilomért. Benyomtam a kettes gombot és már telefonáltam is.
- Szia idegen. - szólt bele Adam. Már attól is jobban éreztem magam, hogy hallottam a hangját.
- Hahaha... vicces vagy. - vigyorogtam és volt egy olyan érzésem, hogy ő ezt nagyon jól tudja. - Doktor úr kérem.. azért hívtam, mert súlyos gondom van. - próbáltam szórakozottan tovább vinni a beszélgetést. Annak ellenére is, hogy már rettenetesen hiányzik. Két napja nem láttam és valószínű, holnap sem fogom.
- És mi lenne a probléma? - hallottam hangján, hogy szórakozik rajtam. Fájdalmasan felsóhajtottam, hátha élethűbbnek tűnik a dolog.
- Rettenetes fizikai és lelki fájdalmaim vannak. Úgy érzem, mintha hiányozna a másik felem. El tudja képzelni, miről beszélek? - jól szórakozott a másik oldalon, nekem pedig máris jobb kedvem lett. - Nem múlik el és csak egyre rosszabb. Esetleg valami gyógyszert vagy kezelést tudna ajánlani? - játszottam tovább, ő meg hümmögött és úgy tett, mintha gondolkodna.
- Van egy-két ötletem. - adott egy több értelmű választ, amitől elpirultam. - Egy kis Adam-terápia nem ártana. Hölgyem mit szólna hozzá, ha azt mondanám, hogy a kezelést három percen belül elkezdhetjük? - tette fel a kérdést, én meg felültem az ágyon. - Igen... kabát, csizma, sál és gyere ki. - azzal kinyomta, én meg ültem ott értetlenül. Most komolyan képes idejönni!? Amilyen gyorsan csak tudtam, felpattantam, a gardróbomba siettem, felhúztam egy csizmát és egy hosszú nyakú kabátot, majd kirontottam és lerobogtam a lépcsőn. Közben kaptam egy SMS-t, hogy hozzam Jesst is, mire visszafordultam.
- Jessica!!!! Kabát, csizma és gyere ki!! Most! - parancsoltam rá, mire felhúzott szemöldökkel válaszolt. Nagy nehezen feltápászkodott és elment öltözni. - Majd jövünk. Adam idejött és már két napja nem láttam... vacsira hazaérünk, ami pontosan fél nyolckor lesz. - kacsintottam rájuk, ők meg bólintottak. Márk próbálta csalódottságát elrejteni, de nehezen ment neki.
- Mehetek én is? - fogta meg kezem Lola, mire szüleire néztem. Bólintottak, így felkaptam a törpét és levittem. Ráadtam a kabátot, majd felhúzta a csizmáját. - Sapka, sál és kesztyű kell? - vigyorogva nézett rám, én meg bólintottam. Hamar rávarázsoltuk a még hiányzó dolgokat, közben pedig húgom is megérkezett, így hárman léptünk ki az ajtón. Adam és Jared álltak a kapunkban, nekem pedig felcsillantak szemeim. Annyira hihetetlenül jól nézett ki, hogy lábaim megremegtek. Már csak a puszta látvány miatt is. - Ők kik? - érdeklődött Lola, mikor elindultunk egymás felé. Furcsa módon egyikünk sem ugrott a másik nyakába. Mástól ez lenne a megszokott, de mi nem. Én valahogy kiélveztem és ittam látványát.
- Mindjárt megtudod. - lemosolyogtam rá, ő meg ugrándozva jött mellettem. Láttam Adam szemében az értetlenséget, de én csak mosolyogni tudtam. - Jó estét doktor úr! - álltam meg előtte, ő meg elnevette magát és magához húzott egy csókra. Egyik kezemmel hajába túrtam, másikkal pedig átkulcsoltam nyakát, úgy húztam közelebb magamhoz. Nyelve táncra hívta enyémet, amihez én ezer örömmel adtam magam.
- Fúúújjj. - szólalt meg Lola, mire elnevettük magunkat. - Ő a férjed? - nézett rám, mire Adammel összenéztünk.
- Nem. Ő a barátom. Ha nagyobb leszel, neked is lesz. - felkaptam és Adam felé fordultam vele. - Adam, ő itt Lola. - bemutattam őket egymásnak, mire a törpe szó szerint a nyakába ugrott. Csak mosolyogtam rajtuk. Beszélgettek és nagyon jól kijöttek egymással. Egy idő után azt vettem észre, hogy jól elvannak egymással, én meg csak állok. Jess látta és odahívott magához. Elmondta, hogy van egy tervük. Érdeklődve hallgattam őket és csak vigyorogtam. Szeretnének összeköltözni. - Jess... én tudod, hogy melletted állok, de anyuék nem fogják megengedni. Még csak tizenhét leszel januárban. Én szurkolok, hogy ez összejöjjön, de kevés esélyt látok rá. - próbáltam rávilágítani arra, hogy még nem múlt egy tizennyolc és szigorúbban van fogva, mint én.
- Tudom, de reménykedem. Apu, Jared managere. Csak megengedi... ha nem, akkor egy év múlva. - vigyorgott, én meg magamhoz öleltem. Az én húgom! Jared is csatlakozott hozzánk, mire elmosolyodtam. Annyira szeretik egymást és jó nézni őket.
- Holnap este az enyém vagy. - karolt át Adam és nyakamba puszilt, mire kellemes borzongás futott végig gerincemen. Elmosolyodtam és megfordultam, hogy szemeibe nézhessek. - Szóval úgy szervezz, hogy az este és a másnap a miénk. - bólintottam, jelezve, hogy értettem. Felpipiskedtem magam és nyomtam egy puszit arcára. Lola éppen Jessékkel szórakozott, így Adam és én nyugodtan tudtunk beszélgetni. - Miért nem mondtad, hogy Lola, Folt húga!? - gondoltam, hogy erre rá fog kérdezni.
- Ez nem számít... viszont hamarosan családtag is lesz. Anyu és Apu lesznek Lola keresztszülei... - ahogy elmondtam neki, meglepődött. Szerintem ezt nem várta. - Én is így néztem, de ez van. Nagyon bírom a kiscsajt, szóval meg tudok békélni a helyzettel. Folt meg nem érdekel és remélem ezt te is tudod. - jelentőségteljes pillantást vetettem rá, ő meg felfogta. Bízom benne, hogy ebből már nem lesz gond. - Viszont... a terápia nem hat. Vagyis nem érzem. Doktor úr, valamit nagyon rosszul csinál. - kezdtem cukkolni, mire felvonta szemöldökét és elém állt.
- A mai csak bevezető, hogy a holnapi kezelést bírja hölgyem. Gyűjtsön energiát az estére, mert nem lesz egyszerű... - célozgatott, mire elpirultam. Elnevette magát és magához húzott. Fejem mellkasába fúrtam és szorosan bújtam hozzá. Felemeltem fejem és adtam egy puszit nyakára, mire villantott egy féloldalas mosolyt. - Viszont ha nem bánod, nekem mennem kéne. Elvégre Szenteste van és anyuéknak azt mondtam, hogy egy óra múlva otthon vagyok. - picit eltolt magától. Megértően bólintottam, még akkor is, mikor legszívesebben közöltem volna, hogy leszarom, maradj velem. De nem lehet. Kézen fogva kísértem a kapuig, ahol magához ölelt. - Szeretlek bébi. - suttogta fülembe, engem pedig kirázott a hideg és egyben elöntött a melegség. Már nyitottam a szám, hogy válaszolok, de nem jött ki rajta hang. Még nem tudom ezt mondani neki, pedig érzem. De félek... félek, hogy ha kimondom, elvesztem. Hülye logika, tudom. De ez van bennem valamiért. - Nem baj. - elmosolyodott, mikor látta, hogy szégyellem magam miatta. - Majd holnap. Jó éjt és Boldog Karácsonyt. - adott egy puszit, de nekem ez nem volt elég. Visszahúztam és szó szerint felfaltuk egymást. Csak két napig nem voltunk együtt... két napig. Egyszerűen megőrülök a hiányától és nem akarom, hogy elmenjen.
- Most lépj le, mert fél perc múlva már nem lesz rá esélyed. - elhúzódtam tőle, ő meg boldog mosollyal nézett szemeimbe. Ha nem is mondom ki, hogy szeretem, biztos vagyok benne, hogy érzi. - Jó éjt. - intettünk egymásnak, majd mindenki ment a maga dolgára. Megkerestem Lolát és elhoztam Jesséktől, had legyenek ők is nyugodtan egy kicsit. Hét óra volt, így visszamentünk a házba. Benn a jó melegben Lola elmesélte, hogy mit csinált kinn, én meg a konyhába mentem és nekiláttam előkészíteni a vacsit. Épp megterítettem, mikor két kezet éreztem a derekamon...
Meg is untuk a tötyörgést, így inkább átmentünk a Supermarketbe és bevásároltunk a kajához, Tiffanyt és Jessicat pedig elküldtem karácsonyi díszeket venni, mert a mieink Magyarországon maradtak a mamánál. Apropó Mama. Ő és a Papa elvileg jönnek hozzánk holnap, plusz még a keresztszülők és unokatesók is. Karácsonykor mindig sokan vagyunk, de én pont ezért szeretem. Olyankor mindenki velem van, aki fontos és számít. Ez a kedvenc ünnepem és remélem ez soha nem fog megváltozni.
- Na, már csak a fa kell és mehetünk haza. - rámosolyogtam Adamre, miközben pakoltam az autóba.
- Mire hazaérsz, már ott lesz. - csukta le a csomagtartót, én meg összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Legyintett, mire barátnőm elém ugrott és mutogatni kezdett. - Ööö... Sofia? - kocogtatta meg vállát Adam, mire Sofi megfordult, összefonta maga előtt karját és magyarázni kezdett arról, hogy karácsonyi vásár van és nekünk ott kell lennünk. Tiffany, Jess, Jared és én csak vigyorogtunk rajtuk. Úgy gondoltuk, hogy otthagyjuk őket és elmegyünk körülnézni. A vásárba érve, megcsapott az a tipikus fahéjas-narancsos illat, halkan karácsonyi zenék szóltak és olyan hangulatos volt az egész. A kisgyerekek futkostak és rángatták mindenfelé szüleiket, hogy ezt meg ezt kérik karácsonyra a Jézuskától. Annyira aranyosak voltak, hogy észre se vettem, de elmosolyodtam.
- Forralt bor vagy tea? - kérdezett körbe húgom. Tiff és én forralt bort választottunk, míg ők teát. Megvártuk őket, majd elindultunk körülnézni. Láttunk minden apróságot és csecsebecsét, de kesztyűs sapkától elkezdve a mézeskalács díszekig, mindent! Lemaradtam a többiektől, mert mindent alaposan megnéztem. Szép lassan haladtam, mikor egy kislány odajött hozzám.
- Szia. Bella vagy, ugye? - hatalmas zöld szemeivel felnézett rám, mire leguggoltam hozzá és bólintottam. - Csak boldog karácsonyt akartam kívánni. - megölelt, ami hirtelen jött, de még idejében kapcsoltam és szorosan köré fontam karjaimat. Ez az apró gesztus is annyira jól esett, hogy azt el sem tudom mondani.
- Hogy hívnak és hogy-hogy felismertél? - picit eltoltam magamtól, ő pedig széles mosollyal az arcán válaszolt.
- Lola vagyok és a bátyám sokat beszélt rólad. Ő is táncos. Én is szeretnék az lenni, de még nem megy. - lebiggyesztette száját, mire megsimogattam arcát.
- Menni fog, higgy nekem! Biztos most is nagyon ügyes vagy. Pár év múlva már híres táncos leszel. - rákacsintottam és láttam rajta, hogy tetszett neki, amiket mondtam. Biztos vagyok benne, hogy ebből a kislányból még remek táncos lesz egyszer. - És hol vannak a szüleid és a bátyád? - érdeklődve figyeltem, ahogy körbefordul és szemeivel a családját keresi. Ahogy forgott körbe-körbe, gyönyörű hosszú barna haja pedig lobogott utána. - Gyere, megkeressük őket. - fogtam meg kezeit és elindultunk. Fél úton rájöttem, hogy sok mindent nem láthat, így az ölembe kaptam és úgy mentünk tovább. Pár perces keringés után Lola rámutatott a szüleire, akik már a hajukat tépve mászkáltak fel-alá. - Elnézést. Visszahoztam a kislányukat. - álltam meg az anyukat előtt, mire ő magához szorította a kislányt és szólt a férjének, hogy megvan a gyerek.
- Nagyon szépen köszönjük! Egyet pislogtam és már ott sem volt. Hogy tudjuk meghálálni, hogy visszahoztad? - kedvesen mosolyogtak rám, mire én megráztam fejem. Annyira ismerős nekem ez a család. A kislány ha nem is, a szülei igen.
- LOLAAA! - hallottam meg egy férfi hangot, majd a következő pillanatban egy test is társult hozzá, de háttal állt nekem, így nem láttam az arcát. Ölelgette és puszilgatta a törpét, így gondoltam, hogy ő a bátyja. Olyan érzésem volt, mintha ismerném a családot, de hogy honnan azt nem tudom. Ráadásul azt sem, hogy kik is ők valójában. - Ilyet többet ne csinálj. - szidta meg a srác, mire Lola megvonta a vállát és rám mutatott. Mindenki értetlenül nézett rá, de a következő pillanatban leesett a dolog. Folt... Nem is tudtam, hogy van egy húga. És mit keresnek New Yorkban!? - Szia. - mosolygott le rám, amire én is így reagáltam.
- Bella? - apukájuk ismert fel, mire én bólintottam. - Jó régen láttunk, megváltoztál. Persze jó értelemben. Milyen régen is volt... 2 éve? Azóta meg már biztos a nagymenő táncosok életét éled itt New Yorkban. - vigyorgott.
- Dehogyis. - elnevettem magam. - Táncakadémiára járok. Örülök, hogy találkoztunk. Annak meg végképp, hogy megismerhettem a lányukat. Nagyon aranyos és életrevaló. - lepillantottam Lolára, ő meg zavarában csak vonogatta vállát. - Most viszont megyek, megkeresem a többieket. Előre is Boldog karácsonyt! - körbemosolyogtam, mire Lola a nyakamba ugrott.
- Ne menj még! Sétálj velünk... naaaaaaaa kérlek, kérlek! - könyörögni kezdett. Szülei próbálták leszedni rólam, de esélyük sem volt. Nagyon kapaszkodott nyakamba, hajamba, kabátomba, amit ért azt fogta. - Bella. Légysziii, légysziiii, légysziiii. - kölyökkutya szemekkel nézett rám, én pedig nem tudtam ellenállni nekik.
- Legyen. De csak egy kicsit. Ha megtaláltam a srácokat, akkor mennem kell. - elindultunk és közben beszélgettünk. Elmesélték, hogy mi történt velük másfél év alatt. Én is mondtam ezt-azt, de nem igazán akartam információkat kiadni. Márk végig mellettem sétált és engem figyelt. Nem mondanám, hogy zavart, csak azért mégis. Furcsa volt úgy sétálni és nézelődni, hogy valaki nyomon követte minden mozdulatomat. - Azt hiszem, én most csatlakozom a többiekhez. Tényleg örültem a találkozásnak. - leguggoltam Lolához és a kezébe raktam egy vékony ezüstláncot, amin egy táncoslányt ábrázoló medál lógott. - Ha táncos szeretnél lenni, akkor legyél az. Ne akadályozzon meg benne senki. Ha valami nehéz lesz vagy éppen nem sikerül, csak fogd meg ezt a láncot és gondolj rám. Én is innen indultam, ahonnan te. Ha tudnád milyen botlábú voltam... huhúúú... most viszont ez az életem. Hajrá kislány! Menni fog! - nyomtam egy puszit homlokára, majd felegyenesedtem. - Boldog karácsonyt még egyszer. - intettem egyet és csatlakoztam Jessékhez. Sofia és Adam még mindig nem értek oda, amin csodálkoztam. Most vagy kinyírták egymást, vagy eltévedtek... Épp egy ékszeresnél időztünk, mikor két kar fonódott derekamra. - Élsz még? - vigyorogva kérdeztem, miközben megfordultam ölelésében.
- Három nap... Szerinted kibírjuk? - felnéztem szemeibe, ő meg keserű arccal ingatta fejét. - Sajnos muszáj lesz. - sóhajtottam egy nagyot, majd közelebb bújtam hozzá. Visszaslattyogtunk a kocsikhoz és beülve próbáltunk kicsit felmelegedni. Hideg van, de ezt az ember csak ilyenkor veszi észre. A vásárban leköti a figyelmét mindenkinek a sok holmi, a jó hangulat és az, hogy közeleg a karácsony.
/Szenteste/
- Jó reggelt! Te mikor keltél? - jött be húgom a konyhába és álmos fejjel készített magának reggelit.
- Úgy körülbelül fél órája. Anyuéknak és a mamáéknak készítek reggelit, utána meg befejezem a menüt, amiben segíthetnél is. - elővettem legszebb mosolyom és ránéztem. Nehezen ugyan, de belement. A fát délután diszítjuk, így beszéltük meg tegnap, miközben megsütöttem mindent és egy-két dolgot előkészítettem mára. Valamint tegnap ünnepi hangulat lett a házban is, mert felraktuk a vásárolt díszeket. Ahogy elkészültem a kajákkal, tálcákra pakoltam őket és Jess ment a mamáékhoz, én meg anyuékhoz. Még aludtak, így leraktam az éjjeli szekrényre és ki is jöttem. Gyorsan kerestem valami karácsonyi CD-t, amit beraktam a lejátszóba, így a hangulat is megvolt a főzéshez.
- Na mit csinálunk? - állt meg mellettem tesóm, én meg rámutattam a listámra. Szemei felcsillantak olvasás közben, mire elnevettem magam. - Mit szólnál, ha a sült húst én megcsinálnám te meg a levest? - alkudozott, én meg bólintottam. Hamar nekiláttunk, közben meg énekeltünk és táncikáltunk. Remek volt a hangulat és ezt anyuék is észrevették, mikor kihozták az üres tálcát a konyhába.
- Had segítsek. - próbált Anya meggyőzni, de megingattam fejem. - Biztos meg tudjátok csinálni ketten? - ránk nézett, húgom meg hevesen bólogatott. - Legyen, de ha valami nem megy, szóljatok. - apu vigyorgott az ajtóból, majd kézen fogta anyut és gondolom elvitte a fenti nappaliba a mamáékhoz. Folytattuk tovább a munkát. Mivel nálunk Szenteste szokás csak ünnepi kaját enni, így ebédre csináltunk rizses húst, amit mindenki jóízűen elfogyasztott. Délután folytattuk a főzést, de már nem maradt hátra sokminden. Még a párizsi- valamint kukorica saláta maradt, plusz a rántotthúsok, amik frissen finomabbak. Épp a párizsit szeltem föl, mikor kopogtattak. Rámosolyogtam húgomra, aki éppen a panírozással foglalatoskodott, majd a bejárati ajtóhoz rohantam és beengedtem vendégeinket.
- Bellaa!!!! - ugrott nyakamba Lola, én meg a döbbenettől alig tudtam reagálni. Még idejében elkaptam a kislányt, majd nevetni kezdtünk.
- Szia. Sziasztok! - néztem közben szüleire és Foltra. - Minek köszönhetem a hiperaktívságod és hogy idejöttetek? - mosolyogtam körbe, miközben beljebb invitáltam őket.
- Apukád hívott minket veletek karácsonyozni. - ujjongott kezemben Lola, mire ledöbbentem. Erre nem számítottam volna. Apu sose szerette Márkot. Erre meghívja az egész családot velünk karácsonyozni!? Kíváncsi leszek rá, hogy milyen lesz az este. - Örülsz? - száz wattos mosolyától, nekem is jobb kedvem lett és meggyőzően bólintottam.
- Pakoljátok le a kabátokat, érezzétek magatokat otthon, mindjárt szólok Anyuéknak. - leraktam Lolát és amíg ők levetkőztek, felszaladtam az emeletre. - Megjöttek Márkék. Azért mondhattátok volna, hogy négy fővel többen leszünk. - dorgálón néztem rájuk, de ők csak legyintettek. - Egyébként hogy-hogy meghívtad őket? - kérdőn fordultam apu felé.
- Úgy Bella, hogy Lolának hamarosan keresztelője lesz és mi leszünk a keresztszülők. - ahogy kijelentette, elképedtem. Először is, miért pont ők!? Másodszor meg... Szeptemberben kezdi az iskolát a törpe és még nincs megkeresztelve!? Ez furcsa..
- Na, így már minden világos. Én viszont megyek vissza, mert még van egy-két dolog, ami nincs kész. Viszont ha már ilyen szép társaságot hívtál össze, akkor behozhatnád a fád. Márk ezer örömmel segít neked. - épp végszóra ért fel az előbb szóban forgó személy és gyanúsan méregetett. - Ne ijedj meg, semmi extra. Csak segítesz apunak becipelni a fát. - megveregettem a vállát és otthagytam őket. A lépcsőn ugrált felfelé Lola mikor elindultam. Annyira vidám és gyönyörű lány. Sok pasi fog utána loholni, ebben biztos vagyok. Elhaladtam mellette, megsimogattam fejét, mire ő kidugta a nyelvét. - Kisasszony. Hát micsoda viselkedés ez!? Illik ilyet csinálni? - csípőre tettem kezeimet, ő meg széles mosollyal bólintott. - Lola, Lola, Lola... mihez kezdjek veled? - gondolkodni kezdtem. Hatalmas szemeivel engem vizslatott. - Már tudom. - elkaptam és csikizni kezdtem. Kacagott és visítozott egyben, mire a szülők lenéztek, hogy mégis mi folyik itt. Jessica is kirohant a konyhából és mikor meglátta, hogy ezzel a kis duracell nyuszival közelharcot vívunk, legyintett és visszament dolgozni. Én is békén hagytam Lolát, majd nyomtam egy puszit arcára és tesóm után mentem. Gyorsan megcsináltam a párizsi salátát és mivel húgom végzett a panírozással, összedobtuk a kukorica salátát is és összetakarítottuk a konyhát. A mosogatógépet elindítottuk és mikor kész voltunk, büszkén egymásra mosolyogtunk. Megfőztünk egy ünnepi menüsort ketten. Semmi segítség nélkül. Lepacsiztunk majd kimentünk a lenti nappaliba, ahol éppen azt nézegették apuék, hogy hol a legjobb a fának. Férfiak...
- Ott jó lesz. Hozzuk a díszeket. - fogtam meg Jess kezét, felhúztam az emeleti tároló helyiségbe és összeszedtük a dobozokat, amikbe elhoztuk a sok kacatot. Lefelé menet, rákacsintottam Lolára és intettem a fejemmel, hogy jöjjön. - Mama, Papa, gyertek ti is. - mosolyogtam rájuk, mire bólintottak. Anyuba karoltak és úgy jöttek utánunk hárman a lépcsőn. - Hát akkor álljunk neki. - kinyitottam az első dobozt és legelőször a csúcsdísz került a kezembe. Felnéztem a fára és rájöttem, hogy ide létra is kell. Előkerestem a szobai létrát és felállítottam. - Gyere picur. - nyújtottam a kezem Lolának, amit ő elfogadott majd a kezébe adtam a csúcsdíszt és felsegítettem a létrán. - Ne félj, fogom, nem eshetsz le. Rakd fel a díszt. - beszéltem hozzá, ő meg, mint akit meg sem hatott, hogy eltávolodott a talajtól, magabiztosan lépkedett felfelé, felhelyezte a fa tetejére a kezében lévő díszes tárgyat, majd elindult visszafelé. Fél úton gondolt egyet és megállt.
- Bella, kapj el!! - kiabálta el magát és már ugrott is. Hirtelen jött és nagyon megijedtem. Épphogy el tudtam kapni, ő meg csak nevetett. A szívem ki akart jönni a helyéről és magamhoz öleltem Lolát. - MÉÉGEGYSZEEEER!!!! - kezdett el könyörögni, de én megráztam fejem, letettem és összecsuktam a létrát. Még kell majd, így nem vittem vissza a helyére, de nem mertem úgy hagyni, hátha lesz olyan bolond és visszamászik.
Fél óra múlva már egész szépen haladtunk. Közben háttérzajként szólt Cascada Last Christmas című dala. Apu épp az égősorral szórakozott, mi meg folyamatosan pakoltuk a díszeket. Márk és Lola szülei ugyanúgy segítettek és közben sikerült jobban megismernünk egymást. A fa hamarosan készen állt előttünk és egymásba karolva álltunk. Mosolyogtunk és vidámak voltunk, de nekem mégsem volt teljes ez az egész. Tudtam, mi hiányzik, így felszaladtam az emeletre a mobilomért. Benyomtam a kettes gombot és már telefonáltam is.- Szia idegen. - szólt bele Adam. Már attól is jobban éreztem magam, hogy hallottam a hangját.
- Hahaha... vicces vagy. - vigyorogtam és volt egy olyan érzésem, hogy ő ezt nagyon jól tudja. - Doktor úr kérem.. azért hívtam, mert súlyos gondom van. - próbáltam szórakozottan tovább vinni a beszélgetést. Annak ellenére is, hogy már rettenetesen hiányzik. Két napja nem láttam és valószínű, holnap sem fogom.
- És mi lenne a probléma? - hallottam hangján, hogy szórakozik rajtam. Fájdalmasan felsóhajtottam, hátha élethűbbnek tűnik a dolog.
- Rettenetes fizikai és lelki fájdalmaim vannak. Úgy érzem, mintha hiányozna a másik felem. El tudja képzelni, miről beszélek? - jól szórakozott a másik oldalon, nekem pedig máris jobb kedvem lett. - Nem múlik el és csak egyre rosszabb. Esetleg valami gyógyszert vagy kezelést tudna ajánlani? - játszottam tovább, ő meg hümmögött és úgy tett, mintha gondolkodna.
- Van egy-két ötletem. - adott egy több értelmű választ, amitől elpirultam. - Egy kis Adam-terápia nem ártana. Hölgyem mit szólna hozzá, ha azt mondanám, hogy a kezelést három percen belül elkezdhetjük? - tette fel a kérdést, én meg felültem az ágyon. - Igen... kabát, csizma, sál és gyere ki. - azzal kinyomta, én meg ültem ott értetlenül. Most komolyan képes idejönni!? Amilyen gyorsan csak tudtam, felpattantam, a gardróbomba siettem, felhúztam egy csizmát és egy hosszú nyakú kabátot, majd kirontottam és lerobogtam a lépcsőn. Közben kaptam egy SMS-t, hogy hozzam Jesst is, mire visszafordultam.
- Jessica!!!! Kabát, csizma és gyere ki!! Most! - parancsoltam rá, mire felhúzott szemöldökkel válaszolt. Nagy nehezen feltápászkodott és elment öltözni. - Majd jövünk. Adam idejött és már két napja nem láttam... vacsira hazaérünk, ami pontosan fél nyolckor lesz. - kacsintottam rájuk, ők meg bólintottak. Márk próbálta csalódottságát elrejteni, de nehezen ment neki.
- Mehetek én is? - fogta meg kezem Lola, mire szüleire néztem. Bólintottak, így felkaptam a törpét és levittem. Ráadtam a kabátot, majd felhúzta a csizmáját. - Sapka, sál és kesztyű kell? - vigyorogva nézett rám, én meg bólintottam. Hamar rávarázsoltuk a még hiányzó dolgokat, közben pedig húgom is megérkezett, így hárman léptünk ki az ajtón. Adam és Jared álltak a kapunkban, nekem pedig felcsillantak szemeim. Annyira hihetetlenül jól nézett ki, hogy lábaim megremegtek. Már csak a puszta látvány miatt is. - Ők kik? - érdeklődött Lola, mikor elindultunk egymás felé. Furcsa módon egyikünk sem ugrott a másik nyakába. Mástól ez lenne a megszokott, de mi nem. Én valahogy kiélveztem és ittam látványát.
- Mindjárt megtudod. - lemosolyogtam rá, ő meg ugrándozva jött mellettem. Láttam Adam szemében az értetlenséget, de én csak mosolyogni tudtam. - Jó estét doktor úr! - álltam meg előtte, ő meg elnevette magát és magához húzott egy csókra. Egyik kezemmel hajába túrtam, másikkal pedig átkulcsoltam nyakát, úgy húztam közelebb magamhoz. Nyelve táncra hívta enyémet, amihez én ezer örömmel adtam magam.
- Fúúújjj. - szólalt meg Lola, mire elnevettük magunkat. - Ő a férjed? - nézett rám, mire Adammel összenéztünk.
- Nem. Ő a barátom. Ha nagyobb leszel, neked is lesz. - felkaptam és Adam felé fordultam vele. - Adam, ő itt Lola. - bemutattam őket egymásnak, mire a törpe szó szerint a nyakába ugrott. Csak mosolyogtam rajtuk. Beszélgettek és nagyon jól kijöttek egymással. Egy idő után azt vettem észre, hogy jól elvannak egymással, én meg csak állok. Jess látta és odahívott magához. Elmondta, hogy van egy tervük. Érdeklődve hallgattam őket és csak vigyorogtam. Szeretnének összeköltözni. - Jess... én tudod, hogy melletted állok, de anyuék nem fogják megengedni. Még csak tizenhét leszel januárban. Én szurkolok, hogy ez összejöjjön, de kevés esélyt látok rá. - próbáltam rávilágítani arra, hogy még nem múlt egy tizennyolc és szigorúbban van fogva, mint én.
- Tudom, de reménykedem. Apu, Jared managere. Csak megengedi... ha nem, akkor egy év múlva. - vigyorgott, én meg magamhoz öleltem. Az én húgom! Jared is csatlakozott hozzánk, mire elmosolyodtam. Annyira szeretik egymást és jó nézni őket.
- Holnap este az enyém vagy. - karolt át Adam és nyakamba puszilt, mire kellemes borzongás futott végig gerincemen. Elmosolyodtam és megfordultam, hogy szemeibe nézhessek. - Szóval úgy szervezz, hogy az este és a másnap a miénk. - bólintottam, jelezve, hogy értettem. Felpipiskedtem magam és nyomtam egy puszit arcára. Lola éppen Jessékkel szórakozott, így Adam és én nyugodtan tudtunk beszélgetni. - Miért nem mondtad, hogy Lola, Folt húga!? - gondoltam, hogy erre rá fog kérdezni.
- Ez nem számít... viszont hamarosan családtag is lesz. Anyu és Apu lesznek Lola keresztszülei... - ahogy elmondtam neki, meglepődött. Szerintem ezt nem várta. - Én is így néztem, de ez van. Nagyon bírom a kiscsajt, szóval meg tudok békélni a helyzettel. Folt meg nem érdekel és remélem ezt te is tudod. - jelentőségteljes pillantást vetettem rá, ő meg felfogta. Bízom benne, hogy ebből már nem lesz gond. - Viszont... a terápia nem hat. Vagyis nem érzem. Doktor úr, valamit nagyon rosszul csinál. - kezdtem cukkolni, mire felvonta szemöldökét és elém állt.
- A mai csak bevezető, hogy a holnapi kezelést bírja hölgyem. Gyűjtsön energiát az estére, mert nem lesz egyszerű... - célozgatott, mire elpirultam. Elnevette magát és magához húzott. Fejem mellkasába fúrtam és szorosan bújtam hozzá. Felemeltem fejem és adtam egy puszit nyakára, mire villantott egy féloldalas mosolyt. - Viszont ha nem bánod, nekem mennem kéne. Elvégre Szenteste van és anyuéknak azt mondtam, hogy egy óra múlva otthon vagyok. - picit eltolt magától. Megértően bólintottam, még akkor is, mikor legszívesebben közöltem volna, hogy leszarom, maradj velem. De nem lehet. Kézen fogva kísértem a kapuig, ahol magához ölelt. - Szeretlek bébi. - suttogta fülembe, engem pedig kirázott a hideg és egyben elöntött a melegség. Már nyitottam a szám, hogy válaszolok, de nem jött ki rajta hang. Még nem tudom ezt mondani neki, pedig érzem. De félek... félek, hogy ha kimondom, elvesztem. Hülye logika, tudom. De ez van bennem valamiért. - Nem baj. - elmosolyodott, mikor látta, hogy szégyellem magam miatta. - Majd holnap. Jó éjt és Boldog Karácsonyt. - adott egy puszit, de nekem ez nem volt elég. Visszahúztam és szó szerint felfaltuk egymást. Csak két napig nem voltunk együtt... két napig. Egyszerűen megőrülök a hiányától és nem akarom, hogy elmenjen.
- Most lépj le, mert fél perc múlva már nem lesz rá esélyed. - elhúzódtam tőle, ő meg boldog mosollyal nézett szemeimbe. Ha nem is mondom ki, hogy szeretem, biztos vagyok benne, hogy érzi. - Jó éjt. - intettünk egymásnak, majd mindenki ment a maga dolgára. Megkerestem Lolát és elhoztam Jesséktől, had legyenek ők is nyugodtan egy kicsit. Hét óra volt, így visszamentünk a házba. Benn a jó melegben Lola elmesélte, hogy mit csinált kinn, én meg a konyhába mentem és nekiláttam előkészíteni a vacsit. Épp megterítettem, mikor két kezet éreztem a derekamon...
Zsó. xx :) ♥
Egy új résznek örülnék :)
VálaszTörlés